Lemaradtam valahol és újra ugyanott vagyok ahol már voltam egyszer. Kívülről rém unalmas lehet megint, mert a lényeg nem változik, de az ember hiába újra éli, nem könnyebb.

A hóval megjött a karácsony és Bill Cosby meg Frank Sinatra és George Michael még egy kis Bojtorján is. Pár napot késett és így már nem az igazi. Jövőre karácsony előtt kérem a karácsonyt ha lehet. Köszi.

2 nap múlva költözöm, ha minden igaz. A mobilnetet már beüzemeltem, pá-pá szélessáv.

Ruháim nagy része bőröndökben, persze számosabb dobozt a kütyük töltenek meg, a teljességgel haszontalan ámde otthonos érzést keltő izék, úgymint, gyertya, könyvek, dvdk, apró izébigyók, dobozkák, alátétek, harangok, tobozok, kavicsok, kagylók, festékek, fonalak és tükrök.

És még T.anyut is beüzemeltem, elvégre a fogadott öccséről nem rángatja le a ruhát az ember képzeletíve. Perszepersze.

Már megint az arányok az arányok, merre vannak, mert hát ha határt húz az ember úgyis átlépi, tulajdonképpen jó lenne tudni másnál hol vannak a határok. De jobb lenne tudni, hogy magamnál hol vannak a határok.

Valaki megmondhatná, hogy ha egy vörös harmincasba gabalyodok épp bele akkor miért egy szőke huszas leteperésével (fél)álmodom egy ideje éjjel-nappal?
Eléggé kétségbe vagyok esődve.

Az úgy van, hogy néha azért felnézek az iwiwre és néha az is eszembe jut, hogy megnézzem, engem jelölt-e valaki ismerősnek és jé, tényleg, egy csomó volt-volt évfolyamtárs, még a régi szép időkből, akikkel együtt kellett volan végeznem, de hát mostmár én is egyenrangú vagyok, ott figyel a diploma, persze az összes többi bizonyítvány még bent, mert a TOs azzal rázott le, hogy jajj hát úgyis jönnek még maguk erre, persze, majd akkor lássam az egész bagázst mikor a hátam közepét tükör nélkül.

És ma jól összemosolyogtunk a hajtipajtis lánnyal, csak mert olyan mosolygós volt és elmondta tiszta őrület van a városban, minden tele autóval és gyalogossal és mindenki csak megy és megy, én már nem akarok menni, csak leülni egy sarokba és sírni, kisírni magamból a rosszakat és a jókra gondolni inkább.

Az is van, hogy kinyílt némi út és pénz is, persze nem sok annak, aki saját autókkal rohangál de nekem rengeteg mert hát apunak nincs munkája és én többet keresek mint bárki, szégyenlősen sok, nem érdemlem meg hát nem értik, hogy én gyerek vagyok ők meg a szülők és jajj, hát ahogy öregszenek én leszek a szülő, én nem akarok szülő lenni, gyerek akarok lenni, valaki vigyázzon rám néha.

Mert hát költözöm, mindjárt, alig egy hét múlva el innen és hát persze elgondolkoztam, vajon mennyire menekülés, de ha azt nézzük, ami ma azután történt, hogy az öcsém összetörte a családi autót és mindenki azon kattogott, hogy jajj, hát az autó és a másik, és a biztosítás meg a bonus-malus és hazaadod a fizetést meg csak zsebpénzt kapsz hát nem lehet ezt csinálni egy 20 éves emberrel, és nem lehet neki papolni akkor sem ha legrosszabb kamaszkorát most éli, ha már eddig nem engedték neki. De hát van, hogy én is utálom, és tehetetlen vagyok aztán meg dühös és nem érdekel felkiáltással hátat fordítok, de én voltam az egyetlen a családból aki megkérdezte, hogy hogy van, lelkileg is, mert hát az autó sokkal fontosabb mint az, hoygy se kezét, se lábát nem vesztette és hát gyorsan ment, de legalább biztonsági öv volt.

És menekülnék igenis, elég elég, ez már nem az én életem, nem akarom, hogy az én életem legyen, de mekkora lépés elkezdeni egy igazi sajátot én már nem ide jövök haza többet lépés, túl rég volt, hogy ilyet csináltam és különben is kicsit vagyok sé félek, mert nem tudom az arányokat, a helyes arányokat legalábbis, hogy mennyire lehet elszakadni a családtól, hogy mennyire lehet barátja a munkatársainak az ember, hogy mennyire lehet kedvese egy már nem is olyan idegennek és mennyi szerep de hol vagyok én és mennyire utánzom azt a mintát amilyen szeretnék lenni, de jajj, ha egyszer felébred a másik és rájön, hogy én nem is ilyen, vagy én jövök rá, hogy én nem is ilyen, ez a beetetés időszaka tulajdonképp vagy mi van, de hát nem tudok más lenni és szeretnék olyan szépet írni én is, mint egy lány, aki azt írta, hogy hiányzol mint mókusnak az erdő.

pölö panaszkodhatnék arról, hogy nincs panaszkodnivalóm:)

Azon gondolkozom, vajon mi a rákról fogok írni mostantól ide.
A diplomám megvan, a magánéletem alakul, megtanultam kötni, ráérek elmerülni a csillagászatban, azt csinálok amit csak akarok.
Ugyan mi panaszkodnivalóm marad?

Nagyon komolyan veszem az államvizsgát.

Megettem egy tábla csokit (szigorúan agyserkentőnek persze), most írom a védésemet, 4 tételt még egyáltalán nem láttam és 22-re egyáltalán nem emlékszem.
Valamint nem tudom a számviteli alapelveket.
És álmos vagyok.
Valaki adjon még egy napot plz.

Majdnem elfelejtettem, hogy ma éjjel jön a Mikulás.
De meg tudom magyarázni!

3 nap múlva államvizsga.

Villámcsapásként ért a felismerés, hogy a notebookom már megvolt tavaly karácsonykor.
Azt hiszem átugorhatok a "garanciális javítás" fejezeten és kezdhetem a "mennyibe kerül egy alaplap notebookba" résznél...
Shit...

Azon gondolkozom, vajon egyedülebbül lennék-e ha elköltöznék otthonról. Öcsémnek immár semmi szüksége rám, ez evidens. A húgomnak meg sosem volt igazán.

De valami odabenn nagyon tiltakozik rá kéne jönni micsoda ami azért furcsa, mert nem egyszer nem egy helyről költöztem már. Talán a szüleim körül kellene keresgélni. De lehet csak smucig vagyok meg kényelmes és nem ér meg havi 60-70-et az önállóságom.

Igen, én csináltam, igen, büszke vagyok rá, igen plusz pontot kapok érte.
Ha minden igaz.

Amúgy az a kretén akinek 26 (és fél) év nem volt elég arra, hogy rájöjjön: ha egy szám bobobombombom bobobompapapammal kezdődik attól semmi jót nem várhat, na az csak fogja be a száját és ne nyavajogjon.

Valami nem kóser felém. Próbálok itt vidámkodni..hihihihi..hahaha meg ilyesmi, de goromba vagyok, ingerlékeny és hülyeségeket beszélek egész nap.

Lehet egy alapos hormonkezelés hihihi hahahaha hiányzik, de mivel a gondolatától is undor kerülget inkább elmegyek szombaton Goyát nézni Bécsbe, hallgatom az embereket a villamoson és megnézem milyen ott a hideg meg az eső.
Amúgy meg miért lakunk ilyen b@szott fene messze a tengertől?

Kiegészítés: azért Bécs, mert Dublinba és Londonba túl drága a jegy hétvégére.

Irodavezető vagyok egy pénzügyi részvénytársaságnál.
Ez a mondat pontosan húszezer hungarian buznyáktól való megválás elkerülését jelentette ma nekem a Vodafonnál.
Hehehe.

De most komolyan, tehetek én arról, hogy a fickó vezető állásúnak minősített a fenti mondat alapján? Na jó, kicsit azért bólogattam. Amilyen balek vagyok, úgyis mindig rendben befizetem majd a számlákat...

És ahogy - tudjuk a klasszikusokból - a gonoszoknak mindig monologizálni kell, a lányoknak mindig írni kell és el kell küldeni? még egy utolsó levelet, amiben kiírnak mindent magukból.

Aztán valahogy megkönnyebbül az ember és hirtelen észreveszi, hogy van egy szám, amit hallott már sokszor, és mégis... rég lépkedett ennyire ritmusra, és vigyorog hirtelen, pedig reggel van, munkába menet van, szürke ősz van de végülis mindegy. Rég szólt ennyire valami szívből.

De nem. Nem vagyok jól.

Kerülgetett a sírás, de olyan borzasztó messziről, hogy csak akkor ért volna el hozzám, ha nagyon koncentrálok és az is csak a milettvolnaha miatt. Langyos volt ez az egész és én nem langyos dolgokra vagyok kitalálva.
Nem tudok? akarok? lehet? senkit megváltani, ha nem akarja. Asszem.
De lehet csak nem voltam a megfelelő lány.
Volt? Nincs.

Antalpanni, így hívják.
Persze ő még nem tudja, meg hát az igazi neve Antal Anna, tegnapig pocaklakó volt, ma már 1 napos, 3900 gramm és 58 centi. Én tudom persze, hogy ő igazából antalpanni. Stramm kis csaj, aki sudár lány lesz, nem kimondott szépség, de az a kedvesen helyes lány meleg mosollyal és kutató tekintetű barna szemekkel. Az a fajta ő, akit a rossz-irigy emberek kerülnek, mert nem bírják a kisugárzását. Sok gond lesz vele persze, önfejű lesz (és eleinte sírós is meg kakiszagú) és szurkapiszka de néha azért meghallgat minket is talán. Ő lesz az, aki minden kóbor kutyával elszaladgál a kert végében a fenyőfák között és lisztes orral segít anyunak sütit sütni.
Antalpanni, Isten hozott nálunk.

Ui: ne szedj fel
a) motoros fickót
b) tetovált fickót
c) focistát (?)
d) rockert
e) festőt
mert apád eltángálja. Tutira mondta már pár hónapja, pedig akkor még nem is látott-féltett ennyire;)

Hát mégis ki vagyok én?

Van ez az érzés, persze a kezdetektől, hogy tulajdonképpen nem is ismerem, azt sem tudom ki ő és nem, nem ő cseppet sem segít, elejtett félmondatok csak néha, amiből talán kiindulhatok, de hát ez is kevés mankó egy egész emberhez.

Idővel egyrejobban zavart, cseppet sem látok bele, mögé, most van más, vagy tényleg ennyire nem hiányzik az együtt, vagy munkamánia...és egyébként is mivel fogott meg, hát nem is tetszik, nem is sziporkázik, csak hallgat, zárkózottan mit egy osztriga.

Ki ő?
És ki vagyok én
neki.....

De ilyeneket nem kérdezhet meg az ember, hogy van-e fejlődés a kedves hölgyismerős óta egyáltalán és persze jönnek a krokodilok meg a gyanakvásuk, hogy mi van ha mégis a három gyerekét pesztrálja otthon szabadidejében.

Reggel villámygyorsan olvadt ki a hangomból a jókedv és kitöröltem a számát a telefonból.

Lehet már csak voltam,
lehet már csak volt.

De hogyan is tudná, hogy döntenie kell? Ezt én szépen elhatároztam. Lehet nem is sejti mi folyik errefelé. Én egyre kevésbé akarom sejteni mi folyik arrafelé.

Ide nekem egy írandó szakdolgozatot!

Rémes problémákkal küszködöm.
Olasz drámát nézzek, Nagy kékséget vagy Elveszett jelentést?
Borzasztó dilemma én mondom, borzasztó.

Nemis, mert 4 póthét inkább.
Hetente 2.700,-Ft-ért.

Az Ön egyenlege jelenleg 10.800,-Ft, 4 hétért.

Elegem lett a portól súlyos ódon selyemtapéta hangulatból.

Elhoztam, aláírattam, kifizettem, leadtam.
Itt a vége, fuss el véle.

Tele van:
a) értelmetlen mondattal, de mivel barokkos ötsorosokat alkottam, a kutya nem veszi észre, hogy innen-onnan hiányzik egy alany, állítmány, tárgy, miegyéb ( így jár az ember, ha éjjel írja, éjjel javítja, éjjel adja le kötettni)
b) túl nagy méretű lábjegyzethivatkozás-számmal (valamti elbénáztam a stílusnál, nagyrészt javítottam, de....)
c) elgépeléssel is biztosan, de úgy döntöttem nem érdekel.
De amúgy kész.
Tényleg, igaziból, kész.
Elegáns feketén-ezüstösen figyel lenn a tükör előtt.

Megmutattam apunak. Belelapoz, fura lesz a szeme.
Ezt mind Te írtad? Ezt a sokat?
Én írtam apa, mindet.

Azt hiszem büszke rám.

Csuda napok voltak azok.
Akkor volt, hogy G-ék már elköltöztek a Keletitől és kicsit izgultunk, hogy mostmár aztán bármikor anya lehet.
Akkor volt, hogy E-ék épp itthon voltak egy kicsit és narancsos csokit hoztak, meg Halloween-maszkokat.
Akkor volt, hogy I. kikerült a kórházból.

Akkor, hogy októberben megint jó idő lett kicsit és pólóban lehetett flangálni az éjszaka kihalt utakon, a szemek alatti karikákat bámulni az éjjeli busz tükröződő ablakában.
Akkor volt az, hogy a súly valahogy eltűnt a Déli és a Kálvin tér között.

Elhányom magam ha még egyszer le kell írnom a mezőgazdaság, a hitel, a hatékonyságnövelés és az alacsony jövedelmezőség szavakat egy bekezdésen belül.
De ez már a célegyenes, komolyan.

Azért sírok a kimerültségtől és számolom az órákat, hogy mikor lesz mág vége. Közben különböző sarkokban halmozódnak a barátok, akivel majd találkozom, problémák, amiket majd megoldok, kapcsolatok, amiket majd helyreteszek, délutánok, amiket átolvasok, átugrálok, átnevetek, áttévézek, átszeretek.

