Irodavezető vagyok egy pénzügyi részvénytársaságnál.
Ez a mondat pontosan húszezer hungarian buznyáktól való megválás elkerülését jelentette ma nekem a Vodafonnál.
Hehehe.

De most komolyan, tehetek én arról, hogy a fickó vezető állásúnak minősített a fenti mondat alapján? Na jó, kicsit azért bólogattam. Amilyen balek vagyok, úgyis mindig rendben befizetem majd a számlákat...

És ahogy - tudjuk a klasszikusokból - a gonoszoknak mindig monologizálni kell, a lányoknak mindig írni kell és el kell küldeni? még egy utolsó levelet, amiben kiírnak mindent magukból.

Aztán valahogy megkönnyebbül az ember és hirtelen észreveszi, hogy van egy szám, amit hallott már sokszor, és mégis... rég lépkedett ennyire ritmusra, és vigyorog hirtelen, pedig reggel van, munkába menet van, szürke ősz van de végülis mindegy. Rég szólt ennyire valami szívből.

De nem. Nem vagyok jól.

Kerülgetett a sírás, de olyan borzasztó messziről, hogy csak akkor ért volna el hozzám, ha nagyon koncentrálok és az is csak a milettvolnaha miatt. Langyos volt ez az egész és én nem langyos dolgokra vagyok kitalálva.
Nem tudok? akarok? lehet? senkit megváltani, ha nem akarja. Asszem.
De lehet csak nem voltam a megfelelő lány.
Volt? Nincs.

Antalpanni, így hívják.
Persze ő még nem tudja, meg hát az igazi neve Antal Anna, tegnapig pocaklakó volt, ma már 1 napos, 3900 gramm és 58 centi. Én tudom persze, hogy ő igazából antalpanni. Stramm kis csaj, aki sudár lány lesz, nem kimondott szépség, de az a kedvesen helyes lány meleg mosollyal és kutató tekintetű barna szemekkel. Az a fajta ő, akit a rossz-irigy emberek kerülnek, mert nem bírják a kisugárzását. Sok gond lesz vele persze, önfejű lesz (és eleinte sírós is meg kakiszagú) és szurkapiszka de néha azért meghallgat minket is talán. Ő lesz az, aki minden kóbor kutyával elszaladgál a kert végében a fenyőfák között és lisztes orral segít anyunak sütit sütni.
Antalpanni, Isten hozott nálunk.

Ui: ne szedj fel
a) motoros fickót
b) tetovált fickót
c) focistát (?)
d) rockert
e) festőt
mert apád eltángálja. Tutira mondta már pár hónapja, pedig akkor még nem is látott-féltett ennyire;)

Hát mégis ki vagyok én?

Van ez az érzés, persze a kezdetektől, hogy tulajdonképpen nem is ismerem, azt sem tudom ki ő és nem, nem ő cseppet sem segít, elejtett félmondatok csak néha, amiből talán kiindulhatok, de hát ez is kevés mankó egy egész emberhez.

Idővel egyrejobban zavart, cseppet sem látok bele, mögé, most van más, vagy tényleg ennyire nem hiányzik az együtt, vagy munkamánia...és egyébként is mivel fogott meg, hát nem is tetszik, nem is sziporkázik, csak hallgat, zárkózottan mit egy osztriga.

Ki ő?
És ki vagyok én
neki.....

De ilyeneket nem kérdezhet meg az ember, hogy van-e fejlődés a kedves hölgyismerős óta egyáltalán és persze jönnek a krokodilok meg a gyanakvásuk, hogy mi van ha mégis a három gyerekét pesztrálja otthon szabadidejében.

Reggel villámygyorsan olvadt ki a hangomból a jókedv és kitöröltem a számát a telefonból.

Lehet már csak voltam,
lehet már csak volt.

De hogyan is tudná, hogy döntenie kell? Ezt én szépen elhatároztam. Lehet nem is sejti mi folyik errefelé. Én egyre kevésbé akarom sejteni mi folyik arrafelé.

Ide nekem egy írandó szakdolgozatot!

Rémes problémákkal küszködöm.
Olasz drámát nézzek, Nagy kékséget vagy Elveszett jelentést?
Borzasztó dilemma én mondom, borzasztó.

Nemis, mert 4 póthét inkább.
Hetente 2.700,-Ft-ért.

Az Ön egyenlege jelenleg 10.800,-Ft, 4 hétért.

Elegem lett a portól súlyos ódon selyemtapéta hangulatból.

Elhoztam, aláírattam, kifizettem, leadtam.
Itt a vége, fuss el véle.

Tele van:
a) értelmetlen mondattal, de mivel barokkos ötsorosokat alkottam, a kutya nem veszi észre, hogy innen-onnan hiányzik egy alany, állítmány, tárgy, miegyéb ( így jár az ember, ha éjjel írja, éjjel javítja, éjjel adja le kötettni)
b) túl nagy méretű lábjegyzethivatkozás-számmal (valamti elbénáztam a stílusnál, nagyrészt javítottam, de....)
c) elgépeléssel is biztosan, de úgy döntöttem nem érdekel.
De amúgy kész.
Tényleg, igaziból, kész.
Elegáns feketén-ezüstösen figyel lenn a tükör előtt.

Megmutattam apunak. Belelapoz, fura lesz a szeme.
Ezt mind Te írtad? Ezt a sokat?
Én írtam apa, mindet.

Azt hiszem büszke rám.

Csuda napok voltak azok.
Akkor volt, hogy G-ék már elköltöztek a Keletitől és kicsit izgultunk, hogy mostmár aztán bármikor anya lehet.
Akkor volt, hogy E-ék épp itthon voltak egy kicsit és narancsos csokit hoztak, meg Halloween-maszkokat.
Akkor volt, hogy I. kikerült a kórházból.

Akkor, hogy októberben megint jó idő lett kicsit és pólóban lehetett flangálni az éjszaka kihalt utakon, a szemek alatti karikákat bámulni az éjjeli busz tükröződő ablakában.
Akkor volt az, hogy a súly valahogy eltűnt a Déli és a Kálvin tér között.

Elhányom magam ha még egyszer le kell írnom a mezőgazdaság, a hitel, a hatékonyságnövelés és az alacsony jövedelmezőség szavakat egy bekezdésen belül.
De ez már a célegyenes, komolyan.

Azért sírok a kimerültségtől és számolom az órákat, hogy mikor lesz mág vége. Közben különböző sarkokban halmozódnak a barátok, akivel majd találkozom, problémák, amiket majd megoldok, kapcsolatok, amiket majd helyreteszek, délutánok, amiket átolvasok, átugrálok, átnevetek, áttévézek, átszeretek.

Ha még emlékszem hogy kell ilyeneket csinálni.

Gyilkos amikor az életed egyik területén csalódsz valamiben - legyen akár az csak egy hülye játék - kapva kapsz az alkalmon, hogy engedd a jéghideget szétterjedni magadban és leengeded a rácsokat, fagyasztva az összes köteléket amivel kapcsolatban kicsit is elégedetlen voltál az utóbbi időben.

