Amúgy egy félig csócsált szalvéta lóg ki az orromból.
No nem mintha ez V-nél teljesen természetes szindróma lenne, max. félig csócsált papírzsepik jöhetnek szóba nagy megfázások idején is, csak hát a lustaság.
És így került bele szalvéte. Erőteljes funkcionalitás esete forog fenn.
De csak azért sem írom le, hogy mit keres a szalvéta az orromban:D

Ma reggel háromnegyed órás litánia telefonon a főnöktől arról, hogy legyünk elhivatottak a céggel szemben és tartsuk a határidőket.
Mert én hobbiból vagyok benn este tízig, mi?????

Amikor hazasétál a tömény akácillatban, fáradtan, este, későn, hogy az aszfalt is vonzónak tűnik, mert csak arra tud gondolni, hogy lefeküdjön, és eszébe jut milyen a langyos aszfalthoz simulni, nyáron, mikor a hold világít, és királyfiakról álmodni a selymes fűbe simítva a kezét, akkor jön rá, hogy milyen üres az élete.

Mindennek oka van.(Tényleg!? De hogy lehet ez, nem ez nem igazság, szemetek...)
Minden nem teljesült kívánság erősebbé tesz.(A fenét, ne gyere ilyen hülye szöveggel kisanám, mit tudod te!!!!)
Hogy minden veszteséggel megtanuljuk értékelni azt, amink maradt. (Faszt! Ezt, így! Faszt!)

Nem értékelődtek át a dolgok egy hír hallatán, csak mélyen szomorú lettem.
Nem tudom a helyére képzelni magam, mert most nem szeretem az apám.
Nem tudom elképzelni, hogy hiányozna, ha egyszercsak megszűnne élni.

Istenem, kérlek.
Azt kívánom, hogy aki ott van a közelében, az, akit társnak választott tudja hogyan kell ott lenni mellette. Segíts nekik most.
Ámen.

Ma visszaálmodom magam tavaly júniusba, a bangori napra, a betonplaccra.
Mert ott jó volt.
Jójójójójóóóóó...salalala...:)

Zseniálblog. Kétszer publishol.
Én meg szívok itt hajnalán hajnaloknak.
Bravóbarvóóóó..barvóóó.bravóó...lalalalalaaa.

Amúgy egyszer már majdnem írtam a munkahelyemről is postot. Aztán csörgött a telefon.
Reggel kilenctől este hatig.

Komolyan egy éve kezdtem ezt az egészet.
Még akkor is, ha most hanyagolom.
Hűha.....

Este jöttem haza, megint későn persze, bár ez inkább olyan kedvem-volt-bennmaradni-és-pakolni állapot volt, na meg beleszédültem, hogy egy fél napig komolyan elhittem, hogy kicsit kiruccanok hétvégén Olaszországiába. De persze nem. Mert pénz. Mert csak.

A főnöknek nagy gombos számológépet kértem, hoztak neki, egy olyan fél négyzetméteres debil fajtát, öklömnyi gombokkal. Muszáj muszáj röhögni, ha ránéz az ember. Buborékos tasakban hozták, amit az ember gyereke imád szétpattogtatni persze halálra idegesítve ezzel a szüleit. Vagy a metrón a többi népséget. De nem bírtam hazáig, persze, hogy nem, már az úton, a Cassiopeiát bámulva nyomkodtam. Aztán hangos csatakiáltással lengettem meg a húgomnak az előszobában, aki két kézzel ugrott rá és nyomkodta. Hát normális vagyunk mi?? Hát.

Amúgy mi van még? A nagynéném 65 éves lett, én 25 múltam. Apu 50 lesz az idén és néha elnézem, hogy egy barátja se, csak rokonai, sok-sok rokona, és így hozzám jön fel, és én szégyellem magam, mert nem érdekel, amit mondani akar, mert inkább játszanék, vagy bármittennék. És nem segít az az érzés, hogy ezt magának köszönheti.
Kurva szar ám sajnálni a saját apánkat, még akkor is, ha megérdemli.

Egyedül érzem magam. Szeretném, ha szeretnének, de én nem akarok szeretni. Nem akarok törődni mással, velem törődjenek, mindenki mindenki, velem, velem, csak velem. Én én én én én nem más. Önképzőkört indítok magamnak hogy vegyük fel az emberi kapcsolatok leejtett madzagjait címmel. Tanár: VV. Diák: VV, avagy próbálj emlékezni, hogy is volt, mikor még más is érdekelt magadon kívül. Hasznos lecke lesz, csak a házi feladat baromi nehéz.

A 17 éves öcsémet nevelem időnként. Mikor hagyja és nem húzza le a rolót maga előtt.
Érdekes dolog ez, simán megállja, hogy ne pislogjon ki mögüle, és úgy tűnik, hanghatlan is. "Nem érdekel" -mondja, "vágod?" és persze, vágom, hogy valamit elrontottam, de hogy hol és mit, azután csak kutatok. Aztán persze kiderül, hogy nem hanghatlan a rolója, átmegy amit mondok, csak később reagál rá. Mert megrágja, mert nekem sem hisz. Vagy mert ciki másra hallgatni 17 évesen. Már nem is tudom melyik. Azt hiszem ennek örülnöm kéne, mégis néha vészesen szülőreakciókat produkálva vonulok habzó szájjal és sértődve a szobámba. Gyakorló anya lettem, jahajajajjajjaj. Isten mentsen engem a 17 évesektől.

Hitközösségbe járok és hallgatok. Hitközösségbe járok, és vitázom. Hitközösségbe járok, és érzem, nem tartozom én oda. Az egy igazság, meg egy igaz Isten nem nekem való. Én a sok igazságok világában élek és ez nem keresztény. Nem keresztyén. Nem buddhista. Nem jehovista. Nem zsidó. Nem muszlim.
Hol az én vallásom?

15000000 ennyi egy lakás, amit szeretnék.
3600000 ennyi egy kocsi.
450000 ennyiből már elmennék nyaralni egy jót.
15000 ennyiért szereztem telefont.
3500 ...ennyiért vettem cipőt.
440...ennyi oldalas a Végtelen történet, amit a HÉVen hazafelé fejeztem be.
21 ...ennyire lesz meleg holnap.
2...ennyi új virágom van.
Jobban szeretem a kisebb számokat. És ez nem öngyőzködés. Talán csak picit.