Tegnap óta kísért az érzés, hogy nincsenek barátaim.
Elmennék bulizni, de senkit nem tudok felhívni. Sírnivalóm lenne de nincs kinek. Ül csak a vállamon, néha belémrúg egyet, de nincs senki akivel megoszthatnám.
Most én én én akarok mesélni de valahogy bárkit megkeresek vele az csak a maga gondjáról mesél....és megint erősödik az érzés, hogy mindig mindenki csak a maga gondjáról jön és mesél. Én meg hallgatom. Ez lenne a barátság?
Persze tudom, ez nem így van, de most mégis így érzem. Lehet kiszakadt belőlem a valóság, lehet én szakadtam ki a valóságból. Most így érzem, számomra ez a valóság. A nemszeretem valóság.
5 megjegyzés:
Sajnos erre nem tudok mit mondani, mert én is így érzem... kicsit depressziós is vagyok. Dolgozni kell sokat, kreatívat csinálni (annak van értelme), és akkor nem gondolsz rá. Én legalábbis ezt csinálom...
sharing. ugyanez. esetleg: milyen lenne beleharapni a tarkójába...?
Hopp, most látom, hogy én nem ehhez akartam hozzászólni, hanem eggyel feljebb.
Azt hiszem mégiscsak én szóltam hozzá a megfelelőhöz.
Egyébként az szándékos, hogy eltűnt a legfrissebb hozzászólás?
Izé. Csak most vettem észre a hozzászólásokat.elvileg dátum, vonal, komment a sorrend, de majd megcsinálom, hogy egyértelműbb legyen...igyekszem.
Eltűnt?
Megjegyzés küldése