Bárki bármit is mond nagy lépés az egy kapcsolat életében, mikor a delikvensek először látják meg egymás sokéves igazolvány- és jogosítványképeit.

Csak ülök itt és sajnálom magam, és utálom E-t mert felhív azért Londonból mert olcsó és hogy közölje mennyire jó az idő kinn, milyen fene kerek a világ az és milyen jól is érzi magát.

Hát bazmeg, felém meg nem kerek a világ, perpill hányingert kapok a pénteki program hallatán, nem akarok senkivel közösen menni sehova, nem akarok emberekkel törődni, nem akarok agyalni semmin. Elvesztem, zavart vagyok, azt sem tudom mit érzek , csak azt, hogy utálom így ezt az egészet ahogy van, szakdolgozatostól, munkahelyestől, barátostól, alakuló kapcsolatostól együtt.

Üthetnékem van. Nagyon.

A diplomaírás jó dolog. Szeretek diplomát írni. A diploma is szeret engem. Mindenki boldog.

Ugyan bazmeg, hol élsz Te?

Nem tudom eldönteni, hogy azért vagyok-e szánalmas, mert péntek este benn ülök a munkahelyemen és szakdolgozás helyett Sade-t hallgatok, azért, mert egy egész nagy hatalmas szalámizsírtól csöpögő pizzát megettem, pedig nem is esett jól a második szelet után csak büntetésként tömtem magamba, nesze ez kell neked, erre jó vagy.

Azért mert amit más összehoz két hét, max. egy hónap alatt arra nekem egy év nem volt elég és még most is kétséges, hogy ilyen tempó mellett kész leszek-e időben, vagy azért mert ha lenézek hájhurkákat látok mindenütt és a biciklim is törött még, a napi mozgás kimerül a feljövökalépcsőnlemegyekalépcsőnben a munkahelyen és a rondavagyok, kövérvagyok, nenézzenrám senki érzés kóstolgat és ha nem vigyázok lassan belém is harap, rámakaszkodik és az egyet jelent a sírógörcsökkel.

És azt ki ne hagyd, hogy még ez a post is szánalmas, ahogy (ál)nyafogással itt sajnál(tat)od magad.

Ez a vég.
Must have mhhore.

Van valami morbid abban, ha reggel fél hétkor megszólal a vekker telefon ébresztője, mire az ember fogja a cuccait, kivonul a fürdőbe, zuhanyzik, fogat mos, átöltözik munkásba és folytatja a szakdolgozatírást.
A munkahelyén.

Mostakarom, mostmostmost, mostazonnal. Mooooooooost. Akarom!
És a belső kislány mérgesen toppant hozzá, mint a tenyérbemászóan elkényeztetett kis dög a Charlie és a csokigyárban.

Kislány, ez nem így megy, tudod te is.
Ülj le a seggedre és várj. És tanuld meg élvezni a várakozást.

Előrebocsájtom, hogy ez olyan kiszólós post lesz. Tudjátok (és igen, máris) egyszerűen annyira jól tud esni, mikor valaki segítséget ajánl fel. És ha ezt az önzőség leghalványabb jele nélkül (ugyan ki tudna bármilyen hasznot húzni belőlem..) akkor meg csak ül az ember és néz, hogy de tényleg igaziból ilyen van itt ahol én élek?

Szóval csak azt akartam mondani, hogy köszönöm. És azért itt, mert jólesik az embernek ha megtalálja magát egy-egy postban.

Ez lesz az eredmény, ha Barbie vagy egy pihentagyú távoli rokona diagramot készít.
A szakdolgozat egyetlen szórakoztató része, hogy átszínezhetem az idétlen egyenkék-egyenbordó ábrákat. Remélem a bírálók is értékelni fogják a színkavalkádot.

Autós? Piha! Agrártévét mindenkinek!

Tulajdonképpen vannak még jó dolgok.

Például versikét farigcsálni (szakdolgozatírás helyett) egy meg nem született kislánynak, hogy ugyan már legyen szíves, forduljon meg az anyu pocakjában még születés előtt.
Vagy egy beszélgetés (szakdolgozatírás helyett), kevés nyavajgással, blogpókerral.
Hideg kezet a nyaknál melegíteni (szakdolgozatírás helyett).
Kicsit félni (szakdolgozatírás helyett) éjjel a munkahelyen.
Elképzelni (szakdolgozatírás helyett), hogy egy hatalmas fekete dildóval szétvered a konzulensed fejét másnap reggel á lá Ravaszazagy.

Sziaasztooook! geszt vagyok, remélem bekerülök a rádióba mert Sting You Still Touch Me számát szeretném kérni és küldöm lefetynek csak úgy, meg magamnak, mert szakdolgozatot kell írnom, és még küldöm mindenkinek aki szereti. Ti vagytok a legjobbak, kösziiiii!

És egy kicsit tényleg.
Ez sosem fog már múlni és ez így van jól.

Ne sajnálj. Nem tudok mit kezdeni a sajnálatoddal.
Mondom: n-e s-a-j-n-á-l-j.
Nem érted? Igen fáradt vagyok, igen utálom a helyzetet, igen nem tudom hogyan fogok ebből kikeveredni, de akkor sem tudok mit kezdeni a sajnálatoddal.

Ne lelkesíts. A hajrá, meg a tudom, hogy meg fogod tudni csinálni, a kitartás, meg egyéb ilyen baromságok nem használnak semmit.

Ne szidj. Azzal sem tudok mit kezdeni, max dühös leszek tőle és belédrúgok.

Szemrehánysz? Az én érdekemben? Nem fog segíteni, max rosszabbul érzem magam tőle és még jobban belemerülök a kis getva véglényként még erre sem vagyok képes érzésbe. Tudom mit kéne csinálni csak megtenni nem vagyok képes.

Csak állj ott. Néha. Mikor eszedbe jut nézz rám.
Ha a segítséget kérek segíts. Ismersz: ha már kérem tényleg kell.

És ha sikítok fuss olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudsz.
Messze tőlem.

Haza akarok menni.

A haza most épp egy bújós ölelés lenne egy padon valahol a Petőfi tér mellett.

Egy szó.

Para.

De az nagyon.

Haldoklom. Én erre képtelen vagyok. Sosem lesz diplomám. Írja már meg valaki helyettem. Vagy ha nem, hát lőjön le. Vagy lelövök én valakit.

Reggel óta ezek a mondatok bukkanak elő a kétségbeesés alól.
Reggel óta nyitva van a 4_megszüntetés_okt1.doc.
Egy sort sem írtam hozzá.

"Mondom Ákosnak, tudod miért utálom én ezeket, szinte kivétel nélkül, mind?
Mert mindegyik üzenni akar valamit, speciel nekem, a képeivel..!
Utálom az ilyen üzengetős képeket. A Sisley, vagy a Morandi nem üzengetett semmit."
itt 2005. szeptember 21.

Na ezért nem tartam sokra pl. Coelho-t. Ne akarjon nekem senki üzenni. Írja, fesse, énekelje, táncolja amit érez és nagyrészt bízza az olvasóra, nézőre, hallgatóra, hogy az mit és hogyan ért meg belőle.

