Namost ha a cég egyik tulaja megkérdezi, hogy tudnánk-e ma délután beszélni, az 50-50%-ban vagy rosszat jelent vagy jót. Gazdasági válság kellős közepén az arányok inkább a 70-30% felé tolódnak.

Para este hatig ON.

Több mint egy éve történik ez velem minden hónapban, és ahelyett, hogy megszoknám egyre rosszabb lesz.

Amikor itt van, akkor minden kerek.
Amikor elmegy, akkor lesz egy 186 cm magas emberalakú üres tér a lakásban, amit nem tudok elkapni és betuszkolni a szekrénybe, ahogy teszem a pizsamájával és az ágyneműjével. Ott van bármerre nézek, követ bármit csinálok és bármerre megyek és tudom, ha hazajövök még jó pár napig itt találom. Pár nap után csak az árnyéka követ, aztán hozzászokom és észre sem veszem.

És 3-4 hét múlva kezdődik minden elölről.

Dűne

A három hónapos (még jó, hogy csak annyi) Candida-kúra (no fehér liszt, cukor, méz, minimális szénhidrátbevitel - majd egyszer írok róla) jót tett a testemnek, de a lelkemnek kevésbé sem. És be kell vallanom hiába tudom, hogy a mekikaja sz@r műanyag, akkor is szeretem. Jön a kísértés és csábítgat a körtér felé, csak egy sajtburger+kurmpli kombó ebédre, namár.

Ma egy órán keresztül küzdöttem. Hiába. Arra még rá tudtam magam venni, hogy vizet vegyek kóla helyett és sajtburgert valami bazi nagy 1875 kalóriás ugyanúgy sajtburger ízű szendvics helyett, de a helyet nem tudtam teljesen elkerülni. Aztán elbaktattam a Kosztolányira - ha már műanyag kaja, akkor a környezet legyen természetes (Bartók négysávostól+bazi kereszteződéstől elvégre elválaszt vagy 4 fa meg 2m2 sás).

Elhelyezkedtem az üres padon: mellettem csókolózó pár (hjajj a kedvesem ma este már megy is haza), másik oldalon olvasó fickó. Először a szódásüveg szemüvegre figyeltem fel. Aztán a nagy szakállra. Aztán Frank Herbert Dűnéjére. És legvégül a koszos farmerra, a lehordott edzőcipőre és a két hatalmas szatyorra, amiben a fickó a fél életét hordja.

Megakadt a számban a sajtburger. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy van bennem és a közeli padon ülőben valami közös. Sosem gondolkodtam el azon, mit csinál egy hajléktalan, a kérdésre a válasz valószínű az reménytelenség, az ivás és az alvás tengelyen mozogna, de az olvasás nem a lista élén merült volna fel. Igazságtalannak éreztem magam és szégyelltem a hamburgert, a krumplit és az ásványvizet, de legyűrtem, kidobni nem mertem volna.

Bocsánatkérően kullogtam oda a szomszéd padhoz és félve kérdeztem meg, hogy az almáspitémet elfogadná-e, mert már nem vagyok éhes.

Nem lepődött meg csak igent mondott, megköszönte a pitét és én azóta próbálom az érzéseimet helyrerakni.

Fix you

A tegnap pont olyan volt, mint ez a szám, a remény nélkül...

When you try your best, but you don't succeed
When you get what you want, but not what you need
When you feel so tired, but you can't sleep
Stuck in reverse

And the tears come streaming down your face
When you lose something you can't replace
When you love someone, but it goes to waste
Could it be worse?

Kis színes

Mikor előre tudom, hogy különösen vacak nap vár rám extraszínes zoknit veszek. Ha megavacak, akkor extraszínes lábtyűt. A mai napra nem találtam elég színeset.

Az a baj...

Kábé három hónapja vettem észre, hogy a legtöbb mondatomat így kezdem a munkahelyen. Ami - belátható módon - nincs túl pozitív hatással sem rám, sem a többiekre, plusz igencsak mutatja, mennyire vagyok lelkes a benti helyzettel kapcsolatban.

Van az a helyzet az állásinterjúkon (Trainspotting beugrik?), amikor okos HR-es néni, aki megtanulta az iskolában, megkér, hogy ugyanmá' kedveském, sorolja már fel három rossz tulajdonságát. És ugye erre mi a sztenderd válasz? (Amit oly ügyesen megtanulunk ugyanabban az iskolában - mai napig vigyorgásra késztet, ha belegondolok, hogy mi lenne, ha ex évfolyamtársam interjúztatna.) Hát persze, hogy nyomjuk amaximalista vagyok kérem szépen és annyira tökéletes munkát végzek, senki nem bír lépést sem tartani velem, csuhajja.

Az a baj, hogyha levered a lécet, amit magadnak pakolsz fel jó magasra (ráadásul úgy, hogy előtte magasugrást csak tévében láttál) és aztán megint és megint és megint akkor egyszercsak eljön az idő, mikor már ugrani sincs kedved.

Irány Luxemburg

Megint történés van az egy-két éves nem sok, nem izgalmas, nem érdekes, nem publikus után. Kétlem, hogy bárki olvasna, aki régen igen, de mindez igazán-nagyon-sokáig magamnak szólt. Aztán mikor már nem akkor a lelkesedés is alábhagyott - lehet, hogy nyafogóblognak kéne hívnom ezt a helyet?

Azt hiszem újra felveszem a fonalat.

Következő projekt: találjunk munkát Luxemburgban és költözzünk ki, tanuljunk meg németül és aztán majd meglátjuk, hogy hol telepedünk le, én meg a másik felem. Bizony, az izgulós szerelemből ez lett egy-másfél év alatt.

Itt az EU, nem kell már au-par irodákkal felvenni a kapcsolatot, elviekben csak felülök a repülőre és holnap elkezdek dolgozni bárhol. Madjnem bárhol. Mert ugye Németországban még 2 év 2,5 hónapig biztos nem, ott továbbra is a munkavállalási engedély nevű tortúra vár(na), no meg minimális munkalehetőség német nyelvtudás nélkül. Nem, a Das ist eine Katze nem számít nyelvtudásnak.

No alternatíva kilőve (önkénteskedés Németföldön), akkor Luxemburg. Miért is (ne)?
-szabad munkavállalás - juhú
-vannak ismerősök, barátok - mire nem jó egy MMORPG, mi?
-voltam ott most nyáron, az alapvető ismeretek az országról megvannak - a közvécé mosdójában nem aranyból van a csapok ott sem
-tele van pénzügyi állással a hely - csak a tapasztalatom meg tudásom egy bazi nagy nulla
-kiutazni egy állásinterjúra minimum 150 ezer forint - és akkor még benne van, hogy lehet meg sem kapom

Mindenesetre fentiek ellenére próbálkozom - eddig már van a zsebemben (vasárnap óta):
3-4-5 elutasítás
1 telefonos interjú (állásközvetítő céggel)
1 vélemény, miszerint esély van, csak a megfelelő alkalom kell, ami időbe telhet
6 luxemburgi álláskereső oldal bookmarkolva
1 Lux GAAP vs IFRS összehasonlítás
1 luxemburgi főkönyvi számlalista (general ledger)

Szerintem jól állok.