Honnan-miből származik az az érzés, aminek a halvány emléke kísért, most csak épp egy cseppet, ezt a félmondatot olvasván:

"órákig tudnék ott ülni és bámészkodni szerteszét"

Én is órákig tudnék ülni és bámészkodni szerteszét.
Mindegy hogy ahol ülök az a Brown's Bay az Island Mageen valahol Írországban, a Dunapart a Római fürdőnél, egy nevenincs domboldal félúton Gödöllő felé.
Valami, ami belülről jön. Ahogy a víz folyik, ahogy a szél fúj, ahogy a felhők úsznak, ahogy a nap tűz, az eső esik.

Az a minden a helyén van, minden jó így.
Lehet ennek köze Istenhez?