És hopp, mondta Olivér(ka), miután kifejtette, hogy csináljunk úgy, mintha ő ott sem lenne, mert itt belső inspirációról van szó, itt belülről kell érezni a dolgokat, ez egy ilyen magányos dolog. Mindezt egy spinningórán.

És hopp, mondta megint Olivér(ka), aki lehet cirka ötven kiló (ebből öt kiló ágyéktájt, további 20-20 lábtájt csoportosul, a maradék meg elosztódik a felsőtesten), és én csúnya 50 kilós cementeszsákot vizualizálok a hátára, hogy tudja meg, milyen közel mázsásként tekerni azt a kurva bringát.

És hopp, mondta, cseppet sem vidáman, aztán leadott egy kisebb előadást arról, hogy nézzük vasárnap délelőtt a bringaversenyt az Eurosporton, és hogy tanuljunk technikát, valamint megrendelhetjük az egyesületének vadonásúj mezeit ittésitt, valamint kész az új weboldala is.

-----

Nyílt levél Olivér(ká)hoz:

Kedves Olivér!

Én elhiszem, hogy te egy veszett nagy sportember, fenomenális bringás vagy, de hogy jó spinningoktató nem, abban már most, két spinningóra után biztos vagyok.
Amennyire én hallottam, ennek arról kéne szólnia, hogy összegyűlik egy csoport biciklizni szerető ember, és biciklizik, egy hozzáértő vezetésével, jó hangulatban, motiváltan.

Nos a bringázni szerető emberek megvoltak, a jó hangulat hiányzott. (Igaz mi Terivel jól elröhögcséltünk a hátsó sorban, főképp a kommentjeiden, aztán Teri ismertette azt is, hogy miket szólt be Neked akkor, midőn elejtettél olyan aranyosságokat 50 éves nénik társaságában miszerint: "Gyertek el szombaton egy háromórás edzésre, akkor majd mindenki megtudja mit ér.")

Nos attól, hogy valaki nem bringafób, attól még lehet ember tudod. Sőt, többet mondok, attól még akaratereje és célkitűzései is lehetnek, hogyha leszáll a hegy felénél a bringáról, mert nem bírja.

Meg kell mondjam, ha Veled lett volna az első spinningórám messziről elkerülném az egész kócerájt. Jah, és még egy dolog. Tudod, addiktnak lenni nem egészséges. Még akkor sem, ha mozgás- vagy bringaaddikt az ember.

Röviden: Olivér, b+!

Egyet jobbra.
Kettőt előre, egyet balra.
Egyet hátra.
Kettőt jobbra, egyet előre. Fordul.
Egyet hátra, kettőt balra.
Egyet előre.

Násztánc.

A belső elefántom meg dörömböl, hogy ő már úúúgy menne törni-zúzni.

Kellemes kis posványban telnek a napjaim.

Ma például évkönyv- és tablófényképeződéssel fogom a délutánomat múlatni egy darab fehér ing társaságában. Amiben úgy nézek ki, mint egy kétszáz literes családi hűtőszekrény.

A büdöspizsamázós szakdolgozatírásnak is megvan a maga öröme.

Semmit nem csinálok. (Konkrétan mostam meg neteztem egész nap.)
Semmire nem gondolok. (Azon kívül, hogy mi mindent nem ehetek.)
Semmit nem érzek. (Egy kis idegességen kívül, mikor követelőznek a környezetemben.)

Biztos a diéta miatt van.

Még a múlt héten összeszedtem magam, és bejelentkeztem egy vadiúj, vadiizé, vadijónak mondott nőgyógyászhoz. Aztán fogtam magam és a szokásos bénázásaim közepette (amik részletezése súlyosan sértené a kialakítandó dögösmaca imázsomat, ezért ettől eltekintek) elmásztam hozzá.

Kell valakinek egy jó nőgyógyász(nő) telefonszáma?