Szájbarágás pfuj.

Már gondoltam arra nem egyszer, hogy eltüntetem a comment részt,
annyira nem tudok mit kezdeni a hozzászólásokkal. Max rájukcsodálkozni.

Néha eszembe jut, vajh olvasnak-e az ismerősökön kívül mások, és a hozzászólásokból látszik, hogy..... Persze, kirakhatnék egy számlálót. Aztán eszembe jut, hogy ez főképp mire is lenne jó? Na igen. Pl. a szakdolgozatomat nem vinné előbbre.

Tudom lerágott csont ez már, de jobb ha nem tudom hányan olvasnak, kik, és mennyire rendszeresen. Tényleg. Addig írhatom magamnak a blogot.

Többé-kevésbé.

az aki táncol
az nem te vagy te
maga a tánc vagy
nem te járod
téged járnak

dobolt a fejemben a Városligettől az Astoriáig, aztán már dudorásztam is mert tekerés közben végig ott volt nem akart kimenni és megpróbáltam kitalálni miért is

most ne tegyél úgy mintha
nem te lennél
aki nem te vagy...

hát napok óta nem hallgattam Hiperkarmát

miért?
talán úgy nézek én ki mint aki fél?
...
talán

Ha másfél sort nem tudok a fejemből kiverni, hogy tudnék annyi más egyebet.
........például a mellettem tekerő fickót....

te is mint mindenki élni szeretsz leginkább
és leginkább félni
leginkább félni
szeretve fogsz...

Csak akkor sajnáltam kicsit, hogy mégsem a szoknya, magassarkú, pulóver összeállítás mellett döntöttem ma, mikor megláttam az előttem öltönyben tekerő fickót.

De felém amúgy sem default beállítás a kiskosztüm és csak lesz elég elegáns biciklista is. Így csak a lila-rózsaszín csíkos zoknimmal, E. kurva nehéz sárga bringájával meg a húgommal emelem a happening fényét. Remélem addig baleset nélkül túléli első fővárosi bringázós napját.

Jah..és rengeteg bringást láttam az utakon és reggelit is kaptam a Népstadionnál. Bringásreggelit, bringássráctól. Havaj:D

A húg is jön CriticalMassra. El sem hiszem, rá se kellett beszélnem, csak bringát szereznem neki. Meg magamnak, mert az enyém kicsit (nagyon) eltörött.
Ő meg szerzett egyenesőkabátot. Pöpec na:)

És igenis mindenki hozzon magával még egy embert.

Hallani a fiúról, akibe valaha szerelmes voltál.
Hallani olyasmiket, amiket nem szeretnél.
Sírni este, csak úgy, amiatt ami van, amiatt, ami lehetett volna.
Mérlegelni, vajon hol hibáztál és mennyit, vajon segített volna, ha...

túl sok volna, túl sok ha...
nagyfiú, ezt választotta
fogadd el kislány.

Hajnali négy van, én benn a munkahelyen ütöm a billt, feküdtem már a fotelban egy kicsit, néha, aztán összeszedtem magam és jöttem írni. Remélem a konzulens faxon is elfogadja. És igen, nagyon fáradt vagyok.

De jó. Most, először tényleg úgy gondolom, hogy jó. Ki merem adni a kezemből.
Az első 20 oldalt....
50 to go.

Hát van agráregyetemista, aki ellen tudna állni egy A sokarcú szilázs című cikknek??
Van.
Nekem sikerült.
Kerek egy percig.

Mióta vannak a világon műanyag dobozok tetejük is van. Mióta tetejük is van, azóta a tetejük le is esik. Mióta erre rájöttek az emberek azóta a tetős műanyag dobozokkal óvatosan bánnak, sokszor be is csomagolják plusz műanyag zacsekokba, számítva arra, hogy a műanyag doboz műanyag teteje esetleg elcsúszhat, leeshet vagy Scotty tévedésből felsugározhatja.

Helyzetgyakorlat:
Ha Ön a hebrencs fiatal lány lenne, aki lyukas műanyag zacsekba csomagolja a műanyag tetős műanyag dobozt, minekutána abban az érdekes helyzetben találja magát reggel fél nyolckor a kistarcsai Volánbusz megállóban, hogy egyik kezében egy töltöttkáposztaszagú zacskó, amiből gyanús állagú lötyi csordogál (p=1 ahol p annak a valószínűsége, hogy a lötyi töltöttkáposztalé), a másik keze könyékig a táskában észleli, hogy ott is a gyanús állag az uralkodó (hehehe, a szakdolgozatanyagok is eláztak), a harmadik kezével papírzsepi után kutat (csendesen hálát adva az égnek, hogy reggel hirtelen ötletnek engedve bedobott egy csomaggal), a negyedikkel pedig kitépi a zacsekot és igyekszik minél hamarabb megfejni azt (agráregyetemisták előnyben), mert a busz már a láthatáron, közben úgy téve, mintha mindez teljesen természetes elfoglaltság lenne ezidőtájt arrafelé (jóvanna, két hónapja még falu voltunk, falu meg = töltöttkáposzta).

És igen, a busz természetesen tömve van, és igen, a lánynak jegyet is kell vennie, és igen, a töltöttkáposzta szagát természetesen nem nyomja el a lány parfümje.

Ön mit tenne ebben az esetben?
a) Mosolyognék és hangosan megemlíteném a legközelebb állónak azt, hogy ugye milyen nagyszerű, hogy a Chanel már magyar vonatkozású parfümöt is készít, hát nem teljesen olyan, mintha töltöttkáposzta illata lenne?
b) Mosolyognék és jótékonyságból a legszakadtabb ember kezébe nyomnám a dobozt azzal, hogy tessék, látom nagyon éhes, egye csak meg én megleszek nélküle.
c) Mosolyognék és lúzer módjára szorongatnám a dobozt két szmötyis papírzsepibe csomagolva és imádkoznék, hogy minél hamarabb érjünk el a következő megállóhoz, ahol a busz 90%-a leszáll én meg elrejtőzhetek a busz hátuljában a dobozzal együtt.

A helyes választ beküldők között műanyag dobozokat, tetőket és lyukas zacskókat sorsolunk ki.

Éniséniséééénis.

Minden ház, ahol az embereket teljes erejével érintette meg a szenvedély, megtelik ezzel a homályos tartalommal.
[Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek]

Add tovább - page 23 játék:
1. Ragadd meg a hozzád eső legközelebbi könyvet
2. Csapd fel a könyvet a 23. oldalon
3. Keresd ki az ötödik mondatot
4. Tedd közzé a szöveget az oldaladon ezekkel az instrukciókkal együtt.

-----
kiegészítés: én vaninnánál láttam először

Barmok, barmok, barmok.
Minek kell ez?
Mert ugye az IRA-ról hallani mindig, hogy robbantgatnak, meg lövöldöznek. És a másik fél? Mi a ráknak provokál, pont most mikor javulni látszottak a dolgok. Ki viselné el nyugodtan, ha évente az orra alá dörgölnék a vereségét, mindez 400 éves .....

