Tegnap szinte végigaludtam a napot. Lehet vashiányos vagyok. Vagy álomkóros. Depressziós. Agyhúgyköves. Pszichopata gyilkos. Alvajáró. Vagy hipochonder:)
Mindenesetre így utólag jobban néz ki, ha azt mondom, csak készültem arra, hogy az éjjel mást fogok csinálni.

Úgy kezdődött a dolog, hogy fél hat felé elkezdtem Harry Potter 5-öt olvasni. Filmszakadás. A következő kép, hogy hajnali három óra, dideregve fekszem az ágyamon, amikor is a betűk úgy határoztak, ők bizony itt most szabotálják a továbbolvasást és csendesen egymásba olvadtak. Így feladtam a harcot, de most gonosz leszek,kielégítem a bosszúvágyam (he-he) és elárulom, hogy a 439. oldalig (angolul kb. fele olyan lassan olvasok, mint magyarul:/) senki kulcsszereplőt nem nyírt ki a Rowling néni, ellenben megörvendeztetett némi kacagással..is:)
Eddig ez tetszik a legjobban az összes közül, bár sötétebb a hangulata, mint az előzőeknek, érezhető a fejlődés, nem kicsit (Elmaradtak végre az előző részek zanzásított leírásai a történetből, valamint annak százhuszadszori ismertetése is, mi az a kviddics. Megmaradtak ellenben az idegesítő kiszólások a történetből, sokszor feleslegees magyaráz(kod)ásokkal. De végülis ez egy gyerekkönyv, nem?).
Igyekszem a maradék 320 oldalt ma este felfalni, hogy aztán sírhassk, milyen hamar vége lett:))) Olyan érzésem van, mint mikor először olvastam a GYUát, vagy Vonneguttól a Titán szirénjeit. Szeretném, ha vége lenne, hogy ne csak a szálakat lássam, de a mintát is, amit kiadnak; ugyanakkor késleltetném a véget, amennyire csak lehet, mert isteni érzés fonódni látni a történetet, összeszedni a téglákat, és pakolgatni egymásra, vajon melyik jön a másik után.... Persze, hogy mindig a mohóságom győz, fene a türelmetlen valagamba, nem rémlik, hogy valaha lassan élveztem volna egy könyvet:/