Ha még emlékszem hogy kell ilyeneket csinálni.

Gyilkos amikor az életed egyik területén csalódsz valamiben - legyen akár az csak egy hülye játék - kapva kapsz az alkalmon, hogy engedd a jéghideget szétterjedni magadban és leengeded a rácsokat, fagyasztva az összes köteléket amivel kapcsolatban kicsit is elégedetlen voltál az utóbbi időben.

Bárki bármit is mond nagy lépés az egy kapcsolat életében, mikor a delikvensek először látják meg egymás sokéves igazolvány- és jogosítványképeit.

Csak ülök itt és sajnálom magam, és utálom E-t mert felhív azért Londonból mert olcsó és hogy közölje mennyire jó az idő kinn, milyen fene kerek a világ az és milyen jól is érzi magát.

Hát bazmeg, felém meg nem kerek a világ, perpill hányingert kapok a pénteki program hallatán, nem akarok senkivel közösen menni sehova, nem akarok emberekkel törődni, nem akarok agyalni semmin. Elvesztem, zavart vagyok, azt sem tudom mit érzek , csak azt, hogy utálom így ezt az egészet ahogy van, szakdolgozatostól, munkahelyestől, barátostól, alakuló kapcsolatostól együtt.

Üthetnékem van. Nagyon.

A diplomaírás jó dolog. Szeretek diplomát írni. A diploma is szeret engem. Mindenki boldog.

Ugyan bazmeg, hol élsz Te?

Nem tudom eldönteni, hogy azért vagyok-e szánalmas, mert péntek este benn ülök a munkahelyemen és szakdolgozás helyett Sade-t hallgatok, azért, mert egy egész nagy hatalmas szalámizsírtól csöpögő pizzát megettem, pedig nem is esett jól a második szelet után csak büntetésként tömtem magamba, nesze ez kell neked, erre jó vagy.

Azért mert amit más összehoz két hét, max. egy hónap alatt arra nekem egy év nem volt elég és még most is kétséges, hogy ilyen tempó mellett kész leszek-e időben, vagy azért mert ha lenézek hájhurkákat látok mindenütt és a biciklim is törött még, a napi mozgás kimerül a feljövökalépcsőnlemegyekalépcsőnben a munkahelyen és a rondavagyok, kövérvagyok, nenézzenrám senki érzés kóstolgat és ha nem vigyázok lassan belém is harap, rámakaszkodik és az egyet jelent a sírógörcsökkel.

És azt ki ne hagyd, hogy még ez a post is szánalmas, ahogy (ál)nyafogással itt sajnál(tat)od magad.

Ez a vég.
Must have mhhore.

Van valami morbid abban, ha reggel fél hétkor megszólal a vekker telefon ébresztője, mire az ember fogja a cuccait, kivonul a fürdőbe, zuhanyzik, fogat mos, átöltözik munkásba és folytatja a szakdolgozatírást.
A munkahelyén.

Mostakarom, mostmostmost, mostazonnal. Mooooooooost. Akarom!
És a belső kislány mérgesen toppant hozzá, mint a tenyérbemászóan elkényeztetett kis dög a Charlie és a csokigyárban.

Kislány, ez nem így megy, tudod te is.
Ülj le a seggedre és várj. És tanuld meg élvezni a várakozást.

Előrebocsájtom, hogy ez olyan kiszólós post lesz. Tudjátok (és igen, máris) egyszerűen annyira jól tud esni, mikor valaki segítséget ajánl fel. És ha ezt az önzőség leghalványabb jele nélkül (ugyan ki tudna bármilyen hasznot húzni belőlem..) akkor meg csak ül az ember és néz, hogy de tényleg igaziból ilyen van itt ahol én élek?

Szóval csak azt akartam mondani, hogy köszönöm. És azért itt, mert jólesik az embernek ha megtalálja magát egy-egy postban.

Ez lesz az eredmény, ha Barbie vagy egy pihentagyú távoli rokona diagramot készít.
A szakdolgozat egyetlen szórakoztató része, hogy átszínezhetem az idétlen egyenkék-egyenbordó ábrákat. Remélem a bírálók is értékelni fogják a színkavalkádot.

Autós? Piha! Agrártévét mindenkinek!

Tulajdonképpen vannak még jó dolgok.

Például versikét farigcsálni (szakdolgozatírás helyett) egy meg nem született kislánynak, hogy ugyan már legyen szíves, forduljon meg az anyu pocakjában még születés előtt.
Vagy egy beszélgetés (szakdolgozatírás helyett), kevés nyavajgással, blogpókerral.
Hideg kezet a nyaknál melegíteni (szakdolgozatírás helyett).
Kicsit félni (szakdolgozatírás helyett) éjjel a munkahelyen.
Elképzelni (szakdolgozatírás helyett), hogy egy hatalmas fekete dildóval szétvered a konzulensed fejét másnap reggel á lá Ravaszazagy.

Sziaasztooook! geszt vagyok, remélem bekerülök a rádióba mert Sting You Still Touch Me számát szeretném kérni és küldöm lefetynek csak úgy, meg magamnak, mert szakdolgozatot kell írnom, és még küldöm mindenkinek aki szereti. Ti vagytok a legjobbak, kösziiiii!

És egy kicsit tényleg.
Ez sosem fog már múlni és ez így van jól.

Ne sajnálj. Nem tudok mit kezdeni a sajnálatoddal.
Mondom: n-e s-a-j-n-á-l-j.
Nem érted? Igen fáradt vagyok, igen utálom a helyzetet, igen nem tudom hogyan fogok ebből kikeveredni, de akkor sem tudok mit kezdeni a sajnálatoddal.

Ne lelkesíts. A hajrá, meg a tudom, hogy meg fogod tudni csinálni, a kitartás, meg egyéb ilyen baromságok nem használnak semmit.

Ne szidj. Azzal sem tudok mit kezdeni, max dühös leszek tőle és belédrúgok.

Szemrehánysz? Az én érdekemben? Nem fog segíteni, max rosszabbul érzem magam tőle és még jobban belemerülök a kis getva véglényként még erre sem vagyok képes érzésbe. Tudom mit kéne csinálni csak megtenni nem vagyok képes.

Csak állj ott. Néha. Mikor eszedbe jut nézz rám.
Ha a segítséget kérek segíts. Ismersz: ha már kérem tényleg kell.

És ha sikítok fuss olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudsz.
Messze tőlem.

Haza akarok menni.

A haza most épp egy bújós ölelés lenne egy padon valahol a Petőfi tér mellett.

Egy szó.

Para.

De az nagyon.

Haldoklom. Én erre képtelen vagyok. Sosem lesz diplomám. Írja már meg valaki helyettem. Vagy ha nem, hát lőjön le. Vagy lelövök én valakit.

Reggel óta ezek a mondatok bukkanak elő a kétségbeesés alól.
Reggel óta nyitva van a 4_megszüntetés_okt1.doc.
Egy sort sem írtam hozzá.

"Mondom Ákosnak, tudod miért utálom én ezeket, szinte kivétel nélkül, mind?
Mert mindegyik üzenni akar valamit, speciel nekem, a képeivel..!
Utálom az ilyen üzengetős képeket. A Sisley, vagy a Morandi nem üzengetett semmit."
itt 2005. szeptember 21.

Na ezért nem tartam sokra pl. Coelho-t. Ne akarjon nekem senki üzenni. Írja, fesse, énekelje, táncolja amit érez és nagyrészt bízza az olvasóra, nézőre, hallgatóra, hogy az mit és hogyan ért meg belőle.

Szájbarágás pfuj.

Már gondoltam arra nem egyszer, hogy eltüntetem a comment részt,
annyira nem tudok mit kezdeni a hozzászólásokkal. Max rájukcsodálkozni.

Néha eszembe jut, vajh olvasnak-e az ismerősökön kívül mások, és a hozzászólásokból látszik, hogy..... Persze, kirakhatnék egy számlálót. Aztán eszembe jut, hogy ez főképp mire is lenne jó? Na igen. Pl. a szakdolgozatomat nem vinné előbbre.

Tudom lerágott csont ez már, de jobb ha nem tudom hányan olvasnak, kik, és mennyire rendszeresen. Tényleg. Addig írhatom magamnak a blogot.

Többé-kevésbé.

az aki táncol
az nem te vagy te
maga a tánc vagy
nem te járod
téged járnak

dobolt a fejemben a Városligettől az Astoriáig, aztán már dudorásztam is mert tekerés közben végig ott volt nem akart kimenni és megpróbáltam kitalálni miért is

most ne tegyél úgy mintha
nem te lennél
aki nem te vagy...

hát napok óta nem hallgattam Hiperkarmát

miért?
talán úgy nézek én ki mint aki fél?
...
talán

Ha másfél sort nem tudok a fejemből kiverni, hogy tudnék annyi más egyebet.
........például a mellettem tekerő fickót....

te is mint mindenki élni szeretsz leginkább
és leginkább félni
leginkább félni
szeretve fogsz...

Csak akkor sajnáltam kicsit, hogy mégsem a szoknya, magassarkú, pulóver összeállítás mellett döntöttem ma, mikor megláttam az előttem öltönyben tekerő fickót.

De felém amúgy sem default beállítás a kiskosztüm és csak lesz elég elegáns biciklista is. Így csak a lila-rózsaszín csíkos zoknimmal, E. kurva nehéz sárga bringájával meg a húgommal emelem a happening fényét. Remélem addig baleset nélkül túléli első fővárosi bringázós napját.

Jah..és rengeteg bringást láttam az utakon és reggelit is kaptam a Népstadionnál. Bringásreggelit, bringássráctól. Havaj:D

A húg is jön CriticalMassra. El sem hiszem, rá se kellett beszélnem, csak bringát szereznem neki. Meg magamnak, mert az enyém kicsit (nagyon) eltörött.
Ő meg szerzett egyenesőkabátot. Pöpec na:)

És igenis mindenki hozzon magával még egy embert.

Hallani a fiúról, akibe valaha szerelmes voltál.
Hallani olyasmiket, amiket nem szeretnél.
Sírni este, csak úgy, amiatt ami van, amiatt, ami lehetett volna.
Mérlegelni, vajon hol hibáztál és mennyit, vajon segített volna, ha...

túl sok volna, túl sok ha...
nagyfiú, ezt választotta
fogadd el kislány.

Hajnali négy van, én benn a munkahelyen ütöm a billt, feküdtem már a fotelban egy kicsit, néha, aztán összeszedtem magam és jöttem írni. Remélem a konzulens faxon is elfogadja. És igen, nagyon fáradt vagyok.

De jó. Most, először tényleg úgy gondolom, hogy jó. Ki merem adni a kezemből.
Az első 20 oldalt....
50 to go.

Hát van agráregyetemista, aki ellen tudna állni egy A sokarcú szilázs című cikknek??
Van.
Nekem sikerült.
Kerek egy percig.

Mióta vannak a világon műanyag dobozok tetejük is van. Mióta tetejük is van, azóta a tetejük le is esik. Mióta erre rájöttek az emberek azóta a tetős műanyag dobozokkal óvatosan bánnak, sokszor be is csomagolják plusz műanyag zacsekokba, számítva arra, hogy a műanyag doboz műanyag teteje esetleg elcsúszhat, leeshet vagy Scotty tévedésből felsugározhatja.

Helyzetgyakorlat:
Ha Ön a hebrencs fiatal lány lenne, aki lyukas műanyag zacsekba csomagolja a műanyag tetős műanyag dobozt, minekutána abban az érdekes helyzetben találja magát reggel fél nyolckor a kistarcsai Volánbusz megállóban, hogy egyik kezében egy töltöttkáposztaszagú zacskó, amiből gyanús állagú lötyi csordogál (p=1 ahol p annak a valószínűsége, hogy a lötyi töltöttkáposztalé), a másik keze könyékig a táskában észleli, hogy ott is a gyanús állag az uralkodó (hehehe, a szakdolgozatanyagok is eláztak), a harmadik kezével papírzsepi után kutat (csendesen hálát adva az égnek, hogy reggel hirtelen ötletnek engedve bedobott egy csomaggal), a negyedikkel pedig kitépi a zacsekot és igyekszik minél hamarabb megfejni azt (agráregyetemisták előnyben), mert a busz már a láthatáron, közben úgy téve, mintha mindez teljesen természetes elfoglaltság lenne ezidőtájt arrafelé (jóvanna, két hónapja még falu voltunk, falu meg = töltöttkáposzta).

És igen, a busz természetesen tömve van, és igen, a lánynak jegyet is kell vennie, és igen, a töltöttkáposzta szagát természetesen nem nyomja el a lány parfümje.

Ön mit tenne ebben az esetben?
a) Mosolyognék és hangosan megemlíteném a legközelebb állónak azt, hogy ugye milyen nagyszerű, hogy a Chanel már magyar vonatkozású parfümöt is készít, hát nem teljesen olyan, mintha töltöttkáposzta illata lenne?
b) Mosolyognék és jótékonyságból a legszakadtabb ember kezébe nyomnám a dobozt azzal, hogy tessék, látom nagyon éhes, egye csak meg én megleszek nélküle.
c) Mosolyognék és lúzer módjára szorongatnám a dobozt két szmötyis papírzsepibe csomagolva és imádkoznék, hogy minél hamarabb érjünk el a következő megállóhoz, ahol a busz 90%-a leszáll én meg elrejtőzhetek a busz hátuljában a dobozzal együtt.

A helyes választ beküldők között műanyag dobozokat, tetőket és lyukas zacskókat sorsolunk ki.

Éniséniséééénis.

Minden ház, ahol az embereket teljes erejével érintette meg a szenvedély, megtelik ezzel a homályos tartalommal.
[Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek]

Add tovább - page 23 játék:
1. Ragadd meg a hozzád eső legközelebbi könyvet
2. Csapd fel a könyvet a 23. oldalon
3. Keresd ki az ötödik mondatot
4. Tedd közzé a szöveget az oldaladon ezekkel az instrukciókkal együtt.