Ehh, nem is folytatom, úgy felhúztam magam.

.
!

Egy vonalka elég a pötty fölé, hogy mosolyogjak.
Ne is kérdezd...

Anonim Ábrándozók csoport megalapítását tervezem, ahol az emberek, akik a valóságtól elrugaszkodott képzelgéseikbe kapaszkodva kábítják magukat nap mint nap szembenézhetnének azzal, hogy mennyire is szánalmas, amit csinálnak.

g vagyok, ábrándozó, álomvilágban élő, ezértfolyamatosancsalódó.
Már öt perce nem képzelegtem.
Tapsoljatok meg légyszi'.

Milyen fasza csávók is vagyunk mi mindannyian, feltaláltuk a kereket, a szeletelt kenyeret és a digitális fényképezőgépet. Két lábra álltunk, ruhába bújunk, cipőt húzunk, reggelente borotválkozunk és izzadásgátlót használunk. Késsel-villával esszük a csirkecombot és lenézzük, ha valaki nem mos lábat két napig. Autóba ülünk, tankolunk, bemegyünk a munkahelyre, pakolgatjuk a papírokat jobbra-balra, hazamegyünk és tévézünk. Vagy olvasunk, mert mi ezt is tudunk, bizonyám.

Aztán ez történik, a Legyek Ura előjön és emberek halnak meg, miközben a kóborló rablóbandák a mentőhelikopterkere lövöldöznek.

Neszeneked 21. század, civilizáció meg illatosított törlőkendő...

Hajlamos vagyok rajongani. Megvolt anno David Hasselhoff, Sting jó ideig, Romy Schneider alias Sissi. Volt (van?) Írország, a régmúlt általában, a csillagászat, a tudományos fantasztikus irodalom. Olaszország. Volt.

És most olyan, mintha a barátomban csalódtam volna, hiszen hé, ismerjük egymást ezer éve, szeretek veled lenni, most akkor mi történt? Én változtam meg ennyire vagy te? Szép vagy még mindig de utálék és undok. Nem érzem jól magam veled. Asszem jobb, ha egy ideig nem találkozunk. Majd kereslek, szia.

Nézzük a jó oldalát: mehetek máshova, elmúlt a függés.
De azért fáj.

Nyaralunk. Perpill Milanoban. Eddig megasz@r. Bocs, de ennel finomabban nem tudom kifejezni..

Probaltam valami vicceset osszehozni, de ahhoz kell meg egy par nap.
Majd posztHUMUSZkent rohogok...
Csak kerem, kerem, az ocsemnek legyen jo, meg ha en rossz szajizzel is megyek haza...

Edda Sziklaszív váltotta Cserhátit így másfél óra után.
De igen, jól vagyok, csak ma önsajnálós napom van.

Nagy rám a cipőm, de a másik kicsi volt, ezt vettem meg sokpénzért.
Boldogság gyere haza, késő van, gyere haza......ezt énekli a számítógépem a fiatal Cserháti hangján.
A családi cica dorombolva alszik az ágyon.....

Rosszul érzem magam, mintha hiányozna valami az életből most és érzem ennek valami köze van a cipőhöz is. Próbálom végiggondolni, leásni odáig, ahonnan elő tudnám keríteni az okot, de nem megy.

Talán az, hogy jólenne most odabújni valakihez, aki megvigasztal, hogy nem is baj, hogy nagy a cipő, minden rendben lesz majd megoldod, mert ügyes nagylány vagy?
Talán az, hogy döntenem kéne, és nincs kedvem ezért jó lenne most odabújni valakihez aki megvigasztal, hogy nem is baj, hogy nincs kedved dönteni, minden rendben lesz, majd megoldod, mert ügyes nagylány vagy.
Talán az.

Majd megoldom, mert ügyes nagylány vagyok, ugye?

...a cica meg csak alszik. És néhanapján, mikor érzi, nagyon kell, eltűri, hogy hozzásimítsam az arcom.

És akkor is nagyon egyedül tud lenni az ember, mikor otthon fekszik az ágyban. Nem kíván semmi mást, csak feküdni, mert beteg, talán lázas is.

Hazadöcögött a HÉVvel, bevonszolta magát a gyógyszertárba, lehámozta a cipőjét, beszédelgett a konyhába, vizet melegített, bögrét kutatott, port nyitott.

Ki az? - ordít fel az apja a pincéből.
Én, mondja a beteg.
Mi történt? - ismét ordít.
Semmi, ordít vissza, mert ha nem, mert ha annyit motyog, beteg vagyok, hazajöttem, akkor majd jön, az, hogy az apja nevet, hát ilyen gyenge vagy egy kis kórokozónak sem tudsz ellenállni. Mert igen, ez olyan vicces....

Pizsamát húzott, ágyba bújt, magához ölelte a macit. Izzadt és aludt és izzadt és aludt, és szerette volna, ha valaki megkérdezi: Jól vagy kislányom? Hozzak valamit tesó? Szerette volna, ha az anyukája végigsimít a homlokán mint kiskorában és azt mondja, lázas vagy, pihenj, maradj a takaró alatt, csinálok teát, ne aggódj meggyógyulsz hamar.

De senki nem jött, nem kérdezett és nem simított. Mert náluk nem szokás.

Itt lakom.
Ugye milyen szép?

Miért három használható kisollót és két használhatatlan ragtapaszt találok, mikor egy használható szemöldökcsipeszt* keresek?

És ez igenis egyike az élet nagy kérdéseinek.

*ami persze nincs meg

Mikor felkeltem nem volt kedvem menni. Összepakolni, behévezni, metrózni, villamosozni, hévezni megint, gyalogolni, melegben, porban, ez az egész Sziget egy nagy baromság, különben is fáradt vagyok és aludnék itthon egész nap, ha már akadt egy nap szabim.

Akkot kapott el a sziget-hangulat igazán, mikor a már felállított sátrat vonszoltam el a Tesco-hűtőkocsik zajából, aztán legközelebb mikor nejlonszatyorni sört, óvszert és csokit kaptam a véradáson.
Jah. Nem vagyok HIV+ ellenben koszos a lábam (tusfürdő otthon figyel az éjjeliszekrényen), leégtem (a naptej is) és a hátizsák kidörzsölte vállam.
Hát persze, hogy megyek vasárnap is.

És ha a kollégáim nem tolerálják a másnapomat hétfőn sem, akkor leöntöm őket büdös sörrel:D

Az elmúlt hetem igen érdekesen telt.
Voltam Kínában, elegáns lakásban, játszottam színpadon, éltem királykisasszonyként és szexbombaként, nem lettem rosszul a hullámvasúton és felfedezőkörúton voltam az Antarktiszon.
Mindezt az ágytakaróm alatt.
Szakdolgozatírás helyett.
Bénulás.

Ismét a szakdolgozatnemírás a legnagyobb problémám.
Sosem hittem volna, hogy egyszer ennek is örülni fogok...

Lennék télalvó medvében bolha.
Száraz fűszál a szénaboglya mélyén.
Elkorhadt falevél az eresz alján.
Kicsi és tehetetlen.

