Most jöttem rá, hogy elhanyagoltam a pozitív megerősítést a gyerekekkel való kapcsolatomban. Vagy legalabbis nem tulajdonítottam neki akkora fontosságot, amekkorát kellene. Pedig basszus, így működöm én is! Ha megdícsérnek, sokkal jobban dolgozom, mintha állandóan szidnak:() Miért gondoltam, hogy egy gyereknél nem így van? De hát sokkal könyebb házsártoskodni, mint dícsérni. Nem is tudom hogy kell dícsérni úgy, hogy érezze is azt, mennyire komolyan gondolom:((

Holnap találkozom a nyári munkaadómmal. Majd referálok. Kíváncsi kíváncsi:)