-----
kiegészítés: én vaninnánál láttam először

Barmok, barmok, barmok.
Minek kell ez?
Mert ugye az IRA-ról hallani mindig, hogy robbantgatnak, meg lövöldöznek. És a másik fél? Mi a ráknak provokál, pont most mikor javulni látszottak a dolgok. Ki viselné el nyugodtan, ha évente az orra alá dörgölnék a vereségét, mindez 400 éves .....

Ehh, nem is folytatom, úgy felhúztam magam.

.
!

Egy vonalka elég a pötty fölé, hogy mosolyogjak.
Ne is kérdezd...

Anonim Ábrándozók csoport megalapítását tervezem, ahol az emberek, akik a valóságtól elrugaszkodott képzelgéseikbe kapaszkodva kábítják magukat nap mint nap szembenézhetnének azzal, hogy mennyire is szánalmas, amit csinálnak.

g vagyok, ábrándozó, álomvilágban élő, ezértfolyamatosancsalódó.
Már öt perce nem képzelegtem.
Tapsoljatok meg légyszi'.

Milyen fasza csávók is vagyunk mi mindannyian, feltaláltuk a kereket, a szeletelt kenyeret és a digitális fényképezőgépet. Két lábra álltunk, ruhába bújunk, cipőt húzunk, reggelente borotválkozunk és izzadásgátlót használunk. Késsel-villával esszük a csirkecombot és lenézzük, ha valaki nem mos lábat két napig. Autóba ülünk, tankolunk, bemegyünk a munkahelyre, pakolgatjuk a papírokat jobbra-balra, hazamegyünk és tévézünk. Vagy olvasunk, mert mi ezt is tudunk, bizonyám.

Aztán ez történik, a Legyek Ura előjön és emberek halnak meg, miközben a kóborló rablóbandák a mentőhelikopterkere lövöldöznek.

Neszeneked 21. század, civilizáció meg illatosított törlőkendő...

Hajlamos vagyok rajongani. Megvolt anno David Hasselhoff, Sting jó ideig, Romy Schneider alias Sissi. Volt (van?) Írország, a régmúlt általában, a csillagászat, a tudományos fantasztikus irodalom. Olaszország. Volt.

És most olyan, mintha a barátomban csalódtam volna, hiszen hé, ismerjük egymást ezer éve, szeretek veled lenni, most akkor mi történt? Én változtam meg ennyire vagy te? Szép vagy még mindig de utálék és undok. Nem érzem jól magam veled. Asszem jobb, ha egy ideig nem találkozunk. Majd kereslek, szia.

Nézzük a jó oldalát: mehetek máshova, elmúlt a függés.
De azért fáj.

Nyaralunk. Perpill Milanoban. Eddig megasz@r. Bocs, de ennel finomabban nem tudom kifejezni..

Probaltam valami vicceset osszehozni, de ahhoz kell meg egy par nap.
Majd posztHUMUSZkent rohogok...
Csak kerem, kerem, az ocsemnek legyen jo, meg ha en rossz szajizzel is megyek haza...

Edda Sziklaszív váltotta Cserhátit így másfél óra után.
De igen, jól vagyok, csak ma önsajnálós napom van.

Nagy rám a cipőm, de a másik kicsi volt, ezt vettem meg sokpénzért.
Boldogság gyere haza, késő van, gyere haza......ezt énekli a számítógépem a fiatal Cserháti hangján.
A családi cica dorombolva alszik az ágyon.....

Rosszul érzem magam, mintha hiányozna valami az életből most és érzem ennek valami köze van a cipőhöz is. Próbálom végiggondolni, leásni odáig, ahonnan elő tudnám keríteni az okot, de nem megy.

Talán az, hogy jólenne most odabújni valakihez, aki megvigasztal, hogy nem is baj, hogy nagy a cipő, minden rendben lesz majd megoldod, mert ügyes nagylány vagy?
Talán az, hogy döntenem kéne, és nincs kedvem ezért jó lenne most odabújni valakihez aki megvigasztal, hogy nem is baj, hogy nincs kedved dönteni, minden rendben lesz, majd megoldod, mert ügyes nagylány vagy.
Talán az.

Majd megoldom, mert ügyes nagylány vagyok, ugye?

...a cica meg csak alszik. És néhanapján, mikor érzi, nagyon kell, eltűri, hogy hozzásimítsam az arcom.

És akkor is nagyon egyedül tud lenni az ember, mikor otthon fekszik az ágyban. Nem kíván semmi mást, csak feküdni, mert beteg, talán lázas is.

Hazadöcögött a HÉVvel, bevonszolta magát a gyógyszertárba, lehámozta a cipőjét, beszédelgett a konyhába, vizet melegített, bögrét kutatott, port nyitott.

Ki az? - ordít fel az apja a pincéből.
Én, mondja a beteg.
Mi történt? - ismét ordít.
Semmi, ordít vissza, mert ha nem, mert ha annyit motyog, beteg vagyok, hazajöttem, akkor majd jön, az, hogy az apja nevet, hát ilyen gyenge vagy egy kis kórokozónak sem tudsz ellenállni. Mert igen, ez olyan vicces....

Pizsamát húzott, ágyba bújt, magához ölelte a macit. Izzadt és aludt és izzadt és aludt, és szerette volna, ha valaki megkérdezi: Jól vagy kislányom? Hozzak valamit tesó? Szerette volna, ha az anyukája végigsimít a homlokán mint kiskorában és azt mondja, lázas vagy, pihenj, maradj a takaró alatt, csinálok teát, ne aggódj meggyógyulsz hamar.

De senki nem jött, nem kérdezett és nem simított. Mert náluk nem szokás.

Itt lakom.
Ugye milyen szép?

Miért három használható kisollót és két használhatatlan ragtapaszt találok, mikor egy használható szemöldökcsipeszt* keresek?

És ez igenis egyike az élet nagy kérdéseinek.

*ami persze nincs meg

Mikor felkeltem nem volt kedvem menni. Összepakolni, behévezni, metrózni, villamosozni, hévezni megint, gyalogolni, melegben, porban, ez az egész Sziget egy nagy baromság, különben is fáradt vagyok és aludnék itthon egész nap, ha már akadt egy nap szabim.

Akkot kapott el a sziget-hangulat igazán, mikor a már felállított sátrat vonszoltam el a Tesco-hűtőkocsik zajából, aztán legközelebb mikor nejlonszatyorni sört, óvszert és csokit kaptam a véradáson.
Jah. Nem vagyok HIV+ ellenben koszos a lábam (tusfürdő otthon figyel az éjjeliszekrényen), leégtem (a naptej is) és a hátizsák kidörzsölte vállam.
Hát persze, hogy megyek vasárnap is.

És ha a kollégáim nem tolerálják a másnapomat hétfőn sem, akkor leöntöm őket büdös sörrel:D

Az elmúlt hetem igen érdekesen telt.
Voltam Kínában, elegáns lakásban, játszottam színpadon, éltem királykisasszonyként és szexbombaként, nem lettem rosszul a hullámvasúton és felfedezőkörúton voltam az Antarktiszon.
Mindezt az ágytakaróm alatt.
Szakdolgozatírás helyett.
Bénulás.

Ismét a szakdolgozatnemírás a legnagyobb problémám.
Sosem hittem volna, hogy egyszer ennek is örülni fogok...

Lennék télalvó medvében bolha.
Száraz fűszál a szénaboglya mélyén.
Elkorhadt falevél az eresz alján.
Kicsi és tehetetlen.

Persze, hogy rosszkedvűen ébred az ember hétfő reggel, mikor tudja, hogy kelni kell mindjárt, össze kell pakolni és el kell költözni otthonról.
Mert ez a kiscsaládi ultimátum, kimondatlan-félig kimondott.

Este még elmosogattam, elpakoltam, lekapcsoltam a villanyt, felmentem a szobámba. Minden olyan végleges volt tegnap este, mint a graffitiben "Kérjük az utolsó embert, aki elhagyja az országot [az otthonát és az apját] kapcsolja le a villanyt."
Hát lekapcsoltam.

Nem sokkal előtte volt, hogy ültem a nagyszobában az dohányzóasztalon kisebb korunkban sosem volt ez megengedve, az nem szék, az asztal, pedig ez is az otthonhoz tartozik, ülni a nagyszobában a dohányzón és fogmosást imitálva mondtam el apunak azt a három mondatot, amiért tulajdonképpen otthon maradtam vagy csak a lustaság miatt nem cuccoltam el már tegnap? ekkor már a húgom is összepakolt és átcsattogott a barátjához, és bár egyikőnk sincs 10 kmnél messzebb hazulról röhej, az öcsém a közvetlen szomszédbeli barátjánál táborozik, a húg kedvese a szomszéd utcában lakik én meg Csömörön csatlakozom anyuhoz ma estére apu mégis egyedül lesz ma. Pont ma. 51 éves.

Az én büszke és konok, és kicsit idegbeteg apám nem mondott semmit a három mondatra, csak látszott, fáj neki a helyzet. Aztán reggel hagymát vágott a tojásrántottájához utoljára vagy 15 éve süthetett nekem pirítóst a mostani csilli-villi gáztűzhely kopott elődjén, mennyire nem áll kezére a kés és próbált velem kommunikálni, miközben én titkon nagyokat nyelve mantráztam, tartskitartskitartski és a kérésére könnyek nélkül beírtam a számom a telefonfüzetbe utál telefonálni,csak akkor hív bárkit, ha nagyon muszáj, mobilja sincs, a számokat sem látja jól közben igyekeztem észben tartani a tegnapi artikulátlan üvölözést, amire ébredtem, mert persze be kellett dobni azt a két felest a szomszádban, aztán asztalt, széket, hűtőt borogatni a konyhában, a fél dinnyét a meggybefőtt cserepei közül halásztuk ki a húggal és dinnyét vagdosva tartottunk családi kupaktanácsot a padlásszobámban, ketten plusz virtuális öcsi és telefonos anyu, mindannyian költözésre elszántan.

Persze anyu már este azt mondta, ad neki pár napot, gondolkozzon el mit akar. Persze öcsi sem tud sokáig a szomszédok nyakán élni. Persze nekünk is kényelmesebb otthon.
Apu csak annyit tud, elköltöztünk, lehet vissza sem megyünk.

- Mikor jössz?
- Nem tudom - mondom és kisétálok, se puszi, se boldog szülinap, csak a kés csattogása a deszkán.
- Vigyázz magadra!
- Te is apa, szia.

És nem, egyáltalán nem könnyű kisétálni a kapun, otthagyni a hirtelen megöregedett apádat, akit olyan sokszor utáltál már és mégsem tudtad meggyűlölni, aki egyedül fog otthon a kocsmában ülni este a születésnapján ami ugyanolyan nap mint a másik semmi extra, mit kell ezen ünnepelni csak pénzkidobás az egész és arra emlékszik majd milyen volt az 50. mikor az egész család, testvérek és barátok neki örültek a kertben felállított sátrak alatt.

Nem tudom jól csináljuk-e. Tényleg nem tudom változtat-e ez bármit, és vajon arra amerre mi szeretnénk? Nem tudom, megérdemli-e bárki, hogy egyedül maradjon. Azt tudom csak, hogy legszívesebben hazamennék ma este, megölelném és elmondanám neki, hogy ne legyél szomorú apucika, nem lesz semmi baj......

Ugye nem lesz semmi baj.

Tegnap az öcsém kért egy táskát. Aztán elköltözött itthonról.
Ma az anyám kért egy bőröndöt, és elköltözött itthonról.
Az előbb a húgom elkérte a tatyóját, ma nem alszik itthon.
Kicsit mintha széthullóban lenne a családom?

Kaptam ma smst, régvártat. Megint szívdobban, levegőt vesz....
már nem vártam, már majdnem ráhúztam a redőnyt, pont úgy ahogy a filmekben szokták döngve leengedni a graffitivel összefirkált rolókat sötét sikátorokban miközben dézsából ömlik az eső
....de kifújással máris áramlik szét az elmúlt napokra jellemző jéghideg.
dönggggg....
Nem - mondom szépen, udvariasan, mást sejtetve mint ami van, mégsem hazudva. Küldök mellé mosolyt, puszit, sok szerencsét, amit csak kell.
titkon vissza szeretnék nézni, hátha a redőny megakadt és egy kéz kikandikál legalul, vagy legalább egy kisujj.....

Majd egyszer, sokára, ha épp unatkozom visszajövök erre a környékre, felhúzom az összes redőnyt, elkergetem a felhőket és táncolok egyet a mi-lett-volna-ha kísérteteimmel.

Úgy érzem magam, mint az a fickó az autópályás viccben:
Egy??? Az összes őrült szembe jön...

Na majd pont efottról nem hagyok kézjegyet magam után, mi?
Valahogy egyedül nem olyan jó, mint tavaly sziget volt. Valamit elvesztettem azóta. Vagy kaptam valamit, amitől nem jó így ez?
Az utóbbi napok célozgatásai, biztos csak az, biztos.....

Iszonyat megterhelő hangulatembernek lenni.
Hogy én viselem nehezebben vagy a környezetem az még kérdés....

Igen, és ma is lelézerkarodznék mindenkit, azért mert haragszom rájuk, mert undokak velem, mert rámborítják az összes bajaikat, mert nem foglalkoznak velem vagy mert egész egyszerűen csak jól érzik magukat, míg én nem.
Igen a családomat és a barátaimat is, kivétel nélkül.
Őket azért megsiratnám utána.
Remélem....

Egyetlen kifejezésre redukálódott a szókincsema mai délelőtt: kurvaanyádkurvaanyád.

Mindez köszönhető a mára jósolt esőnek, a sátorhiánynak, az efottelmaradásnak, a ránemérésnek, a kávészétfolyatóskávéfőzőösszetörésnek, a leivottpapíroknak, a kényelmetlenpapucsnak, a kollégaidétlenpoénkodásának.

Na megyek és eszek egy jégkrémet.
Tudom, tüneti kezelés, de az okot gyógyítani kissé nehezebb és egyedül nem is megy.
Inkább váltok.
Mai napi új szavam: faszomba.

