Nehezen alszom el az elmult napokban, es koran ebredek. Ejjel is fel-felriadok, furakat almodom, es nappal faradt vagyok. Azt hiszem magamba kene neznem. Vagy holtfaradtra bringaznom magam. Holnap szabadnap, megprobalom.

Most kulonosen egyedul erzem magam, nincs kedvem a kislannyal bajologni, tenni-venni. Orulok, hogy a lelegzes megy magatol, mert most meg azt is unnam. Delelott fekudtem az agyban es probaltammagam ravenni, hogy felkeljek, mire belemhasitott, hogy baromi messze vagyok a csaladomtol. Annyira idegennek ereztem magam itt, hogy konnyek szoktek a szemembe, es csak az mentett meg egy kiados bogestol, hogy eszembe jutott, hogy irorszagi korutat tervezek, igy elokaptam az utikonyvet es tervezgetni kezdtem. Persze ezt sem elveztem, es hiaba erolkodtem, ott maradt az az erzes, hogy a vilagvegen vagyok, senki nem gondol ram, senkinek nem vagyok fontos.

Ha nem ulok 8 orat a net elott a barataim szepen elfelejtenek, csupan ama egyszeru teny folytan, hogy nem vagyok az eletuk resze. Es a legtobben emilt irni is lustak. Mert epp dolguk van, nyaralnak, telelnek, dolgoznak, esznek, isznak, mennek, jonnek, furdenek, aznak, bevasarolnak, nagytakaritanak, setalnak, veszekszenek, szeretnek, utalnak, akarmitcsinalnak. Annyira nem vagyok fontos. Es ez kibaszott sz@r erzes.