A munkahelyemen van két sárga rotring és mindkettőnek rágott a vége. Sosem rágtam a rotringomat kiskoromban, mivel túl sok idő telt el, mire kaptam, így talán az első dolog volt, amit értékeltem, amire vigyáztam. Persze nem igazi rotring volt az sem, csak épp ilyen műanyag vacak, amit már 30 Ft-okért leeht kapni, de mikor én kicsi voltam, még nagy szó volt.
A hegyre vigyázni kellett, el ne törjön, mert drága volt, és félévente egy csomaggal, ha került. Így nagyrészt "rendes" ceruzával írtam, mert nem volt rotringhegy. -Re pénz.

Ezt csak azért meséltem el, mert ma elővettem a két rágott végű sárga rotringot itt a cégnél, és teletöltöttem rotringheggyel, amennyi csak fért bele. És mosolyogtam picit, amúgy hejj-miért-nem-19-éve-volt-erre-lehetőségem módra.

Szeretnék egy laptopot.
Saját lakásfalat, amit kifesthetnék.
Autót, százforintosokkal, hogyha vásárolni megyek, mindig legyen.
Meggyszínű faragott könyvespolcot tele olvasnivalóval.
Zuhanykabint, gőzös fürdőszobát és ólomüveget.
Csípős kínai kaját főzni wokban.
Télikertet, öntöznivaló növénykékkel.

És nem.
19 év múlva mindez nem lesz már ekkora öröm.
Mint most.
Lenne.

Ma találkoztam valakivel, akivel már két éve nem.
Aztán előkerült valahogy a szekrény aljából egy névjegykártya, és felhívtam a rajta lévő számot.
Zs. szőkés volt és nem bírtuk megállni a széles vigyort, miközben egymást fixáltuk az Árkád előtt, aztán felhoztuk a diszkóba szökdösést, a takarításokat, az építkezésüket, a férjét, az anyósát, az apámat.
És örülök, hogy jól, van, bár sokan irigylik, mert nem siklott félre, mert élvezi amit csinál és aki mellett csinálja, mert többre vitta, mint a rokonai java.
Hajrá Zs., hajrá Zs.!

Azt a pillanatot próbálom megragadni és rögzíteni, azt az egy rövidkét, mikor ráébredtem, hogy a fiú engem néz.
Diadalmas kis pillanat volt és muszáj volt mosolyogni hozzá.
Mindettől megtámogatva betértem az első szóba jöhető ruhaüzletbe, és ez - mint mindig - alaposan letörte az önbizalmam alakuló csíráit.
Mint amikor egy régi burleszkben széf vagy zongora esik valakinek a fejére és teljesen kilapítja. Majdnem sírva fakadtam a tükörtől.

Hogy is volt az a pillanat?

Úgy néz ki nem költözöm.
Úgy néz ki a bölcsességfogammal küzdünk az életéért.
Úgy néz ki sok mostanság a tavaszi eső.
Úgy néz ki az öcsém bukásra áll matekból.
Úgy néz ki igyekszem rendet tartani a szobámban.
Úgy néz ki bannert kell csinálnom.
Úgy néz ki tudok mosolyogni.
Úgy néz ki lassan elkezdem élvezni, hogy vagyok.

Második szombatom töltöm benn az irodában. Olyan ez, mint a vasalás, meg a mosogatás: könnyen megy, ha az ember ideges.

Tegnap este határoztam el, hogy elköltözöm otthonról. Nem való az embernek egyedül lenni. Ja, ide nem ez kell. Nem való az embernek 25 évesen otthon lakni.
Nekem valahogy nem a világ legfontosabb dolga, hogy rend legyen a szobámban. A szüleimnek viszont az.
Nehezen viselem azt is, hogy az öcsémmel igazságtalanok. Na most ugyan ezen semmit nem segít, hogy elköltözöm, sőőt. De talán mégis. Az öcsémnak már van annyi esze, hogy nem szól vissza, ergo nincs balhé. Ő majd egy csendes napon összepakol, és beköszön a konyhába: sziasztok én elmentem - majd egyszer láttok. És lelép.

Én mindezt sokkal színpadiasabban csinálom, kevesebb stílussal és több ripacskodással, lehet még élvezem is titkon, hogy problémás családból származom (bár ezt a szüleim persze bőszen negligálják, és az ő szemükben azon kívül, hogy mi egy lusta, trehány banda vagyunk, semmi probléma nincs otthon).

Szóval benn ülök, és tettvágytól égve apróhirdetéseket böngészek, hova is kéne költözni. Kelenföld, csakis, jó hely, egyszerű közlekedés a Keletihez-Délihez (elvégre gondoljunk a jövőre, szeptembertől ez a tengely uralja majd az életem), Buda, jó hely, jó légkör, szeretem na.

Aztán szembeköszön a hirdetés, és nem és nem és nem tudom nem felsőbb hatalom ujját látni a dologban. Keleti, Huszár utca. Ott laktam Zsoltival. Internet van, teljes komfort, jól felszerelt fürdőszoba.
És a hirdetőt úgy hívják, mint az egyik exfőnököt, akiben sokadszor csalódtam kellemesen a múlt héten.
Két órakor megyek megnézni, noha csak májustól költöztem volna.

Nem tudom még miből fogom kifizetni. De azt hiszem költözöm a héten.