Kábé három hónapja vettem észre, hogy a legtöbb mondatomat így kezdem a munkahelyen. Ami - belátható módon - nincs túl pozitív hatással sem rám, sem a többiekre, plusz igencsak mutatja, mennyire vagyok lelkes a benti helyzettel kapcsolatban.
Van az a helyzet az állásinterjúkon (Trainspotting beugrik?), amikor okos HR-es néni, aki megtanulta az iskolában, megkér, hogy ugyanmá' kedveském, sorolja már fel három rossz tulajdonságát. És ugye erre mi a sztenderd válasz? (Amit oly ügyesen megtanulunk ugyanabban az iskolában - mai napig vigyorgásra késztet, ha belegondolok, hogy mi lenne, ha ex évfolyamtársam interjúztatna.) Hát persze, hogy nyomjuk amaximalista vagyok kérem szépen és annyira tökéletes munkát végzek, senki nem bír lépést sem tartani velem, csuhajja.
Az a baj, hogyha levered a lécet, amit magadnak pakolsz fel jó magasra (ráadásul úgy, hogy előtte magasugrást csak tévében láttál) és aztán megint és megint és megint akkor egyszercsak eljön az idő, mikor már ugrani sincs kedved.
1 megjegyzés:
en azt mondtam, hogy jo: kritikus vagyok / rossz: kritikus vagyok. mosolyogtak, felvettek.
(amugy meg megnyitottam a blogod es dezsavum lett.)
Megjegyzés küldése