Jah, és még egy.
Már Szentendre után jártam egy alaposabb eltévedés után (kikötöttem egy paintball pályán, lerobbant házak, terepruhás fickók, puska a kezükben, felém meg szívroham, hogy titkos katonai gyakorlóterepre tévedtem:D), mikor végre szembejött két srác bicajosnadrágban, bicajospólóban, bicajossisakban, bicajoskesztyűben.
Jó felé megyek Budára, ugye? - kérdezi geszt.
Bicajossrác végigmér. Igen, de az még nagyon messze van.

Hehehe. Azé mert se 50 kiló, se kesztyű, se póló, se gatyó mit így utólag sajnálok, se sityak amit viszont nem attól én még lehetek más is mint egy dagadék, aki kijött ebéd után tekerni 300 métert, hogy megnyugtassa a lelkiismeretét...

Letekertem ma több, mint 100 km-et, ettem fáról epret, aludtam füvön, napoztam padon, bringáztam közel derékig érő vízben, combig érő gizgazban, főúton és kavicson.

És minden más mennyire nem érdekes hirtelen...

Mi van ma, de komolyan. Láthatatlan vagyok. Nem válaszolnak, nem jönnek oda hozzám, nem veszik fel a telefont. Büszkeségem kisebb csorbát szenvedett, holnap biciklizni megyek és egyébként is mindenki kapja be.

Igen, mostmár sokkal jobb.

Jah. És a mai nap tanulsága: ha nőnemű vagy és esetleg felmerülne benned, hogy hiányzik a szex, komoly kapcsolat, társ meg miegyéb nézd meg az 5x2-t. Gyomorszorító-forgató-kegyetlen. Igazi? Jesszus.....

Hihetetlen, hogy ebből a lányból hogy süt az életöröm/erő. Terápiás eszközként használom mától:)

Képes hangulatjelentés a reggeli postaládanyitás után.
Illetve negyedórás kézszétcseszős próbálkozás után, mert a vadiúja zárak nem nyílnak a vadiúj kulcsokkal. Szétlájtszéberezem őket mind, aztán a dinnyét is, ami rácsöpögött a pólómra, a táskámat, ami szétszakadt, a vízcsapot, ami lefröcskölt, a lecsót ami kifolyt a szétszakadt táskában, a dobozt ami eltört, a könyvelőt aki kérni mert tőlem valamit és a bankos libát, aki az utolsó pillanatban szólt a biztosításokról. Viva the Dark Side MUHAHAHAHAHAHAHAHHAHA

Más hüledezve nézni a világ másik felén nincshozzáközöm lévő két torony összeomlását.
Más sokkosan hallgatni a robbanássorozatot ahol jártam basszus, ott ültem és néztem ki a fejemből, ahol a barátnőm él.
Próbálom felfogni.

Megint ez van..és megint és megint és megint...
Azért van olyan, hogy az ember tanul, lép előre és nem követi el ugyanazt ugyanúgy?
Ugye van?

Elnézést kérek - mondja geszt, ha mennek előtte mikor a járdán bringázik.
Köszönöm - mondja geszt, ha elengedi egy-egy gyalogos mikor a járdán bringázik.
Anyád - gondolja geszt, mikor egy elhagyott mellékutcán póráz nélkül kutyát sétáltató idős nő beszól neki a járdán való bringázással kapcsolatban.

Azért jó, hogy eljött innen apu - mondja az öcsém - és nem csak azért, mert akkor mi sem születtünk volna meg....

Nehezen találom a szavakat.
Sárospatakra másképp emlékeztem 18 évvel ezelőttről, nagyobb volt a vár. Sátoraljaújhelyt először Salgótarjánnal keverem, másodnap estére már csak Újhelyezem én is. Voltunk Újhelybe' a Zoliékho'. Az udvaron sírok. András bátyja megvakult. Elek bátyja közel hozzá. Másik András bátyját sosem láttam, Feri bátyja egy hónapja halt meg. Hol vagyunk, ki ez a néni, súgom az öcsémnek. A Bodrognál állunk. A kocsiban üvöltözünk egymással. Apu iszik. Terike siet-ugrál, élesen nevet. Eszünk. Enni kell. Itt is enni kell meg ott is, nem lehet nem enni, megsértődnek. Mosolygós kislány. Még egy rokon, még egy másod-harmadunokatestvér. Gólyák a villanyoszlopokon. Héja. Őzek, csak úgy, csak nekünk öt méterre az úttól. Kiskacsák. Kétnapos malacok. Fekete eperfa, fekete a szám, a kezem, a ruhám. Traktormotor hajtja a kompot. A szegénység nem süt, de érezhető. Sütemények. Enni kell. Csirkét hozunk haza és tojást, házibort, nem lehet otthagyni, ránktukmálják.
Egy hónapban annyit keresek, mint amennyi a 4-5 havi nyugdíjuk.
Temetők, sírok, virágok, nevek.
Rokonok.

Látogatás rokonoknál az ország túlfelén.

Sok doboz bonbon, ipari mennyiségű szelet csoki, jópár üveg bor, két csokor virág. Egy elkésett koszorú.
Bugyi, póló, nadrág, fogkefe, tusfürdő, fényképezőgép.
Jogsi, pénz, diák, személyi, forgalmi, slusszkulcs.
1 db apa, 1 db öccs.

Hiányzik valami?
Ja igen.
Mit lehet mondani valakinek, akit eddig háromszor láttál és tudjátok mindketten: most fogod utoljára?
Mit lehet mondani mindennek ellenére, ha ugyanaz a vér folyik bennetek és ez összeköt azzal a kis faluval a Bodrogparton, ugyanúgy, ahogy a vér másik fele a Dunaparthoz köt?
Át lehet ölelni és elmondani, mennyire örülsz, hogy itt vagy míg a nagyapádra annyira hasonlító arcot pixeleken rögzíted, hogy a gyerekeid is lássák majd?
Menni fog vagy kimért leszel és mosolyogsz majd, rejted amit gondolsz-érzel mert nem tudsz mást?

Látogatás idegeneknél az ország túlfelén.

Nem akarom, hogy A ilyen anyagias legyen, annyira hogy már előre félek mikor kezd el megint a pénzről és százalékokról mesélni.
Nem akarom, hogy eszembe jusson, hogy olyan társat szeretnék mint B, aki pár napja nősült és holnap indul nászútra.
Nem akarom, hogy úgy legyek rosszul, hogy ne tudjam eldönteni: a túlzásba vitt ivászat, vagy a ki nem mondott dolgok miatt szeretnék nemgondolkodni.
Nem akarom, hogy megint belelkesüljek valamibe amit pár hónap múlva abbahagyok, pedig most annyit biciklizek, hogy ennek szükségszerűen meglesz a böjtje is.
Nem akarom, hogy olyan cikkeket találjak reggel az indexen, amit szar, buzi, szopás szavakkal adnak el.
Nem akarom, hogy felmerüljenek bennem olyas gondolatok, vajon melyik párt avagy politikus hazudik nagyobbat.
Nem akarom, hogy mérlegelnem kelljen a köröttem lévő emberek szavának súlyát.
Nem akarom, hogy véletlenül elüssön egy autó, mikor narancsárga kis fejkendőben tekerek a belvárosban.

Nem akarom, hogy a nemakarokebbenavilágbanélni érzés reggel még itt legyen a gyomromban, szememben.

Ma láttam Szent Ferencet. Onnan tudom, hogy ő volt, mert a galamboknak prédikált Istenről.
Csak egyet nem értek.
Miért volt a kezében borosüveg?

Sűrűn fogok bringával dolgozni jönni míg a metrófelújítás tart.
Kicsit új hajam van.
Ma reggeliztem egy parkban fodrász előtt.
Tegnap túlpörögtem a kávétól.
Kaptam smst.
Adótörvényt böngésztem a Szabadság téren.
Még sokáig fel-felkacagtam a Madagaszkár után.

Örülök ezeknek. Kezdek helyrejönni?

Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar

Ez olyan jajj. És rózsaszín.

Tegnap óta kísért az érzés, hogy nincsenek barátaim.
Elmennék bulizni, de senkit nem tudok felhívni. Sírnivalóm lenne de nincs kinek. Ül csak a vállamon, néha belémrúg egyet, de nincs senki akivel megoszthatnám.

Most én én én akarok mesélni de valahogy bárkit megkeresek vele az csak a maga gondjáról mesél....és megint erősödik az érzés, hogy mindig mindenki csak a maga gondjáról jön és mesél. Én meg hallgatom. Ez lenne a barátság?

Persze tudom, ez nem így van, de most mégis így érzem. Lehet kiszakadt belőlem a valóság, lehet én szakadtam ki a valóságból. Most így érzem, számomra ez a valóság. A nemszeretem valóság.

Van amikor egész kis dolog miatt esek bele valakibe. Egy milyen lenne végigsimítani a tarkóján miatt.

Crush.
Na de öt hónapja?

Itt ez a hangulat, ez az igyunk-és-bőgjünk-egy-nagyot hangulat mikor áradna belőled a világfájdalmad, valahova, valakin át el a fenébe, messze, ne is lásd többet. Mikor annyira szükséged van egy valakire, egy bárkire, mint tízévente egyszer. Mikor szeretnél megszökni a félelmeid elől, csak egy cseppet, egy picit, kimondani, eltüntetni, lesöpörni magadról, mint a bogarakat a fűben ülve. Mikor a kisujjad adnád, hogy megsimogassák a hátad, és azt mondják, nem lesz semmi baj kedves, sírj csak, sírj nyugodtan.

És aztán az egész nagy bazi kerek világon nem akad senki, aki inna veled és meghallgatna és átölelne, mert mindenkinek akad fontosabb embere, dolga, munkája. A magányod körbevesz és gúnyolódva a nyelvét nyújtja. Ilyenkor az Eget sem látod a könnyeidtől. Egyedül maradtál. Valahol mélyen elrejtve érzed: végül mindig egyedül maradsz.

Aztán vannak napok mikor tudod is.

A dühtől nem láttam. Aztán a csalódottság könnyeitől.

Hogy jön ez a kis getva szemét önző állat ehhez, hogy mer ilyen lenni?
Miért ő és miért nem én?
Nem érdemli meg, hogy a kurva élet b@ssza meg.
Ilyenkor hol van az a fene nagy igazságosság.
Gyűlölöm, gyűlölöm, gyűlölöm és ezt meg is fogom mondani neki.
Nem érdekel, hogy a tesóm, megérdemli, azt hiszi neki mindent lehet?
Balhézik, lopcsalhazudik és mégis neki lehet, nekem meg még most sem?
Milyen jogon, milyen jogon, milyen jogon?
Az élet igazságtalan, a szülőknek is annak kell lenni?
Ez nem ér, ez kibaszottul nem ér.

Aztán megnyugodtam persze......
Csak felmerült a kérdés: mégis, milyen szülő lesz így belőlem?

Üzenem Tóth Verának, hogy nem attól fog megjönni az önbizalma, ha még fogy 15 kilót és levetkőzik valamelyik férfimagazinnak.

Majd retusálják ugyanis a kinyúlt bőrét, a narancsbőrös hátsóját, a lógó ciciket, és lehet az eredmény pöpec lesz, de ő tudni fogja, hogy jajj, azokon a képeken nem ő van. Ő bizony kinyúlt bőrű, lógó cickós és minden szembejövő pasitól parázik majd, hogy jajj, de ez azt gondolja, hogy én olyan, közben nem is. És ez aztán majd helyreteszi az ingatag önbizalmat úgy, hogy még annak még a kisujja hegye sem látszik majd ki a pottyantós budi kerek szegélye alól....

....egyéb érvekről nem is beszélve....

Honnan-miből származik az az érzés, aminek a halvány emléke kísért, most csak épp egy cseppet, ezt a félmondatot olvasván:

"órákig tudnék ott ülni és bámészkodni szerteszét"

Én is órákig tudnék ülni és bámészkodni szerteszét.
Mindegy hogy ahol ülök az a Brown's Bay az Island Mageen valahol Írországban, a Dunapart a Római fürdőnél, egy nevenincs domboldal félúton Gödöllő felé.
Valami, ami belülről jön. Ahogy a víz folyik, ahogy a szél fúj, ahogy a felhők úsznak, ahogy a nap tűz, az eső esik.

Az a minden a helyén van, minden jó így.
Lehet ennek köze Istenhez?

Egy kívülálló biztos azt mondaná, hogy valószínűleg a nap legvacakabb pillanata az volt, mikor tudatosult bennem, hogy ez az autós itt és most biz'a el fog engem ütni a vadonásúj biciklimmel együtt.

De nem, mert a mai nap legvacakabb pillanata az volt, mikor délután a lándzsás füvek közötti felhőbámulásom közben egy félig idegen fickó értelmetlen és céltalan kotyogását voltam kénytelen hallgatni és azon gondolkoztam, miért is nem olyannal indultam el bringázni, aki nem nyafogja végig az utat és fordít vissza Szentendre félútján mert töri a habselyem macsó seggét a nyereg.

Bár jó eséllyel indul az is, mikor rájöttem, hogy a csodaszép papucs olyan véresre-hólyagosra törte a lábam, hogy másnap a szandált is nehezen viselem. Vagy az, amikor eldöntöttem, hogy anyut hívom fel este - mert defektes a bicaj, ugyan vigyen már haza az Árpád hídtól - tudván, hogy szentségelni fog (amit aztán nem tett meg, mert túlságosan el volt foglalva magával és a híreivel, pedig szerettem volna cseppet kislány lenni, sírni egy sort átölelve az anyukámat és sajnálni magam), miközben leginkább arra vágytam, hogy mindezt ürügyül használva felhívhassak valakit, akitől ellestem mindazt a keveset amit a városi bringázásról eddig tudok, akinek bámulom a stílusát és a... ésés a....

Szép napunk volt ma nemdebár?
Kicsit szeles, és eláztam reggel, miközben a diákkedvezménnyel frissen magamévá tett Büszkeség és balítélet extra speckó DVDnek örömködtem. Mi? Hogy esőt mond megint? Nem baj, kell egy kis felfrissülés!

Még véletlenül se kerüljenek elő olyan dolgok, amikről nem szabad gondolkodnom mostanság.

