Az úgy volt, hogy tegnapelőtt írtam szösszenetet, de kétbalkéz alteregóm máshogy akarta, de lehet nem is baj. Egy post noir lett volna, nagyon összerakott, nagyon igaz, de mégiscsak setét.

Ma viszont egy csomó olyan dolgot csináltam, amit nem szoktam.

Egy: kiállításra mentem.
Kettő: barátnővel futottam össze, mindenféle lelki és egyéb rákészülés nélkül.
Három: elmentem a helyi fitnesszterembe és órarendet szerzettem.

Jah..és csináltam egy olyat, amit szoktam.
Négy: nagyon dühös lettem a főnökömre. De erről írni sem akarok. Gondolni sem akarok.
De csak szép sorban...

Az egy.
A kiállítás. Gobelin. Én és a gobelin. Mint én és az acélbetétes bakancs, gondoltam, aztán mégsem, csak álltam ott elhűlve. A más határán.
A képnek nálam érzőbb adott címet:

Kitekintés a hihetőből.


A kettő.
Barátnő Londonba megy kérdezte mit hozzon én meg csak álltam ott bután, karamellás popcorn mondtam és tudtam, ha megjön, a sarokbavonulás lesz, sírás lesz, elvágyódás lesz, karamelláskukimajszolás lesz. Visszavágy lesz.

A három.
Elmentem a fitnesszórarendért és vállon veregettem magam, mondván ez majdnem felér a betervezett sétával. Tévedés ne essék, négyhengeres motor vitt, nem a lábam. Sok sikerrel kecsegtet mindez? Na majd én megmutatom!!

Alteregóm, a szenya csak csendben teszi hozzá, hogy: Muhahahahahahaha.