Elkezdtem kipakolni a belfasti időkből most megjött dolgaim.....jesszus, több mint egy éve jöttem haza...
Egy dobozban csigaházak.
Meg egy történet.
Fenébe, hogy most aktuálisabb, mint valaha.....

A vasárnapi családi ebédek mostanság kollektív röhögésbe fulladnak felénk.
Szerencsére nincs ez másképp a fogyózás idején sem:D

Van egy kedvenc karácsonyi versem.

Karácsony első napja van.
Köszönt és minden jót kíván egy csíz a csupasz körtefán.

Módosított verzsön:

Fogyókúr(a) első napja van.
Köszönt és minden jót kíván egy virsli a csupasz tányéron.

És ez legalább olyan borzalmas, mint maga az átköltés...

Ui: f@sza kilátások, Jane Austen is elkergetett maga mellől minden hapsit végül....:/
Ma dúl az optimizmusom, a fejfájásom, és az önsajnálatom. Nyavajognyavajog.

Na jól elbarmoltam valamit, így elszöszölhettem a bloggal az útnyilvántartás helyett.
Kellemesen vénkisasszonyos külsőt nyert, így ezek után csakis pincsikutyákról és papagájokról fogok értekezni, se zsidófiúk, se nyavajgások.

Megittam fél üveg rumot.

Sade kell neked b+, nem zsidó fiú.

Péntek este nyolckor rumot iszom a munkahelyemen, Sadet hallgatok és útnyilvántartást gyártok. Lehetne ez szánalmasabb?

Lehetne.
Ha elmentél volna zsidófiúzni.
Vagy ha a takarítónő találna rád holnap reggel az asztal alatt hortyogva:D

És mit csinálok? Na mit?
Soha ki nem találnátok....

azon kívül persze, hogy önironikusan röhögök ezen

Igent készülök mondani egy találkozóra egy magas, jóképű és izmos zsidó fiúnak (az életem egyre inkább terézanyuba meg brizsitdzsónszba fordul és ez kétségbeejtő), aki valamilyen csoda folytán épp nő nélkül leledzik és engem szemelt ki soron következő ágymelegítőnek ebben a nagy hidegben.

Mert már nincs mit nem adni.

P.Arankánál voltam tegnap I-vel, az évente szokásos sajtosborozósestét megtartandó.

P. Arankát szeretem, amiben nagy szerepet játszik az is, hogy egyszer azt mondta nekem: geszt, te egy öntudatos és céltudatos dögös maca vagy. Persze szeretném ezt elhinni, és mint minden alkalommal, mikor évente egyszer hazajön, most is elhatároztam, hogy én egy cél-és öntudatos dögös maca vagyok, de ebben mindig megakadályoz valami. Tegnap pl. az, hogy reggel fennakadtam a szögesdrót kerítésen és nehéz céltudatosan és dögösen viselkedni, mikor a csúszós töltésen bogozod a kesztyűd a szakadt kerítésből, és az egyetlen, ami megment a sínekre csúszástól az, hogy a homlokodat a szögesdrótnak nyomod, de ezen már röhögni kell, mert a HÉV is jön és elképzeled milyen vicces is lenne, ha a kesztyűd vinne sírba ráadásul szögesdrótnyomattal a homlokodon.
De nem adom fel, ma némileg megtörtebben ugyan de nekifutok mégegyszer.

Tegnap G is volt, akivel hagymát és májat nyiszatoltunk, meg röhögtünk és megint fél mondatban megoldotta az én nagy problémáim.

Ma meg T lesz, akinek valahogy megmondom, hogy szerintem A rémes hibát követ el, ha hozzámegy nyáron a szürke szihológushoz, mert míg G ragyog a párja mellett A szintelenedni kezdett.

És lesz C is, akivel ráférünk már egymásra, meg M és E és E, ahol tiramisu a menü és tényleg feldobódunk tőle, na meg a bortól, és a végén már csak röhögünk a sok nyavajgáson, amit képesek vagyunk levágni.

