Egy papucsot láttam csak.
Ez azután volt, hogy nem mentem el anyuékkal a nagynéném 50. születésnapi bulijára, mert apu balhézott itthon. Az a kicsit-ittam-és-mindenkibe-belekötök-és-szidom-a-redvesfaszú-kurva-nénikéd-balhé, mire én magamra zártam a szobám ajtaját, és reméltem előbb elhúznak, minthogy eszébe jutna betörni.

Aztán felhívott a húg, hogy ugyan, menjek már. És felhívott a nagynéni, hogy ugyan menjek már.

A HÉVen Sting szólt (cirka két hét és koncert Belfastban), "It's five in the morning and the lights....never coming home....lalalala"
És elrepült egy ócska fekete papucs.
Ki az a hülye, aki októberben papucsot dobál ki a HÉVről, gondoltam és dudorásztam tovább Stinggel (két hér múlva koncert Belfastban és én ott leszek).
Aztán megálltunk.
A vezető hátraszaladt.
A kalauz is.
Az emberek leszállingóztak és senki nem mondott be semmit, de az arcokon lehetett látni, hogy valami nincs rendben.
És nem volt rendben. Baromira nem volt rendben.
A nő a sínekkel párhuzamosan feküdt, alakok hajoltak fölé, egy nő telefonált, a bámészkodók bámészkodtak és a sarkon égő levelek fanyar füstöt terítettek szét amíg a testet néztem. Sehol egy sziréna.

Tizenkét perccel később buszon csendesen sírtam míg a szirénák elsuhantak az ellenkező irányba és Sting mit sem sejtve egy lopott kocsiról énekelt.
Sosem volt még ennyire közel halottak napja.

Ez egy olyan dolog, amit az ember kicsit fáradtan, csak hajnali háromkor, egy át nem tanult hétvége után cseppet anyázva, cseppet szégyellve magát, kávét szürcsölve csinál.

Blogot ír tanulás helyett, nehogy már a kötvényekkel kelljen foglalkoznia, és már tisztán és frissen mosott hajjal törökülésben a parkettán, a csodaszép, csodaúj, csodaöröm notebookján írja a soron következő bejegyzést arról, hogy megnéz az ember egy buta szerelmes filmet ötször egymás után (persze tanulás helyett), megeszik egy tányér almás pitét (de levest nem) és örül, mikor megtalálja az elveszett diákját (az újságok alatt, amiket persze nem böngészett át), kitakarítja a szobáját (megint tanulás helyett), aztán nem is oly picit összeszorul a gyomra, mikor a szakdolgozatára gondol (amihez még egy sor anyag nincsen).

Beállíja a rádiót, hogy kellemesebb legyen 4 óra múlva kelni, elgondolja mit vesz fel, hogy 5 perccel tovább aludhasson, eszébe jut, hogy vajon olvassa-e ezt valaha valaki, aki tudja milyen érzés mindez. Aztán beköti a gyulladt lábujját, ráhúzza a csíkos zoknit és ellép aludni. Az ágyban forgolódni.Mert fáj a láb. Meg a fej. Szakdolgozatot kéne írni.

Nem potenciális, reális barom vagyok.
Megint elb@sztam egy hétvégét.
Nyifi nyafi nyaff.

"Mi VALÓSÁGOS?"- kérdezte a Nyúl egy nap..."Azt jelenti, hogy zümmög benned valami és van fogókád?"

A Valóságos nem azt jelenti, amiből készültél," - mondta a Ló - "Az egy olyan dolog, ami megtörténik veled. Mikor egy gyerek hosszú, hosszú ideig szeret téged, nem csak játszik veled, de IGAZÁN szeret, akkor leszel Valóságos."

"Fáj?" - kérdezte a Nyúl.
"Néha" - felelte a Ló, mert mindig igazat mondott. "Amikor Valóságos vagy nem bánod, ha fáj."

"Egyszerre történik meg, mint amikor megsebesülsz vagy apránként?"
"Nem egyszerre történik meg. Azzá válsz. Hosszú időbe telik. Ezért van, hogy ritkán történik meg olyanokkal, akik könnyen eltörnek vagy éles sarkaik vannak, vagy akikre vigyázni kell.

Általában mikorra Valóságossá válsz, a szőröd nagy része kihullik, elveszíted a szemed, lógnak a tagjaid és nagyon kopott leszel. De ezek a dolgok egyáltalán nem számítanak, mert ha egyszer Valódi leszel akkor soha többé nem lehetsz csúnya, legfeljebb azok számára akik nem értik ezt meg."

Gondolom, te Valódi vagy?" - kérdezte a Nyúl. Majd azt kívánta bárcsak ne is kérdezte volna, mert lehet, hogy a Ló érzékeny. De a Ló csak mosolygott.
"A Fiú Nagybátyja tett Valódivá. Sok évvel ezelőtt történt, de ha egyszer Valódi leszel, akkor az is maradsz. Örökké tart."

Margery Williams - The Velveteen Rabbit

A kollégám azt mondta a törökméz ammóniaszagú, pedig nemis.
Még nincs egy hete, hogy vasárnap kigurultam a búcsúba és beszereztem az évenkénti adagot.
Törökméz, kókusztekercs (az az isteni kemény műanyagízű, amit otthon lehetetlen előállítani), kakasos nyalóka, piros csíkos cukor.
Megszemléltem a 15 éve még gyönyörűnek tartott műanyag nyaklánc- és karkötőszettet, egy hét alatt széteső dömpert és az ötpálcás 14 karátos aranyláncot, a gyerekeiket sétáltató iskolatársaimat.
És hiányoltam a lánchintát.

Ez csak amolyan műbúcsú volt, az igazit valaki ellopta.
Már sok-sok évvel ezelőtt.
Valamikor olyantájt, mikor már nem a dodzsem volt a fő szám, mikor nem gyűjtöttünk két-három héttel előtte pénzt rá, mikor nem jöttek a rokonok már.
Mikor először jutott novemberben eszünkbe utólag, hogy jajj, tényleg, október első vasárnapja...

Meg voltam fázva.
Mézestea, Neocitran, papírzsepihegyek és szopogatós cukorkák jelezték az utam.
Mindez főképp az ágyam körül tornyosult persze, én meg a takaróhalom alatt Csillagkaput néztem, sorba sorba, első évadtól a hetedikik (így, nagyon utólag is kösz Bucsnak - bár ő ezt valszeg sosem fogja olvasni) vagy 140 részt, éjjel háromig, mikor másnap mun....
És közben lassan észrevétlenül rajongóvá lettem.

Teljesen persze sosem megy, a központi idegrendszer igyekszik józan határok között tartani az ilyen baleseteket iszonyúan fél valaki a nevetségességtől, mi? és tudom , múlni fog ez is, mert nem érdekelnek a színészek, meg hogy forgatták, nem adnám oda a fél karom egy autogramért.

A világ varázsol el, mint a mesék gyerekkorban, mikor királylányok akarunk lenni meg legkisebb szegénylegények, el akarunk jutni az üveghegyen túlra sárkányt győzni és éjjel arról álmodtunk, hogy a mi kezünkben a kard.

Két világban élni felváltva csodajó érzés amíg el nem veszted a határt és visszatalálsz.

Nem értem hogy lehet nem szeretni a sci-fit és a fantasyt. Mese. Emberekkel és más lényekkel. Akik idegenek ugyan, de emberi logika szerint idegenek, így mégis érthetőek, felfoghatóak, lehet félni tőlük, aggódni értük.

Ps.: perpill elfogytak a részek, most töltöm az új évadot. Szeretnék már az üveghegy másik oldalán lenni megint.