A dühtől nem láttam. Aztán a csalódottság könnyeitől.

Hogy jön ez a kis getva szemét önző állat ehhez, hogy mer ilyen lenni?
Miért ő és miért nem én?
Nem érdemli meg, hogy a kurva élet b@ssza meg.
Ilyenkor hol van az a fene nagy igazságosság.
Gyűlölöm, gyűlölöm, gyűlölöm és ezt meg is fogom mondani neki.
Nem érdekel, hogy a tesóm, megérdemli, azt hiszi neki mindent lehet?
Balhézik, lopcsalhazudik és mégis neki lehet, nekem meg még most sem?
Milyen jogon, milyen jogon, milyen jogon?
Az élet igazságtalan, a szülőknek is annak kell lenni?
Ez nem ér, ez kibaszottul nem ér.

Aztán megnyugodtam persze......
Csak felmerült a kérdés: mégis, milyen szülő lesz így belőlem?