Karácsony

Idén nagyon más volt a karácsony, mint eddig bármikor: az első, igazi önálló karácsonyunk, inkább szükségből, mint szabad elhatározásból, mégis jól sült el.

Ami nem volt: ideges sütés, kiabálás, rohangálás, zsivaj, veszekedés, hús az asztalon
Ami volt: karácsonyi zene, nevetgélés, sokatevés, gyertyagyújtás, kicsit spiccesen társasjátékozás

Persze a dráma idén sem maradt ki, de ez talán majd változik. És ha nem, legalább messze leszek tőle.

Na de a karácsonyról: az egész ott kezdődött, hogy vagy három napig vásároltuk a karácsonyi vacsorához valókat és kutattunk receptek után. Aztán 23-án elkezdtünk tésztát gyúrni és pirogot csinálni, mindketten életünkben először: Ark tudta hogy kell kinézniük és hogy milyen ízük legyen, én a leírás és magyarázatok alapján igyekeztem a főzési tapasztalatot adni a receptek egyenesbe hozásához. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a halhoz abszolút nem értek: a halászlé és a rántott hal megy, az összes többi a "párolva fokhagymával és citrommal biztos jó kategóriába tartozik", ami lássuk be elég egyhangú és kevéssé igaz.

Az eredmény:

Pirog nyersen

A töltelékek:
túrós-hagymás törtkrumpli és gombás savanyúkáposzta

Pirog főzve-sütve

Céklalevesbetét (uska)

Mondtam, hogy nem vagyok egy halmágus...

Az író- és számítógépasztal ünnepi sarka:
se ebédlőasztalunk, se mélytányérunk, se merőkanalunk

A karácsonyfával is voltak gondok: 23-án egy helyet találtunk, ahol még árultak pár maradékot, mint pl. ez:

Aztán ő lett a nyertes.

Jah, és karácsonyfatartót persze már sehol nem kaptunk, így egy öreg szék lett a kiváltságos:

Bizonyíték, hogy a díszek és az ajándékok teszik a karácsonyfát:

És a dobozokban: könyv, papucs és a már hagyománnyá váló belga praliné (ahogy Ark megjegyezte: van annak előnye, ha az ember anyja Belgiumban él)

Ijesztő, hogy a tartalmuk 85%-ban ugyanúgy megszívlelendő, mint közel 100 éve

Mi vs. hideg angol padlók - a férfi verzió

és a női

Albert és John is szereti a csokit

Bonni híradó

A cím azért nem teljesen korrekt így, mivel régen írtam, így lesz benne ez is, az is aztán mindenki kiválogatja mi kell neki belőle.

Ott hagytam abba, hogy megérkeztünk Londonba, hogy jajj itt most havajdízsé lesz, öt nap felhőtlen mulatás mielőtt belevágunk a nagy kalandba. Persze ismerhetném már jobban magam, szerintem mindenkinek nehezen menne a mulatozás, ha tudná, hogy mennyi minden intéznivaló és bizonytalanság vár rá az öt nap múlva.

Azért sétáltunk egy napnyit a belvárosban, ettünk finomakat, de be kell valljam, nem bántam, mikor elértem/tünk az intéznivalókhoz. De még mielőtt tényleg odaértünk volna a párom azért még lekéste a repülőjét nem kis pluszkiadást okozva a büdzsénknek, ami per pillanat nem áll annyira rosszul mint az izlandi és a magyar államkassza, de még pár hasonló húzás részünkről (a szemfülesek észrevehetik, hogy lassacskán ez injkább másfeles blog mint egyemberes blog : énből mi (én plusz az árnyékblogger, aki csak említésre kerül, írni sosem ír) lett - olyan mint a kisgyerekes/terhes anyukák: picit szűkebb a világ.), szóval még pár hason húzás részünkről és jönnek a májkrémes és vajaskenyér napok, amit nem tudom a másik fél, aki nem szokott nélkülözéshez, hogy és meddig bírna.

Node mi is a helyzet, mert eddig sok tényt nem közöltem, mi? Némi unszolás után eldőlt, hogy Bristolban kezdjük angliai életünket: nincs messze London (vonattal másfél, busszal két és fél óra), van közvetlen járat Magyarországra, tengerparti város (nehogymár elköltözöm egy bazi szigetre egy tengerileg hátrányos helyzetű országból és víztől messze élek, fenét!) és elég nagy ahhoz (kb. fél milla), hogy a munkakeresés ne legyen hatalmas gond (na igen, ez még a remény része). Elhatározást tett (meg csomó telefonálgatás) követett, így a következő hétvége már Bristolban talált, kiadó szoba után kutatva. Youth hostelben aludtam (és igenis bánom, hogy nem utaztam hátizsákkal körbe Indiát, Dél-Afrikát vagy a világot) és két napig jártam a várost, és büszkén jelentem, hogy van hol laknunk. Illetve lesz, mert a szoba, amit kivettem még felújítás alatt, de januárra kész lesz. Két nap sokra persze nem volt elég: körbebuszoztam a várost (sirályok a városközpontban!), láttam egy-két borzasztó szobát, kikupálódtam az angol bérleményekből..no erről érdemes két szónál többet írni.

