2003/11/25

Ma kaptam egy képeslapot a freemailomra Béres E.-től.
Szép képeslap, régi Budapestről, fekete fehér, kubikos talicskával, Duna, Pest meg Buda. Hangulatos.
Jólesett, hogy valaki gondolt rám, még ha csak egy egysoros üdvözlet erejéig is.

Bárcsak tudnám ki az a Béres E.

2003/11/23

Teát vedelek, játszom, és nem gondolok a garázsban álló robogóra.
Ja és magamhoz képest szépek a körmeim.
Ez minden mondanivalóm.

2003/11/20

Belerúgtam egy cseppet anyu lelkiismeretébe. Meg a húgoméba. De a kutyákba nem.

Megjött a biztosításom. Angliai postássztrájk miatt a levelek két-három hetet késnek.

Beszéltem Bruce-szal. A feleségével volt baja, nem velem. Bocsánatot kért és nem ígért semmit.

Felhívtam valakit panaszkodni. És azon kaptam magam, hogy pesszimista vagyok.

Meg kéne tanulni újra örülni és élvezni ha jó. De nehéz, ha tudom, hogy itt az olyan hamar múlik.
Így inkább csak ülök sarokban és fedő mögé bújva, tésztaszűrősisakban, fakanállal a kezemben várom a rosszat.
Amihez minimum golyóálló mellény és láncfűrész kellene.
A családom megint hozta a formáját. Már nem is értem miért lepődök meg rajta és miért esik annyira rosszul, hogy fuldoklok a zogokástól.
Elvégre csak 24 éve csinálják ezt, miért gondoltam, hogy attól, hogy pár ezer kilométerrel odébb utazom bármi is változna?
Négy dolgot kértem, többek között némi téli ruhát, ugyan küldjenek már el, ha Moniék épp otthon vannak, egy fityingjükbe sem kerülne, nem kell postán feladni, intézni semmi. Annyit kellett volna egy hét alatt megcsinálni, hogy négy dolgot egy szatyorba vágni és elvinni Budára;). Kb egy órába és pár mozdulatba került volna. A családom négy tagú. Három mert apu egyből kiesik, ő ilyenekkel nem foglalkozik, mit érdekli őt.
A többieknek meg mindez túl nagy megterhelés lett volna.
Ezek után a keserűen a szemébe röhögök bárkinek (kezdve az apámmal), aki azt mondja a családra mindig lehet számítani a bajban.

Ma süt a nap. Holnapra megint esőt mond és hűl a levegő. Muszáj lesz beruháznom némi pulóverbe.

2003/11/16

Nem tudom mit csináljak.
Megpróbálom ide leírni, min rágódom, annyira tárgyilagosan, amennyire csak képes vagyok.
És a kérdés persze az, mit csináljak?

Ismeritek a családot, ha nem is testközelből, ha nem is nagyon, de kicsit legalább. Ismetiek a sztorit, mit csinálok én itt, kikkel. A miértet meg magam sem tudom. Tudjátok, hogy szeretem a srácokat, még ha néha az agyamra mennek is. És tudom, hogy ők is szeretnek engem. Nem mondom, hogy ha nem vagyok itt, hiányzom nekik, ahhoz szerintem túl teljes az életük. Meg ahhoz nem vagyok elég vicces. De törődnek azzal mi van velem, én hogy érzek, és miért sírok, ha sírok. Nagyrészt szót fogadnak nekem, és merném azt állítani barátok vagyunk. Azt is merném állítani, hogy ők is így gondolják.

Azt azonban nem tudom az apával hogy állunk. Jó pár hete érzem ezt a láthatatlanság dolgot. Nem köszön nekem ha hazajön. Nem köszön ha elmegy. Nem kérdezi meg kérek-e reggelit szombat délelőtt, egyszerűen csak nem csinál nekem.
Tegnap a nagyszülők meg ő a barátnőjével mentek valahova, mindenki más köszönt, ő nem. Nem kérdezi meg kérek-e teát, ha csinál, egyszerűen nem csinál. A barátnő megkérdezi, a nagymama beszélget velem, legalábbis próbálna, de tegnap 18 órán keresztül kábítottam magam a játékommal, hátha ma átalszom a napot, de már 9-kor a plafont bámultam, a kérdést forgatva, vajon ma hogy kerüljek ki a látókörből, hogy ne kelljen azt éreznem ők kezelnek láthatatlanként, hanem el tudjam hitetni magammal, hogy én akarok az lenni.

