Itthon vagyok, túléltem a karácsonyt, a rokonokkal való bájcsevejeket, a hogyvagyköszjólokat, a véletlen találkozásokat rég elfeledett osztálytársakkal, a szándékos találkozásokat cseppet sem feldett barátokkal.
Mosolygok és kopogok az utcákon a magas sarkú csizmámban, kell, hogy nőiesnek érezzem magam picit, hogy úgy viselkedjek, mintha....
Közben meg belül terjed a sivatag, lassan de biztosan és én foggal-körömmel küzdök az ellen, el ne uraljon mindent.
Pár napja javul a helyzet, őszinte a mosoly az arcon és a nevetés a tévé előtt.

A húgommal nem beszélek sokat, de jó, hogy ott van. Az öcsémet próbálom nevelgetni és úgy tűnik van hatása. Lassan jönnek a sikerélmények.

Aggaszt, hogy nem biztos az ajánlott munka és ha be is jön, ki tudja mikor. A szülők nyakán élni 24 évesen egy fillér nélkül meg nem leányálom. Vágyom vissza a jól ismert mocsaramba, Belfast mellé, mert az a könyebb út.
De azt hiszem elérkezett a harc ideje.

Legkésőbb januártól otthon is lesz net. Addig meg túlélem mocsár nélkül.

Ui:Net és idő híján itt Boldog Karácsonyt mindenkinek, akinek nem tudtam képeslapot küldeni:/

Holnap reggel. 6:30-kor száll fel a gép elvileg.
Furcsa, nagyon, mert ma nem volt a "jajjvalamivégetérjajjdeszomorújajjnemleszsosetöbbetilyen" érzésem, pedig vártam, készültem rá, gyűjtöttem a könnyeket. De nem jött. Én meg szokásos módon megmakacsoltam magam és azt gondoltam: ígyjártál.

Ígyjártam.

Azért is furcsa volt mert Linkin parkot dúdolgattam mind a két alkalommal ma, mikor Belfastba motoroztam, és igyekeztem csak félig lefagyni a robogóról (eredmény még nicns azóta nem olvadtam ki).

"I tried so hard and got so far,
But in the end,
It doesn't even matter"

Brettnek folyt a könnye mikor búcsúztunk, és úgy szorított, mintha sosem akarna engedni.
Connor tűrte hogy megöleljem és laza fiút játszott. De a végén még megkért, utoljára küldjem el fogat mosni. Hogy utoljára rámmorranhasson.

Utoljára még eltévedtem Belfastban a Shankill és a Falls roadra pedig pont azon gondolkoztam odafelé, hogy le sem fényképeztem a muralokat. Meg a Queenst sem. És még mennyi mindent. Mennyit fogok elfelejteni ebből az évből? Mennyit kaptam? Mennyit veszítettem? Ki fogja a mérleget elkészíteni? És mikor?

Valahogy remélem, hogy nem kell mindettől búcsúznom még, egy hét kevés volt, hogy felfogjam.
De érzem, jobb lenne otthon maradni.

Visszavittem a könyveket ma, letöröltem a fájljaimat a gépről, elraktam az utolsó dolgot is.
Nyomom sem marad talán.
És ez minden, csak nem jó érzés.

9 nap múlva megyek haza.
És még mindig nem tudom otthon maradok-e vagy sem.
Akik ismernek tudják, utálok dönteni, utálokutálokutálok.
Elvileg vége lenne a vegetálásnak, pénteken megjött az utolsó hiányzó papír a robogómhoz, száguldozhatok egy évig mostantól aggódás nélkül. Suliba is járhatnék, pöpec lennék angolból.
De kezdem unni, hogy semmit nem csinalok. Nincs célja igazán hogy itt legyek, annyi csalódás és szenvedés után elveszett a varázs. Megromlott Írország, elment az íze, rossz szögből láttam a csodát és kicsit belekeseredtem.
Angolul tudok annyira amennyire szeretnék.
És lehet, hogy esetleg netántalán van egy icike-picike lehetőségem, nagyon halványka igaz, de lehetőség, hogy otthon kapjak munkát, olyat, amit valszín élveznék, ami tapasztalatot adna, és amihez igazán csak angol kell. Kihívásféle.
Most döntenem kell, visszajövök-e, mikor szóljak Bruce-nak, hogyan, mit, miért.
Utálomutálomutálom.
Miért nem hagynak engem a langyos kis posványomban megbüdösödni?

Olyan teszem-veszem nap volt ma.
Karácsonyi égőket próbálgattunk.
A gyerekek elmajszolták az adventi kalendár első csokiját.
15 nap múlva megyek haza.

Ma kaptam egy képeslapot a freemailomra Béres E.-től.
Szép képeslap, régi Budapestről, fekete fehér, kubikos talicskával, Duna, Pest meg Buda. Hangulatos.
Jólesett, hogy valaki gondolt rám, még ha csak egy egysoros üdvözlet erejéig is.

Bárcsak tudnám ki az a Béres E.

Teát vedelek, játszom, és nem gondolok a garázsban álló robogóra.
Ja és magamhoz képest szépek a körmeim.
Ez minden mondanivalóm.

Belerúgtam egy cseppet anyu lelkiismeretébe. Meg a húgoméba. De a kutyákba nem.

Megjött a biztosításom. Angliai postássztrájk miatt a levelek két-három hetet késnek.

Beszéltem Bruce-szal. A feleségével volt baja, nem velem. Bocsánatot kért és nem ígért semmit.

Felhívtam valakit panaszkodni. És azon kaptam magam, hogy pesszimista vagyok.

Meg kéne tanulni újra örülni és élvezni ha jó. De nehéz, ha tudom, hogy itt az olyan hamar múlik.
Így inkább csak ülök sarokban és fedő mögé bújva, tésztaszűrősisakban, fakanállal a kezemben várom a rosszat.
Amihez minimum golyóálló mellény és láncfűrész kellene.

A családom megint hozta a formáját. Már nem is értem miért lepődök meg rajta és miért esik annyira rosszul, hogy fuldoklok a zogokástól.
Elvégre csak 24 éve csinálják ezt, miért gondoltam, hogy attól, hogy pár ezer kilométerrel odébb utazom bármi is változna?
Négy dolgot kértem, többek között némi téli ruhát, ugyan küldjenek már el, ha Moniék épp otthon vannak, egy fityingjükbe sem kerülne, nem kell postán feladni, intézni semmi. Annyit kellett volna egy hét alatt megcsinálni, hogy négy dolgot egy szatyorba vágni és elvinni Budára;). Kb egy órába és pár mozdulatba került volna. A családom négy tagú. Három mert apu egyből kiesik, ő ilyenekkel nem foglalkozik, mit érdekli őt.
A többieknek meg mindez túl nagy megterhelés lett volna.
Ezek után a keserűen a szemébe röhögök bárkinek (kezdve az apámmal), aki azt mondja a családra mindig lehet számítani a bajban.

Ma süt a nap. Holnapra megint esőt mond és hűl a levegő. Muszáj lesz beruháznom némi pulóverbe.

Nem tudom mit csináljak.
Megpróbálom ide leírni, min rágódom, annyira tárgyilagosan, amennyire csak képes vagyok.
És a kérdés persze az, mit csináljak?

Ismeritek a családot, ha nem is testközelből, ha nem is nagyon, de kicsit legalább. Ismetiek a sztorit, mit csinálok én itt, kikkel. A miértet meg magam sem tudom. Tudjátok, hogy szeretem a srácokat, még ha néha az agyamra mennek is. És tudom, hogy ők is szeretnek engem. Nem mondom, hogy ha nem vagyok itt, hiányzom nekik, ahhoz szerintem túl teljes az életük. Meg ahhoz nem vagyok elég vicces. De törődnek azzal mi van velem, én hogy érzek, és miért sírok, ha sírok. Nagyrészt szót fogadnak nekem, és merném azt állítani barátok vagyunk. Azt is merném állítani, hogy ők is így gondolják.

Azt azonban nem tudom az apával hogy állunk. Jó pár hete érzem ezt a láthatatlanság dolgot. Nem köszön nekem ha hazajön. Nem köszön ha elmegy. Nem kérdezi meg kérek-e reggelit szombat délelőtt, egyszerűen csak nem csinál nekem.
Tegnap a nagyszülők meg ő a barátnőjével mentek valahova, mindenki más köszönt, ő nem. Nem kérdezi meg kérek-e teát, ha csinál, egyszerűen nem csinál. A barátnő megkérdezi, a nagymama beszélget velem, legalábbis próbálna, de tegnap 18 órán keresztül kábítottam magam a játékommal, hátha ma átalszom a napot, de már 9-kor a plafont bámultam, a kérdést forgatva, vajon ma hogy kerüljek ki a látókörből, hogy ne kelljen azt éreznem ők kezelnek láthatatlanként, hanem el tudjam hitetni magammal, hogy én akarok az lenni.

Tegnap előtt volt egy rövid csevejem Bruce-szal, csak épp annyi, hogy megmondtam neki, elhatároztam, hogy valszín januártól új családot keresek. Azt mondta ok, azt mondta nem keres új au-pairt majd megoldja valahogy máshogy, azt mondta, hogy nekem nem akkor kéne suliba járnom, mikor ő dolgozik.
Ez szíven ütött. Ez igazán. Azon kívül persze, hogy úgy tünik nincs szüksége rám és hogy szívesebben látna már a házon kívül..... Oks,oks ez már fikció, nem tudom, így van-e.

De feljött valami olyasmi, amit nem említett eddig. Ezért nem volt hajlandó hát elintézni a robogóügyet, mert akkor járhatnék suliba. És az neki nem jó. De ezt miért nem lehet megmondani? Miért nem szólt? Válthattam volna (sőt még mindig válthatnék) eggyel feljebbi osztályba (ezen már gondolkodom egy hete, mert az advancedet túl gyengének érzem), és az jó időpontban van. De miért kell ezt így elsumákolni? És vajon mennyi probléma van még, amit elsumákolt így? Mekkora a bűnlajstromom?

Én próbáltam vele megbeszélni ha problémám volt, jelezni, hogy ez nekem így nem jó. Meghallgatott aztán vagy történt valami vagy nem. De most így utólag látom, sosem megbeszéltük. Mindig csak meghallgatott.

Nem tudom milyen az ideális au-pair-család kapcsolat. De azt tudom, hogy ők nem vittek engem magukkal, ha közös program volt. Ezt még túlélném, ha lenne alternatívám, de mióta itt vagyok nincs igazán, vagy csak időleges.

Lassan kezdem megint úgy érezni magam, mint egy hisztiző picsa, és persze hogy nem tudom a helyzetet kívűlről áttekinteni, elveszem az érzések között és nem tudom elválasztani a tényeket. Vagy csak félek attól, hogy ha csak a tényeket nézném, akkor kiderülne, hogy Bruce egy szemét alak. És erre nagyon nem szeretnék rájönni.
Csak nem tudom hogy kezeljem a „rossz” tulajdonságait. És nem tudom mit kezdjek most. Nem tűnik úgy, hogy elér hozzá amit közölni akarok, és belefáradtam már a próbálkozásba. És rosszul esik, hogy ő nem közöl semmit.

De szeretem a fiúkat, és mostmár Megan is a szívemhez nőtt, nehéz lenne őket itthagyni. És nem érzem úgy, hogy tudnék most elkezdeni szeretni két-három új gyereket itt januártól. Az összes idehozott szeretetemet szétosztottam már itt és nincs forrás, amiből újrateremthetném.

Nem akarok új családot, itt akarok maradni, a lehetőséggel, hogy szabad legyek és lehessen saját életem, hogy legalább a célok egy részét elérjem, amiért jöttem.
De váltanom kell mielőtt lelki roncs leszek a bezártságtól és a szélmalomharctól.

Nem tudom, próbáljak még egyszer leülni Bruce-szal, egyedül, megbeszélni (a legrosszabb, hogy közben mindig elbőgöm magam, mert mélyen érint a téma és a feszültséget ki kell adni valahogy, és ettől még idétlenül és kínosan is érzem magam), lehet-e itt valamit tenni. Ezzel annyi a baj, hogy ha a helyzetet úgy fogjuk fel, mint egy csatát, akkor én elárulom, hogy én szeretnék maradni és ezzel ő kerül erőfölénybe. Kérdés, úgy kell-e felfogni mint egy csatát? Ő hogy fogja fel vajon? És elér-e hozzá pont most, amit mondani szeretnék, ha eddig sikertelen voltam?

Nem tudom, kibírok-e még egy hónapot remény nélkül, hogy valami is változni fog. A tudattal, hogy kidobtam az ablakon egy csomó erőfeszítést és pénzt a jogsira, a robogóra meg a sulira. Mennyi idő múlva kezdeném utálni a bácsit emiatt?
Váltsak most, vagy várjak januárig?

Most nagyon szeretnék egy gép lenni, aki csak akkor jön ki a szobájából, mikor szükség van rá. Könyebb lenne mindkettőnknek. Csak én egy au-pair vagyok, nem egy robot .
Mennyivel könyebb lenne, ha tudnám a bácsi mit gondol erről az egészről!
Istenem ez az egész olyan, mint valami elbaszott kapcsolat, az utolsó utáni esélyekkel és kommunikációs problémákkal.
Hol a hiba bennem?
Mit csináljak?

Mennyivel egyszerűbb lenne bélféregnek lenni.

Hisztihatáron vagyok. Ott mikor már feladtam, hogy értelmesen elmagyarázzam mi a bajom, csak toporzékolni tudok.
TOPORZÉKTOPORZÉKTOPORZÉK.
Grrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr

A biztosításmizéria újra elkezdődött és súlyosabb, mint volt.
Tegnap elmentem a leveleinkért a régi házba és nekem nem jött semmi a biztosítótól.
Bruce-nak sem jött semmi a biztosítótól.
Egyikünk sem emlékszik a biztosító nevére.
Sem a telefonszámra.
A cetli meg eltűnt költözéskor.
90%+ban biztos vagyok, hogy egy MRL nevű cég volt a hunyó, mert arra emlékszem, hogy 3 betűs volt és M-mel kezdődött.
De az MRL-nél nem biztosítanak Észak-Írországra és nincs regisztrálva a nevünk.
Hatalmas konspirációt sejtek az ügy mögött.
Vagy mindez csak Murphy.
ÁTKOZOTT ROBOGÓ.

Már a reggel dilemmával kezdődött, menjek-e fogorvoshoz, avagy mégse?
Ugyanis hazatelefonóztam és megkérdeztem az én mesébe illő Tündérfogorvosnénimet, ráér-e decemberben megreparálni engem és egyben bejelentettem, hogy az ideiglenes tömésem kilyukadt, és ma megyek reparáltatni.
Mire a Tündérnéni hallhatóan a szívéhez kapott, és a lelkemre beszélt, hogy ha csak lehet ne menjek, mert jajj, ha valamit elrontanak ott, veszik a fogam.
Ennek megfelelően az ágyon találtam magam, harminccentis tükröt próbálva a számba taszigálni, hogy a felületes kiokítás után eldöntsem, vajh kibírja-e még egy hónapig a rogyadozó tömés.
Aztán úgy határoztam elmegyek a dokinénihez, mondja meg ő, szerinte kell-e tömés.
És lőn.
A dokinéni kedves volt, meghallgatott, megértett, nem okoskodott, árat mondott és két perc alatt tömködött némi fehér enyhén sárgabarackbefőttszagú fehér maltert a lyuk helyére.
Én meg kis büszkebüszke vagyok, hogy ilyen ügyesen megoldottam.
Ezt is.

Merthogy, TADAMMM, két tükör van a robogómon ismét:D
Kb. fél órámba telt e művelet, és ebbe számítsátok bele a 25 percet amíg várni kellett, hogy a rozsdaoldó spray hasson.
Merthogy tudtam én, hogy ez egyszerű, de senki nem hallgatott rám, mindenki csak a Honda-dealert emlegette az ország különböző pontjain, mikor csak tanácsra lett volna szükségem, hogy fújjam le rozsdaoldóval.
Na és ugye ez az amit Bruce nem csinál, ilyenekkel ő nem foglalkozik. Pedig annyi lett volna, hogy ránéz a robogóra. Fél perc sem.
Meg kell tanulnom vadidegen országban hivatalos ügyeket intézni és kérni, kérni, kérni. Ez még otthon is nehéz.

Pi-pika-pika-pi-i chu Pi-kaaa-chu kachu Chu-chuuuu pi pi pika-pika Pipi-kachu Pika-pika piika Pi-i Piika pii Chuuu Chu pi-kaaa-chu Pi ka-pikachu Pika chu-pika-pika pika-chu. ka Pi Pika-pika piikachu Pikapi-pika-pi Ka chu-chuu-piikaa pika-pika Pipi-pi-i-pikachu-pi-chu ka-pika-pika-ka. Pi chu Pika-pi chu piii-chuuu Pika-pika pikachu-piii pi-i-ka-pi-i-pi-ka-chu chu pi-i-pika-pika piika Chu, kachu Pikachu, chuu Pi-ka-chu chuuu chu, Chuu pii Pi-pika-pika-pi Pika-pika Kachu?
pi pi pikaa Pikachu-ka pika-pi-kaaa-chu Pi chuuu Chu Pi Piika-pika-pi pi-ka-chu ka-pi-i-pikachu pika-pika-piika chu piikachu-kachu.