A kulturális sokk elég erős, még úgy is, hogy már éltem az Egyesült Királyságban. Ez azt jelenti, hogy nagyon sok dologhoz kell hozzászoknom (és a másik félnek még nehezebb lesz), mint például:
-a legtöbb helyen fűtés reggel van két órát, meg este négyet, ezért papucs, mamusz, meleg zokni, extra pulóver ajánlott, valamint minél hamarabb érdemes lesz munkát találni, mert az irodában remélhetőleg meleg van
-ha nincs fűtés, nincs meleg víz sem
-a dupla szoba lehet 5 nm is, vagy 12
és egyéb:
-a társadalom bizalmon alapul: nincs lakcímkártya, személyi igazolvány és ha gázszámla van a neveden félisten vagy
-a britek borzasztó nacionalista nemzet
-minden ruha el van számozva.

Szóval egyelőre úgy gondolom a britek totál lököttek és nem is értem, hogy működik az országuk (sőt mi több, ezzel nem vagyok egyedül, de aztán lehet, hogy mindez csak a sokk része: beszéljük ezt újra 2 év múlva).

Mindenesetre most Bonnból írok (lásd cím), ketten karácsonyozunk idén (hazamennyi ilyenkor ijesztően költséges lett volna), saját karácsonyfa, főzés (sütés nem, mert csak egy kis villanyrezsónk van), maradék szaloncukor. Lengyel menü lesz, hústalan, hallal és céklalevessel (ne hüledezzen senki én örülök, hogy egyikünk sem ragaszkodott a tradicionális 12 fogásos karácsonyi vacsora 2 főzőlapon történő elkészítéséhez) aztán magyar mézeskalács (még Londonan sütöttem). A Jézuska is halad az általános recesszióval és csak anyósjelölttől kapunk ajándékot mindketten, a többi idén elmarad - ha nagyon szarkasztikus szeretnék lenni, akkor azt mondanám, hogy a költözés az ajándék, hahaha.

Pedig a neheze - hogyan találjunk állást Bristolban - még csak januárban jön. De addig is karácsony van, meg mézeskalács. Meg nagytakarítás úgy öt perc múlva.

No igen, míg Albert és John az utazás, álláskeresés és egyéb királyságbéli kalandok vicces vagy gunyoros oldalát vizslatják, addig én megtartom a kis személyes blogomat (nem oxymoron ez?) az aggódásra és a kétségbeesésre. Lassan már több személyiségem lesz mint egy átlag skizofréniásnak.

Tegnap az első nap (és végig a régi mondóka első sora - meg Beethoven Örömódája) dobolt a fejemben hogy karácsony első napja van, köszönt és minden jót kíván egy csíz a csupasz körtefán) főképp semmittettünk. Sétáltunk egyet, észrevettük mennyi minden különbözik és mennyi minden hasonló, csokis kalácsot ettünk és örültünk a napsütésnek. Beszélgettünk mindenféléről aztán este fáradtan dőltünk ágyba.

A terv mára:
-londoni karácsonyi hangulat abszorbálása
-bankszámlanyitás (5 éves ideiglenes jogosítvánnyal, ha sikerül)
-postai cuccok feladása
-jogosítvány átváltásának elindítása

Woolworth

Azért az milyen gáz már, hogy bezár több mint 800 Woolworth bolt és cirka 30 ezer(!) embert bocsátanak el. Mi meg most költözünk a szigetekre. És akkor ne szoruljon a gyomrom az idegességtől, mi?

Fog

Nem, ez nem a londoni köd még, hanem a jobb alsó hetes ami vagy megmarad vagy sem. Szegény kis fogam most fontosabb lett, mint a költözés miatti aggódás.

Ez is olyan apró öröm, mint pl. az, hogy a mai munkaközvetítő cég nénije nem hajtott el a jó büdös pitlibe és hogy a takaró-párna kombó befért egy kis műanyagcipzárosba.

Még 8-at kell aludni indulásig. Remélem addig - ha munkám nem is - fogam azért lesz.

Éljenek a listák

Ma lehet, hogy kiderül lesz-e munkám. Vagy sem, mert ezt már két hete is gondoltam, mindenesetre erőteljesen vuduzok egy Paul Smith nevű bácsit Cambridge-ben (Remélem a jót abból az 1500-ból ami minimum tuti van), hogy ő pont engem szeressen oda arra az állásra, amire amúgy kevés esélyem van. Megint azok a fránya arányok persze.