Tegnap előtt volt egy rövid csevejem Bruce-szal, csak épp annyi, hogy megmondtam neki, elhatároztam, hogy valszín januártól új családot keresek. Azt mondta ok, azt mondta nem keres új au-pairt majd megoldja valahogy máshogy, azt mondta, hogy nekem nem akkor kéne suliba járnom, mikor ő dolgozik.
Ez szíven ütött. Ez igazán. Azon kívül persze, hogy úgy tünik nincs szüksége rám és hogy szívesebben látna már a házon kívül..... Oks,oks ez már fikció, nem tudom, így van-e.

De feljött valami olyasmi, amit nem említett eddig. Ezért nem volt hajlandó hát elintézni a robogóügyet, mert akkor járhatnék suliba. És az neki nem jó. De ezt miért nem lehet megmondani? Miért nem szólt? Válthattam volna (sőt még mindig válthatnék) eggyel feljebbi osztályba (ezen már gondolkodom egy hete, mert az advancedet túl gyengének érzem), és az jó időpontban van. De miért kell ezt így elsumákolni? És vajon mennyi probléma van még, amit elsumákolt így? Mekkora a bűnlajstromom?

Én próbáltam vele megbeszélni ha problémám volt, jelezni, hogy ez nekem így nem jó. Meghallgatott aztán vagy történt valami vagy nem. De most így utólag látom, sosem megbeszéltük. Mindig csak meghallgatott.

Nem tudom milyen az ideális au-pair-család kapcsolat. De azt tudom, hogy ők nem vittek engem magukkal, ha közös program volt. Ezt még túlélném, ha lenne alternatívám, de mióta itt vagyok nincs igazán, vagy csak időleges.

Lassan kezdem megint úgy érezni magam, mint egy hisztiző picsa, és persze hogy nem tudom a helyzetet kívűlről áttekinteni, elveszem az érzések között és nem tudom elválasztani a tényeket. Vagy csak félek attól, hogy ha csak a tényeket nézném, akkor kiderülne, hogy Bruce egy szemét alak. És erre nagyon nem szeretnék rájönni.
Csak nem tudom hogy kezeljem a „rossz” tulajdonságait. És nem tudom mit kezdjek most. Nem tűnik úgy, hogy elér hozzá amit közölni akarok, és belefáradtam már a próbálkozásba. És rosszul esik, hogy ő nem közöl semmit.

De szeretem a fiúkat, és mostmár Megan is a szívemhez nőtt, nehéz lenne őket itthagyni. És nem érzem úgy, hogy tudnék most elkezdeni szeretni két-három új gyereket itt januártól. Az összes idehozott szeretetemet szétosztottam már itt és nincs forrás, amiből újrateremthetném.

Nem akarok új családot, itt akarok maradni, a lehetőséggel, hogy szabad legyek és lehessen saját életem, hogy legalább a célok egy részét elérjem, amiért jöttem.
De váltanom kell mielőtt lelki roncs leszek a bezártságtól és a szélmalomharctól.

Nem tudom, próbáljak még egyszer leülni Bruce-szal, egyedül, megbeszélni (a legrosszabb, hogy közben mindig elbőgöm magam, mert mélyen érint a téma és a feszültséget ki kell adni valahogy, és ettől még idétlenül és kínosan is érzem magam), lehet-e itt valamit tenni. Ezzel annyi a baj, hogy ha a helyzetet úgy fogjuk fel, mint egy csatát, akkor én elárulom, hogy én szeretnék maradni és ezzel ő kerül erőfölénybe. Kérdés, úgy kell-e felfogni mint egy csatát? Ő hogy fogja fel vajon? És elér-e hozzá pont most, amit mondani szeretnék, ha eddig sikertelen voltam?

Nem tudom, kibírok-e még egy hónapot remény nélkül, hogy valami is változni fog. A tudattal, hogy kidobtam az ablakon egy csomó erőfeszítést és pénzt a jogsira, a robogóra meg a sulira. Mennyi idő múlva kezdeném utálni a bácsit emiatt?
Váltsak most, vagy várjak januárig?

Most nagyon szeretnék egy gép lenni, aki csak akkor jön ki a szobájából, mikor szükség van rá. Könyebb lenne mindkettőnknek. Csak én egy au-pair vagyok, nem egy robot .
Mennyivel könyebb lenne, ha tudnám a bácsi mit gondol erről az egészről!
Istenem ez az egész olyan, mint valami elbaszott kapcsolat, az utolsó utáni esélyekkel és kommunikációs problémákkal.
Hol a hiba bennem?
Mit csináljak?

Mennyivel egyszerűbb lenne bélféregnek lenni.