Málnaturmix.
D. Bea kedvence.
A gyertyák csonkig égnek.
Az utolsó vizsga utáni még-nem-fogom állapot.
Egy halványka jog kettes.
Apu mosolygóskék szeme reggel.
Fellini Dolce vitája olaszul hajnal kettőkor habos tejeskávé mellett, cicapocit vakargatva.

Sok jó dolog ez ám egy napra.

Ötödév, utolsó hét, utolsó vizsgák....

Szinte biztos voltam benne, hogy átmegyek jogból.
Ennél nagyobbat sose tévedjek.
De na, ezt most komolyan mondtam, jó?

Szinte biztos vagyok benne, hogy pénteken átmegyek jogból.

Ha valahogy mégis találkoznánk egy zsúfolt buszon,
néznénk egymásra zavartan,
és nem tudnánk mit mondani,
elmondanám akkor, hogy néha
mikor én beszélek téged hallak közben,
és a hülye favicceken is ugyanúgy vihogok.

Hogy nem bírom a gúnyos kezdet nélkül,
és a komoly csak utána jöhet,
ilyenkor mindig eszembe jut
mennyire utáltam benned ezt.

Farigcsálom itt most ezt a pár sort
ujjaimból dőlnek a szavak,
tudom te nevetnél ezen
mégis szeretném, hogy tudd:
amit akkor adtál
az mind bennem maradt.

Van az a kép, tudjátok van Goghé, az utolsók utolsója, a Varjak a búzaföldön.
Aztán ott az a dal, Stingtől, a Fields of gold.
És itt a két szívhez közeli együtt....

Nem mintha ma olyan jó nap lett volna, bár ha az ég is megsegít meglesz a kettes azon a f@sza kis jogvizsgán, amire már nem volt kedvem olvasni se.

Írtam a levelet, persze, Neked is jó lesz így, nekem is, most egy kicsit sz@r és kész. Nem számíthattál rá. Válasz nem jött, pedig olvastad tudom. Én két napja szokom a gondolatot, Te csak két órája és persze így a jó, de azért lehet mégis getva érzés ugye? Mert én mondom, menj akkor, el. Nekem jobb így és az önvédelem az első.
Ezek a szabályok, így tiszta, megbeszéltük mi ezt előre, ugye? Ugye? UGYE?

Persze én már rég tudom, hogy nem így van, a kapcsolatok nem szabályok szerint működnek, mert f@sza, hogy mi rögzítjük a dolgok meg e szerint mennek, de tudod a gondolatok (is) csaponganak, és a gyengédség veszélyes dolog. Te vajon tudtad-e? És tudod-e most, hogy a bőrödön érzed?

Enyhítsünk, egy sms ennek, egy annak, terelésképp, szinte súlytalan mind. Szinte. Súlytalan. Mégis győztes válasz jön egytől, és nem, nem akarom, de máris mintha másik csapdába csúsznék.

És így tanuljon jogot az ember.

Van az a kérdezős játék a virággal: szeret? nem szeret? szívből? igazán?

Játszom.
menjek? ne menjek? de mégis? vagy ne?

Lehet nem kálával kéne. Két napja megakadtam az első kérdésnél...

Vajh én vagyok az egyetlen, aki a kék-piros telefonfülkékben költségkímélés címszóval történt telefonkagylórózsaszínűsítés ötletgazdájának ízlésficamát egy jól irányzott rúgással javasolja helyretenni?

b: és ezt ki tudod mondani? ..szép..
g: ma nem...

Hazaérve a csendes mosoly sértődött komorságba vált.
Nem írt, nem üzent és én így akarom.
De ő még nem tudja, hogy én így akarom, szóval ez így nem ér.
Én és a nagy lelki nyavajáim.
Vihar a biliben.....

Persze hogy szentségelve szedem a lábam a lépcsőn, mert hát késésben vagyok, két éve nem találkoztunk és tegnap tudtam meg hogy egy hónap múlva férjhez megy de ugye pont most áll neki zuhogni, mit zuhogni, dézsából ömleni állapítom meg amint becsukódik mögöttem az ajtó és a kulcsom ki tudja hol.

A szomszéd kapubejáróban az a pasi áll, aki egy szinten dolgozik velünk és naponta 4-5 órányi cigiszünetet tart a gangon, figyeli a ház életét. Most egy kapualjból néz kifelé és telefonál míg az a pár ember akinek nagyon sietős bokáig érő folyamokban fut kiugrótól kiugróig az autók meg a járda közepéig terítik a vizet az égzengős villámlás közepette. Utálomutálomutálomutálom.

A saroknál már vigyorgok mert olyan igazi szabadság ez, menni előre míg mások idegenekkel kényszerűen összezárva gubbasztanak az eresz alatt engem meg nem érdekel az átázott cipő. A jégszemek mint borsók ugrálnak köröttem és táncolnék de kényszerből futásnak álcázom. Érzem, hogy a csámpám megint hozzásegített ahhoz, hogy fenékig vizes legyen a farmerom, de már ez sem érdekel, mert tulajdonképp egész jó dolog, hogy esik és kopog és csattog és ugrál és hömpölyög és fröccsen.

És a házak eltűnnek a függöny mögött míg a villamos csendesen beúszik a megállóba.

Egy buta, befolyásolható birka vagyok.
Beee beee.

Plusz 90 nap.
Mínusz 16 kiló.

F@sza vagyok na.
*vigyorog*

Mosogattunk, törölgettünk, kicsit nosztalgiáztunk, röhögtünk magunkon és egy jénaiból fasírtoztunk.
Megcsodáltam a ruhákat, megettem pár sütit, sálat-dzsekit kaptam és hazacangáztam.
Ma láttam utoljára.

Holnap, mikor iskolát megyek díszíteni már férfineve lesz -nével a végén.
Hajjhajj.
Így megy ez.

"A költségvetési dokumentum véleményezése során az ÁSZ évek óta hasonló
megállapításokat kénytelen tenni. Nincs meghatározva a költségvetési törvényjavaslat dokumentumának tartalma, szerkezete, összeállításának metodikája."*...sem...

Ez azért felháborító na.
Javaslom buktassunk meg valakit.
Csak ne én legyek az a mai Közpénzek ellenőrzése vizsgán....

*ÁSZ: Vélemény a Magyar Köztársaság 2005. költségvetési javaslatáról

A matektételek is kikerültek a netre (töriért cserélnek matekot).
Van egy ismerős, aki sokat lóg a neten.
Összeadva.....

Most papoljak?
Én is megnézném....

De a hányinger azért kerülgethet az egésztől, ugye?

Mint mikor először repülőre száll az ember, ugyanazt látja, és mégsem. A határok tolódnak, a messze közel lesz, a járdák magasak, ahol eddig lépni lehetett ott most ugrani kell, az aluljáróban idegen vagyok, kicsit a járdán is.

Figyelni a várost, oszlopba kapaszkodva állni a lámpánál, a saját árnyékot bámulni a Hősök terén, kiabálni vágyni, a szabadságérzés feszít és nem szűnő vigyorban bukik elő a kiáltás: Nézzétek mindenkik, biciklim van!

Bogár a neve.

Hazafelé hagyom ringani a mellem, a csípőm, pont úgy ahogy a téren láttam egy lánytól. Ő mindenkinek, én még csak a tavaszi virágillatnak és az ismerős csillagoknak merem mutatni.

Mai gyűjtés:
"...főképp Ákost hallgatok, de azért nyitott vagyok..."

Mi van akkor most, hogy napok óta képtelen vagyok letörölni a három Ákos albumot, amivel tele az mp3 lejátszó?

...szeretőm vagy...mire vagy jó...szeress vagy vess meg én birtokba veszlek...azt akarod hogy figyeljek terád...szánalmas hogy mindent elhiszel hogy mennyire örülnék neked...idegenként is az otthonom vagy, ahogy mohón hozzám nyúlsz...ki helyett szeretsz te engem mondd kit látsz te bennem......a tested szerelmet készül vallani...és az a varázslat köröttünk lebeg...nézz rám és most láss bennem mást....a kimondhatatlantól való félelem az egyetlen szövetségesem....szétestem teljesen szétgurultam mint a gyöngy a fű között....és ha holnap lesz is leszel-e benne te és leszek-e én?

...meg ilyenek....

Holnap ide megyek azzal Akitől Már Nem Félek Többé. Tőle kaptam a krokodilokat, lehet vissza is veszi lassan és barátok lehetünk.

És lemondtam a szerdai vizsgát (konzulensmumus), majd megyek később.
Későbbkésőbb. Később szívás. Ugyan kit érdekel?
Azért valahol érzem, ez nem így a helyes.
Olyan sokszor érzem mit kéne tennem és nem megy, nem és nem.
Csak ennyi telik tőlem, Istenem, csak ennyi, látod?
De már csak négy hét.

Április van.
Meleg van.
Csók van.
Délutáni alvás van.
Kék ég van.

Most jó.
Csak
így egyszerűen
jó.

ma megint léptem egyet előre
egy nap alatt egy évet, mert ez a szokás
közelebb a harminchoz immár
felnőtt leszek vajon?

Vettem reggel egy ananászt. Adtak hozzá használati utasítást is.
Akkurátusan odatűzve a leveléhez egyértelmű ábra mutatja be a darabolási, kivágási, napernyőcsketűzési lépéseket, beszámozva, weboldalcímmel, márkanévvel.

Én meg itt szívok mindenféle információáramlási probléma miatt a cégnél.
Utálom ezt a fajta birkaságo(ma)t.

Kapok egy feladatot, amihez használati utasításképpen megadják a megoldási út háromnegyedét. Persze arra indul el az ember, hiszen ez már kipróbáltnak tűnik. Aztán belekeveredik a maradék egynegyed megoldásába, miközben ha csak a problémát kapná meg, elkezdene gondolkodni, és rájönne a legegyszerűbb útra, ami törvényszerűen szinte sosem a javasolt. És ha ehhez még némi dez- avagy alulinformáltság is társul, az kétségbeejtő.

Persze lehet, hogy egész egyszerűen csak a felelősséget hárítom.

Ott ronthattam el, hogy elfelejtettem megnézni reggel a mai horoszkópot*.
Ennek következtében a Bíróságra 11 óra 10 perckor ért az anyag így nem vették át. Mivel nekem a könyvvizsgáló délelőttöt mondott, eszembe sem jutott megkérdezni az hány órát jelent. És mivel volt már ilyenre eset, nem közepes méretű sz@rban csücsülök.

Ezen kívül sziklagyomor (copyright norma), mert pályázatleadás is volt ma, az ugyan időben odaért, de a biróságos utórezgésektől sokkolva nem tudom mennyire pontos, habár mindent ötször ellenőriztem, az agyamig semmi nem jutott el.

Ha mindez nem elég, legkésőbb egy óra múlva a PSZÁFnak kell prezentálnom egy helyre kis köteg anyagot, ami ugyan majdnem kész már, de tudja a fene, hogy szabályos-e.

Hétfőn meg hazajön a főnök, és nekem szépen be kell számolnom mit alkottam két hétig. Minimum 2-3 órás fejmosás. Maximum kirúgás.
A munkahelyi blogolás ezen már semmit nem változtat.

*A mai nap kilátásai jók. Bizakodóan törekedhetsz céljaid elérésére. Lehetőséged nyílik az előléptetésre vagy fizetésemelésre.

--------------
Kiegészítés

Másfél óra alatt kiderültek az alábbiak:
- a cégkivonat, ami miatt a bírósági anyag elkésett, nem is kellett volna bele
- az egészet fel lehetett volna adni postán, és az még határidőn belülinek számít
- mivel a kézbesítő bedobta a megfelelő dobozba, az még ma beérkezettnek számít

Ma este megyek és postára is adom.
Így megy ez.

Aham. Szóval gyöngyvirág.
És gondolom a fogamzásgátló mondjuk vajaskenyérillatúvá alakítja, nehogy a szegény kis úszkáló haverok megtalálják.

Hogy mik nincsenek, mióta feltalálták a tudományt.

gondolj egy súlyra
melyet letehettél és
lélegezz mélyet*

Az emberek szeretik ha az és úgy történik amit és ahogy ők akarnak, mert így boldogítja őket az a csalóka érzés, hogy hatalmukban áll a dolgokat megváltoztatni.
Én megadtam neki ezt az örömet felajánlva: legyen akár október, mert nekem ugyan nem függ tőle semmi. Mosoly terült szét az arcán, már majdnem megértő kedvesség csillogott a szemében és hirtelen tekintettel(!) lett arra, hogy hétfőn csak miatta mennék be, így nagylelkűen átrakta szerdára az időpontot.

A HÉV lekésése után már csaknem bárgyú mosollyal sétáltam a buszpályaudvarra, majd a busz lekésése után elővettem Az ötös számú vágóhidat, olvasni kezdtem míg Presser a Nagy utazást dörmögte a fülembe.
Már az autópályán jártunk, mikor rádöbbentem, hogy tulajdonképpen nem vagyok dühös. Tulajdonképpen ideges sem vagyok. Tulajdonképpen el sem akarom küldeni a fenébe. Tulajdonképpen már azt tervezem mit is fogok kezdeni ezzel a rengeteg szabadidővel ami most rámszakadt, mikor mindenki más idegzsába.
Hogy tulajdonképpen megkönnyebbültem.

Felfeküdtem az áramlatra és most sodortatom magam [ha már menekülni nem lehet] egy ideig.

Így megy ez.**

*Fodor Ákos
*Kurt Vonnegut

Reggel óta gondolkodom azon, hogy tudnám leírni, ami velem történt.
És arra jutottam, hogy sehogy.
Így nem írok az egy óra megalázó ücsörgésről, az odavakkantott szavakról, a felháborodásról, a kivagyokénről, a kiőről, a nemolvasomelről.
Nem írok a délutáni kukabúvárkodásról sem, majd csak kicsit később.

Inkább elmegyek, és álmomban összerakom széttaposott önérzetem, formát adok elporladt büszkeségemnek, megragasztom emberi mivoltom és szerdán udvariasan közlöm a tanerővel, hogy a diplomámért sem vagyok hajlandó megalázkodni többet. Jutunk valamire emberi módszerekkel most vagy októberben, vagy rászánok még egy évet, lehallgatok másik szakirányt, de én be fogom fejezni ezt az egyetemet.
És legfeljebb a mikor függhet tőle.