Indul a nap megint, bebootolok, betöltöm a mai napi tevékenységlistát és remélem, hogy hajnali 3 előtt ágyba kerülök.

Post Script: éljenek a rég nem látott barátnő-exévfolyamtársak (erről majd bővebben is), a keresztgyerekek (erről is), az ingyen elvihető bútorok (kell?) és a pénzügy tanszék (jah..soká).

Kis dolgok, nagy dolgok...

Furcsa, hogy ilyen nagy döntést a kis dolgokon keresztül érzem leginkább.

Nem veszek már BKV bérletet. Talán soha többet.

Londonban sej-haj...

Az arányoknak igazuk volt, a helyzet annyira rossz, hogy konkrétan mindenkinek felmondtak hétfőn.
Én már pénteken megtudtam, ugyanis felajánlották, vigyem tovább a céget egyedül, jópénzért, de miután összedugtuk a fejünket arra jutottunk így ketten (ez is milyen furcsa, közös döntés az én életemről), hogy itthon már ne keressek semmit, irány külföld.

Nagy-Britannia végül Luxemburg helyett és ez a helyzet adott egy nagy rúgást: a decemberi karácsony előtti londoni bevásárló pár napból végleges költözés lesz.

Még szokom a gondolatot, de az alaphangulat: KALAND!
Csatolva persze az "úristenmileszvelemnincskinnmunkámassetudomhogyantovább" aggodalom, de az majd csak múlik.

Namost ha a cég egyik tulaja megkérdezi, hogy tudnánk-e ma délután beszélni, az 50-50%-ban vagy rosszat jelent vagy jót. Gazdasági válság kellős közepén az arányok inkább a 70-30% felé tolódnak.

Para este hatig ON.

Több mint egy éve történik ez velem minden hónapban, és ahelyett, hogy megszoknám egyre rosszabb lesz.

Amikor itt van, akkor minden kerek.
Amikor elmegy, akkor lesz egy 186 cm magas emberalakú üres tér a lakásban, amit nem tudok elkapni és betuszkolni a szekrénybe, ahogy teszem a pizsamájával és az ágyneműjével. Ott van bármerre nézek, követ bármit csinálok és bármerre megyek és tudom, ha hazajövök még jó pár napig itt találom. Pár nap után csak az árnyéka követ, aztán hozzászokom és észre sem veszem.

És 3-4 hét múlva kezdődik minden elölről.

Dűne

A három hónapos (még jó, hogy csak annyi) Candida-kúra (no fehér liszt, cukor, méz, minimális szénhidrátbevitel - majd egyszer írok róla) jót tett a testemnek, de a lelkemnek kevésbé sem. És be kell vallanom hiába tudom, hogy a mekikaja sz@r műanyag, akkor is szeretem. Jön a kísértés és csábítgat a körtér felé, csak egy sajtburger+kurmpli kombó ebédre, namár.

Ma egy órán keresztül küzdöttem. Hiába. Arra még rá tudtam magam venni, hogy vizet vegyek kóla helyett és sajtburgert valami bazi nagy 1875 kalóriás ugyanúgy sajtburger ízű szendvics helyett, de a helyet nem tudtam teljesen elkerülni. Aztán elbaktattam a Kosztolányira - ha már műanyag kaja, akkor a környezet legyen természetes (Bartók négysávostól+bazi kereszteződéstől elvégre elválaszt vagy 4 fa meg 2m2 sás).

Elhelyezkedtem az üres padon: mellettem csókolózó pár (hjajj a kedvesem ma este már megy is haza), másik oldalon olvasó fickó. Először a szódásüveg szemüvegre figyeltem fel. Aztán a nagy szakállra. Aztán Frank Herbert Dűnéjére. És legvégül a koszos farmerra, a lehordott edzőcipőre és a két hatalmas szatyorra, amiben a fickó a fél életét hordja.

Megakadt a számban a sajtburger. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy van bennem és a közeli padon ülőben valami közös. Sosem gondolkodtam el azon, mit csinál egy hajléktalan, a kérdésre a válasz valószínű az reménytelenség, az ivás és az alvás tengelyen mozogna, de az olvasás nem a lista élén merült volna fel. Igazságtalannak éreztem magam és szégyelltem a hamburgert, a krumplit és az ásványvizet, de legyűrtem, kidobni nem mertem volna.

Bocsánatkérően kullogtam oda a szomszéd padhoz és félve kérdeztem meg, hogy az almáspitémet elfogadná-e, mert már nem vagyok éhes.

Nem lepődött meg csak igent mondott, megköszönte a pitét és én azóta próbálom az érzéseimet helyrerakni.