A fentebbi pár soron dolgoztam vagy fél órát, ez volt az első bekezdése a Size and Efficiency c. munkának, amit ma reggel kezdtem fordítani. Per pill a kilencedik oldalon járok, a könyv 288 oldalas. Csak az vigasztal, hogy nem kell az egész és hogy tele van ábrákkal és statisztikákkal.
Ennek ellenére meglepő módon élvezem használni az agyam újra, lassan-lassan jönnek vissza az elfeledettnek hitt fogalmak, mint méretgazdaságosság, változó költség és társaik.

Jártam a Queensen is pénteken, csak egy villámlátogatásra, a mezőgazdasági könyvtárat kerestem. Istenem, az az érzés, hogy egy egyetemen sétálok, az arcok napoztak a padon az ebédjüket majszolva, mások vaskos könyveket cipeltek át a belső udvaron...majdnem elsírtam magam, annyira hiányzott már az a hangulat, a kicsit léha diákhangulat, amikor még lefekhetsz délután aludni egyet, ha úgy tartja kedved, hogy aztán hajnalig magolj a következő zéhára.

Hétfőn fogorvoshoz megyek, de erről nem szeretnék többet mesélni. Igaz még nincs is mit, majd utána:D

Kevesebbet reflektálok mostanság, a problémáimat eltaszigálom a látókörböl, a szemtelenek jöjjenek csak egyesével, a szerényebbek maradjanak ott, majd megoldódnak maguktól. Továbbra is játszom, egyre kevésbé megszállottan, egyre inkább ama kevés ember miatt, akivel jó együtt játszani. A zord hangulat is eltűnt egy ideje, szerencsére, minden a régiben. Még az is lehet, hogy csak képzelődtem.

Reggel óta egy dal motoszkál a fejemben, valami nyálas fiúbanda énekli talán és van benne egy ilyen félsor:
I`m invisible.....lalalalala....

Az utóbbi két napban én vagyok itt a láthatatlan girl. Bruce két mondatot szólt hozzám tegnap, ma egyet. Ebben benne volt az is, hogy kérek-e vacsorát és a "Bye" is, mikor moziba mentem. A gyerekek sem túl kommunikatívak, de legalább észrevesznek és rámmosolyognak.

Tegnap kiabált Bruce. Na jó, nem kiabált, csak megemelta a hangját a nappaliban, épp annyira, hogy én is halljam fenn a szobámban.
"Mióta ez az átkozott játék betette a lábát ebbe a házba itt nem csinál senki semmi mást, csak játszik."
És tudjátok mit, igaza van, a gyerekeknek nem jó, ha csak játszanak egész nap, a képernyöt bámulva. Olvasni kéne, meg kint ugrálni, meg képzelödni és biciklizni.

Na de.
Mutassatok egy gyereket, aki ma ezt csinálja.
De ez ugye nem az a játék, hogy ha más gyerek sem, akkor nekik sem.
Csak azt mondja meg nekem valaki, az miért nem zavarta a mi kedves drága Bruce-unkat, amikor a gyerekei a Playstationon lógtak egész nap, legalább annyi idöt eltöltve ott, mint most a gép elött. Vagy az, mikor 15xre nézik meg ugyanazt a m?sort a tévében és ki nem kapcsolnák egy percre sem. Söt reggel felkelnek egy órával hamarabb, csak hogy megnézhessék a már háromszor látott Sabrinát negyedszerre is.
Csak hát ugye most itthon volt egy hétig és látta mi megy.
Meg ugye a földszinten a gép elött ücsörgés feltünöbb, mint a saját szobában való ücsörgés.
Azért azt suttogva megkérdezném, hogy melyik az a gyerek, aki zuhogó esöben és facsavargató szélben, ami mostanség itt uralkodik, imádna kinn játszani....

Szóval most ignorálva vagyok, mint a "Great Evil" aki ezt a játékot a házba hozta és minden jel arra mutat, hogy most szégyellnem kéne magam, valamint megemberelnem magam és kinyalni a lakást pincétöl (ami nincs) a padlásig, merthogy enyhe célzás tétetett arra, hogy biza itt nincs takarítva.
Amikor épp depiztem két hétig szalmaszálat sem tettem keresztbe, akkor egy szó sem esett, mert a válasz az lett volna, hogy amint megköti a biztosítást és lesz robogóm visszatér az életkedvem is, és nem fogok a gép előtt haldokolni egész nap.

Mindenesetre most nem tudom, hogy magamat gyözködöm, vagy titeket. Érzem, hogy nem jó ez így, és értem Bruce-t de nem érzem fairnek ezt az egész ügyet.
F?leg, mert bármennyire is kedvelem, szeretem a fiait, és egészében szeretek itt lenni, nem hiszem, hogy segít?kész embernek lehetne azt a valakit leírni, aki elsö nap megígéri, hogy segít iskolát és buszt keresni, majd kiderítjük, mondta, és szerencsétlen au-pair két hónap után vadidegenek segítségével jön rá, hogy van busz a táborban és lehet sulit is találni nagy nehezen....

És igen, most dühös vagyok, nem kicsit, hergelem magam reggel óta igazán, pedig tudom, hogy nem kéne, de kezdem teljesen belelovallni magam és lassan Bruce hibája lesz az is, hogy öszülök. Rá tudnám zúdítani az egészet, ami fotyog bennem....
Azért azt nem kéne, nagyon nem kéne.

Így csak ülök és azt játszom, hogy láthatatlan vagyok. És azt, hogy ö is láthatatlan.

Tííík.....tííík....tííík.....tííík...pttyuuutaktaktaktaktaktaktaktaktak.
Ha ezt hallod Dublinban, tuti turista van a közelben, ugyanis a helyiek nem veszik figyelembe a közlekedési lámpákat. De lehet csak idegbajt kaptak a fentebbi zajtól, amit a piros illetve a zöld emberke ad ki magábnól a zebráknél. Igaz ez nem mentség arra, hogy a Kresz totális semmibevételével száguldoznak a gyalogosok (is) az utcákon. A turisták meg rászoknak erre kb. három óra alatt, úgyhogy ha szerencséd van, akkor nem fog elkapni a röhögögörcs minden átkelésnél.

Nagy elvárásokkal mentem és persze törvényszerűen csalódtam. Dublin nem rossz hely, vannak hangulatos részei és ha ott élnék meg tudnám szeretni, de nem lesz a kedvenc városom. Hangulatos kis utcácskák, a Temple Baron csodajó sétálgatni, az időjárás a szokásos hol esik, hol fúj (éljen a megfázás persze). Este palacsintát majszolok Moniéknál és északi fényt bámulok - életemben először- az ablakból. Trükkös dolog ez, mert nem lehet jól látni, ha rákoncentrálsz....de ha csak a szemed sarkából figyeled, láthatod ahogy hullámzik a piros és zöld fény a csillagok előtt.
Azt hiszem ez már csak minden csodával így van.
Másnap elbámulom az időt rézkarcok, japán metszetek, arannyal festett Koránok között, így lekésem az első buszt, és persze zuhog meg fúj a szél.v Felgyülemlett bosszúságomat majdnem a mekis kínai kislány nyakába zúdítom, de inkább csak pofákat vágok mert öt percet kell váűrni a krumplira.

Letört a robogóm jobb tükre, kéne egy új, mondja Bruce. Meg sem merem nézni mennyibe fog kerülni, és azt hiszem inkább szerzek valakit, aki meg tudja hegeszteni. De a jó hír, hogy így is tudok mászkálni vele, a törvény csak egy tükröt ír elő:) Igaz, hogy így félek kicsit, és persze zavar, így már arra is gondoltam, hogy visszakötözöm egy sállal:DDD

Megkaptam a mindenféle smseket , köszönöm, majd válaszolok ám, ha alakul bármi mobilügyben:( Egyelőre Bruce-on múlik, az meg ugye....
Hát ez van.

Kezdem azt hinni, hogy velem van a baj, nem a világgal. Mihelyt rendbejön az életem egyik része, elkezdek foglalkozni a másikkal, és újra vederben találom magam, és csak csücsülök a mélyén miközben próbálom kitalálni mi is a megoldás.
Diablozni egyszerűbb, ott csak kattogtatom az egeret és gyilkolok mindenkit, aki mozog. Hát ezért játszom.

Halloween lázban ég itt a család, az ablakokon műpókok és műpókhálók, szellemek, narancs és fekete mindenütt. Halloween-mézeskalács készül majd és a gyerkőcök itthon vannak a héten, mert no suli. Ez nem az én ünnepem, nem érzem a hangulatot a csontvázak és a huhogó elemes szellemek ellenére is.

A ház tele van, dugig, 5 gyerek, 4 felnőtt, 2 kutya, én meg a csiga. A padláson épp még nem alszik senki, de kis híján múlt:))
Holnap megyek Belfastba, főzöcskézős estére az önkéntesekkel, aztán két napra Dublinba.
Elterveztem jól, hogy majd lerobogózom, milyen jó buli is lesz, hűha...
Aztán hallottam Moni hangján a telefonban, hogy itt baj lesz, és lőn. Két perc alatt lebeszéltettem a robogásról, mondván, ha nem akarok egy teherautó és egy árok között választani, jobb ha buszozom. Így buszozom hát, mert egyik alternatíva sem tűnt vonzónak perpill. Perpill.

Nadrágot vettem, vízhatlant, túrázósat, robogóra.
Végre nem ázok szét, fagyok le, sározom össze magam és ha esetleg elesnék némivel több védelmet nyújt, mint a farmer. Csini acélszürke színe van, zsebes, alul összekapcsolható, hogy a bokára simuljon, teljesen takarja a farmert. Pöpec na.

De akkor is utálom, hogy úgy nézek ki benne, mint egy hormonzavaros hóember.

A dolgok kezdenek jobbra fordulni.
David Blair túlélt 44 napi éhezést és szereti az egész világot örökké, Tony Blair úgy néz ki, mint egy agyonmaszkírozott transzvesztita, több Blairt meg nem ismerek.

Mi az amit még tudni kell? Hogy Belfastban semmi nincs kitáblázva, ha meg ki van, akkor rosszul. Ha mégsem rosszul, akkor csak két kilométerrel a megjelölt út előtt háromszor is, nehogy rákanyarodjon szerencsétlen robogós, még véletlenül sem az autópályára. Igaz, hogy addig az út vagy ötször elágazik hatfelé, nem érdekes. És persze az autópálya előtt fél km-rel semmi racionális jelzés, így aztán abban az örömben volt este fél hétkor részem, hogy az M1es bejáratánál találtam magam. Mit csinál ilyenkor a bátor, ámde kezdő magyar robogós?
ad1:leáll
ad2: káromkodik (magyarul)
ad3: megpróbálja kitalálni, most hogyan visszafelé, aztán a leállósávban visszatolja a motort a kereszteződésig miközben csendesen kiröhogi magát a bukósisak takarásában

Ezen kívül rájöttem,
- hogy valamit nagyon rosszul csinálok a tankolásnál, mert a kallantyú kattan egyet és nem jön a benzin, így folyamatosan pumpálnom kell a fogantyút, persze ezt is röhögve, ami csak nehezíti a dolgot. Ellenben azt, hogy "number 3 please" már nagyon jól tudom mondani.
- hogy a motoron hideg van. Nagyon hideg.
- hogy a kanyarból nem befelé, kifelé kell gázt adni.
- hogy a Belfast térképem egy kanyi garast sem ér.
- hogy a tájékozódóképességem sem ér egy kanyi garast sem.
- hogy a robogó gyorsabban megy, mint ahogy gondolkozni vagyok képes.
- hogy a robogóval pöpecül meg lehet állni a járdán, míg gondolkozik az ember lánya, merre is menjen.
- hogy az írek tulajdonképpen rendesek, csak nem ismerik az indexet. Egyáltalán nem.
- hogy jobban vezetek az út bal oldalán, mint a jobbon.
- hogy szükségem lesz vízhatlan nadrágra és egy meleg dzsekire.

Hát ennyi. Amúgy meg jó hétvégém volt:)

Elköltöztünk. Még nem teljesen, a fagyasztó, a mosógép, egy-két ágy meg doboz még a régi házban, de mi már az újban. Új szoba, (szebb függöny hehehe), új konyha, keeeeeeeeeert és garázs. Meg sajgás minden tagomban, az a szétáradó fajta, amivel muszáj leülni néha, és élvezni magát az ülést pár percig, tudatában lenni azonban, hogy mindjárt fel kell állni és cipelni megint a teherautótól az emeletre dobozt, zsákot, plüssmacit, hátizsákot, tévét, ágyneműt, törölközőt, kisautót, playstationt.

Mégis jó érzés most itt ülni, fáradtan, egy külön kis lyuknyi szobában, ahová a számítógép került, és irni mindezt, miközben újszag terjeng a lakásban, a gyerekek a padláson külön kis kuckót alakítanak ki, a nagyok tévéznek egy sör mellett én meg csokit rágcsálok. Mintha ezer éve itt laknánk.
Persze a konyha még tele újságpapírral, az ebédlőasztal és a kenyér a régi házban maradt, valamint az ágyamon nincs lepedő, de a cédék a helyükön, a kutyáknak van hol aludniuk és a ruha is kinn szárad a kötélen. És jó ez így.

Battle.net down. Realm down. Online játék down. Ergo írok.
Holnap költözünk, és ennek megfelelően a fele ház dobozokban, a másik fele meg rendetlen. Én még egy koszos zoknit sem csomagoltam össze, á lá patópál:)

Megvan a jogsim. Tudom ez nem nagy hír, de ami fontosabb, hogy már van biztosításom is tegnap óta:)
Bruce csak hungarianhellsangelsnek hív és mindenáron extraóvatosságra akar rábeszélni. Nehezen viselem, bár érzem, igaza van, kell az a védődzseki meg foszforeszkálós matrica a bukósisakra. Csak idétlenül fogom érezni magam mindezzel plusz a hatalmas piros L (learner) betűvel mintha azt reklamoznám, ide figyeljetek, gyagyás vagyok, lúzer vagyok, kerüljetek el messziről. A leggázabb az, hogy tényleg veszély vagyok a vezetői társadalomra a hirtelenségemmel, a meggondolatlanságommal és a vészhelyzetbeli pillanatnyi lefagyasommal. De én majd vigyázok magamra, mások is tegyék ezt. (Igyekszem kifejleszteni némi agressziót ez ügyben, arra már rájöttem, könnyebb vezetni, ha nem azt nézed, mi a jó a másik sofőrnek.)

Amúgy gyógyulóban vagyok. Már nem nyáladzom ha nem jutok netre 8 órakor , hogy játszani tudjak. Csak idő kell, hogy újraszervezzem az életem így, hogy szabad ember lettem. Lehet nemsokára az emilekre is képes leszek válaszolni:)

Megkaptam a jogosítványom, ugráltam örömömben sozmbat reggel. Aztán kevésbé, mikor Bruce húzta a száját, hogy neki kéne hívni a biztosítót. Az új mobil sem sikerült, mert Bruce nem vehet másik előfizetést valami miatt, feltöltősre meg nem költök. Bosszúból megvettem A Diablo 2 kiegészítését, és azzal játszom, közben igyekszem valahogy visszakapcsolni a külvilágot, ahogy ez a bejegyzés is bizonyítja. De rohadt nehéz, én mondom, rohadt nehéz:(

Diablo2 üzemmód ON. Környezet OFF.
Immár négy napja non-stop.

Megvettem életem első eredeti játékprogramját. Van valami isteni érzés abban, mikor az ember egy eredeti játékról lefejti a csomagolópapírt, kinytja a dobozt, és megszemléli az eredeti CD-keyt és az eredeti CDket.
Ennek megfelelően most megyek és cseppet sem eredetien szétgyilkolom az agyamat a battle.neten:D

Fura elképzelni azokat az emberkéket, akikkel csak neten találkoztam, szerencsésebb esetben képet láttam róluk..vagy azt sem.
És akkor jön egy olyan helyzet, hogy mesélik, mi történik most köröttük, és én ott találom magam, bekukucskálva mások életébe, egy teljesen, totálisan különböző életbe, és megpróbálom felfogni, ami ott történik. Persze hogy nem megy.
Nekem csak két vekni kenyerem született ma. Másnak pici lánya tegnap.

A húgom megörvendeztetett mindenféle ágyneművel. Képen. Van jegesmedvés-ölelkezős az északi sarkon, afrikaiszavannás, trópusipálmafás-szigetes, ugrálódelfines, tündibündikiskutyás. Épp belemerültem volna ama töprengésbe, hogy ki a rák feküszik bele az ilyen giccstömegbe esténként, mikor eszembe jutott az ágynemű, amiből kikászálódtam ma reggel. Starwarsos.

