Ez egy olyan dolog, amit az ember kicsit fáradtan, csak hajnali háromkor, egy át nem tanult hétvége után cseppet anyázva, cseppet szégyellve magát, kávét szürcsölve csinál.

Blogot ír tanulás helyett, nehogy már a kötvényekkel kelljen foglalkoznia, és már tisztán és frissen mosott hajjal törökülésben a parkettán, a csodaszép, csodaúj, csodaöröm notebookján írja a soron következő bejegyzést arról, hogy megnéz az ember egy buta szerelmes filmet ötször egymás után (persze tanulás helyett), megeszik egy tányér almás pitét (de levest nem) és örül, mikor megtalálja az elveszett diákját (az újságok alatt, amiket persze nem böngészett át), kitakarítja a szobáját (megint tanulás helyett), aztán nem is oly picit összeszorul a gyomra, mikor a szakdolgozatára gondol (amihez még egy sor anyag nincsen).

Beállíja a rádiót, hogy kellemesebb legyen 4 óra múlva kelni, elgondolja mit vesz fel, hogy 5 perccel tovább aludhasson, eszébe jut, hogy vajon olvassa-e ezt valaha valaki, aki tudja milyen érzés mindez. Aztán beköti a gyulladt lábujját, ráhúzza a csíkos zoknit és ellép aludni. Az ágyban forgolódni.Mert fáj a láb. Meg a fej. Szakdolgozatot kéne írni.

Nem potenciális, reális barom vagyok.
Megint elb@sztam egy hétvégét.
Nyifi nyafi nyaff.