Persze, hogy rosszkedvűen ébred az ember hétfő reggel, mikor tudja, hogy kelni kell mindjárt, össze kell pakolni és el kell költözni otthonról.
Mert ez a kiscsaládi ultimátum, kimondatlan-félig kimondott.

Este még elmosogattam, elpakoltam, lekapcsoltam a villanyt, felmentem a szobámba. Minden olyan végleges volt tegnap este, mint a graffitiben "Kérjük az utolsó embert, aki elhagyja az országot [az otthonát és az apját] kapcsolja le a villanyt."
Hát lekapcsoltam.

Nem sokkal előtte volt, hogy ültem a nagyszobában az dohányzóasztalon kisebb korunkban sosem volt ez megengedve, az nem szék, az asztal, pedig ez is az otthonhoz tartozik, ülni a nagyszobában a dohányzón és fogmosást imitálva mondtam el apunak azt a három mondatot, amiért tulajdonképpen otthon maradtam vagy csak a lustaság miatt nem cuccoltam el már tegnap? ekkor már a húgom is összepakolt és átcsattogott a barátjához, és bár egyikőnk sincs 10 kmnél messzebb hazulról röhej, az öcsém a közvetlen szomszédbeli barátjánál táborozik, a húg kedvese a szomszéd utcában lakik én meg Csömörön csatlakozom anyuhoz ma estére apu mégis egyedül lesz ma. Pont ma. 51 éves.

Az én büszke és konok, és kicsit idegbeteg apám nem mondott semmit a három mondatra, csak látszott, fáj neki a helyzet. Aztán reggel hagymát vágott a tojásrántottájához utoljára vagy 15 éve süthetett nekem pirítóst a mostani csilli-villi gáztűzhely kopott elődjén, mennyire nem áll kezére a kés és próbált velem kommunikálni, miközben én titkon nagyokat nyelve mantráztam, tartskitartskitartski és a kérésére könnyek nélkül beírtam a számom a telefonfüzetbe utál telefonálni,csak akkor hív bárkit, ha nagyon muszáj, mobilja sincs, a számokat sem látja jól közben igyekeztem észben tartani a tegnapi artikulátlan üvölözést, amire ébredtem, mert persze be kellett dobni azt a két felest a szomszádban, aztán asztalt, széket, hűtőt borogatni a konyhában, a fél dinnyét a meggybefőtt cserepei közül halásztuk ki a húggal és dinnyét vagdosva tartottunk családi kupaktanácsot a padlásszobámban, ketten plusz virtuális öcsi és telefonos anyu, mindannyian költözésre elszántan.

Persze anyu már este azt mondta, ad neki pár napot, gondolkozzon el mit akar. Persze öcsi sem tud sokáig a szomszédok nyakán élni. Persze nekünk is kényelmesebb otthon.
Apu csak annyit tud, elköltöztünk, lehet vissza sem megyünk.

- Mikor jössz?
- Nem tudom - mondom és kisétálok, se puszi, se boldog szülinap, csak a kés csattogása a deszkán.
- Vigyázz magadra!
- Te is apa, szia.

És nem, egyáltalán nem könnyű kisétálni a kapun, otthagyni a hirtelen megöregedett apádat, akit olyan sokszor utáltál már és mégsem tudtad meggyűlölni, aki egyedül fog otthon a kocsmában ülni este a születésnapján ami ugyanolyan nap mint a másik semmi extra, mit kell ezen ünnepelni csak pénzkidobás az egész és arra emlékszik majd milyen volt az 50. mikor az egész család, testvérek és barátok neki örültek a kertben felállított sátrak alatt.

Nem tudom jól csináljuk-e. Tényleg nem tudom változtat-e ez bármit, és vajon arra amerre mi szeretnénk? Nem tudom, megérdemli-e bárki, hogy egyedül maradjon. Azt tudom csak, hogy legszívesebben hazamennék ma este, megölelném és elmondanám neki, hogy ne legyél szomorú apucika, nem lesz semmi baj......

Ugye nem lesz semmi baj.

Tegnap az öcsém kért egy táskát. Aztán elköltözött itthonról.
Ma az anyám kért egy bőröndöt, és elköltözött itthonról.
Az előbb a húgom elkérte a tatyóját, ma nem alszik itthon.
Kicsit mintha széthullóban lenne a családom?

Kaptam ma smst, régvártat. Megint szívdobban, levegőt vesz....
már nem vártam, már majdnem ráhúztam a redőnyt, pont úgy ahogy a filmekben szokták döngve leengedni a graffitivel összefirkált rolókat sötét sikátorokban miközben dézsából ömlik az eső
....de kifújással máris áramlik szét az elmúlt napokra jellemző jéghideg.
dönggggg....
Nem - mondom szépen, udvariasan, mást sejtetve mint ami van, mégsem hazudva. Küldök mellé mosolyt, puszit, sok szerencsét, amit csak kell.
titkon vissza szeretnék nézni, hátha a redőny megakadt és egy kéz kikandikál legalul, vagy legalább egy kisujj.....

Majd egyszer, sokára, ha épp unatkozom visszajövök erre a környékre, felhúzom az összes redőnyt, elkergetem a felhőket és táncolok egyet a mi-lett-volna-ha kísérteteimmel.

Úgy érzem magam, mint az a fickó az autópályás viccben:
Egy??? Az összes őrült szembe jön...

Na majd pont efottról nem hagyok kézjegyet magam után, mi?
Valahogy egyedül nem olyan jó, mint tavaly sziget volt. Valamit elvesztettem azóta. Vagy kaptam valamit, amitől nem jó így ez?
Az utóbbi napok célozgatásai, biztos csak az, biztos.....

Iszonyat megterhelő hangulatembernek lenni.
Hogy én viselem nehezebben vagy a környezetem az még kérdés....

Igen, és ma is lelézerkarodznék mindenkit, azért mert haragszom rájuk, mert undokak velem, mert rámborítják az összes bajaikat, mert nem foglalkoznak velem vagy mert egész egyszerűen csak jól érzik magukat, míg én nem.
Igen a családomat és a barátaimat is, kivétel nélkül.
Őket azért megsiratnám utána.
Remélem....

Egyetlen kifejezésre redukálódott a szókincsema mai délelőtt: kurvaanyádkurvaanyád.

Mindez köszönhető a mára jósolt esőnek, a sátorhiánynak, az efottelmaradásnak, a ránemérésnek, a kávészétfolyatóskávéfőzőösszetörésnek, a leivottpapíroknak, a kényelmetlenpapucsnak, a kollégaidétlenpoénkodásának.

Na megyek és eszek egy jégkrémet.
Tudom, tüneti kezelés, de az okot gyógyítani kissé nehezebb és egyedül nem is megy.
Inkább váltok.
Mai napi új szavam: faszomba.

Jah, és még egy.
Már Szentendre után jártam egy alaposabb eltévedés után (kikötöttem egy paintball pályán, lerobbant házak, terepruhás fickók, puska a kezükben, felém meg szívroham, hogy titkos katonai gyakorlóterepre tévedtem:D), mikor végre szembejött két srác bicajosnadrágban, bicajospólóban, bicajossisakban, bicajoskesztyűben.
Jó felé megyek Budára, ugye? - kérdezi geszt.
Bicajossrác végigmér. Igen, de az még nagyon messze van.