Izé:D

Google
Searched the web for milliárd.
Results 1 - 10 of about 112,000. Search took 0.05 seconds.

Searched the web for miliárd.
Results 1 - 10 of about 12,800. Search took 0.15 seconds.

A milliárdot két l-el írjuk:)

Összeszedtem magam mára, meggyőzettem, hogy igenis beszélnem kell Bruce-szal arról, mi a bajom, mert gőze sincs, hogy mi folyik bennem, csak azt látja, hogy egész nap nem csinálok semmit, pizsamában ülök délig és nem vigyorgok a viccein.
Szóval leültem és elhabogtam, mi van. Mit érzek és miért. És hogy nem tudok változtatni rajta, bármennyire is próbálok, és tudom, hogy lesz jobb, amint mehetek, de az később van, nem most. És hogy feleslegesnek érzem magam, hogy haszontalannak és kétbalkezesnek, aki mindent elront, aki körött dől a világ és a kristályváza.
Nem mondott minderre semmi különöset. "Csak" három mondattal megnyugtatott.
És most jobb.

Ez persze nem jelenti azt, hogy nem bőgtem egy sort, mikor már húsz perces késésben voltam a bébiszittelésből, és még mindig a táborban keringtem, próbálva kideríteni, hova is kéne mennem, mert az utca nevét nem értettem jól. Térkép meg mint olyan nem létezik, és rajzolni sem lehet, merthogy ez egy katonai ojjektum ugyebár, és nehogymán a gaz írek megtudják hol van a játszótér meg a bowlingterem:)
[Csak zárójelben teszem hozzá, hogy miután bejártam a fél tábort, hazajöttem, telefonáltam egy sort, telefonáltak nekem egy sort, sikerült kideríteni hogy egy percre laknak, a házsor másik felén.]

Próbáltam hívni az önkénteseket Belfastban, de nem érnek rá, kirándulni mennek. Pedig találkozhattunk volna hétvégén, sebaj talán jövő héten. Addig meg már kibírom, épp kenyérsütés projektbe kezdek holnap, mint utolsó szalmaszál.
Csak mi a fenét csinál az ember, amíg a kenyér dagad??
Valami macerásabb kéne.

Már csak max. 7 nap a jogsiig.

Kitöltöttem.
23 pont, súlyos.
Hát ez jó:/

Kétórás hardcore zokogásból mindenmindegy közönybe zökkentem.
Ez vajon fejlődés vagy visszaesés?

Megosztom a világgal felettébb magvas gondolataim egyikét.

Baromira unatkozom.

Hát.
Ez van.

Nézegetem egy ideje, nap mint nap. Más megnézi egyszer, "Hm, érdekes", gondolja, aztán elfelejti. Én meg vissza-visszajárok, félpercenként frissítek és figyelem, hogy kúszik a világos sáv balra és végre először pontosan értem miért és hogyan, időzónák és dátumválasztó, hurrá.

De a varázs nem ez. Ülni és frissíteni, és tudni, hogy a fények embereket rejtenek, utcákat és lámpákat, ott van mint a hat milliárd a térképen, épp fogat mos, alszik, felkel, munkába indul, főz, gyilkol, szeretkezik, ablakot pucol, kocsit vezet, megszületik vagy meghal, megszúrja az ujját, szálkába lép, csalódik, üvölt, simogat és rugdos.
Vagy épp blogot ír.

Vannak pillanatok, amikor kiesel a saját tér-idö kontinuumodból és mikor visszatérsz fejjel elöre landolsz. És tudod, hogy miközben más dimenziókban kóricáltál, elvesztettél itt valamit, ami jobban fáj, mint az esés.

Ehhez elég egy levél.
Egy levél egy bekezdése.
Egy bekezdés egy sora.

Borzasztóan ideje lenne hazamennem.

Van egy álmom.
Kelkáposztaszagú konyhában főzöm a vasárnapi húslevest azon aggódva, hogy holnap megint kezdődik a munka és bunkó a főnök, ezenközben két gyerek ricsajozik köröttem, a férjem meg sörözik a tévé előtt. Aggódom a gázszámla miatt, rozsdásodik a kocsi alváza és idén sem megyünk nyaralni, mert tapétáztunk. A szomszéd felkopog, mert a gyerkőcök dübörögnek, én meg megkérdezem magamtól, mi lett az álmaimmal, az önállóságommal, a tervemmel, hogy színésznő leszek, és fodrász, vadakat terelő juhász.....
Mi lett Új-Zélanddal, a Fujijamával, a Chichén Itzával, az egyiptomi piramisokkal?

Aztán felébredek és elhatározom nem leszek egészen kicsi kispolgár, én nem.
Én erős leszek és elmenekülök. Megmenekülök.

Na persze.

Tud valaki egy jó húslevesreceptet?

Borzasztó érzés vett körbe, ijesztő és hideg.
Valamit nagyon elrontottam nemrég,
valami vakvágányra siklott,
valami elveszett,
valami helyrehozhatatlan, megtalálhatatlan.

Arcon ütött a lehetőség, most először,
hogy nem több, napról napra kevesebb leszek.

Költözünk. Nem most, majd. Nem messze, a tábor másik felére.
Közelebb lesz a bolt, a suli, és a kapu. Messzebb a kutyafuttató terep és kerítés.
Nagyobb szobám lesz, nagyobb kert, nagyobb ház. (Több takarítanivaló, jut eszembe, és hallom anyut ebben a fél mondatban.)

Pakolni és pakolni, bedobozolni, pakolni, kidobozolni, pakolni, helyet keresni, törölni, pakolni újra s pihenni, átrendezni, fejcsóválni, kitalálni, eltalálni, felsikálni és leülni.

Azt hiszem, szeretni fogom:)

"........
A hangját majd akkor temetik,
amikor engem."

(Weöres)

Nem tudok kenyeret sütni. Vagy a recept rossz.
Azt hiszem a recept rossz.

Két napja négycentis müanyag szörnyikéket (á lá Nyolcadik utas....) festek. Jobban leköt mint a tévé, az internet és az olvasás, és még türelmem is van hozzá, pedig azt hittem nincs. A kötésbe belegabalyodtam két sor után, a horgolás mindig is titok maradt, a stoppolást két perc után meguntam. Ennek ellenére lehet mégiscsak pepecselö vénasszony lesz belölem:))

Ma kipróbálom a soda bread (nem vállalkozom a magyarra fordítással, a "szódabikarbónás kenyérféle" a legjobb tippem, de az nem jelent sokat, ugye?:) receptjét, amihez két napja savanyítom a tejet a bojler mellett, a családfö enyhe röhögését kiváltva ezzel. Már sokadszorra jegyezte meg, hogy a magyarok furcsa népség, én meg visszavágtam, hogy nézd már, egy örült skót beszél:)

Tegnap nem késtem angolról és a beadott házimra is jó értékelést kaptam (nem jegyet, - mondta a bácsi - hogy ne bártortalanítson el minket). Nem szeretem a tanárbácsit, habár igyekszik érdekessé tenni az órát, sokat vigyorog és viccelödik. Nekem kicsit túl sokat is, eröltettetnek érzem. Az a fajta, akit nem szeretnék közelebbröl megismerni, és ehhez tartom magam.

Ma postásbácsi meghozta az útlevelem, és max. tíz napot ígérnek az ügyintézök a mellékelt levélkén. Lesett az állam
a) hogy az ügyintézés ilyen gyors és udvarias
b) hogy a posta ilyen gyors.

Embörök, én mondom, messze vagyunk mi még Ejrópától.

A ma történései:

Láttam egy bazi nagy
szürkészöld
katonai repülőt,
aminek nem volt ablaka,
fellszállni
teregetés közben.

És ezzel el is ment a nap.

Ha nem ültél még 24 évesen, jeles matekérettségivel és négy félév ilyen-olyan egyetemi matektanulás után egy esős hétfő este két órát egy olyan teremben, ahol a legveszélyesebb feladat a 1234/9 volt, és a legérthetetlenebb szó egy elírt "prime number", akkor nem tudod, mi az unalom.

Reggel tíz óra hét perc, két teleírt A4-es lappal a kezemben telefonálásba kezdek. Délután 17 óra 5 perc, leteszem a telefon és várom, hogy EU tagok legyünk.
48 hívott biztosítóból kb. 32 nem foglalkozik Észak-Írországgal, mert túl nagy a kockázat, 25 nem biztosít robogót, 47 nem vesz figyelembe nem UK jogosítványt, 12-nek nem értem az akcentusát, 8 nem érti az én akcentusomat. 21 autónak, 2 háznak, 1 UFÓnak érti a robogót. 3 megkérdezi Magyarország az EU tagja-e, 34 olyan tréningnapot ír elö, ami csak Angliában, Velszben és Skóciában létezik, 43 csak full érvényes UK jogosítványt fogad el.
Olyan metszet nincs, amely engem biztosítana, egy 24 éves lányt, egy évre, 7 éves magyar jogsival.

Ellenben 16 éves kölköket, 29 font befizetése, és némi papírmunka után biztosít, még akkor is ha a gyerk?c életében nem ült biciklin, és robogót is csak rajzfilmben látott. Úgyhogy most papírmunkázok és 29 fontozok én is, amit mellesleg Provisional Licence-nek hívnak itt, és két évig érvényes, autóra is.
Nem értem, hogy mitöl tudok biztonságosabban vezetni egy papírtól, amihez még egy kifestökönyvet sem kell kitöltenem, hogy bebizonyítsam, ismerem a különbséget a piros és a zöld között, de ha egyszere ök azt mondják, akkor így van és kész. Ök az okosok, én meg csak egy papírtöltögetö, jövöbeli Prov.Lic. tulaj:]

Tegnap este hét órányi tévé előtt ücsörgéssel megkerestem a heti zsebpénzem felét.
Két perc alatt a szívembe lopták magukat, igaz, a kissrác nagy kópé, a kölyökkutya meg hiperaktív volt.
Ennyi vajon elég ahhoz, hogy nehezen találjanak bébiszittert melléjük?

Tévedtem az előbb.
Felhívtam az öcsémet, hogy beszámoljak a nagy hírről, de éreztem, hogy fura a hangja. Azt hittem megzavartam valamiben. Aztán nagy nehezen kinyögte.

Meghalt a keresztapám.
Régóta csak kis részt foglalt az életemben, nagyon kicsit. Túl kicsit.
De ez nem jelenti azt, hogy nem fog hiányozni.

Ha nem kell a robogó, visszakapom keresztaput?

Mára már a sírás is megvolt, a szobámban, elkeseredetten. Connor félve kopogott be a szobámba, hogy az apja hív.
Egy szürke Honda robogó várt az udvaron.
Ergo épp használati utasításolvasás és ugrabugrálás van felém:)
Na meg fülig érő vigyor:)

Iszonyúak ezek a kedélyhullámzások, ma megint magam alatt vagyok. Valszín ez köszönhető annak, hogy semmi esélyem, hogy a jövő héten már suliba menjek, vagy akár csak találkozhassam a táboron kívüli élő emberrel.
Ohne robogó.

G. barátnőm Milánóba indul mindjárt, én meg irigykedem és nosztalgiázom. Egy évig éltem ott, és bármikor visszamennék. Más világ, minden város más világ.

Annyira de annyira szeretnék utazni, belezizzenni abba, amit az okosok kulturális sokknak neveznek és lassan átvenni a hely ritmusát, a város ízét, az emberek stílusát, az ételeket, az esőt, a napot, ülni a buszon vagy egy parkban, és csak bámulni mindazt, ami köröttem van.

De túl öreg vagyok, túl gyáva, és túl kispénzű.

Hihihihi. Kitaláltam, hogy jövő nyáron Londonban fogok élni. Mert azt ki kell próbálni.
Ááááá...most tök örülök magamnak:))

Most az van, hogy ülök itt a feldíszitett ebédlőben, méteres lufik és happybirthday díszek lógnak a falakról, tele konfettivel a szőnyeg és csokis papírtányérral az asztal. Szülinap.

Pont lemaradtam róla, pedig volt készítve nekem papírpohár, papírtányér, papírcsákó és papírduda is, de én inkább angolórára mentem. Megtanultam hogy kell aktívan olvasni és hogy nem szabad összekeverni a they're és a their leírását, beadtam az utolsó pillanatban megírt házimat, de legfőképp persze elkéstem. Dolgozatról. Ott próbáltam összeszerelni az asztalt, mint egy béna Piroska, akinek kosár helyett fekete hátizsák lóg a karjáról, míg a tanár bácsi zordon Farkasként meredt rám a szemüvege mögül, a többiek meg egyszerűen csak bámulták a kapkodó szerencsétlenkedésemet. Aztán kaptam egy kérdést, és persze hogy értettem miről olvastunk, de hát a nevem hallatán lefagytam és mondtam négy szót. Aztán hogy javuljon a megítélésem még hozzáraktam kettőt. Hazafelé, az esőben bandukolva barokk körmondatokat szerkesztettem angolul játszi könnyedséggel a témáról, de késő. Jövő héten én leszek az első a teremben és valami "Felettébb Komoly és Mélyenszántó Irodalmi Mű"be bújva fogom várni a tanárbácsit.
Optimizmus;)

Hazajöttem, bevágtam a félretett vacsit, a tányérnyi tortát, örültem, hogy azt mondják, hogy kár, hogy kihagytam az estét. Két felnőtt, három gyerek, két kutya és egy csiga zsibong a lakásban és ettől jólesően összesűrűsödik a meleg a gyomrom körül. Mert otthon vagyok. És ez jó.

Azt hiszem ma volt a mélypont, pontosan akkor, mikor a negyedik fotópapírt cseszte el a nyomtató, miután kifogyott a színes patron, leöntöttem magam narancslével és a kutya ugrált rajtam, hogy vigyem sétálni. Mindezt úgy, hogy Bruce-nak holnap szülinapja vagyon és én fényképet eszeltem szülinapi ajándokul. Csendesen sikítozva próbáltam a humorost oldalt észrevenni, azonban a helyzetnek egy cseppnyi humoros oldala sem volt, így csak hasonlóan csendesen magamba borultam a tévé elött és azon tünödtem, mennyi az esélye annak, hogy egy tábor közepén találok olyan helyet, ahogy digitális fotókat nyomtathatnék. Aztán inkább kinyomtattam fekete-fehérben, répát reszeltem a vacsihoz, ledisznóztam a Jaspert, aki ellopta az ebédem és bosszúból nem vittem magammal a postára.

Aztán megjött Bruce, aki holnap 38 lesz, és fél perc múlva mosolyogtam. Mert muszáj volt.
Nem tudom, hogy csinálja, komolyan nem tudom. Láttam én már komolynak, dühösnek, idegesnek...de rosszkedv?nek sose. Még akkor is csak bosszankodva itta le magát, mikor rossz benzint tankolt a szeme fényébe és így két hétig nélkülöznie kellett a motorozást.
Hazajön és kisüt a nap, még a gyerekek is megváltoznak.
Ez most nem úgy hangzik, mintha szerelmes lennék, ugye?:))
Egyszerüen csak nagyon szeretem ezt az embert, felnézek rá, hasonlítani szeretnék rá, tisztelem, bár látom, messze nem tökéletes. Söt!:)

De ha minden igaz pénteken megjön a robogóm. Kifejtettem neki, hogy eröteljesen szkeptikus vagyok ez ügyben, de a válasz csak annyi volt, majd meglátom. Mindenesetre bemutattam, hogy milyen szintü tikkelést fogok kifejteni, ha még egy héten keresztül nyolctól fél négyig választhatok a tévé, a monitor valamint a köldököm bámulása között.
Azt hiszem jön pénteken az a motor:)

Gyűlölök.
Itt és most.
Lenni.

Hazajött a bácsi. És ez jó. Ismét meleg van a lakásban, nevetés, és otthonérzés.
Hozott sok fényképet, szobrokat, antilopbórrel bevont dobot, nyakláncokat, falándzsát, képeslapot.
Én egy cápafog-nyakláénccal gazdagodtam. Meg egy történettel.

A Strachan családban hagyomány katonáskodni. Bruce apja is volt katona, a nagyapja is, meg egyáb felmenői. Többek között valamelyik déd-ük-akármi nagybácsija, úgy 1900 tájékán, akit Dél-Afrikába vezényeltek. Gibraltárnál megállt a hajó, az ős zsebre tett egy kavicsot, és a hónapok alatt, míg a tengeren hánykolódtak egy bibliát faragott belőle. Fél gyufásdoboznyi, könyv alakú kődarab, kereszttel az oldalán, azóta minden katonát elkísért a családban, megjárta a fél világot Hong-kongtól Boszniáig. Most kirándult egyet azon a csatatéren, ahol már járt egyszer. Úgy száz éve. Történelemmorzsa.