Fix you

A tegnap pont olyan volt, mint ez a szám, a remény nélkül...

When you try your best, but you don't succeed
When you get what you want, but not what you need
When you feel so tired, but you can't sleep
Stuck in reverse

And the tears come streaming down your face
When you lose something you can't replace
When you love someone, but it goes to waste
Could it be worse?

Kis színes

Mikor előre tudom, hogy különösen vacak nap vár rám extraszínes zoknit veszek. Ha megavacak, akkor extraszínes lábtyűt. A mai napra nem találtam elég színeset.

Az a baj...

Kábé három hónapja vettem észre, hogy a legtöbb mondatomat így kezdem a munkahelyen. Ami - belátható módon - nincs túl pozitív hatással sem rám, sem a többiekre, plusz igencsak mutatja, mennyire vagyok lelkes a benti helyzettel kapcsolatban.

Van az a helyzet az állásinterjúkon (Trainspotting beugrik?), amikor okos HR-es néni, aki megtanulta az iskolában, megkér, hogy ugyanmá' kedveském, sorolja már fel három rossz tulajdonságát. És ugye erre mi a sztenderd válasz? (Amit oly ügyesen megtanulunk ugyanabban az iskolában - mai napig vigyorgásra késztet, ha belegondolok, hogy mi lenne, ha ex évfolyamtársam interjúztatna.) Hát persze, hogy nyomjuk amaximalista vagyok kérem szépen és annyira tökéletes munkát végzek, senki nem bír lépést sem tartani velem, csuhajja.

Az a baj, hogyha levered a lécet, amit magadnak pakolsz fel jó magasra (ráadásul úgy, hogy előtte magasugrást csak tévében láttál) és aztán megint és megint és megint akkor egyszercsak eljön az idő, mikor már ugrani sincs kedved.

Irány Luxemburg

Megint történés van az egy-két éves nem sok, nem izgalmas, nem érdekes, nem publikus után. Kétlem, hogy bárki olvasna, aki régen igen, de mindez igazán-nagyon-sokáig magamnak szólt. Aztán mikor már nem akkor a lelkesedés is alábhagyott - lehet, hogy nyafogóblognak kéne hívnom ezt a helyet?

Azt hiszem újra felveszem a fonalat.

Következő projekt: találjunk munkát Luxemburgban és költözzünk ki, tanuljunk meg németül és aztán majd meglátjuk, hogy hol telepedünk le, én meg a másik felem. Bizony, az izgulós szerelemből ez lett egy-másfél év alatt.

Itt az EU, nem kell már au-par irodákkal felvenni a kapcsolatot, elviekben csak felülök a repülőre és holnap elkezdek dolgozni bárhol. Madjnem bárhol. Mert ugye Németországban még 2 év 2,5 hónapig biztos nem, ott továbbra is a munkavállalási engedély nevű tortúra vár(na), no meg minimális munkalehetőség német nyelvtudás nélkül. Nem, a Das ist eine Katze nem számít nyelvtudásnak.

No alternatíva kilőve (önkénteskedés Németföldön), akkor Luxemburg. Miért is (ne)?
-szabad munkavállalás - juhú
-vannak ismerősök, barátok - mire nem jó egy MMORPG, mi?
-voltam ott most nyáron, az alapvető ismeretek az országról megvannak - a közvécé mosdójában nem aranyból van a csapok ott sem
-tele van pénzügyi állással a hely - csak a tapasztalatom meg tudásom egy bazi nagy nulla
-kiutazni egy állásinterjúra minimum 150 ezer forint - és akkor még benne van, hogy lehet meg sem kapom

Mindenesetre fentiek ellenére próbálkozom - eddig már van a zsebemben (vasárnap óta):
3-4-5 elutasítás
1 telefonos interjú (állásközvetítő céggel)
1 vélemény, miszerint esély van, csak a megfelelő alkalom kell, ami időbe telhet
6 luxemburgi álláskereső oldal bookmarkolva
1 Lux GAAP vs IFRS összehasonlítás
1 luxemburgi főkönyvi számlalista (general ledger)

Szerintem jól állok.

Ma minden gondolatom akörül forog, hogy legyen már este háromnegyed kilenc.
Erről nehéz blogot írni.

Katt. Katt. Kattkattkattkattkatt. Az előbb fürdés közben megvilágosodtam: az egyedüllét miatt kezdek becsavarodni.
Következtetés: Sürgősen kell valaki körém, aki többet beszél, mint a növényeim.
Rule #152: aki nagy családban nőtt fel, az nehezen viseli az egyedülélést.

Az utóbbi időben egyre nő köröttem az üresség. Az utóbbi időben egyre többet konstatálom, hogy írhatnékom van.
A kettő vajon egy-e?