Hehehe. Azé mert se 50 kiló, se kesztyű, se póló, se gatyó mit így utólag sajnálok, se sityak amit viszont nem attól én még lehetek más is mint egy dagadék, aki kijött ebéd után tekerni 300 métert, hogy megnyugtassa a lelkiismeretét...

Letekertem ma több, mint 100 km-et, ettem fáról epret, aludtam füvön, napoztam padon, bringáztam közel derékig érő vízben, combig érő gizgazban, főúton és kavicson.

És minden más mennyire nem érdekes hirtelen...

Mi van ma, de komolyan. Láthatatlan vagyok. Nem válaszolnak, nem jönnek oda hozzám, nem veszik fel a telefont. Büszkeségem kisebb csorbát szenvedett, holnap biciklizni megyek és egyébként is mindenki kapja be.

Igen, mostmár sokkal jobb.

Jah. És a mai nap tanulsága: ha nőnemű vagy és esetleg felmerülne benned, hogy hiányzik a szex, komoly kapcsolat, társ meg miegyéb nézd meg az 5x2-t. Gyomorszorító-forgató-kegyetlen. Igazi? Jesszus.....

Hihetetlen, hogy ebből a lányból hogy süt az életöröm/erő. Terápiás eszközként használom mától:)

Képes hangulatjelentés a reggeli postaládanyitás után.
Illetve negyedórás kézszétcseszős próbálkozás után, mert a vadiúja zárak nem nyílnak a vadiúj kulcsokkal. Szétlájtszéberezem őket mind, aztán a dinnyét is, ami rácsöpögött a pólómra, a táskámat, ami szétszakadt, a vízcsapot, ami lefröcskölt, a lecsót ami kifolyt a szétszakadt táskában, a dobozt ami eltört, a könyvelőt aki kérni mert tőlem valamit és a bankos libát, aki az utolsó pillanatban szólt a biztosításokról. Viva the Dark Side MUHAHAHAHAHAHAHAHHAHA

Más hüledezve nézni a világ másik felén nincshozzáközöm lévő két torony összeomlását.
Más sokkosan hallgatni a robbanássorozatot ahol jártam basszus, ott ültem és néztem ki a fejemből, ahol a barátnőm él.
Próbálom felfogni.

Megint ez van..és megint és megint és megint...
Azért van olyan, hogy az ember tanul, lép előre és nem követi el ugyanazt ugyanúgy?
Ugye van?

Elnézést kérek - mondja geszt, ha mennek előtte mikor a járdán bringázik.
Köszönöm - mondja geszt, ha elengedi egy-egy gyalogos mikor a járdán bringázik.
Anyád - gondolja geszt, mikor egy elhagyott mellékutcán póráz nélkül kutyát sétáltató idős nő beszól neki a járdán való bringázással kapcsolatban.

Azért jó, hogy eljött innen apu - mondja az öcsém - és nem csak azért, mert akkor mi sem születtünk volna meg....

Nehezen találom a szavakat.
Sárospatakra másképp emlékeztem 18 évvel ezelőttről, nagyobb volt a vár. Sátoraljaújhelyt először Salgótarjánnal keverem, másodnap estére már csak Újhelyezem én is. Voltunk Újhelybe' a Zoliékho'. Az udvaron sírok. András bátyja megvakult. Elek bátyja közel hozzá. Másik András bátyját sosem láttam, Feri bátyja egy hónapja halt meg. Hol vagyunk, ki ez a néni, súgom az öcsémnek. A Bodrognál állunk. A kocsiban üvöltözünk egymással. Apu iszik. Terike siet-ugrál, élesen nevet. Eszünk. Enni kell. Itt is enni kell meg ott is, nem lehet nem enni, megsértődnek. Mosolygós kislány. Még egy rokon, még egy másod-harmadunokatestvér. Gólyák a villanyoszlopokon. Héja. Őzek, csak úgy, csak nekünk öt méterre az úttól. Kiskacsák. Kétnapos malacok. Fekete eperfa, fekete a szám, a kezem, a ruhám. Traktormotor hajtja a kompot. A szegénység nem süt, de érezhető. Sütemények. Enni kell. Csirkét hozunk haza és tojást, házibort, nem lehet otthagyni, ránktukmálják.
Egy hónapban annyit keresek, mint amennyi a 4-5 havi nyugdíjuk.
Temetők, sírok, virágok, nevek.
Rokonok.

Látogatás rokonoknál az ország túlfelén.

Sok doboz bonbon, ipari mennyiségű szelet csoki, jópár üveg bor, két csokor virág. Egy elkésett koszorú.
Bugyi, póló, nadrág, fogkefe, tusfürdő, fényképezőgép.
Jogsi, pénz, diák, személyi, forgalmi, slusszkulcs.
1 db apa, 1 db öccs.

Hiányzik valami?
Ja igen.
Mit lehet mondani valakinek, akit eddig háromszor láttál és tudjátok mindketten: most fogod utoljára?
Mit lehet mondani mindennek ellenére, ha ugyanaz a vér folyik bennetek és ez összeköt azzal a kis faluval a Bodrogparton, ugyanúgy, ahogy a vér másik fele a Dunaparthoz köt?
Át lehet ölelni és elmondani, mennyire örülsz, hogy itt vagy míg a nagyapádra annyira hasonlító arcot pixeleken rögzíted, hogy a gyerekeid is lássák majd?
Menni fog vagy kimért leszel és mosolyogsz majd, rejted amit gondolsz-érzel mert nem tudsz mást?

Látogatás idegeneknél az ország túlfelén.

Nem akarom, hogy A ilyen anyagias legyen, annyira hogy már előre félek mikor kezd el megint a pénzről és százalékokról mesélni.
Nem akarom, hogy eszembe jusson, hogy olyan társat szeretnék mint B, aki pár napja nősült és holnap indul nászútra.
Nem akarom, hogy úgy legyek rosszul, hogy ne tudjam eldönteni: a túlzásba vitt ivászat, vagy a ki nem mondott dolgok miatt szeretnék nemgondolkodni.
Nem akarom, hogy megint belelkesüljek valamibe amit pár hónap múlva abbahagyok, pedig most annyit biciklizek, hogy ennek szükségszerűen meglesz a böjtje is.
Nem akarom, hogy olyan cikkeket találjak reggel az indexen, amit szar, buzi, szopás szavakkal adnak el.
Nem akarom, hogy felmerüljenek bennem olyas gondolatok, vajon melyik párt avagy politikus hazudik nagyobbat.
Nem akarom, hogy mérlegelnem kelljen a köröttem lévő emberek szavának súlyát.
Nem akarom, hogy véletlenül elüssön egy autó, mikor narancsárga kis fejkendőben tekerek a belvárosban.

Nem akarom, hogy a nemakarokebbenavilágbanélni érzés reggel még itt legyen a gyomromban, szememben.

