Reggel óta egy dal motoszkál a fejemben, valami nyálas fiúbanda énekli talán és van benne egy ilyen félsor:
I`m invisible.....lalalalala....

Az utóbbi két napban én vagyok itt a láthatatlan girl. Bruce két mondatot szólt hozzám tegnap, ma egyet. Ebben benne volt az is, hogy kérek-e vacsorát és a "Bye" is, mikor moziba mentem. A gyerekek sem túl kommunikatívak, de legalább észrevesznek és rámmosolyognak.

Tegnap kiabált Bruce. Na jó, nem kiabált, csak megemelta a hangját a nappaliban, épp annyira, hogy én is halljam fenn a szobámban.
"Mióta ez az átkozott játék betette a lábát ebbe a házba itt nem csinál senki semmi mást, csak játszik."
És tudjátok mit, igaza van, a gyerekeknek nem jó, ha csak játszanak egész nap, a képernyöt bámulva. Olvasni kéne, meg kint ugrálni, meg képzelödni és biciklizni.

Na de.
Mutassatok egy gyereket, aki ma ezt csinálja.
De ez ugye nem az a játék, hogy ha más gyerek sem, akkor nekik sem.
Csak azt mondja meg nekem valaki, az miért nem zavarta a mi kedves drága Bruce-unkat, amikor a gyerekei a Playstationon lógtak egész nap, legalább annyi idöt eltöltve ott, mint most a gép elött. Vagy az, mikor 15xre nézik meg ugyanazt a m?sort a tévében és ki nem kapcsolnák egy percre sem. Söt reggel felkelnek egy órával hamarabb, csak hogy megnézhessék a már háromszor látott Sabrinát negyedszerre is.
Csak hát ugye most itthon volt egy hétig és látta mi megy.
Meg ugye a földszinten a gép elött ücsörgés feltünöbb, mint a saját szobában való ücsörgés.
Azért azt suttogva megkérdezném, hogy melyik az a gyerek, aki zuhogó esöben és facsavargató szélben, ami mostanség itt uralkodik, imádna kinn játszani....

Szóval most ignorálva vagyok, mint a "Great Evil" aki ezt a játékot a házba hozta és minden jel arra mutat, hogy most szégyellnem kéne magam, valamint megemberelnem magam és kinyalni a lakást pincétöl (ami nincs) a padlásig, merthogy enyhe célzás tétetett arra, hogy biza itt nincs takarítva.
Amikor épp depiztem két hétig szalmaszálat sem tettem keresztbe, akkor egy szó sem esett, mert a válasz az lett volna, hogy amint megköti a biztosítást és lesz robogóm visszatér az életkedvem is, és nem fogok a gép előtt haldokolni egész nap.

Mindenesetre most nem tudom, hogy magamat gyözködöm, vagy titeket. Érzem, hogy nem jó ez így, és értem Bruce-t de nem érzem fairnek ezt az egész ügyet.
F?leg, mert bármennyire is kedvelem, szeretem a fiait, és egészében szeretek itt lenni, nem hiszem, hogy segít?kész embernek lehetne azt a valakit leírni, aki elsö nap megígéri, hogy segít iskolát és buszt keresni, majd kiderítjük, mondta, és szerencsétlen au-pair két hónap után vadidegenek segítségével jön rá, hogy van busz a táborban és lehet sulit is találni nagy nehezen....

És igen, most dühös vagyok, nem kicsit, hergelem magam reggel óta igazán, pedig tudom, hogy nem kéne, de kezdem teljesen belelovallni magam és lassan Bruce hibája lesz az is, hogy öszülök. Rá tudnám zúdítani az egészet, ami fotyog bennem....
Azért azt nem kéne, nagyon nem kéne.

Így csak ülök és azt játszom, hogy láthatatlan vagyok. És azt, hogy ö is láthatatlan.