Lesz új cipőm is, virágos, a törött talpú régi helyett, ami olyan, mintha penészes és zuzmós lenne egyszerre és befolyik rajta a hólé, de a gyulladt lábujj eddig nem fért bele egy másikba se.

A suli is elkezdőtött, még mit sem tudok a hogyanokról, de kérvényt kéne írnom, és igazolást, meg nyilatkozatot apu nevében.

A munkahelyen lassan sem jönnek rendbe a dolgok, de én most lógok és kész. És kész.

De ezek mögött mindig ott lapul az a mozdulat, ahogy leveszem a telefont a polcról, és megnézem jött-e sms. Várakozásnak hívják. És a sulivége-féle várakozással szemben az sem biztos, hogy van mire.

Leszedtem a kötést az ujjamról.

Reggel becsúszkáltam a kórházba újrakötözésre, de egy óra alatt meguntam a kellemes meleget, a nénik nyílt tályogműtétjeinek és mindenféle váladékfolyásainak részletekbe menő kitárgyalását, melyről még a könyv sem tudta elvonni a figyelmem. Ha egy óra nem volt elég egy ötperces művelet elvégzéséhez, majd megcsinálom én, este, otthonom csendes magányában.

És voilá. Nem rémisztő, csak szánalmas.
Vak a nagylábujjam.

Neeeeemkeeelleettééél. Nemnemnemnemnemeemnemnemkeeellettéééél.
Nemkeellettééél. Nemkelleeeettéééééééééééél.
Bebeeeebebeeeebeee. Neeeemnemnemneeeemnem.

Fogdbe. Dolgoznom kell. Olvasnom kell. Élnem kell.

Azt mondják, ha valami gáz van, a nő változtat. Frizurát, lakást, akármit.
Én ma lecseréltem a zöld fogkefém egy bordóra.

Hajrá babám, megy ez, végén még te is elhiszed pár percre, hogy csak ennyit ér az egész. Ennyit kéne, az oké. Na de tudjuk amit tudunk, ugyebár...

Kuss.
Holnapután reggel kitörlök mindent.

És ennek semmi köze ahhoz, hogy a tapasztalat azt mutatja, hogy az eddig kitörölt számok eddig kivétel nélkül visszakerültek a mobilba, mi?

...
Mondtam már, hogy utállak??

Új szót szedtem ma fel (gödöllői gyűjtés), aztán, mint egy új tükörben, rögtön el is kezdtem figyelni benne magam.

A lustálkodás vagi, míg gyomorgörccsel konzulenshez menni nem.
Későn rájönni, hogy tükörjégen fogsz a domboldalon lecsúszni a vonatig nem vagi, ellenben az, hogy mindezt talpon kivitelezed, roppantul.
Vagi mosolyogni a keletiben a napfényre, nem az, hogy közben félig csócsált hagymás hamburger lóg a kezedből.
Táskákat nézegetni munkaidőben, tudván, hogy a főnököd síel, vagi, újságpapírba csomagolt könyvet olvasni a mozgólépcsőn legkevésbé sem.
A munkahegyeken stresszelni nem vagi (sőt uncsi), sózott mandulát és banánt enni ebédre az.
De főképp nem vagi olyan smst kapni, amelyben a legközelebbi találka idejét tavaszra teszi az illető. De jégcsapokkal teli lekezelő választ küldeni rá vagi. Nem vagi bőgni mindezen.

Nem vagyok egy vagi csaj.
Jajjmileszmost.

Stargate hiányzó részek bepótlása folyik épp.
Ergo mindenminden le van szarva, beleértve a konzulensi találkát, a kötözésreelnemmenést, a pasit, a gyanút, a sulit, a munkát és egyéb parákat.

Why did I have to go and meet somebody like you?
Why do you have to go and hurt somebody like me?*

...but it's not finished yet, is it?

