Mint mikor először repülőre száll az ember, ugyanazt látja, és mégsem. A határok tolódnak, a messze közel lesz, a járdák magasak, ahol eddig lépni lehetett ott most ugrani kell, az aluljáróban idegen vagyok, kicsit a járdán is.

Figyelni a várost, oszlopba kapaszkodva állni a lámpánál, a saját árnyékot bámulni a Hősök terén, kiabálni vágyni, a szabadságérzés feszít és nem szűnő vigyorban bukik elő a kiáltás: Nézzétek mindenkik, biciklim van!

Bogár a neve.