Kövezzetek meg, de így a hajnal és a reggel határán már képtelen vagyok felfogni az összefüggéseket öt méhcsalád, a birtokkoncentrálódási folyamat és Reagan elnökké választása között.

Nem sok eséllyel kecsegtet ez a hétfő.

Mikor a teraszon ember az arcát a nap felé fordítva Zappa-Sting kettőst hallgat és csak létezik. Meg a simogató meleg, meg az éles napsütés, meg a hang, ahogy a szél keresgél a füzetlapok között. A fal érdes érintése a talpon, az arc előtt táncoló hajtincsek, a szék karfáján támaszkodó kéz.

Egy tökéletlen nap tökéletes pillanata.

És aztán ma még jól odamondogattam két embernek, olyan jó fájósakat, amin rágódhatnak aztán és építgethetik az önbecsülésüket utána.

Fasza vagy babám, fasza.

Ebből nem lesz államvizsga júniusban,
maga még egy értékelhető sort sem adott le - mondta, aztán kisétált a teremből.

Először kétségbeestem.
Aztán dühös lettem.
Most reménykedem, mert végülis hétfő délelőttre kaptam konzultációs időpontot.

Van két estém, három napom és öt éjszakám, hogy egy nyers szakdolgozatot megírjak olyan minőségben, hogy a boszorka lásson elég fantáziát benne, hogy esetleg esélyesnek lássa egy majdani konzulensi aláírásra.

Két körülmény a témával kapcsolatban.
Nem értek hozzá.
Nem érdekel.

Jó kilátások....

Tegnap misén voltam, sok-sok éve először.
Legutóbb még gyerekfejjel ültem igaziból a templomban, és tegnap rá kellett jönnöm, hogy sosem értettem mi folyik. Miért nem mondják el mi folyik a misén?

Persze én már kiábrándult nagylány vagyok, és csak egy nem kicsit bandzsa palit láttam idétlen lebernyegben, aki láthatóan gyorsan le akarja tudni az ötórás kötelezettséget, nem tudja kiolvasni rendesen halott nagyszüleim, keresztapám és nagynéném nevét.

Földön-, de legalábbis templom- és egyházonkívüli szemmel néztem a történéseket. Nagyon rossz volt idegennek érezni magam az áhítatos arcok között, de a gúnyos hang csak cöcögött a fejemben, pedig titkon úgy mentem el, ha olyan prédikációt hallok (amilyet nem, mert elhadarta amit el kellett és kész) ami hozzám szólhatna, akkor nekifutok a katolicizmusnak még egyszer.

De nem. Ehelyett végighallgattam, hogy "az isteni kegyelem állapotába kell jutnunk s permanensen ott kell maradunk". Így. És a mise alatt s permanensen fel lett hívva a figyelmünk a s permanens ottmaradásra az isteni kegyelemben, amit Mária is elért, Isten kegyelméből.

Illedelmes voltam és nem nyűszítettem fel elsőre sem, másodikra sem, sokadikra sem, ehelyett keresztapám gombalevesére gondoltam, a nagymamámra és az olajfaágra, amit a pápa szentelt meg évekkel ezelőtt húsvétkor a Szent Péter téren, a negrószagú nagypapára, és reméltem rég ott vannak már, ahol lenniük kell.

A kócos reggel.
A lecsúszó vállú pulcsi.
Elmerengés a vonaton, mi lenne, ha a szomszéd fülkében ülő négy helyes pasi mellé beülnék egyedüli lányként.
Banánevés.
Érdemi munka a szakdolgozaton.
Ablakon kibámulás az elsuhanó zöld dombokra.
Egy fácán fut versenyt velünk.
Rengeteg horgász a tónál.
Süt a nap, süt a nap, süt a nap.
Lecsúszó vállú pulcsi.
Dombóvár, pár perces csevej.
Kaposvár, külső konzulens, Volvo, szakdolgozat, ebéd, terasz, étterem, város, otthon, virágok, fák, fák, fák, kedves kedves kedves.
Mosoly itt, mosoly ott.
És zöld.
Biciklit veszek szülinapomra.
Sütöm a napot.
Lekésem a hévet, a buszt nem.
A gimi előtt ücsörgés, mosoly, nosztalgia.
Lecsúszó vállú pulcsi.
Fára másznék.
Tori Amos
Look I'm standing naked before you
Don't you want more than my sex
I can scream as loud as your last one
But I can't claim innocence
Oh God could it be the weather
Oh God why am I here
If love isn't forever
And it's not the weather
Hand me my leather
Kétszínű világos és fekete zászló a katolikus templomon.
Meghalt hát.
Ima a lépcsőn.
Rohanás a buszhoz.
Ücsörgés a jól ismert padon.
Igen, ideje szembenéznem Vele mostmár nem félek tőle.
Lecsúszó vállú pulcsi.
Orion csillagkép hazafelé.
Csirkepörkölt.
Napsárga szék.
Lecsúszó vállú pulcsi.

És persze, hogy eszembe jut a nagy szenvedés közepette valaki, aki réges-régen, mikor még a szakdolgozat csak rémálmok homályos ködében merült fel, megígérte, segíteni fog fogalmazni, elindulni, megírni, ott lesz mellettem, bírja majd a nyafogásom és buksit simiz ha arra van szükség.

Fizetési problémák kezelése a mezőgazdasági hitelezésben

A mezőgazdaságban elérhető jövedelmek alacsonyak.
Ezért az önfinanszírozás aránya alacsony.
Ezért hitelt kell felvenniük.
De az elérhető jövedelem alacsony.
Ezért nem tudják a hitelt visszafizetni.
Eladósodnak.

Megoldások:
a) reorganizáció+megegyezés a hitelezőkkel
b) végrehajtás
c) felszámolás
d) adósságrendezés állami segédlettel

Na most mi a lóf@szt lehet erről 60 oldalt írni???

Ma vettem három cipőt. Hármat. Cipőt vettem. Három cipőt. Hármat ma.
Cipők, feketék, sarokkal, pánttal. Cipők. Három cipők.
Soha ezelőtt három cipőt egyszerre egy nap nem vehettem. De még csak egy hónapban sem.

És most itt ülök a legkirálykisasszonyosabb áttörtmintásban és rájövök, hogy az mp3 lejátszótól (céges, de mi is használhatjuk, noszagyorsan huszonötért) nem vagyok ilyen boldog, mint egy egyszerű egyszerű? csodaszép, csodakecses, csodasarkos, csodanőies cipőtől. És egy cipőhöz (háromhoz se) fel sem ér egy rántottkarfiolcsinálós-kürtőskalácsevős-vihogós este a Keletinél.

Lassan-lassan a habzsidőzs után a bőröm alá is bekúszik a közhely, amit eddig csak a szám mondott.

A pénz. Nem. Boldogít.

A pici meg a nagy.
Két pár szemüvegben tükröződő teáscsésze.

Pont elég a csendes derűhöz.

John Lennon elment egy japán művésznő kiállítására.
Volt ott egy létra, a plafonon egy ajtó.
Felmászott, kinyitotta azt ajtót ami mögött egy IGEN állt.
És ezek után meg akarta ismerni Yoko Onot....
..legalábbis így mesélte Laci bácsi az általánosban.

Az én ajtóm mögött nem lapul. Sőt. NEM.
És a szoba fala is NEMmel van tele. Az ajtón firkált NEMek sorakoznak, a lábtörlő alatt is egy NEM lapul, a tányér alján, mikor megeszem a levest NEMet látok. NEM jön velem szemben az utcán, a metró falán NEMek bújnak meg. A tükörbe nézve is NEM biccent.

Tegnap este óta.

...aztán egy véletlen beszélgetés mindent megváltoztat
és hatására vérkomolyan ilyeneket írok a zsidófiúnak:

you are a nice guy
but simply not my type really
i'm sorry

És tényleg.

Ma épp éledeznek az illúziók.

Csiszolok, meg festek, ajtót, falat, képkeretet és még mindig a ház különböző részein táborozom.
Halálos nyugalommal konstatálom, hogy pontosan egy hét múlva kellene leadni a diplomámat, amihez három hete hozzá se szagoltam és hányingerem van tőle.
És kezdem illúzióim veszteni. Hát kell ez nekem?

..és még gondolkodni sincs kedvem, nemhogy írni...

Az ember elaggodalmaskodik ilyeneken, hogy lekési a villamost, fáj a feje, sok a munka, mindjárt diploma, blablabla, blablabla.

Mindez mennyire lényegtelenné válik, mikor sokkot kapsz. Keresed a szavakat, próbálod megérteni, felfogni, amit az arcodba kaptál.
Aztán lassan szétárad az érzés, és csak mosolyogsz és mosolyogsz...:)

G!
Nem mondtam ám igazat, kaptam már közel ekkora sokkot egy levélben.
Hejj, lány(asszony?) ugyancsak le kéne ülnünk beszélgetni egyet, annyi, de annyi kérdésem van!

Ha unatkozol a metrón kezdd el leszedni a rojtokat a sáladról és a színek szerint szétválogatni a szálakat. Jobb híján megteszi, ha se könyv, se zene de még csak egy rágódnivaló gondolat sincs nálad és tömegközlekedsz.

Hurkát akarok. Meg székelykáposztát, brassóit, sztrapacskát, tejfölös lángost, borsófőzeléket, krumplipürét fasírttal, lekváros fánkot. Ölni tudnék egy tarhonyás virsliért, bokákat törni egy lekváros gofriért.

Ma 31 napja fogyózom.
59 days to go.

Helyzetjelentés.

A húgomnál táborozom egy fotelágyon, a házban por, sitt, festék merre a szem ellát, de persze a net működik.

Vac-vac.
Hiába jött meg a tavasz, hideg van.
Egyelőre belül is.

De lehet, hogy csak azért mert a nyitvafelejtettem az ablakot.

És festünk.

Hajat mosok reggel, bevásárolok, pasztellsárgára csiszolom a hajam, aztán megint hajat mosok. Ablakot festek és hozzá sem nyúlok a szakdolgozatomhoz, pedig vészesen közeleg április 1.

De legalább nem gondolok arra, hogy ma sem kaptam smst. És arra sem, hogy mostanság sok olyasmit csinálok, amihez tulajdonképpen nincs is kedvem.

Itt van négy nap, mikor csinálhatnánk valamit, elmehetnénk valahova, együtt, úgy család módra. És mi mit csinálunk ehelyett, na mit?
Festünk, bazdmeg, festünk.

Mert mi festünk nyáron, festünk télen, festünk ajtót, ablakot, évente, kétévente, festünk szobát, konyhát, fürdőszobát. És ha nem festünk, akkor tapétázunk, burkolunk, takarítunk, szigetelük, építünk és bontunk. Blablablabla.

Ilyenkor apám fejét a falba verném és minden koppanásnál megkérdezném, hogy na a családod vagy a kurva házad a fontosabb.

De minek is kérdezzem...tudom a választ.

És akkor felébrednék egy faházban,
ahol az ablakban piros muskátlik figyelik a postást és a tejesembert,
ahol az ágynemű ropogós és napszagú,
ahol a fürdőszobába reggeltől egész estig besüt a nap,
ahol a számítógépet csak akkor kapcsolom be, ha a barátaimnak írok,
ahol mosolygós hangon szólnak a reggeli hírek és délután almáspiteillat terjeng a konyhában.

Ahol a lelkek vagy fehérek vagy feketék. Nem pirosak és kékek, maszatosak, csíkosak és pettyesek, lyukasak, gyűröttek, bugyrosak vagy foltosak.

Egy tisztalapsima-lelket, egy igen-nem agyat, egy kézimunka-egyencsomagot kérnék.

És akkor felébrednék egy faházban.

Oksa. A mai események tükrében vissza kéne vennem a paradroidságból.
És ebből az E.-féle lazaságból is.
De azért ha én ezt az unokáimnak elmesélem....

A mai események hatására elgondolkodtam azon, vajon paranoiás vagyok-e.
Nem, nem vagyok.

De egy enyhén paranoid karakter lehet bejátszik.....

Inkább hiszékeny vagyok, mint gyanakvó, még ha becsapnak is!
Mert ha hiszékeny voltam, és becsaptak, egy pillanatig szenvedek, de a gyanakvás egy életen át gyötri az embert.
-Paul Gauguin-

....én perpill pont ellentétesen élek: mindenki csaló, amíg nem bizonyította ártatlanságát. Még rémlik halványan, milyen volt fordítva, míg működött: nem vágtak át, sőt. Sőt.
Aztán egyszer mégis, és még csak nem is hibáztathatom igazán őt, mert a Nagy Átverést nem direkt történt. Egyszerűen összeakadtam egy lelki bicegőssel, akinek köszönhetően két éve nem tudok a krokodiljaimtól szabadulni, hiába hiába tudom (tudjuk, búzavirág, tudjuk) hiába, hogy a csigaház törékeny, a védelem csak illúzió.....

Karma.
Azt kapod, amit adsz.
És mi van ha csak bizalmatlanságot tudsz adni?

Meg kell mondjam, hogy ez így tényleg száksz.

Tegnap bálban voltam, kaptam piros-arany griffendéles szalagot a fekete-ezüst összetákolt báli ruhámra, aztán hazajöttem, mert már körbepusziltam mind a hat embert, akit ismertem az ezerből.

Vissza akarom kapni az elmúlt két évet az életemből, vissza akarom kapni a régi hangulatot, de legfőképp vissza akarom kapni a régi évfolyamom.

Sehova nem tartozom, csak lógok, mint egy ottfelejett kabát.
Jöhetne már valaki értem.

És hopp, mondta Olivér(ka), miután kifejtette, hogy csináljunk úgy, mintha ő ott sem lenne, mert itt belső inspirációról van szó, itt belülről kell érezni a dolgokat, ez egy ilyen magányos dolog. Mindezt egy spinningórán.

