Most olvastam E. levelét, és irigykedem. Nem nagyon, csak úgy közepesen.
"kepzeld, eljott velem az allamvizsgara, de ez mind semmi, vegig simizte a hatam, nyugtatott es elbuvolt mindenkit a kornyeken es szerintem nagy reszben neki koszonheto, hogy ugy mentem be vizsgazni mint a megtestesult nyugalom..."
Énisénisénisénis mostakarom!!

Nem mintha ő nem érdemelné meg. Sőt.
Irigy vagyok, hű, de mennyire. De kezdem ezt elfogadni. Igaz négy éve kezdtem, és azóta nincs haladás e téren:)
De legalább nem mástól irigylem EL a dolgokat, csak én is szeretnék.
Most pl. optimista lenni. Azt érezni, hogy leállamvizsgáztam. Szabadnak lenni.

Azzal, hogy idejöttem, csak kitolom az egyetemet. A fiatalságomat. Ennyire félnék tudat alatt felnőni?