He shot me down bang, bang......I hit the ground bang, bang.....

Mint egy végtelenített szalag szól a Winampban, mert ezek már a modern idők, modern emberekkel.
Cica szuszog mellettem, zene szól, hó esik, még akár békés is lehetne minden, ha nem szorongatná a torkomat ez a valami. Még nevet sem tudok adni neki.

Egész nap morogtam a főnökre, tegnap kimondottan bunkó volt, mikor háromkor hazakéredzkedtem halálosan kimerülve.
Este fél nyolc, mennie kell, persze menj, te is. Ma sem jutottam el a dokihoz.... Nevet én meg hozzávágom, nem az egyáltalán nem vicces, hogy igazságtalan vagy. Tudom, hogy dühkitörés, jön és persze megkapom. És persze van mit előszedni a fülem mögül.

Aztán csak állunk, és beszélünk. Sértettség és könyörgés, ez a két kulcsszó, és én észre sem vettem, még azt sem, hogy hol nincs rendben valami, elvesztem a papírok meg a számok között, csak a túlfelet és a rendszert okolva.

Semmivel nem könnyebb egy ilyen egymásrautalt főnök-beosztott viszony, mint egy átlagos párkapcsolat. Semmivel.

Meg kell tanulnom alul lenni. És meg kell tanulnom felvenni a váza alakját. A víz sem veszíti el a lényegét ettől.

És a tűz?