2003/11/14

Hisztihatáron vagyok. Ott mikor már feladtam, hogy értelmesen elmagyarázzam mi a bajom, csak toporzékolni tudok.
TOPORZÉKTOPORZÉKTOPORZÉK.
Grrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr

2003/11/12

A biztosításmizéria újra elkezdődött és súlyosabb, mint volt.
Tegnap elmentem a leveleinkért a régi házba és nekem nem jött semmi a biztosítótól.
Bruce-nak sem jött semmi a biztosítótól.
Egyikünk sem emlékszik a biztosító nevére.
Sem a telefonszámra.
A cetli meg eltűnt költözéskor.
90%+ban biztos vagyok, hogy egy MRL nevű cég volt a hunyó, mert arra emlékszem, hogy 3 betűs volt és M-mel kezdődött.
De az MRL-nél nem biztosítanak Észak-Írországra és nincs regisztrálva a nevünk.
Hatalmas konspirációt sejtek az ügy mögött.
Vagy mindez csak Murphy.
ÁTKOZOTT ROBOGÓ.

2003/11/10

Már a reggel dilemmával kezdődött, menjek-e fogorvoshoz, avagy mégse?
Ugyanis hazatelefonóztam és megkérdeztem az én mesébe illő Tündérfogorvosnénimet, ráér-e decemberben megreparálni engem és egyben bejelentettem, hogy az ideiglenes tömésem kilyukadt, és ma megyek reparáltatni.
Mire a Tündérnéni hallhatóan a szívéhez kapott, és a lelkemre beszélt, hogy ha csak lehet ne menjek, mert jajj, ha valamit elrontanak ott, veszik a fogam.
Ennek megfelelően az ágyon találtam magam, harminccentis tükröt próbálva a számba taszigálni, hogy a felületes kiokítás után eldöntsem, vajh kibírja-e még egy hónapig a rogyadozó tömés.
Aztán úgy határoztam elmegyek a dokinénihez, mondja meg ő, szerinte kell-e tömés.
És lőn.
A dokinéni kedves volt, meghallgatott, megértett, nem okoskodott, árat mondott és két perc alatt tömködött némi fehér enyhén sárgabarackbefőttszagú fehér maltert a lyuk helyére.
Én meg kis büszkebüszke vagyok, hogy ilyen ügyesen megoldottam.
Ezt is.

Merthogy, TADAMMM, két tükör van a robogómon ismét:D
Kb. fél órámba telt e művelet, és ebbe számítsátok bele a 25 percet amíg várni kellett, hogy a rozsdaoldó spray hasson.
Merthogy tudtam én, hogy ez egyszerű, de senki nem hallgatott rám, mindenki csak a Honda-dealert emlegette az ország különböző pontjain, mikor csak tanácsra lett volna szükségem, hogy fújjam le rozsdaoldóval.
Na és ugye ez az amit Bruce nem csinál, ilyenekkel ő nem foglalkozik. Pedig annyi lett volna, hogy ránéz a robogóra. Fél perc sem.
Meg kell tanulnom vadidegen országban hivatalos ügyeket intézni és kérni, kérni, kérni. Ez még otthon is nehéz.

2003/11/08

Pi-pika-pika-pi-i chu Pi-kaaa-chu kachu Chu-chuuuu pi pi pika-pika Pipi-kachu Pika-pika piika Pi-i Piika pii Chuuu Chu pi-kaaa-chu Pi ka-pikachu Pika chu-pika-pika pika-chu. ka Pi Pika-pika piikachu Pikapi-pika-pi Ka chu-chuu-piikaa pika-pika Pipi-pi-i-pikachu-pi-chu ka-pika-pika-ka. Pi chu Pika-pi chu piii-chuuu Pika-pika pikachu-piii pi-i-ka-pi-i-pi-ka-chu chu pi-i-pika-pika piika Chu, kachu Pikachu, chuu Pi-ka-chu chuuu chu, Chuu pii Pi-pika-pika-pi Pika-pika Kachu?
pi pi pikaa Pikachu-ka pika-pi-kaaa-chu Pi chuuu Chu Pi Piika-pika-pi pi-ka-chu ka-pi-i-pikachu pika-pika-piika chu piikachu-kachu.

A fentebbi pár soron dolgoztam vagy fél órát, ez volt az első bekezdése a Size and Efficiency c. munkának, amit ma reggel kezdtem fordítani. Per pill a kilencedik oldalon járok, a könyv 288 oldalas. Csak az vigasztal, hogy nem kell az egész és hogy tele van ábrákkal és statisztikákkal.
Ennek ellenére meglepő módon élvezem használni az agyam újra, lassan-lassan jönnek vissza az elfeledettnek hitt fogalmak, mint méretgazdaságosság, változó költség és társaik.

Jártam a Queensen is pénteken, csak egy villámlátogatásra, a mezőgazdasági könyvtárat kerestem. Istenem, az az érzés, hogy egy egyetemen sétálok, az arcok napoztak a padon az ebédjüket majszolva, mások vaskos könyveket cipeltek át a belső udvaron...majdnem elsírtam magam, annyira hiányzott már az a hangulat, a kicsit léha diákhangulat, amikor még lefekhetsz délután aludni egyet, ha úgy tartja kedved, hogy aztán hajnalig magolj a következő zéhára.

