Mostansag azt hallom otthonrol, hogy hulyeseg (volt) maradni, ugy sem tudom veghezvinni azt, amit tervezek. Ez ugyan nem meglepo, a reakciom azonban picit igen, pedig mar ismerhetnem magamat ennyire. Ezt is otthonrol hozom persze.
Apam nevelese: Nem leszel kepes elvegezni a gimnaziumot, egyetemet, meg fogsz bukni, ne vard, hogy olyan jol tanulj, mint az altalanosban, itt mar nem ismernek, nem vagy kivetelezett, ugyis terhes leszel...stbstbstb.

Ez az acelkemeny dac, ami legtobbszor art, amin nem tudok atlepni, amivel mindig szembetalalkozom. Eloszor csak bizonygatom (kicsit talan magamnak is), hogy nem igy van, nem ugy van, jo lesz ez, meglatjatok. Aztan mar csak jol leplezett, pillanatnyi hideg duh a reakcio, es erzem hogy fal no bennem. "Majd meglatjatok!"- gondolom, es meg morranok is magamban cseppet. Majd meglatjatok.

Csakazertis.