És hopp, mondta megint Olivér(ka), aki lehet cirka ötven kiló (ebből öt kiló ágyéktájt, további 20-20 lábtájt csoportosul, a maradék meg elosztódik a felsőtesten), és én csúnya 50 kilós cementeszsákot vizualizálok a hátára, hogy tudja meg, milyen közel mázsásként tekerni azt a kurva bringát.

És hopp, mondta, cseppet sem vidáman, aztán leadott egy kisebb előadást arról, hogy nézzük vasárnap délelőtt a bringaversenyt az Eurosporton, és hogy tanuljunk technikát, valamint megrendelhetjük az egyesületének vadonásúj mezeit ittésitt, valamint kész az új weboldala is.

-----

Nyílt levél Olivér(ká)hoz:

Kedves Olivér!

Én elhiszem, hogy te egy veszett nagy sportember, fenomenális bringás vagy, de hogy jó spinningoktató nem, abban már most, két spinningóra után biztos vagyok.
Amennyire én hallottam, ennek arról kéne szólnia, hogy összegyűlik egy csoport biciklizni szerető ember, és biciklizik, egy hozzáértő vezetésével, jó hangulatban, motiváltan.

Nos a bringázni szerető emberek megvoltak, a jó hangulat hiányzott. (Igaz mi Terivel jól elröhögcséltünk a hátsó sorban, főképp a kommentjeiden, aztán Teri ismertette azt is, hogy miket szólt be Neked akkor, midőn elejtettél olyan aranyosságokat 50 éves nénik társaságában miszerint: "Gyertek el szombaton egy háromórás edzésre, akkor majd mindenki megtudja mit ér.")

Nos attól, hogy valaki nem bringafób, attól még lehet ember tudod. Sőt, többet mondok, attól még akaratereje és célkitűzései is lehetnek, hogyha leszáll a hegy felénél a bringáról, mert nem bírja.

Meg kell mondjam, ha Veled lett volna az első spinningórám messziről elkerülném az egész kócerájt. Jah, és még egy dolog. Tudod, addiktnak lenni nem egészséges. Még akkor sem, ha mozgás- vagy bringaaddikt az ember.

Röviden: Olivér, b+!

Egyet jobbra.
Kettőt előre, egyet balra.
Egyet hátra.
Kettőt jobbra, egyet előre. Fordul.
Egyet hátra, kettőt balra.
Egyet előre.

Násztánc.

A belső elefántom meg dörömböl, hogy ő már úúúgy menne törni-zúzni.

Kellemes kis posványban telnek a napjaim.

Ma például évkönyv- és tablófényképeződéssel fogom a délutánomat múlatni egy darab fehér ing társaságában. Amiben úgy nézek ki, mint egy kétszáz literes családi hűtőszekrény.

A büdöspizsamázós szakdolgozatírásnak is megvan a maga öröme.

Semmit nem csinálok. (Konkrétan mostam meg neteztem egész nap.)
Semmire nem gondolok. (Azon kívül, hogy mi mindent nem ehetek.)
Semmit nem érzek. (Egy kis idegességen kívül, mikor követelőznek a környezetemben.)

Biztos a diéta miatt van.

Még a múlt héten összeszedtem magam, és bejelentkeztem egy vadiúj, vadiizé, vadijónak mondott nőgyógyászhoz. Aztán fogtam magam és a szokásos bénázásaim közepette (amik részletezése súlyosan sértené a kialakítandó dögösmaca imázsomat, ezért ettől eltekintek) elmásztam hozzá.

Kell valakinek egy jó nőgyógyász(nő) telefonszáma?

Elkezdtem kipakolni a belfasti időkből most megjött dolgaim.....jesszus, több mint egy éve jöttem haza...
Egy dobozban csigaházak.
Meg egy történet.
Fenébe, hogy most aktuálisabb, mint valaha.....

A vasárnapi családi ebédek mostanság kollektív röhögésbe fulladnak felénk.
Szerencsére nincs ez másképp a fogyózás idején sem:D

Van egy kedvenc karácsonyi versem.

Karácsony első napja van.
Köszönt és minden jót kíván egy csíz a csupasz körtefán.

Módosított verzsön:

Fogyókúr(a) első napja van.
Köszönt és minden jót kíván egy virsli a csupasz tányéron.

És ez legalább olyan borzalmas, mint maga az átköltés...

Ui: f@sza kilátások, Jane Austen is elkergetett maga mellől minden hapsit végül....:/
Ma dúl az optimizmusom, a fejfájásom, és az önsajnálatom. Nyavajognyavajog.

Na jól elbarmoltam valamit, így elszöszölhettem a bloggal az útnyilvántartás helyett.
Kellemesen vénkisasszonyos külsőt nyert, így ezek után csakis pincsikutyákról és papagájokról fogok értekezni, se zsidófiúk, se nyavajgások.

Megittam fél üveg rumot.

Sade kell neked b+, nem zsidó fiú.

Péntek este nyolckor rumot iszom a munkahelyemen, Sadet hallgatok és útnyilvántartást gyártok. Lehetne ez szánalmasabb?

Lehetne.
Ha elmentél volna zsidófiúzni.
Vagy ha a takarítónő találna rád holnap reggel az asztal alatt hortyogva:D

És mit csinálok? Na mit?
Soha ki nem találnátok....

azon kívül persze, hogy önironikusan röhögök ezen

Igent készülök mondani egy találkozóra egy magas, jóképű és izmos zsidó fiúnak (az életem egyre inkább terézanyuba meg brizsitdzsónszba fordul és ez kétségbeejtő), aki valamilyen csoda folytán épp nő nélkül leledzik és engem szemelt ki soron következő ágymelegítőnek ebben a nagy hidegben.

Mert már nincs mit nem adni.

P.Arankánál voltam tegnap I-vel, az évente szokásos sajtosborozósestét megtartandó.

P. Arankát szeretem, amiben nagy szerepet játszik az is, hogy egyszer azt mondta nekem: geszt, te egy öntudatos és céltudatos dögös maca vagy. Persze szeretném ezt elhinni, és mint minden alkalommal, mikor évente egyszer hazajön, most is elhatároztam, hogy én egy cél-és öntudatos dögös maca vagyok, de ebben mindig megakadályoz valami. Tegnap pl. az, hogy reggel fennakadtam a szögesdrót kerítésen és nehéz céltudatosan és dögösen viselkedni, mikor a csúszós töltésen bogozod a kesztyűd a szakadt kerítésből, és az egyetlen, ami megment a sínekre csúszástól az, hogy a homlokodat a szögesdrótnak nyomod, de ezen már röhögni kell, mert a HÉV is jön és elképzeled milyen vicces is lenne, ha a kesztyűd vinne sírba ráadásul szögesdrótnyomattal a homlokodon.
De nem adom fel, ma némileg megtörtebben ugyan de nekifutok mégegyszer.

Tegnap G is volt, akivel hagymát és májat nyiszatoltunk, meg röhögtünk és megint fél mondatban megoldotta az én nagy problémáim.

Ma meg T lesz, akinek valahogy megmondom, hogy szerintem A rémes hibát követ el, ha hozzámegy nyáron a szürke szihológushoz, mert míg G ragyog a párja mellett A szintelenedni kezdett.

És lesz C is, akivel ráférünk már egymásra, meg M és E és E, ahol tiramisu a menü és tényleg feldobódunk tőle, na meg a bortól, és a végén már csak röhögünk a sok nyavajgáson, amit képesek vagyunk levágni.

Lesz új cipőm is, virágos, a törött talpú régi helyett, ami olyan, mintha penészes és zuzmós lenne egyszerre és befolyik rajta a hólé, de a gyulladt lábujj eddig nem fért bele egy másikba se.

A suli is elkezdőtött, még mit sem tudok a hogyanokról, de kérvényt kéne írnom, és igazolást, meg nyilatkozatot apu nevében.

A munkahelyen lassan sem jönnek rendbe a dolgok, de én most lógok és kész. És kész.

De ezek mögött mindig ott lapul az a mozdulat, ahogy leveszem a telefont a polcról, és megnézem jött-e sms. Várakozásnak hívják. És a sulivége-féle várakozással szemben az sem biztos, hogy van mire.

Leszedtem a kötést az ujjamról.

Reggel becsúszkáltam a kórházba újrakötözésre, de egy óra alatt meguntam a kellemes meleget, a nénik nyílt tályogműtétjeinek és mindenféle váladékfolyásainak részletekbe menő kitárgyalását, melyről még a könyv sem tudta elvonni a figyelmem. Ha egy óra nem volt elég egy ötperces művelet elvégzéséhez, majd megcsinálom én, este, otthonom csendes magányában.

És voilá. Nem rémisztő, csak szánalmas.
Vak a nagylábujjam.

Neeeeemkeeelleettééél. Nemnemnemnemnemeemnemnemkeeellettéééél.
Nemkeellettééél. Nemkelleeeettéééééééééééél.
Bebeeeebebeeeebeee. Neeeemnemnemneeeemnem.

Fogdbe. Dolgoznom kell. Olvasnom kell. Élnem kell.

Azt mondják, ha valami gáz van, a nő változtat. Frizurát, lakást, akármit.
Én ma lecseréltem a zöld fogkefém egy bordóra.

Hajrá babám, megy ez, végén még te is elhiszed pár percre, hogy csak ennyit ér az egész. Ennyit kéne, az oké. Na de tudjuk amit tudunk, ugyebár...

Kuss.
Holnapután reggel kitörlök mindent.

És ennek semmi köze ahhoz, hogy a tapasztalat azt mutatja, hogy az eddig kitörölt számok eddig kivétel nélkül visszakerültek a mobilba, mi?

...
Mondtam már, hogy utállak??

Új szót szedtem ma fel (gödöllői gyűjtés), aztán, mint egy új tükörben, rögtön el is kezdtem figyelni benne magam.

A lustálkodás vagi, míg gyomorgörccsel konzulenshez menni nem.
Későn rájönni, hogy tükörjégen fogsz a domboldalon lecsúszni a vonatig nem vagi, ellenben az, hogy mindezt talpon kivitelezed, roppantul.
Vagi mosolyogni a keletiben a napfényre, nem az, hogy közben félig csócsált hagymás hamburger lóg a kezedből.
Táskákat nézegetni munkaidőben, tudván, hogy a főnököd síel, vagi, újságpapírba csomagolt könyvet olvasni a mozgólépcsőn legkevésbé sem.
A munkahegyeken stresszelni nem vagi (sőt uncsi), sózott mandulát és banánt enni ebédre az.
De főképp nem vagi olyan smst kapni, amelyben a legközelebbi találka idejét tavaszra teszi az illető. De jégcsapokkal teli lekezelő választ küldeni rá vagi. Nem vagi bőgni mindezen.

Nem vagyok egy vagi csaj.
Jajjmileszmost.

Stargate hiányzó részek bepótlása folyik épp.
Ergo mindenminden le van szarva, beleértve a konzulensi találkát, a kötözésreelnemmenést, a pasit, a gyanút, a sulit, a munkát és egyéb parákat.

Why did I have to go and meet somebody like you?
Why do you have to go and hurt somebody like me?*

...but it's not finished yet, is it?

*Limp Bizkit: Boiler

Itt ülök a rumli kellős közepén, sajnálom magam és haragszom az egész világra.
De ezt legalább jól csinálom...

Nem megy, nem és nem, jól érzi itt magát. Lebeg a szobában, körbesuhan, rámtekeredik, megszorít egy pillanatra, aztán leül a szekrény tetejére a plüssállatok közé és gunyorosan nyelvet nyújtogat. Persze hogy is tűnhetne, míg táplálom titkos szorongással.

Hogy is tűnhetne, mikor tudom, hogy hétfőn találkozó konzulenssel, javított szakdolgozatot kell prezentálnom és okos kérdéseket. Hogy jöhetne a megkönnyebbülés, mikor tudom, hogy hiába vége most, két hónap múlva végleges diplomaleadási határidő, aztán zhk, vizsgaidő, államvizsga, védés, blablabla. Nincs megállás, nincs kifújom magam egy pillanatra, csak mint az úthenger, babám, csak mint az úthenger.

És mostakkorcsakazértis.
Holnap elmegyek fodrászhoz.
Aztán bemegyek egy könyvesboltba és megveszem a legvastagabb könyvet.
Aztán megveszem Varró Dániel köteteit.
Aztán pár mesekönyvet még.
Aztán bemegyek egy kirakatos teázóba elkezdek olvasni és időnként felnézve megbámulom a köröttem lélegző embereket.
Aztán rendet csinálok a szobámban, friss ágyneműt húzok, eltüntetem a kábeleket, beülök a nagymaci ölébe és elégedetten körbenézek.
Aztán egész éjjel olvasni fogok. A vastag könyvet, a mesekönyveket és a varródanit.

És aztán felnézek a szekrény tetejére.

......egy vizsgaidőszak margójára.....

Az éjszaka.
Szedd már össze magad. Most az egyszer szedd össze. Kérlek. Kérlek.

A reggel.
Csak frissen és fiatalosan. Akad ruha is, cipő is. Vizsga 8 helyett 11kor, csendes hálarebegés köszi Uram, ezalatt még egyszer elolvasom, talán meg is tanulom.

A vizsga.
Égő arccal mered maga elé, néha lopva az órára pillant, legyen már vége, legyen már.
Nem érti miről van szó, a kérdések el sem jutnak már hozzá. A csodavárást negyed óra után feladja, háromnegyed óra után a gondolkozást is. Készül lélekben az évismétlésre. Aztán szégyenszemre hármassal jön ki. Egyes helyett.

A kórház.
Elalszik majdnem, dzsekire dőlve, még jó, hogy sokan vannak, négy előtt úgy sem jut be ötlik fel még a ködbe merülés előtt mikor szólítja az asszisztensnéni.
Hullává fárad míg a mosolygós doktorbácsi hatalmas lufit fúj a gyulladt ujjból egy álérzéstelenítővel teli injekcióstűvel. Könnyek a szemben körömcsavargatás-tekergetés-tépkedés-kanalazás alatt. Persze a boldogságtól van, erősíti meg dokibácsit.