Végigpötyögtem ezt, csak kíváncsiságból.
Nem jött ki más, amit eddig is tudtam, szinte minden érdekel. Nálam valahogy kimaradt az érdeklődési körök szűkülése tinédzserkorban, szeretnék mindenhez érteni, de a polihisztorok kora elmúlt. Így maradok az az emberfajta, aki ért mindenhez egy kicsit, de semmiben nem kiemelkedő. Értsd: nem ért semmihez.

Biztató kilátás.

Az ember azt hinné, hogy egy távcsö baromira egyszerüen müködik, belenéz az egyik végén az ember és voilá, integet a Marsnak, aki épp közel áll a Földhöz, így ilyen tiszta éjeken, mint a mai közelröl lehet csodálni. Lehet. Ne.

Általában büszke vagyok a gyors észjárásomra, és addig eröltetek valamit, amíg össze nem jön. Mostanság azonban sürüm be-bevillan valami. 28 nap, sandrabullocknéni, nyakában a tábla: "Confront me if I don't ask for help."

Valaki segítsen légy szíves, hogy a francba müködik egy távcsö????

Körémzáródott a fal. Megint a házban ülök egész nap, bámulom a fákat, amik a szögesdrótkerítést rejtik. Olvasok kilencszáz oldalakat, de nem szórakoztat, csak menekülni segít. Rajongok filmért, zenéért, addig is elfoglalom magam.

Mesélek. Pont egy hete bébiszittelni voltam, fiatal pár, nemrég költöztek ide. Mosolygós anyuka, szimpatikus apuka, egy közel kétéves alvó kislány. Könnyed csevegés az este előtt/után. A végén szívélyes invitálás az anyukától, hívjam fel amikor csak akarom, megihatnánk együtt egy teát, neki sincs kocsija, és néha egyedül érzi magát a picivel.
Vasárnap túl korán lett volna felhívni, hétfőn elfelejtettem, kedden nem vette fel, szerdán mégsem, csütörtökön majd, péntek nem jó, szombat mégis hétvége.

Hétfö délben jön meg a bácsi Dél-Afrikából, kedd estig adok magamnak időt, hogy ütemtervet készítsek és lebontsam a falat.
A kerítés meg nem az én hatásköröm.

Nem mondhatja senki, hogy nem hoztam a formám.
Alighogy befejeztem az alábbi sirámot, rápillantottam az órára, és tudtam, semmi nem menthet meg a késéstöl.
Shit, shit, shit.
A könyvtár felé kapkodtam a lábam a vállamról lógó táskával és igyekeztem a félig kopott körömlakkot ledörzsölni az acetonos vattával, merthogy az elsö benyomás milyen fontos.
Már mindenki benn ült. Shit. Shitshitshit.
Is this the English class? - kérdezem sután, miközben persze mindenki engem bámul én meg igyekszem feltünés nélkül zsebre gyürni az acetonos vattát, és kikapcsolni a discmant.

You must be Miss V. - mondja a tanárbácsi iszonyat északír kiejtéssel, és még mindenki engem bámul.
Megspórolom a keresztnevem betüzését azzal, hogy same as V. just with an a at the end, összeszerelem a saját íróasztalom /közepes csörgéssel/, összeszedem a táskámból kiesett mobiltelefont, ceruzát, szétgurult aprópénzt és igyekszem nem az osztály idiótájának érezni magam. No nem mintha menne. Mert persze mindenki engem bámul.

Vizsga, mondja a bácsi és szétosztja a lapot én meg csak mosolygok, mikor valami megjegyzést motyog oda. Nem értem mit mondasz, de majdcsak lesz valami - gondolom, miközben átfutom a májusi vizsga rövid leírását és azokat a problémákat, amik a legtöbb gondot okozzák az angol anyanyelvüeknek.
Nos, lehet hogy gondom van néha, miszerint muszáj vagy muszály és minél vagy minnél, ellenben sosem okozott problémát, hogy two, to, too esetleg there, their vagy they're.

Lehet 24 évesen mégis csak leérettségizek angolból, angol szabályok szerint???:D

Jaj.
Jajjajjajjajjajjajjajjajjjajj. Jajjaj. Jaj.
Harminchat perc múlva kezdődik az első angolórám. Az első itteni érettségire felkészító angolórám, itt a táborban, ahova a múlt héten jelentkeztem, felettébb könnyelműen. Kitaláltam, milyen jó is lesz nekem, majd használom az agyamat, meg különböző embereket látok, így eme meggondolatlan prodzsekt keretében beiratkoztam.
Most meg rámtört a szokásos elsőalkalomvadidegenekközöttakikismerikegymást érzés, súlyosbítva azzal a tudattal, hogy ez esetben a vadidegenek és közöttem lévő hasonlóság ama tényre korlátozódik, hogy átestünk a zigótaállapoton és a pubertáson.
Érzem, mindenki engem fog bámulni, és azt fogják gondolni mit keres ez a barbár dagadt lány itt, aki még angolul sem tud, joga sincs itt lenni, és különben is, mit képzel ez magáról??

Gondolkodjunk pozitívan: ha ezt túlélem, már egy atomvillanás sem árthat.

Megérkezett az az idö, amikor az ember értékelni kezdi a reggeli forró zuhany alatti ötperceket, a hajszárítót, a vízforraló susogását, reggel gyapjúzoknit, kényelmes mackót húz farmer helyett, és a teásbögrét simogatja az olvasólámpa fényében.

Azért a fejemet rá, hogyha Petöfit itt éri az ösz akár egyszer is, ugyan nem írt volna olyan baromságot, hogy: "szeretem, de szeretem":))))

A földön fekszem, a tejeskávé színü padlószönyeg az arcomba nyomódik, a hi-fiböl bársonyos nöi hangon Bridget Jones naplója szól. Ég a villany, zavar most a fény, de annyira jó itt a földön, érezni a súlyomat, nem elterülni, nem elengedni magam teljesen, csak feküdni, hallgatni a hangot és nem gondolni semmire. A skótkockás kendöt babrálom, kihúzok egy zöld szálat és a csuklóm köré tekerem, észreveszem az ágy lábán a ragasztószalagot, elkezdem lefejteni. Benézek az asztal alá, prospektusok, könyvek, nejlonszatyrok, hozzáérek a tárgyakhoz, valószínűtlen a szobám, mintha most látnám elöször, ismerkedem a dolgokkal. A mécses hunyorogni kezd az asztalon, az ablakot is be kéne csukni, hideg van. Feltápászkodom. Fura két lábon állni, hirtelen eltünt a biztonság, amit a földön fekvés adott, visszasimulnék a padlóhoz. Egy kattintás, egy mozdulat, lefekszem újra, aztán hirtelen ötlettel az ágy alá préselem magam.

Próbálnám leírni mit éreztem, de nem megy. Nem történt velem semmi különös tegnap este (dehogy, csak a világom fordult ki magából egy picit átadva a helyét valami álomszerű valóságnak), végül is elintézhetném annyival, hogy bridgetjonesdiaryt hallgattam az ágy alatt a sötétben a macimat magamhoz szorítva (de te tudod, hogy ez nem igaz, tudod, ugye?), aztán majdnem ott aludtam el, mert annyira különösen éreztem magam, mint amikor nyolcévesen bebújtam a szekrénybe, Alizt játszottam Tükörországból, és tündérekkel meg egerekkel beszélgettem a ruhák között.

Felébredtem, lezuhanyoztam, és szépnek találtam magam. Aztán másodszor is a tükörbe néztem, és megpróbáltam szemfestékkel kendőzni a plusz negyvenöt kilómat.

A mai nap tanulságai:

- Ha arachofóbiás vagy ne menj szedret szedni.
- Ha a szedret jobban szereted, mint amennyire a pókokat utálod, akkor legalább egy botot vigyél magaddal.
- A pókhálók és a pókok mérete nem egyenesen arányos. Cseppet sem.
- Még ha arccal másztál is bele a legnagyobb keresztespókhálóba ne kezdj el sikítozni, mert a magaddal vitt kutya bevadul.
- Az esti gyakorlatozó egység tuti akkor fut el a kutyasétáltató terep mellett, mikor egyszerre egyensúlyozod a szederrel teli tálat a metszőfogaid között, jobb és bal kezed kisujjával (mert az még nem lila) próbálod magadra applikálni a kutya által félig lerángatott farmert miközben reménykedsz, hogy senkinek nem volt ideje a narancssárga virágos bugyidban gyönyörködni és igyekszel nem szívrohamot kapni a hajadról himbálózó hüvelyknyi keresztespók láttán, valamint bedőlni a melletted lévő csalánágyásba.
- A szederevés közbeni első megtalált fehér féreg után nem ajánlott azon gondolkozni, vajon hány fel nem derített kukacot rágott szét az ember.
- A szederlé tartósabb és jobban fed, mint a Kallos körömlakk.

Itt ülök hajnal fél kettőkor, bridgetjones filmzenét hallgatok, colinfirth szeméről ábrándozom és janeausten regényt olvasok online. Imádom ezt a tizenötévesvagyokújra-érzést, ami csak úgy rámtört ma éjjel, és igyekszem meggyőzni magam, hogy nincs semmi szégyellnivaló abban, hogy huszonéves létemre filmsztárról készülök álmodni.
De nem mondhatni, hogy nem élvezem:))

Kérem, magyarázza meg valaki, miért kell egy csodálatos mesét hatásvadász és közönséges jelenetekkel elrontani.
Az elsőért rajongtam. A második csalódás. A harmadikat keserű szájízzel várom.

Vasalás közben bollywoodi filmet néztem. Nem, nem elírás, ez biza Bollywood, India.
Hatásvadász, romantikus, kevésbé felületesnek látszó, európai ruhák, nagyrészt nem indiai helyszínek, indiai szereplök, hindi nyelv angol mondatokkal teleszurkálva (ennek mi értelme?), ének-tánc-zene, komoly nézések és még csak egy csók sem, mikor Hollywoodban már régen a lány bugyijában turkált volna a pasi.

Módjával adagolva jó szórakozás, de a túladagolás agyhalálhoz vezethet. Tisztára mint a névrokon esetében.

Most úgy vagyok, nem is tudom igazán hogy. Híreket mondok.

"Haza"költöztem. Nem olyan igazi-igazi otthonérzés ez, de jo ismerni minden dolog helyét megint, jó tiszta dolgok között lenni, nem csukott ajtókkal találkozni és úgy érezni, hogy valamilyen családféle-dolog részszerüsége vagyok. Messze nem teljes jogú családtag, mikor együtt mindenki, Megan Claire-hez tartozik, a fiúk Bruce-hoz, Bruce Claire-hez en meg úgy sehova. Néha rossz, hogy a kocsiban csak öt hely van, es nem férek be, néha jó, hogy magától értetödö, hogy átkiabálnak, ha a film kezdödik. Nem tudom, hova pakoljam magam ebben a fura helyzetben, állandóan félek, hogy túl sok leszek. Ugyanakkor szeretnék picit többet, csak egy kicsit, hogy ne érezzem úgy, hogy kolonc vagyok, mert valahogy ugy erzem, csak en gondolom ugy, hogy az vagyok. Szoval ez nagyreszt nem tolem fugg, hanem toluk. De ok meg nem tudjak, hogy ez a problémám.

Ehh, nincs kedvem ezen rágódni, majd.

Connor köszöni jól van (rapszodikusan használom az ékezeteket, hozzá kell szokni újra), bár a pasi ma reggel indult két hétre Dél-Afrikába. Tegnap elémállt mind a (mostmár) tizenkét évével:
- Emlékszel januárvban mi történt, mikor apu elment két hét gyakorlatra?
- Igen.
/idézet egy januári levélböl
Nemsokara huppogest hallottam lentrol, aztan ketsegbeesett zokogast..
Ugy pattantam ki az agybol, mint egy jo kondiban levo nikkelbolha, es masztam le a lepcson. (Mindezt hajnali 3/4 5kor!:()
Connor (a kisebbik) ucsorgott a szobaban, zokogott, es amennyire ki tudtam venni, epp az apjaval beszelt telefonon.
Mint par perc mulva kiderult, felebrdet, es ugy ahogy volt, egy szal rovidnadragban, poloban, mezitlab kirohant a marha hidegbe, futott a kocsi utan az aszfalton, egesz a keresztezodesig (vagy 50 m). Felsebezte a labat, kicsit szetfagyott, es mindezt sirva.
Zokogott, ketsegbeesve egesz reggel, mar nem akart lefekduni, ergo virrasztottam mellette. Tevet neztunk, pityergett. Nem tudtam mit tegyek. Nyolc napja voltam itt, es meg egyszer sem simogattam meg oket...Nem ereztem magam eleg kozeli kapcsolatban ehhez..foleg a kisebbel nem:(
Nagy nehezen sulitime lett, de azt mondta, rosszul erzi magat. Meg isa ertettem..keveset aludt, sokat sirt..Ezek utan egyik gyereknek sem lenne kedve suliba maszni:()
Ergo hagytam, hagy maradjon itthon. Brett is probalta vigasztalni..nemigen ment:(
Es ezek utan kovetkezett eddigi eletem egyik legemlekezetesebb napja.. A kissrac fel orankent probalta felhivni az apjat, aki nagyreszt nem volt bekapcsolbva, felhivta a nagymamajat, irt az anyjanak, sirt, probaltam elaltatni, megetetni..hol ment, hol nem..Mar neha-neha en is elbogtem magam tanacstalansagomban, akkor nekiallt vigasztalni..:)
Vegre este hat ora lett, mikoris hivatalosan is hivhatta az apjat..de a napom nagyreszt azzal telt, hogy probaltam szamara valami szorakozast talalni (atlag tiz percenkent, mert addig volt kepes barmi uj dolog lekotni a figyelmet), barmit, csak ne kezdjen el zokigni, mert a vegen meg tenyleg rosszul lesz..Lefaradtam rendesen, mondhatni a kethetes zokni jobban nezett ki (es valszin jobban is erezte magat), mint en. A legrosszabb az egeszben az volt, hogy totalis csodnek ereztem magam. Es persze teljes bukasnak az ittletemet. O meg csak sirt..es nem tudtam mire van szuksege..es megmondani sem tudta (volna), mert ahhoz meg kicsi, nem ismeri elegge magat. Brett sokat segitett, leultunk harman beszelgetni, hogy miert is sir, miert van ez, ne gondoljon folyamatosan az apjara, el kell foglalnia magat stbstb. Nyo kozos erovel megegyeztunk, hoyt holnap(azaz ma) suliba megy, hacsak nem haldoklik..:)
Este az apja szobajaba fektettem le, mind a ketten ott ucsorogtunk Brettel, amig el nem aludt..(mellesleg nem telt sok idobe). Ejszaka fel-felebredt,, atmentem, betakartam, atoleltem, amig el nem aludt. De ugy nez ki igy szerencsere sikerult legalabb kipihennie magat. Reggel meg vart a nagy kihivas: levelet szerkeszteni a tanarnak, arrol, mi is tortent itt. Miert nem volt suliban, es miert nincs kesz a hazija...

- Ezúttal nem fog megtörténni. Lehet kicsit szomorú leszek, de ennyi.

Ennek megfelelöen most kicsit szomorú, de ennyi.

Megváltoztak a fiúk. Connor kicsit komolyabb és kicsit kevésbé önzö. Brett zárkózottabb és kevesebbet van itthon.
Mondom mindezt egy nap után , persze, remélni sem merem, hogy Connor ilyen marad. Azt viszont remélem, hogy Brett nem marad ilyen.

Istenem, hogy én milyen unalmas vagyok....

A nyelvsuli lepcsojen ucsorogtem, Miriamra vartam, es faztam, mikor szembejott velem. Rogton tudtam, hogy o az igazi, eleg volt egyetlen pillantas, es ereztem, hogy igen, igen, vegre, ennyi ido es probalkozas utan megtalaltam, tokeletes, olyan, amilyennek lennie kell, amilyet mindig is szerettem volna. Furcsa, hogy Belfastba kellett jonnom, mindehhez, es csak azon mult az egesz, hogy vagy negy orat vartam Miriamra es unatkoztam a net elott.
Megvan a diplomatemam:D

Tegnap Miriam bucsubulija. Ma Miriam utolso napja. Nem beszelunk rola, ugy csinalunk, mintha csak egy normalis, kicsit suru nap lenne. Neha azert ramtor a sirhatnek, pedig en meg messze vagyok az utolso-orak,avagy soha-nem-lesz-ilyen-tobbet erzestol, megis.
Szeretem az itteni eletem.

Mostansag azt hallom otthonrol, hogy hulyeseg (volt) maradni, ugy sem tudom veghezvinni azt, amit tervezek. Ez ugyan nem meglepo, a reakciom azonban picit igen, pedig mar ismerhetnem magamat ennyire. Ezt is otthonrol hozom persze.
Apam nevelese: Nem leszel kepes elvegezni a gimnaziumot, egyetemet, meg fogsz bukni, ne vard, hogy olyan jol tanulj, mint az altalanosban, itt mar nem ismernek, nem vagy kivetelezett, ugyis terhes leszel...stbstbstb.

