gondolj egy súlyra
melyet letehettél és
lélegezz mélyet*

Az emberek szeretik ha az és úgy történik amit és ahogy ők akarnak, mert így boldogítja őket az a csalóka érzés, hogy hatalmukban áll a dolgokat megváltoztatni.
Én megadtam neki ezt az örömet felajánlva: legyen akár október, mert nekem ugyan nem függ tőle semmi. Mosoly terült szét az arcán, már majdnem megértő kedvesség csillogott a szemében és hirtelen tekintettel(!) lett arra, hogy hétfőn csak miatta mennék be, így nagylelkűen átrakta szerdára az időpontot.

A HÉV lekésése után már csaknem bárgyú mosollyal sétáltam a buszpályaudvarra, majd a busz lekésése után elővettem Az ötös számú vágóhidat, olvasni kezdtem míg Presser a Nagy utazást dörmögte a fülembe.
Már az autópályán jártunk, mikor rádöbbentem, hogy tulajdonképpen nem vagyok dühös. Tulajdonképpen ideges sem vagyok. Tulajdonképpen el sem akarom küldeni a fenébe. Tulajdonképpen már azt tervezem mit is fogok kezdeni ezzel a rengeteg szabadidővel ami most rámszakadt, mikor mindenki más idegzsába.
Hogy tulajdonképpen megkönnyebbültem.

Felfeküdtem az áramlatra és most sodortatom magam [ha már menekülni nem lehet] egy ideig.

Így megy ez.**

*Fodor Ákos
*Kurt Vonnegut