Lassan alakul valami bennem. Még nem kész elhatározás, de mozgolódni kezdett. Vannak dolgok megint, amit leírnék, nem történések, csak hangulatok talán. Nem emberek, lelki bonyodalmak, csak részletek, egy virág, egy mosoly, egy lebbenés. Csak mindehhez nem vagyok elég.
Ahogy tegnap diákat néztünk E-éknél és majdnem sírva fakadtam a fotelban ücsörögve, hogy mennyi mindent nem hoztam haza Írországból, mennyi kép van ideig-óráig még különböző fiókokban elrejtve, amik sosem kerülnek más szeme elé, és előlem is bújnak és fakulnak persze, de mindez cska akkor jut eszembe, mikor olyan képet látok a Tisza-partról, amit én is csinálhattam volna a Seven mile waternél.

Ha tudnék fényképezni.
Ha tudnék írni.
Ha tudnék varrni.
Vajon boldog lennék most?