Ez az acelkemeny dac, ami legtobbszor art, amin nem tudok atlepni, amivel mindig szembetalalkozom. Eloszor csak bizonygatom (kicsit talan magamnak is), hogy nem igy van, nem ugy van, jo lesz ez, meglatjatok. Aztan mar csak jol leplezett, pillanatnyi hideg duh a reakcio, es erzem hogy fal no bennem. "Majd meglatjatok!"- gondolom, es meg morranok is magamban cseppet. Majd meglatjatok.

Csakazertis.

Hajnal fel haromra az allapotom sulyosbodott. Viszketo piros pottyok jelentek meg rajtam, vakarozni kezdtem, elzoldultem es hanyingerem tamadt. Kommerszpopzene-mergezesemet Bjorkkel es Tori Amossal, valamint Queennel gyogyitom.

A baratnom kislanya iskolaba megy hetfon. Eleteben eloszor. Zsofi magamra emlekeztet, epp ezert meg vagyok gyozodve, hogy nem lesz az iskolaval problema.
Persze jonnek az emlekek is, tolonganak felfele, az elso nap a suliban, mikor sirva ultem a sallaikriszti mellett az elso padban, merthogy en nem a tothszilvivel kerultem egy osztalyba, akit ugyan nem ismertem jol, de kozel lakott, es nem kellett volna egyedul jarni iskolaba a falu vegerol. A Szilvi azota vegzett jogasz, ha minden igaz, lam, talan en is vegzett jogasz lennek, ha a cebe kerulok. A sallaikrisztivel egy oviba jartunk, es volt mas is az osztalyban, aki nem volt ismeretlen, igy csak-csak megbekeltem. Az iskola epulete olyan kicsi volt, hogy nem fert el az osszes alsos. Egy heten delelottos, masik heten delutanos voltam, es nem volt penzunk megvenni az ablakzsirafot. Persze szinte mindenki masnak volt, de nem kellett kotelezoen megvenni, igy nekem csak negyedikben lett. Mikor mar reg nem voltszukseg ra, de en akkor is kiolvastam, bar kozel sem okozott akkora oromet, mint elsoben okozott volna.
De imadtam a sulikezdest, fuzeteket csomagolni, egyesevel bepakolni a ceruzakat a tolltartoba, a helyere rakni a radirt, orarendet ragasztani az iroasztalra, fiokot talalni mindennek. Hangulata volt, rendezettseg es tudas hangulata. Es most csak vigyorgok itt bamban, mikor visszagondolok hogy csomagoltuk a tesiommal a szonyegen terdelve, nagykessel a kezunkben a fuzeteket, ragasztottuk a vinnyettakat hol egyenesen, hol kicsit benan a konyvekre, es vestuk ra dolongeloen gyerekes betukkel, hogy "V.V. 6/A meg V.A. 2/B". Megint valami, ami orokre elmult.

Rosszul kezdodott az egesz. Nem volt szabad szallas Derryben (avagy egyesek szerint Londonderryben, de itt ez is, mint annyi minden, attol fugg, hogy katolikus vagy protestans vagy-e), igy nem penteken mentunk a donegal-i kirandulasra, es nem oten, mert Eva, a spanyol lany ugy dontott, hogy ofenseget nem ertesitettuk idoben, igy o nem jon. Negyszer indulok el a lakasbol, de hopp egy utlevel maradt otthon (persze, hol vagyunk mi meg az EUtol), hol a pulcsi, vagy a kulcs.

Pentek este erkezem az onkentesek hazahoz, Miriam sapadtan nyit ajtot, es magyaraz roviden, hogy puskaporos a levego, mehetnenk setalni? Leteszem a hatizsakot, koszonok Rossannanak, az uj olasz lanynak, es huzunk a bolt fele.
Kozben Miriam mesel, hogy Marcella ket orat vart a buszpalyaudvaron, mert nem kapta meg az smseket, aztan uvoltott, mikor hazaert, hogy hogy kepzelik ok ezt.

Miriam sirva fakadt, mikozben ezt meselte. Nehez egyutt lakni, akarkivel.
Hazaerunk a ket oras setabol, es erzem, nehez feladat elott allok, ha hetvegezni szeretnek menni. Miriam hallani sem akar arrol, hogy Marcellaval menjen kirandulni, Marcella utal koran elindulni, Rossanna meg en mindenkeppen menni szeretnenk, de nem Miriam nelkul.

Atbeszeljuk Miriam nelkul olaszul a kertben, aztan Marcella nelkul angolul, ovatosan, hogy meg ne sertsunk senkit diplomatakat megszegyenitve lavirozunk Rossannaval a lanyok kozott, hogy aztan vegre Miriam kiadja magabol a merget, es elhatarozzuk, hogy indulunk hajnalban, hatha valami jo sul ki mindebbol.

Reggel hat baromi koran van, kodos, esos es felhos Derryben is, de hangulatos. Aztan at a hataron, amibol tenyleg nem vesz eszre tobbet az ember, csak hogy az ut egy savnyira szukul, es megjelennek a misztikusnak latszo ir feliratok az utjelzo tablakon. Megerkezunk, a hostel pici, de olyan tiszta, hogy a padlorol enni lehetne, szendvicseket gyartunk es egy skiccelt terkep alapjan utnak indulunk.

Persze megint en ragadom magamhoz a terkepet, es a vezetest is, de senki nem tiltakozik, es a donteseket konszenzussal hozzuk. Ir kunyhok mellett fenykepezzuk egymast, gombolyu szines kavicsokat gyujtunk a tengerparton, majd elvetjuk az osvenyt es terdig gazolunk a vizes fuben, viragok kozott, koves sziklakon, es saron at. Patakokat ugrunk at, csonakazunk a cipoinkben, es bar felek, nekem akarnak tamadni, de nem, csak vihogunk, es remeljuk Miriam kohogese nem valik sulyosabba. Aztan visszatalalunk az osvenyre, es a nap is kisut, vizesek vagyunk terdig, kicsit sarosak, es persze mindenki csak egy nadragot hozott, ket napra minek tobb?

Agyba zuhanas a vacsora utan, a feszultseg mar reg eltunt. Masnap reggel a megtalalt osvenyen indulunk utnak, es rajovunk, hogy egyszer fordultunk rossz fele, de nem banjuk:) Aztan fel az undormany betontoronyhoz, ahol Irorszag legeszakibb pontja, hirdeti a tabla, es megtalaljuk Irorszag masodik legeszakibb B&Bjet is, a masik hazudik, jegyzi meg Marcella. Vegig a parton, a sziklak gyonyoruek, a viz kek, ragyogo napsutes, a hegyek kozott megis kod szall, megallas nelkul, ilyet meg sosem lattam.

Baktatunk az uton visszafele, a taxi haromra jon ertunk (mert ugye a vilag vegen busz nem jar vasarnap). A sofor hallgatag de mosolygos, es mi tikkadtan csucsulunk a kocsiban Derryig, aztan csak bamulunk a buszbol, ahogy egyre kozeledunk Belfasthoz. Egyikonknek sincs kedve igazan hazamenni, de szerdan bucsubuli, Miriam megy haza.
O az egyetlen baratom itt.

Ma csupa mosolygos dolog tortent velem. Beszelt velem valaki, aki kedves a szivemnek es akirol kevesse remeltem, hogy szobaall velem. Aztan felhivott a baratnom otthonrol. Aztan irt egy masik, hogy nem morcos ram, hianyzom neki, es jo dolgok tortennek vele.
Nemkeserg, nemkeserg:)

Epp a francos frászkarika kifejezesen rohogok ektelenul.
Gaz, hogy ez az egyetlen dolog, amit emlitesre meltonak talaltam az elmult ket napban?

A legrosszabb az unalom. Nincs semmi dolgom, igy potcselekszem, persze ennek kulonbozo fokozatai vannak. Per pillanat a masodik es a harmadik kozott jarok. Az elso fokozat az olvassunk-tevezzunk. A masodik a fozzunk-egyunk (itt fozni nem lehet igazan, marad az eves:(. A harmadik a takaritsunk. A negyedik a menjunk futni-ugrabugralni-sportolni. Az otodik a depressziokozeli allapot, fekves az agyon, no gondolkozas, csak letezes es onsajnalat. Sarban fetrenges egy godor melyen.

Ma reggel azon kaptam magam, hogy takarithatnekom tamadt, tudom, hogy kezd sulyosodni a helyzet. A problema, hogy itt nem kezdhetek nagytakaritasba kedvem szerint, plane, hogy a no esti a lakast. Sportolni nincs igazan hol, a tevet mar unom. Es minden mas javaslatra tudok talalni valami kibuvot. Lehet ezuttal atugrottam nehany fokot, es egybol a godorbe estem.

Jobban varom a szeptembert, mint a megvaltast.

A paciens allapotaban idoleges javulast eredmenyezett a csutortokon beszerzett telefonkartya 00-36-os kezdetu szamokra valo hasznalata.

Ertsd: a hazatelefonalgatas utan jol voltam tegnap. Ot percig.

Az iskola konyvtaraban ulok, es valahogy probalom a tegnap ejszakat megfogalmazni, de csak kinlodom a sorokat most, pedig tegnap, elalvas elott majdnem megvolt, majdnem megragadtam az egeszet, a kerek egeszet, ugy ahogy van. De aztan alomba csusztam, es reggelre nem emlekeztem semmire. Nehezen aludtam el, csapongtak a gondolataim, mar azon gondolkoztam, hogy feloltozok, es lemegyek a tengerpartra setalni, de valahogy ereztem, ez nem segitett volna semmit. A rokonok jutottak eszembe, a keresztanyam, hogy mennyi ideje nem lattam, es a lanyai, Icus es Erika, a gyerekeik nevere mar nem is emlekszem, es erre a gondolatra kicsordult a konnyem. Korvonalazodni kezdtem magamban, a csaladban elfoglalt helyem, az iskolaban elfoglalt helyem, a barataim kozott elfoglalt helyem, es mikozben az elmem egyik felecsititani probalta ezt az orult iramot, a masik csak gyorsult, kepek villantak be innen-onnan, rendezodtek-kapcsolodtak egymashoz, kezdett kialakulni az, mi is vagyok en, kozben meg elaludtam az alvomacim magamhoz szoritva.

Es semmi masra nem emlekszem, csak azt tudom, varom a szeptembert, hogy visszakoltozzek Bruce-ekhoz, ugyanazt erzem, mint amikor anno a munkahelyemet akartam nagyon otthagyni, az a belulrol fakado, tulajdonkeppen-semmi-bajom-csak-az-egesz-rendszert-utalom erzes ez, ami lassan buskomorra es erdektelenne teszi az embert, kozben meg igyekszem barmivel elfoglalni magam, hogy ne kelljen mindezen gondolkoznom.
Most peldaul fel kettotol kifulladasig feluletes cseveges ismerosokkel a program.

Remes honvagyam van, olyan merteku, hogy kifejezni sem tudom, csak a konnyek csorognak az arcomon le idonkent, ugy, hogy eszre sem veszem.
Napok ota olvasok, regenyeket, hajnal otig, kizarolag magyarul. Es bodultan kaszalodom ki az alomvilagombol arra a napi tiz percre, amig a dolgom van. Alvajarokent keringek korbe, es tisztabb pillanataimban atvillan az agyamon, milyen tizeneves bodult fantazia hozott engem ebbe a messzi es totalisan idegen orszagba, aztan inkabb visszaterek a szazadelo Budapestjere.
Az jutott eszembe, hogy az igazi magyarsag nekem mindig Erdelyt jelentette, megsem jartam meg csak a kornyeken sem sose. Ki jon velem jovo augusztusban?

Az epp befejezett bunregenybol meritve ket ujdonsaggal gazdagodott a szokincsem:
1. E.M.F (Egye Meg a Fene)
2. sima, mint a najlonzacsko

Ez utobbi maris a szivemhez nott:))

Ma usztam.
Kb. 300 metert harom ora alatt (mert a tobbit abszolut unproduktiv lubickolassal toltottem). Ez meg bemelegitesnek sem eleg, ahhoz viszont igen, hogy most kezdodo kotohartyagyulladasgyanuval vakoskodjak itt beletorodoen konnyezve.

De a legrosszabb, hogy mig reggel azt sem tudtam melyik konyvhoz kapjak nagy betuehsegemben, most csak csendesen braillekodok a lakasban idonkent fel-fellokve szeket, kiskorut, teveallvanyt. Es elkepzelem mit fogok erezni, mikor a kemeny- es puha fedelu papirszagu lapokbol ujra olvasnivalo lesz.

Talalkozom volt ma, ket magyarral, tudjatok, olyan igazi magyarokkal, ket labuk volt, es a fuluk is a helyen, persze ez volt varhato , en megis felve mentem a talalkara, mert ilyen-olyan okokbol felnezek rajuk.

Aztan a ket fontos ember helyett ket lokott vart, az a fajta, akirol elso percben latja az ember, hogy szeretik egymast, aztan ot perc utan rajon, hogy remesen regota el idegenben, es totalisan elfelejtette, milyen a jofele magyar humor a farasztobb fajtabol, amikor a csavaros eszuek szekaljak egymast, hogy aztan vegso ervkent "kabbe" vagy "menjafenebe"-vel zaruljon a csorte.

Kirangattak a napok ota tarto "mindenkikapjabehazaakarokmenniutalokittlenni" erzesbol, es ellattak olvasnivaloval, ha masert nem, csupan "csak" ezert is a szivembe zarnam oket. Epp azt elemezgetem, vajon ugy viselkedtem-e, hogy tovabbra is szoba alljanak velem.

ui: nem tervezem a szemoldokom teljes eltavolitasat a kozeljovoben...sem:D

Lassan harom napja zombizom korbe-korbe, es csak most jutottam el oda, hogy elgondolkodjam azon, miert is. Ez azt jelenti, hogy ket es fel nap kellett ahhoz, hogy felismerjem, hogy valami problema van velem. Es ekkor meg az ok megkereseserol meg a megoldasrol meg szo sem esett.
Es en meg okos embernek tartom magam....

Lehult a levego, megfaztam ket napja, reggel megirtam a halasztasi kerelmem, felig ures a haz, semmiteszek.
Hanyingerem van es felek, felvaltva...
Hagyjon mindenki beken.

Remesen kezdodott a nap. A zsebpenzemet nem kaptam meg tegnap, es ma mindenkeppen be kellett szereznem a jegyeket a fesztivalra. Liz ebren volt, mire felkeltem, es a kezembe nyomta a heti elkolthetnivalomat, megkimelve engem a penzkeres szamomra meg mindig kinos jelenetetol.
Aztan ugyanezzel a lendulettel bejelentette, hogy remeli, nem vettem meg meg a jegyeket, merthogy szombaton o meg a hites ura bizony elvonul Robin Williams koncertre, es nem talalt senkit, aki vigyazna a lanyokra. Puff. Szombat ota varom a fesztivalt. Pici piros szivek, meg kisherceg. De persze csak ovatosan. Mosolygok meredten, es azt hajtogatom, persze, semmi baj, persze, majd legkozelebb elmegyek. Nem faj, mar megszoktam. A konnycsepp, ami legordul azert nem teljesen igy gondolja.

F****m az egesz vilagba hangulat lesz urra rajtam, es elhatarozom, hogy suli utan adozom a penzkoltes oltaran, es megveszem mindazokat a kinezett dolgokat, amiket szeretnek, kezdve az elszakadt fulhallgato potlasaval. Aztan errol persze siman elfeledkeztem, es penz mar nem maradt ra a vegen. A sporolast a jovo heten kezdem.

De ami a legrosszabb, hogy nem lett jobb. Kitalaltam, hogy tekintve a kanikulat itt, kihasznalom amig nyar van (talan hetvegeig eltart majd!), es barnulok. Strandon. Rovidnadragra kaptam, meg trikora, felpakoltam a felig szakadt hatizsakom meg a torolkozom es a fenykepezogepem bajosan itthonfelejtve megint nekiindultam Island Magee-nek, ezuttal okosabban, vonatra ulve az elso tizenot merfoldon:)
Kurta meleg volt, meg por, meg hoseg meg idetlenul bamulo autosok. Nem tudom az itt lakok eszrevettek-e de a dombok itt egyre magasabbak lesznek, biztos valami tektonikus mozgas...vagy a meleg:))

A strand megtette a kotelesseget, igy mehettem. Johettem. Haza. Persze a menetrendet megint elneztem, igy meg integethettem a suhano vonatnak, de mivel nem vasarnapot mutat a naptar, van masik.

Bocs, most csak ez van. Nem tudok a nagy sarga holdrol irni, meg a feher hullamokrol, a homokpadrol, az elsos kisfiurol, az orult tudosszeru oregrol, a komprol es a hidegrol, a tvshowrol, meg az indiai tunikamrol. Pedig ezek voltak az igazan fontos dolgok ma.