*Limp Bizkit: Boiler

Itt ülök a rumli kellős közepén, sajnálom magam és haragszom az egész világra.
De ezt legalább jól csinálom...

Nem megy, nem és nem, jól érzi itt magát. Lebeg a szobában, körbesuhan, rámtekeredik, megszorít egy pillanatra, aztán leül a szekrény tetejére a plüssállatok közé és gunyorosan nyelvet nyújtogat. Persze hogy is tűnhetne, míg táplálom titkos szorongással.

Hogy is tűnhetne, mikor tudom, hogy hétfőn találkozó konzulenssel, javított szakdolgozatot kell prezentálnom és okos kérdéseket. Hogy jöhetne a megkönnyebbülés, mikor tudom, hogy hiába vége most, két hónap múlva végleges diplomaleadási határidő, aztán zhk, vizsgaidő, államvizsga, védés, blablabla. Nincs megállás, nincs kifújom magam egy pillanatra, csak mint az úthenger, babám, csak mint az úthenger.

És mostakkorcsakazértis.
Holnap elmegyek fodrászhoz.
Aztán bemegyek egy könyvesboltba és megveszem a legvastagabb könyvet.
Aztán megveszem Varró Dániel köteteit.
Aztán pár mesekönyvet még.
Aztán bemegyek egy kirakatos teázóba elkezdek olvasni és időnként felnézve megbámulom a köröttem lélegző embereket.
Aztán rendet csinálok a szobámban, friss ágyneműt húzok, eltüntetem a kábeleket, beülök a nagymaci ölébe és elégedetten körbenézek.
Aztán egész éjjel olvasni fogok. A vastag könyvet, a mesekönyveket és a varródanit.

És aztán felnézek a szekrény tetejére.

......egy vizsgaidőszak margójára.....

Az éjszaka.
Szedd már össze magad. Most az egyszer szedd össze. Kérlek. Kérlek.

A reggel.
Csak frissen és fiatalosan. Akad ruha is, cipő is. Vizsga 8 helyett 11kor, csendes hálarebegés köszi Uram, ezalatt még egyszer elolvasom, talán meg is tanulom.

A vizsga.
Égő arccal mered maga elé, néha lopva az órára pillant, legyen már vége, legyen már.
Nem érti miről van szó, a kérdések el sem jutnak már hozzá. A csodavárást negyed óra után feladja, háromnegyed óra után a gondolkozást is. Készül lélekben az évismétlésre. Aztán szégyenszemre hármassal jön ki. Egyes helyett.

A kórház.
Elalszik majdnem, dzsekire dőlve, még jó, hogy sokan vannak, négy előtt úgy sem jut be ötlik fel még a ködbe merülés előtt mikor szólítja az asszisztensnéni.
Hullává fárad míg a mosolygós doktorbácsi hatalmas lufit fúj a gyulladt ujjból egy álérzéstelenítővel teli injekcióstűvel. Könnyek a szemben körömcsavargatás-tekergetés-tépkedés-kanalazás alatt. Persze a boldogságtól van, erősíti meg dokibácsit.

Az út.
Csossz, tap, csossz, tap, csossz, tap, mert körömtelen lábra nem megy fel a cipő, aminek amúgy is el van törve a talpa. Zanya meg persze késik, mert muszáj volt még megbeszélni az Ildivel, hogy megjavíttassa-e a mosógépét. Már nem is csodálkozik.

Az ágy.
Lights out.
K.O.
Most.

És persze nem tanultam. Puff.
Holnap meg vizsga. Puff.
Égés lesz. Puff.
Tiszta ruhám sincs rá. Puff.
Cipőm se. Puff.

Fasza vagy kisanyám.
Az akihülyeverjeafejétafalba játékban 5-0-ra vezetnék....
.....ha igazán érdekelne ez az egész vizsgázósdi.
De jelenlegi állapotomban inkább egy béna sms miatt: puffpuffpuff.