Ma vettem három cipőt. Hármat. Cipőt vettem. Három cipőt. Hármat ma.
Cipők, feketék, sarokkal, pánttal. Cipők. Három cipők.
Soha ezelőtt három cipőt egyszerre egy nap nem vehettem. De még csak egy hónapban sem.

És most itt ülök a legkirálykisasszonyosabb áttörtmintásban és rájövök, hogy az mp3 lejátszótól (céges, de mi is használhatjuk, noszagyorsan huszonötért) nem vagyok ilyen boldog, mint egy egyszerű egyszerű? csodaszép, csodakecses, csodasarkos, csodanőies cipőtől. És egy cipőhöz (háromhoz se) fel sem ér egy rántottkarfiolcsinálós-kürtőskalácsevős-vihogós este a Keletinél.

Lassan-lassan a habzsidőzs után a bőröm alá is bekúszik a közhely, amit eddig csak a szám mondott.

A pénz. Nem. Boldogít.