Hétfőn fogorvoshoz megyek, de erről nem szeretnék többet mesélni. Igaz még nincs is mit, majd utána:D

Kevesebbet reflektálok mostanság, a problémáimat eltaszigálom a látókörböl, a szemtelenek jöjjenek csak egyesével, a szerényebbek maradjanak ott, majd megoldódnak maguktól. Továbbra is játszom, egyre kevésbé megszállottan, egyre inkább ama kevés ember miatt, akivel jó együtt játszani. A zord hangulat is eltűnt egy ideje, szerencsére, minden a régiben. Még az is lehet, hogy csak képzelődtem.

2003/11/03

Reggel óta egy dal motoszkál a fejemben, valami nyálas fiúbanda énekli talán és van benne egy ilyen félsor:
I`m invisible.....lalalalala....

Az utóbbi két napban én vagyok itt a láthatatlan girl. Bruce két mondatot szólt hozzám tegnap, ma egyet. Ebben benne volt az is, hogy kérek-e vacsorát és a "Bye" is, mikor moziba mentem. A gyerekek sem túl kommunikatívak, de legalább észrevesznek és rámmosolyognak.

Tegnap kiabált Bruce. Na jó, nem kiabált, csak megemelta a hangját a nappaliban, épp annyira, hogy én is halljam fenn a szobámban.
"Mióta ez az átkozott játék betette a lábát ebbe a házba itt nem csinál senki semmi mást, csak játszik."
És tudjátok mit, igaza van, a gyerekeknek nem jó, ha csak játszanak egész nap, a képernyöt bámulva. Olvasni kéne, meg kint ugrálni, meg képzelödni és biciklizni.

Na de.
Mutassatok egy gyereket, aki ma ezt csinálja.
De ez ugye nem az a játék, hogy ha más gyerek sem, akkor nekik sem.
Csak azt mondja meg nekem valaki, az miért nem zavarta a mi kedves drága Bruce-unkat, amikor a gyerekei a Playstationon lógtak egész nap, legalább annyi idöt eltöltve ott, mint most a gép elött. Vagy az, mikor 15xre nézik meg ugyanazt a m?sort a tévében és ki nem kapcsolnák egy percre sem. Söt reggel felkelnek egy órával hamarabb, csak hogy megnézhessék a már háromszor látott Sabrinát negyedszerre is.
Csak hát ugye most itthon volt egy hétig és látta mi megy.
Meg ugye a földszinten a gép elött ücsörgés feltünöbb, mint a saját szobában való ücsörgés.
Azért azt suttogva megkérdezném, hogy melyik az a gyerek, aki zuhogó esöben és facsavargató szélben, ami mostanség itt uralkodik, imádna kinn játszani....

Szóval most ignorálva vagyok, mint a "Great Evil" aki ezt a játékot a házba hozta és minden jel arra mutat, hogy most szégyellnem kéne magam, valamint megemberelnem magam és kinyalni a lakást pincétöl (ami nincs) a padlásig, merthogy enyhe célzás tétetett arra, hogy biza itt nincs takarítva.
Amikor épp depiztem két hétig szalmaszálat sem tettem keresztbe, akkor egy szó sem esett, mert a válasz az lett volna, hogy amint megköti a biztosítást és lesz robogóm visszatér az életkedvem is, és nem fogok a gép előtt haldokolni egész nap.

Mindenesetre most nem tudom, hogy magamat gyözködöm, vagy titeket. Érzem, hogy nem jó ez így, és értem Bruce-t de nem érzem fairnek ezt az egész ügyet.
F?leg, mert bármennyire is kedvelem, szeretem a fiait, és egészében szeretek itt lenni, nem hiszem, hogy segít?kész embernek lehetne azt a valakit leírni, aki elsö nap megígéri, hogy segít iskolát és buszt keresni, majd kiderítjük, mondta, és szerencsétlen au-pair két hónap után vadidegenek segítségével jön rá, hogy van busz a táborban és lehet sulit is találni nagy nehezen....

És igen, most dühös vagyok, nem kicsit, hergelem magam reggel óta igazán, pedig tudom, hogy nem kéne, de kezdem teljesen belelovallni magam és lassan Bruce hibája lesz az is, hogy öszülök. Rá tudnám zúdítani az egészet, ami fotyog bennem....
Azért azt nem kéne, nagyon nem kéne.

Így csak ülök és azt játszom, hogy láthatatlan vagyok. És azt, hogy ö is láthatatlan.