Ma láttam Szent Ferencet. Onnan tudom, hogy ő volt, mert a galamboknak prédikált Istenről.
Csak egyet nem értek.
Miért volt a kezében borosüveg?

Sűrűn fogok bringával dolgozni jönni míg a metrófelújítás tart.
Kicsit új hajam van.
Ma reggeliztem egy parkban fodrász előtt.
Tegnap túlpörögtem a kávétól.
Kaptam smst.
Adótörvényt böngésztem a Szabadság téren.
Még sokáig fel-felkacagtam a Madagaszkár után.

Örülök ezeknek. Kezdek helyrejönni?

Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar

Ez olyan jajj. És rózsaszín.

Tegnap óta kísért az érzés, hogy nincsenek barátaim.
Elmennék bulizni, de senkit nem tudok felhívni. Sírnivalóm lenne de nincs kinek. Ül csak a vállamon, néha belémrúg egyet, de nincs senki akivel megoszthatnám.

Most én én én akarok mesélni de valahogy bárkit megkeresek vele az csak a maga gondjáról mesél....és megint erősödik az érzés, hogy mindig mindenki csak a maga gondjáról jön és mesél. Én meg hallgatom. Ez lenne a barátság?

Persze tudom, ez nem így van, de most mégis így érzem. Lehet kiszakadt belőlem a valóság, lehet én szakadtam ki a valóságból. Most így érzem, számomra ez a valóság. A nemszeretem valóság.

Van amikor egész kis dolog miatt esek bele valakibe. Egy milyen lenne végigsimítani a tarkóján miatt.

Crush.
Na de öt hónapja?

Itt ez a hangulat, ez az igyunk-és-bőgjünk-egy-nagyot hangulat mikor áradna belőled a világfájdalmad, valahova, valakin át el a fenébe, messze, ne is lásd többet. Mikor annyira szükséged van egy valakire, egy bárkire, mint tízévente egyszer. Mikor szeretnél megszökni a félelmeid elől, csak egy cseppet, egy picit, kimondani, eltüntetni, lesöpörni magadról, mint a bogarakat a fűben ülve. Mikor a kisujjad adnád, hogy megsimogassák a hátad, és azt mondják, nem lesz semmi baj kedves, sírj csak, sírj nyugodtan.

És aztán az egész nagy bazi kerek világon nem akad senki, aki inna veled és meghallgatna és átölelne, mert mindenkinek akad fontosabb embere, dolga, munkája. A magányod körbevesz és gúnyolódva a nyelvét nyújtja. Ilyenkor az Eget sem látod a könnyeidtől. Egyedül maradtál. Valahol mélyen elrejtve érzed: végül mindig egyedül maradsz.

Aztán vannak napok mikor tudod is.

A dühtől nem láttam. Aztán a csalódottság könnyeitől.

Hogy jön ez a kis getva szemét önző állat ehhez, hogy mer ilyen lenni?
Miért ő és miért nem én?
Nem érdemli meg, hogy a kurva élet b@ssza meg.
Ilyenkor hol van az a fene nagy igazságosság.
Gyűlölöm, gyűlölöm, gyűlölöm és ezt meg is fogom mondani neki.
Nem érdekel, hogy a tesóm, megérdemli, azt hiszi neki mindent lehet?
Balhézik, lopcsalhazudik és mégis neki lehet, nekem meg még most sem?
Milyen jogon, milyen jogon, milyen jogon?
Az élet igazságtalan, a szülőknek is annak kell lenni?
Ez nem ér, ez kibaszottul nem ér.

Aztán megnyugodtam persze......
Csak felmerült a kérdés: mégis, milyen szülő lesz így belőlem?

Üzenem Tóth Verának, hogy nem attól fog megjönni az önbizalma, ha még fogy 15 kilót és levetkőzik valamelyik férfimagazinnak.

Majd retusálják ugyanis a kinyúlt bőrét, a narancsbőrös hátsóját, a lógó ciciket, és lehet az eredmény pöpec lesz, de ő tudni fogja, hogy jajj, azokon a képeken nem ő van. Ő bizony kinyúlt bőrű, lógó cickós és minden szembejövő pasitól parázik majd, hogy jajj, de ez azt gondolja, hogy én olyan, közben nem is. És ez aztán majd helyreteszi az ingatag önbizalmat úgy, hogy még annak még a kisujja hegye sem látszik majd ki a pottyantós budi kerek szegélye alól....

....egyéb érvekről nem is beszélve....

Honnan-miből származik az az érzés, aminek a halvány emléke kísért, most csak épp egy cseppet, ezt a félmondatot olvasván:

"órákig tudnék ott ülni és bámészkodni szerteszét"

Én is órákig tudnék ülni és bámészkodni szerteszét.
Mindegy hogy ahol ülök az a Brown's Bay az Island Mageen valahol Írországban, a Dunapart a Római fürdőnél, egy nevenincs domboldal félúton Gödöllő felé.
Valami, ami belülről jön. Ahogy a víz folyik, ahogy a szél fúj, ahogy a felhők úsznak, ahogy a nap tűz, az eső esik.

Az a minden a helyén van, minden jó így.
Lehet ennek köze Istenhez?

Egy kívülálló biztos azt mondaná, hogy valószínűleg a nap legvacakabb pillanata az volt, mikor tudatosult bennem, hogy ez az autós itt és most biz'a el fog engem ütni a vadonásúj biciklimmel együtt.

De nem, mert a mai nap legvacakabb pillanata az volt, mikor délután a lándzsás füvek közötti felhőbámulásom közben egy félig idegen fickó értelmetlen és céltalan kotyogását voltam kénytelen hallgatni és azon gondolkoztam, miért is nem olyannal indultam el bringázni, aki nem nyafogja végig az utat és fordít vissza Szentendre félútján mert töri a habselyem macsó seggét a nyereg.

Bár jó eséllyel indul az is, mikor rájöttem, hogy a csodaszép papucs olyan véresre-hólyagosra törte a lábam, hogy másnap a szandált is nehezen viselem. Vagy az, amikor eldöntöttem, hogy anyut hívom fel este - mert defektes a bicaj, ugyan vigyen már haza az Árpád hídtól - tudván, hogy szentségelni fog (amit aztán nem tett meg, mert túlságosan el volt foglalva magával és a híreivel, pedig szerettem volna cseppet kislány lenni, sírni egy sort átölelve az anyukámat és sajnálni magam), miközben leginkább arra vágytam, hogy mindezt ürügyül használva felhívhassak valakit, akitől ellestem mindazt a keveset amit a városi bringázásról eddig tudok, akinek bámulom a stílusát és a... ésés a....

Szép napunk volt ma nemdebár?
Kicsit szeles, és eláztam reggel, miközben a diákkedvezménnyel frissen magamévá tett Büszkeség és balítélet extra speckó DVDnek örömködtem. Mi? Hogy esőt mond megint? Nem baj, kell egy kis felfrissülés!

Még véletlenül se kerüljenek elő olyan dolgok, amikről nem szabad gondolkodnom mostanság.

