Egy kívülálló biztos azt mondaná, hogy valószínűleg a nap legvacakabb pillanata az volt, mikor tudatosult bennem, hogy ez az autós itt és most biz'a el fog engem ütni a vadonásúj biciklimmel együtt.

De nem, mert a mai nap legvacakabb pillanata az volt, mikor délután a lándzsás füvek közötti felhőbámulásom közben egy félig idegen fickó értelmetlen és céltalan kotyogását voltam kénytelen hallgatni és azon gondolkoztam, miért is nem olyannal indultam el bringázni, aki nem nyafogja végig az utat és fordít vissza Szentendre félútján mert töri a habselyem macsó seggét a nyereg.

Bár jó eséllyel indul az is, mikor rájöttem, hogy a csodaszép papucs olyan véresre-hólyagosra törte a lábam, hogy másnap a szandált is nehezen viselem. Vagy az, amikor eldöntöttem, hogy anyut hívom fel este - mert defektes a bicaj, ugyan vigyen már haza az Árpád hídtól - tudván, hogy szentségelni fog (amit aztán nem tett meg, mert túlságosan el volt foglalva magával és a híreivel, pedig szerettem volna cseppet kislány lenni, sírni egy sort átölelve az anyukámat és sajnálni magam), miközben leginkább arra vágytam, hogy mindezt ürügyül használva felhívhassak valakit, akitől ellestem mindazt a keveset amit a városi bringázásról eddig tudok, akinek bámulom a stílusát és a... ésés a....

Szép napunk volt ma nemdebár?
Kicsit szeles, és eláztam reggel, miközben a diákkedvezménnyel frissen magamévá tett Büszkeség és balítélet extra speckó DVDnek örömködtem. Mi? Hogy esőt mond megint? Nem baj, kell egy kis felfrissülés!

Még véletlenül se kerüljenek elő olyan dolgok, amikről nem szabad gondolkodnom mostanság.

Málnaturmix.
D. Bea kedvence.
A gyertyák csonkig égnek.
Az utolsó vizsga utáni még-nem-fogom állapot.
Egy halványka jog kettes.
Apu mosolygóskék szeme reggel.
Fellini Dolce vitája olaszul hajnal kettőkor habos tejeskávé mellett, cicapocit vakargatva.

Sok jó dolog ez ám egy napra.

Ötödév, utolsó hét, utolsó vizsgák....

Szinte biztos voltam benne, hogy átmegyek jogból.
Ennél nagyobbat sose tévedjek.
De na, ezt most komolyan mondtam, jó?

Szinte biztos vagyok benne, hogy pénteken átmegyek jogból.

Ha valahogy mégis találkoznánk egy zsúfolt buszon,
néznénk egymásra zavartan,
és nem tudnánk mit mondani,
elmondanám akkor, hogy néha
mikor én beszélek téged hallak közben,
és a hülye favicceken is ugyanúgy vihogok.

Hogy nem bírom a gúnyos kezdet nélkül,
és a komoly csak utána jöhet,
ilyenkor mindig eszembe jut
mennyire utáltam benned ezt.

Farigcsálom itt most ezt a pár sort
ujjaimból dőlnek a szavak,
tudom te nevetnél ezen
mégis szeretném, hogy tudd:
amit akkor adtál
az mind bennem maradt.

Van az a kép, tudjátok van Goghé, az utolsók utolsója, a Varjak a búzaföldön.
Aztán ott az a dal, Stingtől, a Fields of gold.
És itt a két szívhez közeli együtt....

Nem mintha ma olyan jó nap lett volna, bár ha az ég is megsegít meglesz a kettes azon a f@sza kis jogvizsgán, amire már nem volt kedvem olvasni se.

Írtam a levelet, persze, Neked is jó lesz így, nekem is, most egy kicsit sz@r és kész. Nem számíthattál rá. Válasz nem jött, pedig olvastad tudom. Én két napja szokom a gondolatot, Te csak két órája és persze így a jó, de azért lehet mégis getva érzés ugye? Mert én mondom, menj akkor, el. Nekem jobb így és az önvédelem az első.
Ezek a szabályok, így tiszta, megbeszéltük mi ezt előre, ugye? Ugye? UGYE?

Persze én már rég tudom, hogy nem így van, a kapcsolatok nem szabályok szerint működnek, mert f@sza, hogy mi rögzítjük a dolgok meg e szerint mennek, de tudod a gondolatok (is) csaponganak, és a gyengédség veszélyes dolog. Te vajon tudtad-e? És tudod-e most, hogy a bőrödön érzed?

Enyhítsünk, egy sms ennek, egy annak, terelésképp, szinte súlytalan mind. Szinte. Súlytalan. Mégis győztes válasz jön egytől, és nem, nem akarom, de máris mintha másik csapdába csúsznék.

És így tanuljon jogot az ember.

Van az a kérdezős játék a virággal: szeret? nem szeret? szívből? igazán?

Játszom.
menjek? ne menjek? de mégis? vagy ne?

Lehet nem kálával kéne. Két napja megakadtam az első kérdésnél...

