Azért jó, hogy eljött innen apu - mondja az öcsém - és nem csak azért, mert akkor mi sem születtünk volna meg....

Nehezen találom a szavakat.
Sárospatakra másképp emlékeztem 18 évvel ezelőttről, nagyobb volt a vár. Sátoraljaújhelyt először Salgótarjánnal keverem, másodnap estére már csak Újhelyezem én is. Voltunk Újhelybe' a Zoliékho'. Az udvaron sírok. András bátyja megvakult. Elek bátyja közel hozzá. Másik András bátyját sosem láttam, Feri bátyja egy hónapja halt meg. Hol vagyunk, ki ez a néni, súgom az öcsémnek. A Bodrognál állunk. A kocsiban üvöltözünk egymással. Apu iszik. Terike siet-ugrál, élesen nevet. Eszünk. Enni kell. Itt is enni kell meg ott is, nem lehet nem enni, megsértődnek. Mosolygós kislány. Még egy rokon, még egy másod-harmadunokatestvér. Gólyák a villanyoszlopokon. Héja. Őzek, csak úgy, csak nekünk öt méterre az úttól. Kiskacsák. Kétnapos malacok. Fekete eperfa, fekete a szám, a kezem, a ruhám. Traktormotor hajtja a kompot. A szegénység nem süt, de érezhető. Sütemények. Enni kell. Csirkét hozunk haza és tojást, házibort, nem lehet otthagyni, ránktukmálják.
Egy hónapban annyit keresek, mint amennyi a 4-5 havi nyugdíjuk.
Temetők, sírok, virágok, nevek.
Rokonok.