Az út.
Csossz, tap, csossz, tap, csossz, tap, mert körömtelen lábra nem megy fel a cipő, aminek amúgy is el van törve a talpa. Zanya meg persze késik, mert muszáj volt még megbeszélni az Ildivel, hogy megjavíttassa-e a mosógépét. Már nem is csodálkozik.

Az ágy.
Lights out.
K.O.
Most.

És persze nem tanultam. Puff.
Holnap meg vizsga. Puff.
Égés lesz. Puff.
Tiszta ruhám sincs rá. Puff.
Cipőm se. Puff.

Fasza vagy kisanyám.
Az akihülyeverjeafejétafalba játékban 5-0-ra vezetnék....
.....ha igazán érdekelne ez az egész vizsgázósdi.
De jelenlegi állapotomban inkább egy béna sms miatt: puffpuffpuff.

Nemááá....ez még egy nyálas amerikai filmben is olcsó lenne.

Ilyen könnyen nem adom magam. Legutoljára megfizettem érte, és bár más volt a helyzet, a lelkem épségét óvtam, és végül több lettem általa, mégis vesztettem.

geszt vs elvek, geszt kiütéssel győz, elvek a szemetesben, mint megvalósíthatatlanok. Ártatlanságom romjai.

Nem adom a maradékot, a hulló hópihék táncát, az almába harapást, a zizegős zsebet és a széles mosolyt. Nem adom a buktát és a bundáskenyeret, a hullahoppot, a puszikirálynőt, neféddeket. Nem adom még azt a keveset sem, ami van.

Már az is rossz érzés, hogy felmerült, hogy akár adhatnám is.

Kísértés nélkül könnyű erényesnek lenni, mondják az okosok, így mindenjóhavégejó alapon elhúzok tanulni.

Vége, ugye? Tényleg igaziból? Ezen túlvagyok? Komolyan? Ügyes voltam? Huhh...

Néha mementókat pakolok a blogra. Itt megvan jó ideig, ami amúgy hamar eltűnne.
Itt egy újabb from origo.
Emlékezz, majd ha kell.

Leszámítva néhány magányra született embert, mindannyian vágyunk a Társra. Álmodozunk, tervezgetünk, próbálkozunk - legtöbben sikerrel. Ám amikor már nyakig vagyunk egy kapcsolatban, akkor derül ki, hogy mintha idegen erők munkálnának bennünk, akaratunk ellenére öljük, romboljuk a kapcsolatot, gyűlölködünk, követelődzünk, elhidegülünk, szétválunk, belehalunk - a szeretet nevében. A gyermekkor, korábbi kötődési tapasztalataink, mint időzített bombák aktiválódnak bennünk, amint egy felnőtt-típusú kapcsolatba lépünk.

Ha mindig ugyanazt csináljuk, ugyanoda jutunk

Csak tesszük, amit érzünk, hogy tenni kell, és újra és újra megtapasztaljuk a mondást, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. Mi romlik el, hogy a kapcsolat, a házasság zátonyra fut, hogy örök vesztesnek érezzük magunkat? Hát hiába a sok tisztázó beszélgetés, az ígéret és esküdözés?
Amit százszor megígértünk, mégsem úgy lett, nem érdemes százegyedszer újra próbálni. Vagy százegyedszer újra hinni. Vissza kell térni az alapokhoz, s megpróbálni újra felépíteni magunkat.

Hogy milyen volt gyermekkorunk, azt nem feltétlen emlékeink mondják el, sokkal inkább viselkedésünk, viszonyulásaink, önértékelésünk és a többi ember észlelésének módja. Ahogy szüleink kezeltek minket, kialakított bennünk egy belső modellt a többi emberről és egy énképet magunkról.
Bartholomew és Horovitz az emberekről és önmagunkról alkotott kép alapján négy típust különített el, mindegyiket kis monológgal jellemezve. Az első kettővel nincs dolgunk, mert ők jól elvannak. Az egyik a biztonságosan kötődő, a másik a kötődést tagadó. Egyik jól tud, a másik nem akar kötődni.

Akiknek igazán problémás szokott lenni a kapcsolat, az a másik két típus:

A kötődésein tépelődő vagy a kötődéssel szemben ambivalens személy úgy érzi, erősen függ társától és ezt gyakran egyoldalú kiszolgáltatottságnak éli meg. Gyermekkorában bizonytalanságban élt szülei szeretetét illetően, de frusztráltságára nem bennük, hanem önmaga alkalmatlanságában találta meg a választ. Neki az emberekről alapvetően jó a véleménye, de önmagát csökkent értékűnek érzi. "Szeretnék másokkal teljesen emocionálisan intim viszonyba kerülni, de gyakran tapasztalom, hogy mások vonakodnak olyan közel kerülni hozzám, ahogy én azt szeretném. Rosszul érzem magamat közeli kapcsolat nélkül, de gyakran attól félek, hogy mások nem értékelnek engem annyira, amennyire én értékelem őket."

A kötődéstől félő személy bizalmatlan másokkal szemben és nem bízik önmagában sem. Semmi jót nem vár másoktól, és önmagáról is negatív véleménye van. "Kellemetlen közel kerülni másokhoz. Érzelmileg közeli kapcsolatot akarok, de nehéz teljesen megbíznom másokban, vagy függeni tőlük. Attól félek, megsérülök majd, ha megengedem magamnak, hogy túl közel kerüljenek mások hozzám."

Persze ne feledjük, minden ember egyediségében megismételhetetlen, ezek itt csak sémák!

Az átprogramozás

A modell lényeges vonása, hogy összekapcsolja a kötődési sajátságokat az önértékeléssel, énképpel. Aki rémülten gondol arra, hogy ha elveszti a másikat, rá örök magány vár, mert kinek kell egy ilyen szerencsétlen flótás, az önmaga is összekapcsolja értéktelenség érzését erős függőségi vágyával.

Az önértékelés, ha egészen praktikusan nézzük, nem más, mint gondolatok, hiedelmek önmagunkról, egyfajta belső monológgá szervezve. Hiedelmek arról, milyennek látnak és értékelnek mások, hogyan állnánk meg a helyünket ilyen vagy olyan helyzetben. Ezeket a hiedelmeket rejtett és automatikus gondolatoknak szoktuk nevezni, mert hétköznapi életünkben már oly megszokott hátterét adják normál működéseinknek, hogy észre sem vesszük őket. Az átprogramozás lényege, hogy ezeket a gondolatokat levadásszuk, megfogalmazzuk, majd megkérdőjelezzük, átalakítjuk. Mindegyikben van ugyanis egy bizonyítatlanság, egy logikai bukfenc. De hogy is megy ez az "átírás"?
Például gyakori "programhiba", hogy mások visszajelzéseiből arra következtetünk, hogy mi jelentéktelen emberek vagyunk, vagy nem vagyunk "elég" fontosak a másiknak.

Zöld szobába piros ágy

Mondjuk ágyat akarunk venni. Társunk pirosat szeretne, amit mi elképesztő ötletnek találunk, mert a szobában minden zöld. Ő azonban ellenáll minden érvünknek, és ragaszkodik a piroshoz. A vita közben egyre inkább azt érezzük, hogy mi itt szinte fölöslegesek vagyunk, meg sem hallgatják az érveinket, sőt konzervatívnak nevezett minket a másik, mert szerintünk a zöld és a piros ütik egymást. Elkeseredetten gondolunk arra, hogy ezentúl egy borzalmas színű ágyban kell aludnunk, és ő pedig nem akarja megérteni, hogy számunkra ez elviselhetetlen gondolat. Még talán az is átfut az agyunkon, hogy mi akár el is költözhetünk, aztán aludjon csak egyedül abban a pocsék ágyban. De aztán meg is bánjuk a gondolatot, hisz Ő fontos nekünk, meg magányosak lennénk nélküle. De ekkor még bántóbb, mennyire megalázó és kiszolgáltatott helyzetben is vagyunk, "le kell nyelnünk" a piros ágyat, ha maradni akarunk. Csak ennyire szeret minket!? Erőszakosnak látjuk őt és szerencsétlennek magunkat. Este erős nehezteléssel fekszünk le mellé, ez az ágy örökre a vereségünk mementója lesz.

Ebben a vitában számos téves következtetés figyelhető meg, de vegyük a legfontosabbat: titokban felállítottuk azt a kritériumot, hogy mi akkor vagyunk fontosak a másiknak, ha a mi álláspontunk győz. Igaz ez? Nem! Fordítsuk meg a dolgot: ha a mi álláspontunk győz, akkor a másik elveszítette a fontosságát? Ugye nem. Egy ágyon, egy nyaraláson, egy esti programon, egy elmaradt szexen nem a fontosságunk dől el.
Eddig mindig csak egy végső magyarázatunk volt: "minket itt nem szeretnek". Minden program-átírás úgy kezdődik, hogy feltesszük a kérdést: "ez valóban azt jelenti, hogy nem vagyok fontos neki/nem szeret?"
Ekkor jön a megfelelő alternatíva kidolgozása: "attól, hogy a piros ágyat akarja, még szeret engem. S mivel én szeretem őt, hát jöjjön az a piros ágy".

De vegyünk egy esetet, amikor nagy a tét. Végül is olykor sok pénz sorsáról döntünk, és tényleg lehet, hogy mi látjuk jól, mégsem nekünk lesz igazunk.
Kérdés, miért nem? Hát ugye azért, mert ő "erőszakosabb" volt, mi meg gyengék vagyunk, és végül engedtünk, de azért jól megsértődtünk, mert nem nekünk lett igaza. De bocs, ha annyira hiszünk az igazunkban, miért nem vagyunk makacsabbak? Mert félünk kenyértörésre vinni a dolgot, félünk a konfliktustól, félünk a másik szeretetét elveszíteni. Vagyis nem érezzük azt, hogy volna akkor súlyunk és tekintélyünk a kapcsolatban, hogy azt mondjuk: márpedig nem és nem! Vagyis nem vagyunk elég erősek, és ezért feladjuk. Mi adjuk fel, és Őt hibáztatjuk ezért. A történet vége általában az, hogy neki van "igaza", mi meg haragszunk rá. Azért haragszunk rá, mert nem merjük annyira fontosnak érezni magunkat, hogy el tudjuk érni, hogy igazunk legyen.
Ez olyan, mint vendégségben az utolsó sütemény. Nem merjük elvenni, de aztán utáljuk azt, aki végül mégis megette.

Vergődés a kételyek közt

A példákból is látható, hogy az önértékelés mennyire összefügg azzal, mit gondolunk a kapcsolatról. Aki titkon attól fél, hogy nem szerethető, az kiélezetten fogékony lesz minden olyan jelzésre, amiből erre tud következtetni. Innen ered a féltékenység, az egyedülléttől vagy a másik elvesztésétől való félelem. Ez a félelem gyakran haragot szül, hisz a másik viselkedése, távolléte okozza a szorongást. Míg a biztonságosan kötődő emberek érzései áthidalják a téri-idői távolságokat, addig a szeretetben bizonytalan embereknél a másik távollétében a szeretet érzése fokozatosan elhalványul, és ez szorongást kelt. Ez pedig haragot.


A kötődési stílus "átprogramozása" hasonló az önértékeléséhez. Például nélkülünk akar elmenni a másik barátaival/barátnőivel. Interpretáció: "nem vagyok fontos neki, mert nem inkább velem akar lenni."
Itt is van egy rejtett feltevés: "ha szeret, akkor velem van. Mivel nincs velem, ezért nem szeret".
Az alternatív hipotézis: "Ha nem velem van, attól még szerethet." De továbbgondolhatjuk a dolgot: "Azért van a barátaival, mert ez jó neki. Én szeretem őt, és azt szeretném, hogy neki jó legyen."
Az a jó alternatív hipotézis, ami meggyőző, amiben hinni tudunk! Sok munkával és pozitív példák gyűjtésével fokozatosan át tudjuk hangolni magunkat. Ha írásban csináljuk, még hatékonyabb!

Jómelegszag van a szobámban, és buktaszag, mert az öccs megint buktagyártásba fogott. Hatalmas tenyérrel dagasztja a tésztát, ami mást nem tehet, mint nyúlik, hogy aztán összeálljon lekvárral dugig töltött helyes kis buktákká. Fényes barnára sülnek a sütőben és az illatuk fellopózik a szobámba, ahol a szánkózástól és a hócsatától kipirult arccal, csapzott hajjal, a jegyzethalmok között cicaharisnyában ülve kacagok egy képzeletbeli hullahoppozó alakon.

Ezek azok a dolgok, amikre emlékezni fogok, mikor már az összes osztalékértékelési modellt rég belepte a feledés jótékony homálya. És ez így van jól.

Van lelkiéletem mostanság.
Onnan jöttem rá, hogy per pillanat darabokban hever.

És most fogom és elküldök egy smst, aztán kikapcsolom a telefont, és ismételten felszólítom a rókát, hogy dugja fel magának a várakozását hat óra után, mert akkorra már pont lehervadnak a négykor még illatozó virágok, és kialszanak a lampionok. Nálam már a villanyt is lekapcsolták és épp zárják a termet.

Az az idő, ami eltelik az Örsön írt sms és a hazaérkezés után kapott között pont elég arra, hogy a vörös rejtőszín alatt fehérre őszüljek, és azon folyjon a könnyem belül, hogy megint valaki, aki kapott belőlem egy darabot, de nem tud vele mit kezdeni, így eldobja az egészet.

És ott ül az ember, a horrorhangú szomszédbácsit hallgatva rezegjmááár, aki öntudatlanul is egyre közelebbb jön, hajol és mesél, mesél. Amúgy jó vele beszélgetni, de most csak a táskám zsebére tudok koncentrálni, rezeg vagy nem rezeg? Aztán majdnem elvonja a figyelmem egy "alkoholista vagyok aki nem ivott 3052 napja" kijelentés, és olyan majdnem igazánkomolyodafigyelős zizegjmárzizegjhamondom beszélgetésbe kezdek horrorhangú bácsival, a szembenülő srác legnagyobb mulatságára.

Az az idő, ami eltelik a két gombnyomás és az smsíró nevének megjelenése között, az is megérne egy postot.