Vajh én vagyok az egyetlen, aki a kék-piros telefonfülkékben költségkímélés címszóval történt telefonkagylórózsaszínűsítés ötletgazdájának ízlésficamát egy jól irányzott rúgással javasolja helyretenni?

b: és ezt ki tudod mondani? ..szép..
g: ma nem...

Hazaérve a csendes mosoly sértődött komorságba vált.
Nem írt, nem üzent és én így akarom.
De ő még nem tudja, hogy én így akarom, szóval ez így nem ér.
Én és a nagy lelki nyavajáim.
Vihar a biliben.....

Persze hogy szentségelve szedem a lábam a lépcsőn, mert hát késésben vagyok, két éve nem találkoztunk és tegnap tudtam meg hogy egy hónap múlva férjhez megy de ugye pont most áll neki zuhogni, mit zuhogni, dézsából ömleni állapítom meg amint becsukódik mögöttem az ajtó és a kulcsom ki tudja hol.

A szomszéd kapubejáróban az a pasi áll, aki egy szinten dolgozik velünk és naponta 4-5 órányi cigiszünetet tart a gangon, figyeli a ház életét. Most egy kapualjból néz kifelé és telefonál míg az a pár ember akinek nagyon sietős bokáig érő folyamokban fut kiugrótól kiugróig az autók meg a járda közepéig terítik a vizet az égzengős villámlás közepette. Utálomutálomutálomutálom.

A saroknál már vigyorgok mert olyan igazi szabadság ez, menni előre míg mások idegenekkel kényszerűen összezárva gubbasztanak az eresz alatt engem meg nem érdekel az átázott cipő. A jégszemek mint borsók ugrálnak köröttem és táncolnék de kényszerből futásnak álcázom. Érzem, hogy a csámpám megint hozzásegített ahhoz, hogy fenékig vizes legyen a farmerom, de már ez sem érdekel, mert tulajdonképp egész jó dolog, hogy esik és kopog és csattog és ugrál és hömpölyög és fröccsen.

És a házak eltűnnek a függöny mögött míg a villamos csendesen beúszik a megállóba.

Egy buta, befolyásolható birka vagyok.
Beee beee.

Plusz 90 nap.
Mínusz 16 kiló.

F@sza vagyok na.
*vigyorog*

Mosogattunk, törölgettünk, kicsit nosztalgiáztunk, röhögtünk magunkon és egy jénaiból fasírtoztunk.
Megcsodáltam a ruhákat, megettem pár sütit, sálat-dzsekit kaptam és hazacangáztam.
Ma láttam utoljára.

Holnap, mikor iskolát megyek díszíteni már férfineve lesz -nével a végén.
Hajjhajj.
Így megy ez.

"A költségvetési dokumentum véleményezése során az ÁSZ évek óta hasonló
megállapításokat kénytelen tenni. Nincs meghatározva a költségvetési törvényjavaslat dokumentumának tartalma, szerkezete, összeállításának metodikája."*...sem...

Ez azért felháborító na.
Javaslom buktassunk meg valakit.
Csak ne én legyek az a mai Közpénzek ellenőrzése vizsgán....

*ÁSZ: Vélemény a Magyar Köztársaság 2005. költségvetési javaslatáról

A matektételek is kikerültek a netre (töriért cserélnek matekot).
Van egy ismerős, aki sokat lóg a neten.
Összeadva.....

Most papoljak?
Én is megnézném....

De a hányinger azért kerülgethet az egésztől, ugye?

Mint mikor először repülőre száll az ember, ugyanazt látja, és mégsem. A határok tolódnak, a messze közel lesz, a járdák magasak, ahol eddig lépni lehetett ott most ugrani kell, az aluljáróban idegen vagyok, kicsit a járdán is.

Figyelni a várost, oszlopba kapaszkodva állni a lámpánál, a saját árnyékot bámulni a Hősök terén, kiabálni vágyni, a szabadságérzés feszít és nem szűnő vigyorban bukik elő a kiáltás: Nézzétek mindenkik, biciklim van!

Bogár a neve.

Hazafelé hagyom ringani a mellem, a csípőm, pont úgy ahogy a téren láttam egy lánytól. Ő mindenkinek, én még csak a tavaszi virágillatnak és az ismerős csillagoknak merem mutatni.

Mai gyűjtés:
"...főképp Ákost hallgatok, de azért nyitott vagyok..."

Mi van akkor most, hogy napok óta képtelen vagyok letörölni a három Ákos albumot, amivel tele az mp3 lejátszó?

...szeretőm vagy...mire vagy jó...szeress vagy vess meg én birtokba veszlek...azt akarod hogy figyeljek terád...szánalmas hogy mindent elhiszel hogy mennyire örülnék neked...idegenként is az otthonom vagy, ahogy mohón hozzám nyúlsz...ki helyett szeretsz te engem mondd kit látsz te bennem......a tested szerelmet készül vallani...és az a varázslat köröttünk lebeg...nézz rám és most láss bennem mást....a kimondhatatlantól való félelem az egyetlen szövetségesem....szétestem teljesen szétgurultam mint a gyöngy a fű között....és ha holnap lesz is leszel-e benne te és leszek-e én?

...meg ilyenek....