Málnaturmix.
D. Bea kedvence.
A gyertyák csonkig égnek.
Az utolsó vizsga utáni még-nem-fogom állapot.
Egy halványka jog kettes.
Apu mosolygóskék szeme reggel.
Fellini Dolce vitája olaszul hajnal kettőkor habos tejeskávé mellett, cicapocit vakargatva.

Sok jó dolog ez ám egy napra.

Ötödév, utolsó hét, utolsó vizsgák....

Szinte biztos voltam benne, hogy átmegyek jogból.
Ennél nagyobbat sose tévedjek.
De na, ezt most komolyan mondtam, jó?

Szinte biztos vagyok benne, hogy pénteken átmegyek jogból.

Ha valahogy mégis találkoznánk egy zsúfolt buszon,
néznénk egymásra zavartan,
és nem tudnánk mit mondani,
elmondanám akkor, hogy néha
mikor én beszélek téged hallak közben,
és a hülye favicceken is ugyanúgy vihogok.

Hogy nem bírom a gúnyos kezdet nélkül,
és a komoly csak utána jöhet,
ilyenkor mindig eszembe jut
mennyire utáltam benned ezt.

Farigcsálom itt most ezt a pár sort
ujjaimból dőlnek a szavak,
tudom te nevetnél ezen
mégis szeretném, hogy tudd:
amit akkor adtál
az mind bennem maradt.

Van az a kép, tudjátok van Goghé, az utolsók utolsója, a Varjak a búzaföldön.
Aztán ott az a dal, Stingtől, a Fields of gold.
És itt a két szívhez közeli együtt....

Nem mintha ma olyan jó nap lett volna, bár ha az ég is megsegít meglesz a kettes azon a f@sza kis jogvizsgán, amire már nem volt kedvem olvasni se.

Írtam a levelet, persze, Neked is jó lesz így, nekem is, most egy kicsit sz@r és kész. Nem számíthattál rá. Válasz nem jött, pedig olvastad tudom. Én két napja szokom a gondolatot, Te csak két órája és persze így a jó, de azért lehet mégis getva érzés ugye? Mert én mondom, menj akkor, el. Nekem jobb így és az önvédelem az első.
Ezek a szabályok, így tiszta, megbeszéltük mi ezt előre, ugye? Ugye? UGYE?

Persze én már rég tudom, hogy nem így van, a kapcsolatok nem szabályok szerint működnek, mert f@sza, hogy mi rögzítjük a dolgok meg e szerint mennek, de tudod a gondolatok (is) csaponganak, és a gyengédség veszélyes dolog. Te vajon tudtad-e? És tudod-e most, hogy a bőrödön érzed?

Enyhítsünk, egy sms ennek, egy annak, terelésképp, szinte súlytalan mind. Szinte. Súlytalan. Mégis győztes válasz jön egytől, és nem, nem akarom, de máris mintha másik csapdába csúsznék.

És így tanuljon jogot az ember.

Van az a kérdezős játék a virággal: szeret? nem szeret? szívből? igazán?

Játszom.
menjek? ne menjek? de mégis? vagy ne?

Lehet nem kálával kéne. Két napja megakadtam az első kérdésnél...

Vajh én vagyok az egyetlen, aki a kék-piros telefonfülkékben költségkímélés címszóval történt telefonkagylórózsaszínűsítés ötletgazdájának ízlésficamát egy jól irányzott rúgással javasolja helyretenni?

b: és ezt ki tudod mondani? ..szép..
g: ma nem...

Hazaérve a csendes mosoly sértődött komorságba vált.
Nem írt, nem üzent és én így akarom.
De ő még nem tudja, hogy én így akarom, szóval ez így nem ér.
Én és a nagy lelki nyavajáim.
Vihar a biliben.....

Persze hogy szentségelve szedem a lábam a lépcsőn, mert hát késésben vagyok, két éve nem találkoztunk és tegnap tudtam meg hogy egy hónap múlva férjhez megy de ugye pont most áll neki zuhogni, mit zuhogni, dézsából ömleni állapítom meg amint becsukódik mögöttem az ajtó és a kulcsom ki tudja hol.

A szomszéd kapubejáróban az a pasi áll, aki egy szinten dolgozik velünk és naponta 4-5 órányi cigiszünetet tart a gangon, figyeli a ház életét. Most egy kapualjból néz kifelé és telefonál míg az a pár ember akinek nagyon sietős bokáig érő folyamokban fut kiugrótól kiugróig az autók meg a járda közepéig terítik a vizet az égzengős villámlás közepette. Utálomutálomutálomutálom.

A saroknál már vigyorgok mert olyan igazi szabadság ez, menni előre míg mások idegenekkel kényszerűen összezárva gubbasztanak az eresz alatt engem meg nem érdekel az átázott cipő. A jégszemek mint borsók ugrálnak köröttem és táncolnék de kényszerből futásnak álcázom. Érzem, hogy a csámpám megint hozzásegített ahhoz, hogy fenékig vizes legyen a farmerom, de már ez sem érdekel, mert tulajdonképp egész jó dolog, hogy esik és kopog és csattog és ugrál és hömpölyög és fröccsen.

És a házak eltűnnek a függöny mögött míg a villamos csendesen beúszik a megállóba.

Egy buta, befolyásolható birka vagyok.
Beee beee.

Plusz 90 nap.
Mínusz 16 kiló.

F@sza vagyok na.
*vigyorog*

Mosogattunk, törölgettünk, kicsit nosztalgiáztunk, röhögtünk magunkon és egy jénaiból fasírtoztunk.
Megcsodáltam a ruhákat, megettem pár sütit, sálat-dzsekit kaptam és hazacangáztam.
Ma láttam utoljára.

Holnap, mikor iskolát megyek díszíteni már férfineve lesz -nével a végén.
Hajjhajj.
Így megy ez.

"A költségvetési dokumentum véleményezése során az ÁSZ évek óta hasonló
megállapításokat kénytelen tenni. Nincs meghatározva a költségvetési törvényjavaslat dokumentumának tartalma, szerkezete, összeállításának metodikája."*...sem...

Ez azért felháborító na.
Javaslom buktassunk meg valakit.
Csak ne én legyek az a mai Közpénzek ellenőrzése vizsgán....

*ÁSZ: Vélemény a Magyar Köztársaság 2005. költségvetési javaslatáról

A matektételek is kikerültek a netre (töriért cserélnek matekot).
Van egy ismerős, aki sokat lóg a neten.
Összeadva.....

Most papoljak?
Én is megnézném....

De a hányinger azért kerülgethet az egésztől, ugye?

Mint mikor először repülőre száll az ember, ugyanazt látja, és mégsem. A határok tolódnak, a messze közel lesz, a járdák magasak, ahol eddig lépni lehetett ott most ugrani kell, az aluljáróban idegen vagyok, kicsit a járdán is.

Figyelni a várost, oszlopba kapaszkodva állni a lámpánál, a saját árnyékot bámulni a Hősök terén, kiabálni vágyni, a szabadságérzés feszít és nem szűnő vigyorban bukik elő a kiáltás: Nézzétek mindenkik, biciklim van!

Bogár a neve.