Jobban sajnalom ezt a szombatot, mint szeretnem. Mint kellene. Mint megerne. Pedig sikerult nem varni annyira....

n, remesen hianyzik a blogod...
Aniko, ugye te nem tervezed abbahagyni?

Ma napoztam. Holnap is meleg lesz. Meg holnaputan is. Remelem szombaton is.
Ma olvastam is. Gerald Durrelt. Meg mast is.

Sporolni tanulok, egyelore a szavakkal:)

Lehet at kene irnom az oldal cimet "Egy 24 eves lany nyavajgasai"-ra:))))
...es meg csak a PMS sem jatszik be.....

Bridget Jonest nezek a teveben, ugy hatodszorra kb. Romantikus sztori, sok de meg mindig kevesebb mazzal, mint egyeb romantikus sztorik. Lehet nem vajkalnak melyen az ilyen filmek, de mikor itt ulok egy idegen orszagban egy idegen lakasban, sokszor elhagyatottabban, mint egy karacsonykor elvesztett fel par otujjas piros kesztyu, nem tudvan mit kezdeni a helyzetemmel es az erzeseimmel, jo ez. Jo az az erzes, mikor kicsit en vagyok a fohos, es kicsit elhiszem, hogy ertem jon el a feher herceg meg a szoke lo, majd elvagtatunk a naplementebe.

Jobb igy, hogy edes rozsaszin nyallal vonom be az eletem, meg akkor is, ha neha ugy erzem, belefulladok, mert nelkule nem megy. Ha csak viselem a dolgokat, ahogy jonnek, magam ala kerulok, ha melyebbre nezek mi folyik korottem, akkor is.
A roszaszin ragacs nem azt jelenti, nem vagyok tisztaban a helyzettel. Azt jelenti, nem veszek tudomast arrol, amirol nem muszaj. A gondolkodas meg mindig halal. A nem gondolkodas meg a rozsaszin maz. Valahol elvesztettem az eletem.

A foldszintrol artikulatlan uvoltes hallatszik. Az apa ordibal a nagyobbik lannyal, de tudom, mire lemegyek, mintha-mi-sem-tortent-volna viselkedes lesz.
Remesen ismeros a helyzet, ugy 11 evvel ezelottrol, s en itt es most csendesen halat adok az egnek, hogy vegre felnottem annyira, hogy ne masok mondjak meg mit csinaljak. Es kukacom a felelossegbe, az osszes mostani felelossegem megeri azt, hogy ne ordibaljon velem az apam a Sporolasrol meg az Amigazenkenyeremeteszedrol, meg az Eletrol.

Itthon vegetalok, szazagra sut a nap, de a gyerekek egesz nap a hazban csucsulnek. Ergo en is.
Fogadok, hogy szombatra, mikoris kelta zenei fesztivalra keszulok menni, zuhogni fog. Igaz, satoros hepaj lesz, a rendezok tudhatnak valamit azert;)

Tegnap lattam Szent Patrick sirjat Downpatrcikban. Aztan a Terminator 3-at Belfastban.
Azota gondolkozom, hogy vajon miert nem lehet kideriteni, hova van szerencsetlen Szent Patrick igazabol eltemetve. Annyit tudnak, hogy valahol a domboldalban. Es most, mikor egy gombnyomassal beceloznak a vilag egyik vegerol egy fel negyzetmeteres teruletet a vilag masik vegen, es kozel allunk a kiborgok valosagga valasahoz, nem vagyunk kepesek a multba nezni teljes bizonyossaggal, csak logikazunk es talalgatunk.
Hogy en milyen kis idealista vagyok neha....

Jah...amugy a hajszaritot a vegen nem hasznaltam, valahogy mindig megszaradtunk, vagy epp nem volt a kozelben konnektor:] Eva az ut vegen mar kulonbozo hasznositasi otletekkel allt elo, ugymint: kenyerszeleteles hajszaritoval, homok eltavolitasa a papucsokrol hajszaritoval, stoppolas hajszaritoval (ez nem is hulyeseg, ha a torolkozot* nezzuk:), fizetes a boltban penz helyett hajszaritoval. Aha, es mit szolsz az idegeseito utitars elnemitasahoz hajszaritoval, kerdeztem rohogve.
Azt hiszem ezt hivjak szarkazmusnak.

*Magyarazatert lasd: Douglas Adams: Galaxis utikalauz stopposoknak c. opuszat

Hétszűnyű Kapanyányimonyók, ásó-kapa-nagyharang, szellő, csillag, posztó, tessen, kenyér, az Óperencián túl, barátfüle, pitypang, serital, kalpag, hetyke, mórikál, Cifra Palota, zsiványtanya, kend gazduram......

Simogatoan szep nyelvunk van.

Az emberek nagy tobbsege egesz addig nem gondolkozik el a kenyerpirito mukodesi elverol melyebben, amig meg nem probalja az elso beragadt kenyeret a nem fanyelu kessel kipiszkalni. A tapasztalat eleg megrazo ahhoz, hogy a szoban forgo egyen egy eletre megjegyezze maganak: kessel nem nyulkalunk a kenyerpiritoba.

Aztan vagyunk mi, a szorgalmasak, akik mar elore gyakorlunk a kovetkezo eletunkre.

Holnap veget er a nagy szabadsag, ennek oromere takaritom a lakast, hatha legalabb egy napig tiszta marad. Na meg a neten logok egesz nap.
Virtualisan szigeteltem, csak egesz pici nosztalgiaval, vegigbongesztem az index forumot, megszemleltem a hugom baratjat (hulye anyu, sokkal negerebbre keszultem, szerintem helyes a srac), fogkremet kerestem, dalszoveget bongesztem, vegigolvastam az origo Facer Pasi rovatat, de remenyeimmel ellentetben csak altalanossagokat ir, igy ismet kimaradok a ferfilelek rejtelmeinek reszletes megismeresebol.
Lehet ott a baj, hogy kezdeskent a noi lelket kene megertenem. Eloszor a sajatomat. Aztan talan menne a tobbi is.

Ja, es van vegre kepem a tetovalasrol is. Eccolo!

Nohat, meggyottematompika. Hosszu negy nap volt es rovid negy nap volt.

Minden ember eleteben eljon az a pillanat, amikor elkezd vagyakozni valami regi-regi dolog utan, amit talan addig utalt, talan sosem gondolta, hogy valaha ujra szeretne erezni-latni. Esetemben ez egy 100%an vizhatlan, buzikek, otromba szocialista esokabat volt, ugy a masodik nap tajan. Perpill meg csak csendesen vagyakozom valami utan, amivel a leegesemet kezelhetnem:)

No, de hogy ne vagjak a dolgok elejebe. Ott kezdodott, hogy vasarnap Eva lekeste a vonatot, igy lazan csuszott ket orat az indulas. Mielott elvonszoltuk volna a hatizsakjainkat az allomasra, kiderult, felreertes akadt, es mivel nem tudtam hivni satorugyben, o ugy pakolt, hogy nem lesz satorozas. No problem, akadt szamara minden, de meg indulas elott vissza a hazhoz, atrendezni a dolgokat, kipakolni, bepakolni. Nem jo, kicsi a hely. Megint ki megint be. En ragaszkodtam a hajszaritomhoz, mondvan ha borig azunk, barmikor jol johet, es nem foglal sok helyet. O ragaszkodott a fel borondnyi arckremjehez. A kozos cuccbol csak egy ketkilos satorral cipelt tobbet, igy gozom sincs, hogy a 60 literes hatizsakja mivel volt tele (a kenceficekre tippelek mellesleg:D), de baromi nehez volt. Elso allomas csak a Carricfergus Castle, itt a part vegen. 3 font a felnott belepo, epp 2-re erunk oda, idegenvezetes orankent van, hurra hurra. A csomagjainkat viszont siman elfelejtjuk megkerdezni, marmint, hogy lepakolhatjuk-e a portan. Na most ha mar masztal fel bazinagy tomott hatizsakkal (cserelgettuk a motyokat, ugyanis tudni kell Evarol,hogy a csini feher vasagyammal egyutt is felannyit nyom, mint a 60 literes szornyeteg) egy normann lakotorony tetejebe 40 centi szeles csigalepcson a 60 centi szeles satorral, akkor tudod, milyen elmenyben volt reszem. Issteni, en mondom. Az idegenvezetes jo, a bacsi kb. vilagosan beszel (szamoljuk hozza, hogy tobb, mint fel eve itt elek, volt idom szokni), lehet oriasi babukkal sakkozni, vertet, sisakot felprobalni, de mi nagyreszt orultunk, hogy indulhattunk a vasuthoz, a buzi pakkokkal. Muszaj leszek visszamenni, mert a var negyedet sem lattam.

A vonatallomas fele vonszolodva beleakadtunk egy lojalista iddogalo csoportba (legalabbis gondolom, hogy katolikusok nem nagyon uldogelnek union jackes kocsmaban errefele), akik mindenaron a csomagjainkat akartak cipelni. Szerintem siman kiugrott volna a szemuk, ha odahajitom nekik a Szornyet:DD

A vonat epp idoben (kivetelesen, itt majd mindig kesnek). Elso talalkozas, oszes haju bacsi, mit bacsi, uriember. Ir, Dublinbol szarmazik, sokat gyalogol, most is turacipo es -bot a kezeben. Csak ugy megszolit minket, a hatizsakjaink lattan, mosolyog, kerdezi honnan, hova, mikent, es mi valaszolgatunk, hogy Magyar- es Spanyolorszag, onkentes, es au-pair, vegig az Antrim partvonal menten aztan le Enniskillenbe. Kicsit mesel a vonaton, kicsit mosolyog es eligazit, hol szalljunk le mig en a csirkes szendvicsem ragcsalom, Eva meg a cuccainkat pakolja at ezredszer, aztan jo utat kivan. Mosolygosan.

Majdnem elfelejtunk leszallni megis, de sikerul, es meg a plusz reklamszatyrok sem maradnak fenn a vonaton. Alig varom, hogy megegyuk a kajankat, utalom cipelni a szatyorkakat, biztos vagyok benne, hogy elso nap elhagyom.

Negy ora, negyed ot fele jar, mi Larne-ban baktatunk. Lekestuk a coastert (a part menti busz, felmegy egesz Portrushig vagy Coleraine-ig talan, naponta ketto van belole). Na most tudni kell, hogy en eredetileg nem akartam vasarnap indulni, mert hetkozben van harom busz, akkor vasarnap vagy nem jar, vagy egy van belole. No a coaster ilyen szempontbol kiralysag, mert vasarnap is ketto jar. Az utolso fel negykor. Puff. Azert elvanszorgunk a buszpalyaudvarra, es nem er meglepeteskent, hogy eselyunk nincs elobbre jutni a part menten. Ha turelmesek vagyunk, este kilenckor van egy busz, valahova elobbre. Es mi elso nap el akartunk jutni Cushendallba, mivel Bruce (bacsi) felajanlotta, hogy alhatunk Claire (bacsibaratno) anyukajanal, aki nyarra felkoltozik egy lakokocsiba. En aggodtam azert rendesen, sosem lattam Fay-t (Claireanyuka), gozom sincs, hallott-e rolam, es raadasul Claire-t sem sikerult elerni telefonon, hogy megtudjuk, hol is kell keresni az anyujat. Kul, mondogattam magamban, amint az ut menten baktattunk, es kitalaltuk, hogy stoppolni fogunk.

Azon gondolkoztam, bunkosag-e Evaval szemben, ha elohalaszom a discmanemet, es vanszorgas kozben zenet hallgatok, hatha jo volgai halaszok modjara konyebb a lepes valami munkadalra mondjuk a U2tol (bar sejtem a U2 vagy Eva sosem hallott a volgai hajovontatok munkadalarol, ami valahol az otodikes enekkonyvben leledzett anno). Az ido persze a tipikus ir, szemerkelo eso, borult eg. Eva duhos, mert a korteje a foldre esett (mindig is tudtam, hogy furcsa lany es ekkor kezdek el igazan tartani ettol a kozos-kirandulas-gondolattol. Rajovok, hogy nem is ismerem, mi van, ha egy sorozatgyilkos artatlan harminckilos spanyol lanynak alcazva?).

Kisebb vita alakul ki koztunk, hol es hogyan erdemes stoppolni, es en, mint a nagy tapasztalt (mar vagy haromszor stoppoltam eletemben otthon, az Orstol hazaig, vagy Godollorol az Orsig) azt ajanlom, varjunk amig kicsit kiegyenesedik a kanyargos ut, hogy lassanak minket mar messzebbrol, es forduljunk meg, mert a kutya sem fog felvenni olyasvalakit, akinek nem latja az arcat. Meg-megallunk neha, szivarvanyt fenykepezunk es kompot, sziklaba vajt alagutat (amirol aztan utolso nap a Dunluce kastelyban derul ki, hogy Black archnak hivjak, es 10 fontos mazolmanyt is festett valaki rola). Orak ota gyaloglunk, az idojaras-helyzet valtozatlan, hol esik, hol nem, es az emberek vigyorogva neznek minket, amint azottan baktatunk az ut menten. Eva spanyolul, en magyarul kiabalok utanuk cseppet sem udvarias dolgokat, de csak halkan, nehogy egy vermesebb autosrol kideruljon, hogy szuperhallasa van, es meg idegen nyelven is beszel. Aztan egy feloras esoszunetben, fajo vallal, ugy het ora fele, cseppet sem taktikus modon egy kemping bejaratanal pakolunk le, rohogunk magunkon, stoppolgatunk, de csak modjaval; belatjuk, hogy esely sincs Cushendallba jutni aznap, muszaj lesz satoroznunk valahol.

En mondom, hogy szegeny kis magyar sator nem bir el egy esos ejjelt, ezt a magyarorszagi haromhonapos, napsutetes, nem az ir, egynapos, esos nyarra terveztek, de ekkorra mar belatjuk, mas valasztasunk nemigen akad. Nem akarunk kempingre kolteni, na meg siman vilagos van fel tizig, megegyezunk, hogy majd egy legelon taborozunk le, egy napot kibirunk europai furdoszoba nelkul. (Amugy Eva legidegesitobb szokasa az allando pisiles volt. A francnak kell negynapos tura alkalmaval, zuhogo esoben ket-ket es fel liter folyadekot meginni, na.) A piheno kozbeni stoppolas is eredmenytelen, nehanyan a kemping tablara mutogatnak (hejj, nem aludni akarunk mi a kocsiban), az audisok meg sem latnak minket, a helyes napbarnitotta pasi a feher teherautoban meg csak a szemet mereszti akarhanyszor csak elhuz mellettunk. Eloszedem a discmant, aztan egy felrelepes kovetkezteben bajosan eltepem a fulhallgato madzagjat. No zene negy napig, bravo kislany, ugyes vagy-duhongok legalabb annyira, mint Eva a korteje miatt. Nekiindulunk ujra, a part gyonyoru, meg esoben is, minden kanyar alkalmaval messzebbre latunk el, ujabb sziklaormok tornyosulnak, kisse fenyegeto az osszkep, de vadregenyes es lelegzetelallito.

Azon gondolkozom, meneteles kozben, hogy igen, ezt kar lett volna kihagyni. Mert mondjak itt az emberek, hogy az Antrim coast gyonyoru, de ha elkepzelesed sincs, milyen, akkor valami olyasmit gondolsz, hogy nagycucc, a Taj Mahal is gyonyoru, de lehet, hogy pont neked nem fog tetszeni. Meg hogy vegul is ez csak egy sziklas partvonal, mi lehet ezen gyonyoru? Keson jovunk ra, hogy elfelejtettunk fenykepezni, immel-ammal azert csinalunk egy par fotot, de egyik sem adja vissza azt, amit latunk. Legalabbis a digikameraval keszultek nem, Eva harom tekercsere meg picit varni kell, de benne van minden bizodalmam, mivel o tud fotozni:) Szerencsere kolcsonkaptam egy 64 megas memoriakartyat, igy mindosszesen 191 keplehetosegem volt, es okosan az aksitoltot es a potaksikat is beraktam, ne kelljen elem utan kajtatni.

Stoppolunk, meg mindig, bar kezdjuk mindketten feladni, mikor egy feher teherauto fekez melletunk, es a helyes napbarnitotta pasi vigyorog ki belole. Kozelrol mar nem olyan helyes, borzaszto ausztral akcentusa van, es egy pillanast vet a terkepre, mikor mondom hova mennenk, Eva meg csendesen morog, miert a kozeli varost szurtam ki. Ugy tunik a pasinak mindegy, hova megy, csak szallast keres. Probalunk beszelgetni, de nincs mirol, igy csak sokat mosolyogva megkoszonjuk, mikor kipakol minket Glenarmban. Az eso ekkor kezd el omleni, es mi Evanak kajtatunk 0%os tejet, mert allergias a vajra, es kozben azon gondolkozom, mi a francnak kellett nekunk vasarnap elindulni, nem veletlenul akartam en hetfon.

