Most úgy vagyok, nem is tudom igazán hogy. Híreket mondok.

"Haza"költöztem. Nem olyan igazi-igazi otthonérzés ez, de jo ismerni minden dolog helyét megint, jó tiszta dolgok között lenni, nem csukott ajtókkal találkozni és úgy érezni, hogy valamilyen családféle-dolog részszerüsége vagyok. Messze nem teljes jogú családtag, mikor együtt mindenki, Megan Claire-hez tartozik, a fiúk Bruce-hoz, Bruce Claire-hez en meg úgy sehova. Néha rossz, hogy a kocsiban csak öt hely van, es nem férek be, néha jó, hogy magától értetödö, hogy átkiabálnak, ha a film kezdödik. Nem tudom, hova pakoljam magam ebben a fura helyzetben, állandóan félek, hogy túl sok leszek. Ugyanakkor szeretnék picit többet, csak egy kicsit, hogy ne érezzem úgy, hogy kolonc vagyok, mert valahogy ugy erzem, csak en gondolom ugy, hogy az vagyok. Szoval ez nagyreszt nem tolem fugg, hanem toluk. De ok meg nem tudjak, hogy ez a problémám.

Ehh, nincs kedvem ezen rágódni, majd.

Connor köszöni jól van (rapszodikusan használom az ékezeteket, hozzá kell szokni újra), bár a pasi ma reggel indult két hétre Dél-Afrikába. Tegnap elémállt mind a (mostmár) tizenkét évével:
- Emlékszel januárvban mi történt, mikor apu elment két hét gyakorlatra?
- Igen.
/idézet egy januári levélböl
Nemsokara huppogest hallottam lentrol, aztan ketsegbeesett zokogast..
Ugy pattantam ki az agybol, mint egy jo kondiban levo nikkelbolha, es masztam le a lepcson. (Mindezt hajnali 3/4 5kor!:()
Connor (a kisebbik) ucsorgott a szobaban, zokogott, es amennyire ki tudtam venni, epp az apjaval beszelt telefonon.
Mint par perc mulva kiderult, felebrdet, es ugy ahogy volt, egy szal rovidnadragban, poloban, mezitlab kirohant a marha hidegbe, futott a kocsi utan az aszfalton, egesz a keresztezodesig (vagy 50 m). Felsebezte a labat, kicsit szetfagyott, es mindezt sirva.
Zokogott, ketsegbeesve egesz reggel, mar nem akart lefekduni, ergo virrasztottam mellette. Tevet neztunk, pityergett. Nem tudtam mit tegyek. Nyolc napja voltam itt, es meg egyszer sem simogattam meg oket...Nem ereztem magam eleg kozeli kapcsolatban ehhez..foleg a kisebbel nem:(
Nagy nehezen sulitime lett, de azt mondta, rosszul erzi magat. Meg isa ertettem..keveset aludt, sokat sirt..Ezek utan egyik gyereknek sem lenne kedve suliba maszni:()
Ergo hagytam, hagy maradjon itthon. Brett is probalta vigasztalni..nemigen ment:(
Es ezek utan kovetkezett eddigi eletem egyik legemlekezetesebb napja.. A kissrac fel orankent probalta felhivni az apjat, aki nagyreszt nem volt bekapcsolbva, felhivta a nagymamajat, irt az anyjanak, sirt, probaltam elaltatni, megetetni..hol ment, hol nem..Mar neha-neha en is elbogtem magam tanacstalansagomban, akkor nekiallt vigasztalni..:)
Vegre este hat ora lett, mikoris hivatalosan is hivhatta az apjat..de a napom nagyreszt azzal telt, hogy probaltam szamara valami szorakozast talalni (atlag tiz percenkent, mert addig volt kepes barmi uj dolog lekotni a figyelmet), barmit, csak ne kezdjen el zokigni, mert a vegen meg tenyleg rosszul lesz..Lefaradtam rendesen, mondhatni a kethetes zokni jobban nezett ki (es valszin jobban is erezte magat), mint en. A legrosszabb az egeszben az volt, hogy totalis csodnek ereztem magam. Es persze teljes bukasnak az ittletemet. O meg csak sirt..es nem tudtam mire van szuksege..es megmondani sem tudta (volna), mert ahhoz meg kicsi, nem ismeri elegge magat. Brett sokat segitett, leultunk harman beszelgetni, hogy miert is sir, miert van ez, ne gondoljon folyamatosan az apjara, el kell foglalnia magat stbstb. Nyo kozos erovel megegyeztunk, hoyt holnap(azaz ma) suliba megy, hacsak nem haldoklik..:)
Este az apja szobajaba fektettem le, mind a ketten ott ucsorogtunk Brettel, amig el nem aludt..(mellesleg nem telt sok idobe). Ejszaka fel-felebredt,, atmentem, betakartam, atoleltem, amig el nem aludt. De ugy nez ki igy szerencsere sikerult legalabb kipihennie magat. Reggel meg vart a nagy kihivas: levelet szerkeszteni a tanarnak, arrol, mi is tortent itt. Miert nem volt suliban, es miert nincs kesz a hazija...

- Ezúttal nem fog megtörténni. Lehet kicsit szomorú leszek, de ennyi.

Ennek megfelelöen most kicsit szomorú, de ennyi.

Megváltoztak a fiúk. Connor kicsit komolyabb és kicsit kevésbé önzö. Brett zárkózottabb és kevesebbet van itthon.
Mondom mindezt egy nap után , persze, remélni sem merem, hogy Connor ilyen marad. Azt viszont remélem, hogy Brett nem marad ilyen.

Istenem, hogy én milyen unalmas vagyok....