Már a reggel dilemmával kezdődött, menjek-e fogorvoshoz, avagy mégse?
Ugyanis hazatelefonóztam és megkérdeztem az én mesébe illő Tündérfogorvosnénimet, ráér-e decemberben megreparálni engem és egyben bejelentettem, hogy az ideiglenes tömésem kilyukadt, és ma megyek reparáltatni.
Mire a Tündérnéni hallhatóan a szívéhez kapott, és a lelkemre beszélt, hogy ha csak lehet ne menjek, mert jajj, ha valamit elrontanak ott, veszik a fogam.
Ennek megfelelően az ágyon találtam magam, harminccentis tükröt próbálva a számba taszigálni, hogy a felületes kiokítás után eldöntsem, vajh kibírja-e még egy hónapig a rogyadozó tömés.
Aztán úgy határoztam elmegyek a dokinénihez, mondja meg ő, szerinte kell-e tömés.
És lőn.
A dokinéni kedves volt, meghallgatott, megértett, nem okoskodott, árat mondott és két perc alatt tömködött némi fehér enyhén sárgabarackbefőttszagú fehér maltert a lyuk helyére.
Én meg kis büszkebüszke vagyok, hogy ilyen ügyesen megoldottam.
Ezt is.

Merthogy, TADAMMM, két tükör van a robogómon ismét:D
Kb. fél órámba telt e művelet, és ebbe számítsátok bele a 25 percet amíg várni kellett, hogy a rozsdaoldó spray hasson.
Merthogy tudtam én, hogy ez egyszerű, de senki nem hallgatott rám, mindenki csak a Honda-dealert emlegette az ország különböző pontjain, mikor csak tanácsra lett volna szükségem, hogy fújjam le rozsdaoldóval.
Na és ugye ez az amit Bruce nem csinál, ilyenekkel ő nem foglalkozik. Pedig annyi lett volna, hogy ránéz a robogóra. Fél perc sem.
Meg kell tanulnom vadidegen országban hivatalos ügyeket intézni és kérni, kérni, kérni. Ez még otthon is nehéz.