Ujabb baktatas az esoben, csak egy ujabb szikla es obol, kilenc fele jar, megis kisut a nap, szaritja a pocsolyakat, hogy gozolog az ut, en meg abbahagyom a hozongest, habar Evaval nem sokat beszelgetunk, megsem vagyok egyedul, es ez jo. Carnlough a kovetkezo varoska, olvasom le a terkeprol, mivel mar az ut elejen kiderult, hogy Evat meg a terkepet nemigen szabad osszeereszteni. Sebaj, szeretek tervezni, meg okoskodni, jo ez igy. Meg a varos elott besetalunk egy legelo nyitott kapujan (itt minden bekeritve, soveny, kapu zarva, lakat, de legalabbis drot vagy madzag), Eva atmaszik a kovetkezo kapun, atvag a terdig ero nedves fuvon satorhelyet keresve, en meg ucsorgok a hatizsakon, mint egy azott vereb es nem tudom, rohogjek-e a helyzeten vagy keseregjek, hogy mennyire nem jutunk elore. Dontok, es eloveszem a terkepet, meg a buszmenetrendet, es mire Eva visszaer, miszerint talalt helyet en is kisakkozom, hogy van 11re van itt a busz masnap reggel, es holnap talan megiscsak alhatunk Cushendallban, ha minden igaz. Atdobaljuk a taskakat, aztan elszerencsetlenkedunk a satorral, kisebb vitak kozepette. a farmerom terdig vizes es pont a bejarat elott kisebb kupac birkaszar halmozodik, de meg idoben bedobalunk mindent a satorba, es a bejaratot is lezarjuk, mikor dobolni kezd az eso. Ekkorra nem volt nehez meggyoznie Evanak, hogy ne masszunk el a tavoli hazig, megkerdezni, maradhatunk-e, remeljuk, hogy a tulaj lesz olyan lusta, hogy nem maszik at harom legelot, hogy elzavarjon minket. Azert nem erzem jol magam igy engedelykeres nelkul.

Kicsomagolunk, vacsizunk,megbeszeljuk, hogy negy nap alatt jo, ha feljutunk a Causewayig, hagyjuk ki most Enniskillent, es en lassan rakeszulok a hosszu, almatlan fekvesre a zold halozsakban, nem vagyok sem faradt sem almos. Szamolom az esocseppeket forgolodas kozben, es ramorranok Evara, mikor negyedszerre szol oda nekem, hogy ne erjek a satortetohoz, mert akkor tuti beazunk. Aztan pillanatok alatt alomba zuhanok, es reggel fel kilenc fele Eva raz fel, hogy pakolni kene. Nehany vizcsepp a sator aljan jelzi, hogy igen, esett, de megusztuk a nagy beazast:)

Ujabb tapasztalat: kurta nehez fel meter magas satorban fekve vizes farmerbe toloncolnia magat az embernek ugy, hogy ne erjen a satortetohoz.
Nem esik, de borus, mig osszepakoljuk a satrat, es felhajott nadragban es strandpapucsban ugrabugralunk ki a terdig ero csuromvizes fuben az utig, aztan nagy vigyorgasok kozepette szaritkozunk a jarda peremen ucsorogve, integetunk az autosoknak es magunkra applikaljuk a cipoinket. Fel percre ra jut eszunkbe, hogy ez megert volna egy par fotot, de mar egyikunknek sincs kedve eloszedni a papucsokat.

Nehany kep a strandon, aztan telefon Claire-nek, megkapom a telefonszamot, es rovid eligazitast, merre talaljuk a kempinget es a lakokocsit, ha az anyukaja esetleg nem fenne fel a telefont. Vegre hetfo van, jarnak a buszok, nyitva van a turistainfo is, igy beszerzunk egy csomo szorolapot, kepeslapot, feltoltom a mobilom, aztan reggelit keresunk, es ez alkalommal ugy dontok raszanok 50 pennyt (amugy kideritettem, a penny tobbes szama a pence angolul) a dulse-ra (szaritott hinar). Sos gumiize van,e s akarmilyen egeszseges is, nem eszem tobbet ket falatnal belole, a maradek meg a kukaban vegzi itthon. Jo ucsorogni a tengerparti falon, nezni a lassan gomolygo felhoket. Mire megjon a busz megbaratkozom a mar csak nyirkos farmerral is. Leintjuk a goldlinert es felszallunk, hogy aztan 100 meterrel arrebb megalljon, es varjon negyed orat.

Kis kitero. Vandor, ki ide vetodsz, vidd hirul az otthoniaknak, hogy nem szegyen, sot, letszukseglet leinteni a buszt a semmi kozepen. Itt meg fognak allni a soforok, akkor is, ha nincs buszmegallo, es akkor se legyel batortalan, ha nem vagy biztos benne, hogy ez a te buszod, mert masnem infot kerhetsz a sofortol. Es nagy valoszinuseg szerint fog segiteni. Persze, eloszor az pesti tomegkozlekedeshez szokott egyen fraszt kap attol, hogy Belfast kozepen integetni kell a busznak a megalloban is, de mikor latni, hogy mindenki ezt csinalja, megjon a batorsag:) Mondjuk ebben nagy szerepet jatszhat, hogy egyszer sem morrantak meg ram, akkor sem, ha rossz buszt allitottam meg, feleslegesen.

Cushendall, csepereg az eso, lemaszunk a buszrol kozvetlen a kemping bejarataval szemben. Masodik sorban kell keresni egy lakokocsit, ami mellett zold Nissan all. Toyota nem jo, kerdezi Eva, mikozben a kempingben bolyongunk, es csak felszemmel csodaljuk a partmenti sziklakat, es varromot. Telefonalni probalok, de Fay meg mindig ki van kapcsolva, mikor Evat latom integetni, zold Nissant talalt. Megan, Claire immar 12 eves lanya mosolyog a lepcsorol, az ablakban meg latszik a Happy Birthday felirat meg a lufik. Fay mosolygos csupaosz holgy, sot, Holgy. Igen, hallott rolam, bar nem tudta, hogy jovok, es igen, persze, hogy aludhatunk itt. Teaval kinal, es az eddigi utrol kerdez mig en Meganra mosolygok. A kislany gyonyoru, szamomra legalabbis, hosszu fekete szempillak, vilagosbarna hullamos haj, szeplos pofi, mosolygos szemek. Emma, a baratnoje is ott log, vegigmutogatjak a szulinapi ajandekokat, soroljak a parti sziklak neveit, aztan vegul egy ora fele utnak indulunk, szerencsere nagy taskak nelkul, azok csendesen pihennek a lakokocsi kisebbik szobajaban:)

Borus az eg, persze, de nem esett egesz delelott, viszonylag meleg is van, igy konnyelmu tyukkent elindulok egy hosszu ujju felsoben es esokabatban. Husz perc mulva mar banom, hogy megint suta voltam, es het honap sem volt eleg ahhoz, hogy megtanuljam: itt retegesen kell oltozkodni, mert lehet reggel 25 fok es napsutes, ket ora mulva szelvihar es omlo eso a menu. Es lon. Mire leerunk Red bayhez (voros homokko mindenfele), mintha dezsabol ontenek. Mig Eva beszerzi a repat es a tejet en egy fish&chipsben (vagy ahogy errefele mondjak, chippie) alldogalok a sultkrumplimra es kolbaszomra varva, biztatom magam, hogy legalabb meleget fogok enni. Beallunk a kozeli buszmegalloba, hatha ot perc mulva javul a helyzetunk. Negyed ora mulva feladtam, es intettem Evanak, hogy indulas, igy is, ugy is elazunk, vagy itt kuporoghatunk estig. Nekkiindultunk a legnagyobb volgynek (9 volgy szabdalja Antrim hegyeit, Glenarm a legnagyobb, tokeletes u alaku.
Meg az ut elejen azon gondolkoztam a buszon, hogy lehet, hogy ilyen kis folyok, eeeeeekkkora nagy volgyeket vajjanak. Aztan feluton jarhattunk, mikor visszafordultam, meglattam a tengert, a ket-harom kilometernyi szeles volgyet, es bevillant a foldrajzkonyvnol a gleccservajta volgyek sematikus rajza. Es kicsit kihuztam magam, hogy ezt mind egyedul sikerult kideritenem:)

Szoval baktattunk az uton fel, Glenariff fele, az eso zuhogott, megallas nelkul, mindenunkrol folyt a viz, az ot eve vetelezett extra meretu, terdig ero olasz szeldzsekit nem Irorszagba terveztek az alkotok, pillanatok alatt atazott. Ekkor jott el az a pillanat, hogy megfogadtam, amint hazaerek, az elso piacon veszek egy tutko cucilista esokabatot.

De ahogy a nagy kozhely mondja, minden rosszban van jo, s forditva. Sasokat lattunk, az esoben koroztek a volgy felett vijjogva, mohos temetot lattunk, rozsdas nyikorgo kapuval, szazadokat latott fakat lattunk a temeto korul, malnabokrokrol legeltunk az ut menten, traktoros integetett mosolyogva. Vekony vizeseseket lattunk, a hegy tetejerol csorogtak a labunk ala, kohidakat lattunk, es kodos tengert, a felhok hegyek csucsat burkoltak korbe, mig mi a kameraba mosolyogtunk, mint ket azott mano, a zuhogo esoben.

A turazasra valo edzocipom megszolgalta, amibe kerult, szaraz maradt; az osszes tobbi ruhadarabom csuromvizesen tapadt ram mig vacogva kuzdottuk elobbre magunkat. Evat nem lehetett a malnabokrokrol leszakitani, le-lemaradt, es en aggodni kezdtem, hogy nem erunk korbe, at a kovetkezo volgybe estig.
Felertunk Glenariffba, a parkot kozos megegyezessel kihagytuk, es nem tudtuk, merre forduljunk. Negy oraja indultunk el Cushendallbol, visszafele kevesebb lenne, az eso is elallt, es bar a nap nem sutott, kezdtunk megszaradni a szelben. En nem szeretek ugyanazon az uton visszamenni, amerrol jottunk, arrafele lattunk mindent, amit kell. Eva meg nem akart nekiindulni az ismeretlenbe. Mig o egy kozeli hazba kopogott be en az epp arra halado Ballymenaba tarto buszt intettem le, tudvan, hogy nem jo nekunk, de hatha infot kapunk. A bajuszos sofor mosolygott es magyarazott, aztan elvitt minket a keresztezodesig ingyen. Eva duhos volt, es en hiaba bizonygattam, hogy az ot merfold kb. ket ora, ha normalisan gyaloglunk, hisz ha egy atlag ember 5 km/oraval gyalogol, ha kilep, akkor 8 km siman lekuzdheto ket ora alatt. Evat nem erdekelte a matek, meg az, hogy most mar lefele kell lepkedni, o haza akart erni, vagy legalabbis vissza Cushendallba.
Stoppoljunk, mondta, en meg mutogattam neki, hogy luke, ki fog ket borig azott csirket felvenni egy ilyen alig forgalmas uton? Ot perc mulva megallt egy feher teherauto (ilyen nincs, rohogtunk, megint feher teherauto) ket komuvessel, akivel Eva kedelyesen elbeszelgetett Spanyolorszagrol, meg a kozelgo egyhetes ir tancfesztivalrol. Latod, tegnap orakig stoppoltal, mig nekem elso probalkozasra megalltak, nyujtja a nyelvet ugrandozva miutan kiszalltunk, en meg csak kicsit vagyok megsertodve, es nem kezdem el magyarazni, hogy konnyebb hetfo, kora este, hatizsak nelkul stoppolni, de befogom, mert igaza van na:)

De nem hagyom magam teljesen, es bebizonyitom, hogy Ossian sirjahoz kell aznap este elmennunk, a Layde templom maradhat holnapra, ha a tengerparti uton akarunk menni. Azt nem emlitem, hogy arra nem jar busz, ergo muszaj Cushendonig elgyalogolni, de hat istenem, nem kell Evanak mindent tudni, ha nem gondolkozik, az o baja:)

Gyaloglunk, oraknak tunnek a percek, erzem, semmi kedve nincs, raadasul utana sem nezett, hova megyunk. Kezdek bizonytalan lenni a terkepolvasasi kepessegemben, mert az az elagazas aminek mar vagy husz perce jobbra kellett volna vezetnie minket, csak nem akar elerkezni. Eva bekopog egy hazba, a fiatal anyuka utbaigazit minket, meg husz perc, mondja. A husz perc vagy fel oraig tart nekunk, Eva megint lemarad malnat eszegetni az utmenti bokrokrol, mig en felkapaszkodok a dombtetore, hogy megcsodalhassak tiz birkaszarral korulvett kodarabot egymas melle pakolva. Az eg kitisztult, az ido gyonyoru, a nap is kisutott este nyolc orara. Ott vacsizunk, am ondabeli Ossian sirjan ucsorogve, a kilatas gyonyoru, es a helynek van egy pici hangulata. Egy icipici. Visszamaszunk a lakokocsihoz, nemi beszelgetes, meleg zuhany, agybaajualas az esti program.

Teat iszogatunk a nappaliban, Fay erdeklodik, hova megyunk masnap, mert Megan baratnojenek szulinapi ajandekot kell venni, es nekik mindegy, hogy Ballycastle vagy Ballymena, es ha gondoljuk, elvihetnek minket. Nem hiszunk a fulunknek, es surun bologatunk, hogy persze, nagyon jo lenne, koszonjuk szepen. Mar az agyban fekszunk es Eva meg mindig azt hajtogatja, hogy nem hiszi el. En is nehezen, de amikor tortennek a jo dolgok, olyan termeszetesnek tunnek. Masnap reggeli, piritos es lekvar, Darjeeling tea, csendes beszelgetes. Az eso csepereg megint, de nem esunk ketsegbe, ma autoval megyunk, bebebebeeebeee.

Fay elvisz minket a Layde templomromhoz. Kicsit lemaradva battyogok, gondolkozom valami iszonyu fontos dolgon, talan epp azon, hogy hogy fogom viselni a delutani kompatkelest a Rathlin-szigetre, mikor felnezek es ott allok egy kis lepcso toveben, egy kapunal. Egy kis templomrom, mohos temeto, kelta keresztek, szelid domboldal, a tenger latszik a fak mellett, fukszia novi be a kornyeket. A kidolt-bedolt sirkoveken az ido mosta el a vesetet, evszamok maradekai latszanak, kopott kovekra maszunk, Megan ugrik elo az ajto mogul halalra ijesztve engem, a falhoz simulok, es erzem az idot, porog vissza, latom a temeteseket, a siro embereket, az imadkozo papot a kapolnaban, hallom a suvito szelet, a csapongo tengert, a madarakat tavasszal, embereket, amint szazadokkal ezelott a falakat rakjak, koveket vesik, tetot acsoljak, hogy aztan az ido mindent semmive leheljen.

De menni kell, az eso csopogni kezd, a tobbiek mar nagyon indulnanak vissza, igy baktatok lassan felfele, vissza-visszanezve igerem meg a fuksziaknak, hogy visszajovok. A szel viszi el a hangom, sietek a kocsi fele, elvegre nekunk itt es most szivesseg vagyon teve egy idos holgy reszerol, illik viselkedni. Cushendonban is zuhog, par percre megallunk azert a tengerparton. Kiautozunk Torr Headhez is, de a omlo esoben epp csak kiugrunk par kepet csinalni.

Ballycastle, kozepes varos, kedves kikoto. A kompnal kezdjuk, fel hetkor megy az utolso, majd megvesszuk a jegyet elotte. At a varoson, Ballintoy a kovetkezo allomas. Fay mar tegnap este ota egy kis lakot (cottage) emleget izgatottan, mot kiderul miert. Utkozben mesel, egy emberrol es a felesegerol, akik ki akartak szabadulni picit a tengerpartra, olcso lakokocsit kerestek ugy tizenot eve ezen a kornyeken. Kicsit eltevedtek, a kilatast csodaltak, es a dombteton eldugott kis hazra bukkantak. A lak egy regi ortorony kore epult, magaba foglalva az egykori epuletet is, a Sheep es a Rathlin Islandra nez, a kis kert vegeben tobb tizmeteres sziklafal es a Ballintoy-kikoto. Kozben odaerunk, es a tortenet is a vegehez kozeledik, hogy adtak el a hazukat, nelkuloztek, kolcsonkertek, adosodtak el teljesen, hogy megvehessek a kis lakot, es hogy hozta el a feleseg az ejszaka kozepen ide meghalni a ferjet.
Megerkezunk, Bertha, a feleseg korbevezet a hazon, teaval kinal, de mi csak ucsorgunk, es nem jutunk szohoz.

