A családom megint hozta a formáját. Már nem is értem miért lepődök meg rajta és miért esik annyira rosszul, hogy fuldoklok a zogokástól.
Elvégre csak 24 éve csinálják ezt, miért gondoltam, hogy attól, hogy pár ezer kilométerrel odébb utazom bármi is változna?
Négy dolgot kértem, többek között némi téli ruhát, ugyan küldjenek már el, ha Moniék épp otthon vannak, egy fityingjükbe sem kerülne, nem kell postán feladni, intézni semmi. Annyit kellett volna egy hét alatt megcsinálni, hogy négy dolgot egy szatyorba vágni és elvinni Budára;). Kb egy órába és pár mozdulatba került volna. A családom négy tagú. Három mert apu egyből kiesik, ő ilyenekkel nem foglalkozik, mit érdekli őt.
A többieknek meg mindez túl nagy megterhelés lett volna.
Ezek után a keserűen a szemébe röhögök bárkinek (kezdve az apámmal), aki azt mondja a családra mindig lehet számítani a bajban.

Ma süt a nap. Holnapra megint esőt mond és hűl a levegő. Muszáj lesz beruháznom némi pulóverbe.