Utalom a sort. Valaki, ugy egy hete azt mondta nekem, pont azert jo, mert keseru. Mint a hangulatom. Ez duborgott a fejemben, mikozben hallgattam a szisszenest, amivel egy doboz kinyitasa jar. Es az elso korty utan rajovok, hogy miert is nem szeretem a sort, de most jo szenvedni, valahogy jo ujra es ujra felkeszulni a keseru izre, kicsit talan kinozni magam vele. Aztan az utolso par kortyot kiontom a mosogatoba. Eleg volt.

A bacsi szerelmes. Nagyon szerelmes, majdnem ugy, mint egy kiskamasz, csak sokkal-sokkal tudatosabban. Kepeslapot vesz, viragot, es a baratnorol beszel. Meg a felelmeirol, hogy 14 eve nem nyilt meg igazan senkinek, hogy csalodott egy nagyot, hogy mi lesz,es hogy jajj. Meghallgatom, mert ugy tunik, most erre van szuksege, egy nonemu egyedre, aki meggyozi, hogy nem, nem nyalas "szeretlekes" kepeslapot vinni a kedvesnek, es elmondani neki, mennyire megvaltoztatta az eletet az elmult ket honap alatt, es ilyet meg nem erzett senki irant. Es fel, nagyon fel, de igyekszik kordaban tartani a szornyeit, tudatosan. Az egesz haz sugarzik tole. Jo latni, nagyon nagyon jo latni.