A hazbol lelatni a Funny House-ra, egy ossze-vissza epitett hofeher hazra, amit a tulaja toldozgatott, foldogatott, mindig hozza-hozzaepitett, mig egy epiteszhez kerult, aki vegul befejezte az epitkezest. A haz mintha apro dobozokbol lenne osszerakva, apro kiszogellesek mindenutt, hatalmas ablakok, apolt kert, zold fu. A kikotoi kavezoban ebedelunk, szuk hely, mosolygos neni es rengeteg hazilag sutott habos es kremes, gyumolcsos es csokis torta, suti, pite, nehez valasztani. Setalunk egyet a kikotoben, en a koveken ugralok es maszom meg a kisebb sziklakat, mig a kevesbe gyermeteg lelkuek lenn lepkednek. Fay visszavisz minket Ballycastleba ahol elbucsuzunk, megkoszonve a kedvesseget.

Ekkorra mar a reggel kezdodott halvany fejfajasom masszivva szilardult, es vagy fel oraja azon gondolkoztam mennyire nem akarok en atkompozni a Rathlin-szigetre, 8 font 40-ert meg plane nem. Az otletemet nem a legtaktikusabban a coopban adtam elo Evanak, mondvan, hogy o menjen nyugodtan, aztan talalkozzunk masnap reggel Ballycastleban. Lathatoan nem volt boldog az otletem hallatan, en meg lelkiisimeretfurdaltam picit, hogy gyakorlatilag zsarolom, hogy maradjunk, csupan azert, mert nincs kedvem menni. Kozben fejem ugy dontott onallo eletre kel, es amint megtette, valaki odabent nekiallt dobolni tanulni, a masvalaki meg a szemeimet akarta kinyomni a helyerol. A padon ultem a varoskozpontban, es kozel alltam a sirashoz, Eva aggodva nezett, mig probaltam nyugtatni, hogy ez teljesen normalis felem melegfront elott, de legalabb orulhetunk, mert holnapra jo ido lesz. Harom algopyrin utan kezdett javulni lassan a helyzet, de en maradtam a padon a csomagokkal, mig Eva hostelkeresesbe kezdett.

Az ido felgyorsult korottem, emberek jottek-mentek, leultek a padra, beszeltek, nevettek, kiabaltak. A hangok elesek voltak, aztan eltompultak en meg bamultam magam ele, egyre csokkeno luktetessel a szemem korul. A ter kozepen allo valamit nezegettem, szobor vagy lampa, magas mindenesetre. A toveben egy csalad ucsorgott, apa, kislany, kisfiu, kezeben szurke, muanyag jatelszablya. Aztan gondolt egyet, kihuzta a tokbol a kardot, es szaladni kezdett korbe, nevetve, es hatalmas szappanbuborekokat eregetett a pengebol. A szel atfujt a teren, az autok hirtelen eltuntek, mindenki ment az orra utan, mig en ultem ott, es neztem a buborekokat a hazak teteje fole repulni, es eltunni, szetpattanni a fak tetejen, a hatzsakjainkon. Egyedul voltam ott a padon, a buborekokkal teli teren, senki mas nem figyelt. A kisfiu csak szaladt, szaladt, nevetett onfeledten a varos kozepen, kisutott a nap is egy pillanatra, a sugarak jatszottak a folyekony ezerszinu gombokkel. Egy pici csoda megint, egy villanasnyi idore eltunt minden mas, es a lenyeg maradt csak.

Aztan a pillanat mult, az anyuka megjott es felpakolta a csaladjat, en maradtam a padon, szunoben levo fejfajassal, ket nagy hatizsakkal, joghurtot kanalazva. A bacsi a semmibol termett ott, egyszercsak leult a padra, mosolygott az egyhetes borosta rejtekebol es cigivel kinalt. Nem, koszonom, mondtam, es visszamosolyogtam. Beszelni kezdett, csak ekkor neztem meg igazan, farmer, bakancs, zako, sapka, borviragos orr. Na egy reszeg oregember, megint engem kellett kifognia valakinek, gondoltam, amig udvariasan mosolyra huztam a szam megin de nem probaltam megerteni egy szot sem abbol, amit az oreg beszelt. Ir kiejtes, foga kozott szuri a szot, cigivel a szajaban, ehh. Johetne mar Eva, remelem nem tortent vele semmi. Az oreg meg mindig ott ult, beszelt, inkabb csak maganak, mert en a ketfonthatvanpenny-nel nem ertettem tobbet, no ez sem eleg egy beszelgeteshez, gondoltam, mikor felbukkant egy piros Ford, hasonloan piros anyukaval es ket gyerekkel. Az oreg elkoszont es intett a kocsibol, mosolyogtam es visszaintettem.

Csakhamar Eva is megerkezett, a tengerparton talalt hostelt, ahol annyira szimpatikus volt a tulajdonosnonek, hogy 16 fontert kaptuk meg az amugy 20 fontos ketagyas szobat. A szokasos kerdesek persze , honna, hova, mikor, kivel, de mikor kiderul, hogy en meg egy evet maradok itt, megkerdezte, nem lenne-e kedvem jovore elmenni ket hetig felugyelni a hostelt, amig ok nyaralnak. Nem is rossz otlet, elraktam a telefonszamot es az emilcimet, sosem tudni alapon.

Menjunk el a templomromhoz, amit a kocsibol idefele lattunk, javasolja Eva, es en nem ellenkezem, meg ha nem is lenne kedvem menni, hisz tartozom neki, megint az tortent, amit en akartam, nem mentunk at a szigetre. A templom egy golfpalya kellos kozepen fekszik, es elkap minket egy kisebb eso, de behuzodunk a bokrok ala. Mas latnivalot nem igazan talalunk Ballycastleban, igy elhatarozzuk visszafele, hogy mivel az ido ismet szaraz, a strandon fogunk piknikezni. Mire eljutunk odaig, megint esik, de nem adjuk fel, ez csak futo zapor, es igenis a strandon ucsorogve vacsizunk. Belojuk masnap reggelre az elso buszt, 8:25. Kisse szkeptikus vagyok, mert allando kesesben vagyunk, de hat legyen.

Lefekves elott Eva mindenaron pubba akar menni. Fel pint sor neki, egy Bailey`s nekem. Ratalal egy ujsagra, azt bongeszi feloran keresztul, mig en faradtsagnak alcazom az unalmat. Nem leszek duhos, nem leszek duhos...a pub csak ket haznyira van a hosteltol, igy hamar visszaerunk. Elmegyek zuhanyozni, az also zuhanyzoban nincs meleg viz, a felsoben egyaltalan nincs viz. Csodas, mondom, es elterulok az emeletesagy also felen. Reggel Eva elvonul zuhanyozni, en meg mar tukon ulok, mert lassan indulni kene o meg mar negyven perce a zuhanyzoban pepecsel, ahol meg tukor sincs, anyam, vajon elnyelte a lefolyo? Aztan megerkezik, en meg mint a villam indulok zuhanyozni. A helyzet valtozatlan, a felsoben nincs viz, az alsoban nincs meleg. Egy szal torolkozoben rontok be a szobaba, es ketsegbeesve nyuszitem Evanak oda a kerdest, hogy hogy a fenebe csinaltal meleg vizet, mert nekem csak a hideg mukodik. Lejon velem az also szintre, megrantja a jobb oldalon levo madzagot. "Tudod, eloszor fel kell kapcsolni" - vigyorog, mikozben magyarul szidom a hulye madzagokat, racsukom Evara az ajtot, es beugrok a hol-hideg-hol-forro zuhany ala.

A buszhoz futunk, aztan vagy tiz percet ucsorgunk rajta, mert kesve indul. A sofor voros es bajuszos, cseppet sem mosolyog, ellenben kirak minket a kotelhid bejaratanal, igy nem kell vagy masfel kilometert visszagyalogolni Ballintoytol. Fel tizkor nyitjak a kapukat, sebaj, addig lecsuccsenunk a parkoloban, fizetni ugy sem kell, csak ha kocsival lennenk (barcsak kocsival lennenk, nem sajnalnam a harom fontot, motyogom az orrom ala).
Alighogy lepakolunk, leul mellenk az a par, aki ugyanarrol a buszrol szallt le. Angolok, ir felmenokkel, spanyol osokkel, akik meg az ir partoknal elsullyedt hajok tuleloi voltak anno. Vegigjartak Europat, Meg oroszorszagot, es az unokatesojuk, Mary, es Jane, es a kutya, John, meg Peter, es Lisszabon es Bilbao, Madrid, es Valencia, meg a spanyol magas arcccsont a csaladban.... Nevek ropkodnek, egymas szajabol rantjak ki a szot, meselnek a csaladrol meg a munkarol, mi meg kenyszeredetten mosolygunk es csak egy csendes reggelire vagyunk a napsuteseben.
Ketsegbeesetten nezek korbe, segitseget remeleve valahonnan. Es erkezik a mentoangyal, legkevesbe sem angyal formajaban. Nem hinnem, hogy sok angyal hord sapkat, fustol, mint a gyarkemeny, es mosolyog huncutul az egyhetes borostaja mogul. Megismer, es mig en par szoban ismertetem a tegnap tortenteket a ket angollal, odakacsintok Evanak, aki vigyorog, hisz hallott az oregrol, nem csak tolem, de Anne Marietol, a hostel tulajatol is, mint kiderult, az oreg kozismert a varosban. Megall mellettunk, es beszelni kezd, es mig a ket angol fagyott mosollyal hallgat, mert az ir minden masodik szava fuckkal kezdodik, mi vinnyogva rohogunk, es hirtelen nem sajnaljuk a reggelinket.

Az oreg elindul a hid fele, a kapuk is nyitnak, es az angolok eloresietnek, mi meg leszakadva baktatunk, elvezve a napot, a meleget es a szarazat. Szeles az ido, hullamok verik a magas partot, feher tajtek es sotetzold tenger korottunk, tehenboges hallatszik a domb mogul, es csak vigyorgunk, meg koptatjuk tovabb az "amazing" szot, immar negy napja. Az oreg egy padon ul, mellenk szegodik. Latom, Evat idegesiti kicsit, en egyre inkabb megkedvelem. A felet sem ertem mit beszel, igy inkabb kerdezek neha, arra rovid es ertheto valasz jon.

Fucking 67 eves, mondja, 23 evet dolgozott a fucking lazachalaszatban, naponta tobb fucking szazszor kelt at a hidon. Megkerdezi honnan jottem, es aztan csak Hungariangirlnek hiv, magat meg Irishmankent emlegeti. Motyog neha, erthetetlenul, aztan elkapok nehany szot megint, aztan nevetni kezd, Jesus Christ, mondja, nevet, es mesel megint, hol maganak, hol nekunk. Nezem, es nem hiszem ezt az embert, aki tobbet er szamomra, mint egesz Ballycastle egyuttveve.

A hidhoz erunk, vekony kotel, par deszka, szeles ido. Nem tudom eldonteni, tenyleg felek-e a hid kozepen, mindenesetre sikitozom az illendoseg kedveert, mig Eva fenykepez. Korbejarjuk a sziklat, az oreg jon velunk egy ideig, aztan egy Farewellt kapok el a szovegbol, mikor leul a sziklara, ragyujt, es csak nezi a partot, csendben, nem beszel, nem nevet tovabb. Vissza-visszanezek, es legszivesebben leulnek melle, es hallgatnam tovabb, elragcsalnek egy kekszet, es nevetnek akarhanyszor a Jesus Christot mondja. Nem lehet, menni kell - hajt Eva - busz jon, annyi meg a latnivalo es ez az utolso nap, nem allhatunk meg itt. Persze, persze mondom, mig kimarkolok egy darabot a szivembol es lerakom a napsutotte feher sziklara az oreg melle.

Epp elerjuk a buszt, 3 font a Causeway Rumbler, orankent jar, es a haromfontos jegyert annyiszor szall fel ra az ember, amennyiszer akar. A buszon megint az angolokkal talalkozunk, de mi leszallunk a White Park Baynel, mig oket csak a Busmills meg a whiskey erdekli. Az o bajuk, mondjuk, mig lefele baktatunk a strandra, szazagra sut a nap, leolvad rolam a kardigan, egy szal triko es farmer is tul soknak tunik. Furodni nem lehet, mint ez kesobb kiderul, bar tabla sehol nem jelzi, veszelyes aramlatok vannak errefele. A hullamok felmeteresek, feher hab veri a homokos partot, sem kovek, sem kagylok nincsenek sehol. A visszahuzodo tenger tukrot hagy maga utana homokon, latni az eget es a felhoket benne. Hagyjunk ki egy buszt, maradjunk itt ket orat, kerlelem Evat, aki szemrehanyoan nez ram, miszerint nem figyeltem, mikor pont ezt magyarazta a dombrol lefele jovet??
Erzem, hogy sulok le a trikoban, de nem erdekel, terdig gyurt farmerban szaladok a vizbe, aztan kifele a hullamok elol. Osszeakadok nehany meduzaval, integetek nekik, de nem baratkozom veluk. Rugdosom a vizet, ugralok a hullamok kozott es furcsallva nezem Evat, aki szurke garboban es nadragban ucsorog a parton, repat ragcsalva. Aztan ki tudja, ki jart jobban, en leegtem, o meguszta kozepesen piros arccal.

Menni kell innen is, tovabb, tovabb, eroltetett menet fel a buszmegalloig. A Dunseverick kastelyt kihagyjuk mikor meglatjuk, hogy csak ket fal maradt belole egy megkozelithetetlen sziklan. Causeway Centre a kovetkezo megallo, nem tudjuk lerakni a hatizsakokat, muszaj lesz cipelni oket a masfel-ket kilometeres uton. Rengeteg ember, elvegre ez Eszak-Irorszag fo latvanyossaga. Szerintuk. Csalodas, persze, hogy az, mikor fel eve csak arrol hallok, hogy a causewayt latni kell. Bazaltsziklak mindenutt, es maga a causeway sokkal de sokkal kisebb meg annal is, amit azok utan kepzeltem, miutan mondtak, hogy kisebb, mint ahogy azt az ember elkepzeli. Egyedi, az lehet, ot-hatszogu sziklatombok, sok, sok egymas mellett, lepcsozetesen. Egy novemberi esos-szeles nap, kihaltan, bagyadt napfeltekor egyedulallo lehet. Julius vegen, napsutesben, tomegben erdekes, de semmitmondo.

Vissza felfele maszunk, bazaltorgonak a kozelben, Badacsony, mondom magamban es vigyorgok izzadtan, es erzem, hogy tovabb eg a vallam. Bushmillt hagyjuk ki, kerem Evat, aki amugy is utalja a viszkit, en meg tudom, hogy muszaj lesz ide is visszajonnom, es most meg a vilag legregebbi leparloja miatt sincs kedvem rohanni a buszhoz 160 lepcsot plusz fel kilometert felfele. A buszt igy is elernenk, nyitott teteju, 177es, kiprobalnam szivesen, de kozbejon egy hivas. Szia, mosolygom a telefonba, szia mondja Barry, az ir srac, aki baratomnak gondolja magat. Epp eszakon jarok, a Bushmillsnel, merre vagytok, kerdezi, es felajanlja, hogy hazavisz minket.

Dunluce kastely a kovetkezo megallo, a taskakat a kocsiban (megint feher teherauto:)) hagyjuk, mig o a dolgara megy, mi a helyes gorog srac jovoltabol felaron jutunk be a kastelyba, ahol egy Sopron-imado idegenvezeto novel akadok ossze. Versenyzunk, en szeretem-e jobban Eszak-Irorszagot vagy o Magyarorszagot, es mind a ketten gyozelmunk biztos tudataban vonulunk arrebb. Kiralylanyt jatszom a romos kastely ablakaban, messze az idegenvezetestol, bar neha meg-meghallgatok egy-egy tortenetet (kobe karcolt viking hajo, foldalatti titkos folyosok, menekules, tengerbe zunhant konyha, csak a szokasos dolgok), inkabb ucsorgok az ablakban, a hajokat varva, fonom foldig ero szoke hajam, es kenyeret sutok a tobb szaz eves sutoben, mikor lemerul az elem a fenykepezogepben. Shit, mormolom kiralylanyhoz cseppet sem meltoan, es elsetalok kepeslapot valogatni. A vegen a hutomagnest sem tudom otthagyni, a hely a szivembe lopta magat, es igen, szeretnem latni minden nap, otthon is majd. A kepeslapokat ingyen kapom, megint a helyes gorog srac, lehelletnyi flort, ez egy ilyen mosolygos nap.

A nap meg mindig tuz, de nem banjuk, pedig gyalog indulunk el a saccperkabe ot kmre levo Portrush fele. Feher meszko sziklak, alagutak es kis barlangok, nehol bazalttal boritva, ragyogo feher, ude zold, rikito sarga, sapadt szurke kavarog mindenfele, es en nem tudok fenykepezni, mert ugye lemerult az elem, es a csereaksik a taskaban maradtak. Nem baj, mormolom, es bevesem jol a kepet.

Vigyorgunk Evaval, erezzuk, mindjart itt a vege, de jo volt, megerte. Kaptunk mindenbol egy kicsit, orultunk, es haragudtunk, kicsit megismertuk egymast. Szegyellem magam, tudom, akaratos voltam neha, undok, es morgos, de azt hiszem ezert nem megyek en magammal kirandulni.