And today I've run the third time this week.
Not talking about serious running of course, just started, and as with many other things I'm just learning how to be gradual and patient. It seems running is again something that is a perfect tool to teach all this: you have to start slow to avoid injuires. I learned that it s normal to run, walk, run, walk, run again, it isn't just normal, actually it is advised to start like this. There are starter programs that designed exactly like this. It isn't required to start running and run for half-an-hour at the first time.
And there are all these people around me who just started to run not long ago. Normal people. Even mums. All this happening around me gave me a huge moral boost, hey if they can, why couldn't I?
I never really understood this running thing before, ever. Running is hard, odious and boring. Oh, it totally is, when one does it for losing weight. Or trying to be fast. Or just trying to get on the bus. But running for the sake of running?? Whoever heard of such nonsense?
And here I am, all fitted in plastic, second skin tight gear and running around in Brühl Castle Park, trying to figure out how to turn all this into a meditation practice, because 3 times a week running and meditating, now that would be quite an achievement. (This doesn't mean I have not patted myself on the back, three times a week running, that is something, you get it?!. This is again something I'm learning. Acknowledging my successes. It's frigging hard people, it's frigging hard.)
Of course because old patterns tend to stick, I don't dare to commit. I try to accept that I secretly still bet on defeat. I bought some running gear (and it makes a whole lot of difference!) but I don't trust myself I will run for long. With yoga I know it's something I want to do in the rest of my life. With running I gave myself a month. I will not give it up for a month. After a month I will see how I feel.
But at least this little voice is quieter, weaker and more distant than it has ever been before.
--
Ha valaki azt mondta volna nekem egy éve, hogy komolyan el fogok gondolkozni azon, hogy nekiálljak futni, kiröhögöm. Hosszan. És még gúnyolódtam volna is egy kicsit.
Ma meg lefutottam a heti harmadik adagomat.
Persze nem beszélek én komoly futásról, most kezdtem, és mint megannyi más dologgal kapcsolatban, csak most tanulom, hogy kell lassúnak és türelmesnek lenni. Úgy tűnik, a futás is egy olyan eszköz, ami tökéletes a fentiek elsajátításához: muszáj lassan kezdened, hogy ne sebesülj le. Megtanultam, hogy teljesen normális az, ha futsz, gyalogolsz, futsz, gyalogolsz, megint futsz. Nem is csak normális, hanem egyenesen ajánlott így kezdeni. A kezdő programokat pont így tervezik, nem kell elkezdeni fél órákat futni az első alkalommal.
Itt van ez a a csomó ember köröttem, aki nemrég kezdett el futni. Normális emberek. Még anyukák is. Mindez adott egy hatalmas lökést, ha ők képesek rá, én miért ne lennék?
Sosem értettem ezt a futás dolgot ezelőtt. Futni nehéz, utálék és unalmas. És igen, mindez abszolút igaz, mikor valaki azért fut, hogy lefogyjon, Vagy hogy gyorsabb legyen. Vagy hogy elérje a buszt. De azért futni, hogy fusson az ember?? Ki a fene hallott ilyen hülyeséget?
És tessék, itt vagyok, full műanyag tapadós cuccban futok a brühli kastélyparkban, miközben próbálom kitalálni, hogy lehetne közben mindezt az időt meditálásra is használni, mert heti 3 futás ÉS meditáció, na az már lenne valami. (Ez nem azt jelenti, hogy nem veregettem vállon magam, heti 3 futás azért valami az én kis világomban, értitek!? Na ez is olyan valami, amit épp tanulok: felismerni a sikereimet. Nehéz ez emberek, nehéz ez.)
Persze a régi mintáktól nem szabadul meg olyan könnyen az ember, nem merek elköteleződni. Megpróbálom elfogadni, hogy még mindig a vesztésre játszom.Vettem pár futócuccot (és nagy különbséget jelent ez ám!), de nem bízom abban, hogy a lelkesedés kitart. A jógáról tudom, hogy az valami, amit egész életemben szeretnék csinálni. A futásnak adtam egy hónapot. Nem fogom feladni egy (1) hónapig. Utána meg megnézem, hogy érzem magam.
De a hang sokkal halkabb, gyengébb, és messzebbről szól, mint eddig bármikor.
*Bocs, a képregény csak angolul van.
Nem hiszek a falban.
Én a Blercsben hiszek.
A Blercs egy kövér kis kerub, aki követ, mikor futok.
Egy lusta, szemét állat.
Azt mondja, hogy lassítsak, hogy sétáljak, hogy adjam fel.
"Lassíts Captain Speedypants (szó szerint sebességnadrág kapitány)! Menjünk haza! Ott a barnaszósz, amit meg kell enni és alvás, amit le kell aludni! És a Robocop trilógia sem nézi meg magát a Netflixen!'
Nem hiszek a falban.
Én a Blercsben hiszek.
A Blercs egy kövér kis kerub, aki követ, mikor futok.
Egy lusta, szemét állat.
Azt mondja, hogy lassítsak, hogy sétáljak, hogy adjam fel.
"Lassíts Captain Speedypants (szó szerint sebességnadrág kapitány)! Menjünk haza! Ott a barnaszósz, amit meg kell enni és alvás, amit le kell aludni! És a Robocop trilógia sem nézi meg magát a Netflixen!'
