Persze hogy szentségelve szedem a lábam a lépcsőn, mert hát késésben vagyok, két éve nem találkoztunk és tegnap tudtam meg hogy egy hónap múlva férjhez megy de ugye pont most áll neki zuhogni, mit zuhogni, dézsából ömleni állapítom meg amint becsukódik mögöttem az ajtó és a kulcsom ki tudja hol.

A szomszéd kapubejáróban az a pasi áll, aki egy szinten dolgozik velünk és naponta 4-5 órányi cigiszünetet tart a gangon, figyeli a ház életét. Most egy kapualjból néz kifelé és telefonál míg az a pár ember akinek nagyon sietős bokáig érő folyamokban fut kiugrótól kiugróig az autók meg a járda közepéig terítik a vizet az égzengős villámlás közepette. Utálomutálomutálomutálom.

A saroknál már vigyorgok mert olyan igazi szabadság ez, menni előre míg mások idegenekkel kényszerűen összezárva gubbasztanak az eresz alatt engem meg nem érdekel az átázott cipő. A jégszemek mint borsók ugrálnak köröttem és táncolnék de kényszerből futásnak álcázom. Érzem, hogy a csámpám megint hozzásegített ahhoz, hogy fenékig vizes legyen a farmerom, de már ez sem érdekel, mert tulajdonképp egész jó dolog, hogy esik és kopog és csattog és ugrál és hömpölyög és fröccsen.

És a házak eltűnnek a függöny mögött míg a villamos csendesen beúszik a megállóba.