Rosszul kezdodott az egesz. Nem volt szabad szallas Derryben (avagy egyesek szerint Londonderryben, de itt ez is, mint annyi minden, attol fugg, hogy katolikus vagy protestans vagy-e), igy nem penteken mentunk a donegal-i kirandulasra, es nem oten, mert Eva, a spanyol lany ugy dontott, hogy ofenseget nem ertesitettuk idoben, igy o nem jon. Negyszer indulok el a lakasbol, de hopp egy utlevel maradt otthon (persze, hol vagyunk mi meg az EUtol), hol a pulcsi, vagy a kulcs.

Pentek este erkezem az onkentesek hazahoz, Miriam sapadtan nyit ajtot, es magyaraz roviden, hogy puskaporos a levego, mehetnenk setalni? Leteszem a hatizsakot, koszonok Rossannanak, az uj olasz lanynak, es huzunk a bolt fele.
Kozben Miriam mesel, hogy Marcella ket orat vart a buszpalyaudvaron, mert nem kapta meg az smseket, aztan uvoltott, mikor hazaert, hogy hogy kepzelik ok ezt.

Miriam sirva fakadt, mikozben ezt meselte. Nehez egyutt lakni, akarkivel.
Hazaerunk a ket oras setabol, es erzem, nehez feladat elott allok, ha hetvegezni szeretnek menni. Miriam hallani sem akar arrol, hogy Marcellaval menjen kirandulni, Marcella utal koran elindulni, Rossanna meg en mindenkeppen menni szeretnenk, de nem Miriam nelkul.

Atbeszeljuk Miriam nelkul olaszul a kertben, aztan Marcella nelkul angolul, ovatosan, hogy meg ne sertsunk senkit diplomatakat megszegyenitve lavirozunk Rossannaval a lanyok kozott, hogy aztan vegre Miriam kiadja magabol a merget, es elhatarozzuk, hogy indulunk hajnalban, hatha valami jo sul ki mindebbol.

Reggel hat baromi koran van, kodos, esos es felhos Derryben is, de hangulatos. Aztan at a hataron, amibol tenyleg nem vesz eszre tobbet az ember, csak hogy az ut egy savnyira szukul, es megjelennek a misztikusnak latszo ir feliratok az utjelzo tablakon. Megerkezunk, a hostel pici, de olyan tiszta, hogy a padlorol enni lehetne, szendvicseket gyartunk es egy skiccelt terkep alapjan utnak indulunk.

Persze megint en ragadom magamhoz a terkepet, es a vezetest is, de senki nem tiltakozik, es a donteseket konszenzussal hozzuk. Ir kunyhok mellett fenykepezzuk egymast, gombolyu szines kavicsokat gyujtunk a tengerparton, majd elvetjuk az osvenyt es terdig gazolunk a vizes fuben, viragok kozott, koves sziklakon, es saron at. Patakokat ugrunk at, csonakazunk a cipoinkben, es bar felek, nekem akarnak tamadni, de nem, csak vihogunk, es remeljuk Miriam kohogese nem valik sulyosabba. Aztan visszatalalunk az osvenyre, es a nap is kisut, vizesek vagyunk terdig, kicsit sarosak, es persze mindenki csak egy nadragot hozott, ket napra minek tobb?

Agyba zuhanas a vacsora utan, a feszultseg mar reg eltunt. Masnap reggel a megtalalt osvenyen indulunk utnak, es rajovunk, hogy egyszer fordultunk rossz fele, de nem banjuk:) Aztan fel az undormany betontoronyhoz, ahol Irorszag legeszakibb pontja, hirdeti a tabla, es megtalaljuk Irorszag masodik legeszakibb B&Bjet is, a masik hazudik, jegyzi meg Marcella. Vegig a parton, a sziklak gyonyoruek, a viz kek, ragyogo napsutes, a hegyek kozott megis kod szall, megallas nelkul, ilyet meg sosem lattam.

Baktatunk az uton visszafele, a taxi haromra jon ertunk (mert ugye a vilag vegen busz nem jar vasarnap). A sofor hallgatag de mosolygos, es mi tikkadtan csucsulunk a kocsiban Derryig, aztan csak bamulunk a buszbol, ahogy egyre kozeledunk Belfasthoz. Egyikonknek sincs kedve igazan hazamenni, de szerdan bucsubuli, Miriam megy haza.
O az egyetlen baratom itt.