Tegnap este bebiszitteltem, neni mosolygos, bacsi kopasz, gyerekek erthetoen beszelnek, gyonyoru kek szemuk van, es fel ora kerdezoskodes utan megnyilnak. Dinoszauruszozunk, repcsizunk, estimesetolvasok ne`mi segitseggel, aztan sirasra rohanok fel, hatat simogatok, kislampat kapcsolok, ablakot nyitok.
Kicsi, puhak, es szukseguk van ram. Ellenallhatatlan kombinacio.

Ma kirandulas Bangorba megint. Azt hiszem, jobban szeretek egyedul felfedezni eloszor. A sajat tempomban menni, ott megallni, azt megnezni, amit en szeretnek, fenykepezni otpercenkent, almodozni a parton, bokaig furni a labamat a homokba, es sutni a napot. Aztan mikor mar kielveztem, johetnek a tobbiek, tarsasaggal egyutt elni vegig hasonlot. Miriam es Philip. Mas esetben aggodnek, hogy felesleges harmadik vagyok, de nem veluk. Figyelek es tanulom az aprosagokat, amitol nem erzem magam otodik kereknek a tarsasagban, pedig latszik, hogy szeretik egymast, latszik, hogy osszetartoznak. Hol csak izzadva menetelunk, hol vihancolva lepkedunk. Meleg van, tuz a nap. Ez a 26-28 fok mar kanikula itt, a huvos tengerparti szel is csak egy picit segit rajta csak. Heverunk a napon, alattunk melyen a tenger, a strandon sok-sok ember, de a zaj nem hallatszik hozzank. Heverunk es gyumolcsot, friss, magos barnakenyeret tomunk a szankba sajttal, eper, szolo, barack, kiwi, viz, viz, viz. Aztan probalgatom mire emlekszem nemetbol, csak a vicc kedveert. Komoly dolgok kerulnek szoba, majd kacagas megint. Csak fekszunk a kovon, gondtalan szombat delutan. Atsut a szememen a nap, ahogy ott fekszem es probalom felidezni a fakat es a tengert, az utat idaig, de nem megy, ujra es ujra ki kell nyitnom a szemem latni, latni, latni..... es azt akarom, hogy most itt, alljon meg a pillanat, amig nem vesem be ezt a percet egy eletre, es pakolom el jol.

Tul sokaig hevertunk, a legkozelebbi vonatallomas pedig haromfele van. Vagy jobbra, vagy balra, vagy a jobbranal is jobbrabbra. Nehez kerdes, hogy az idos holgynek, a laza csavonak, vagy az oreg bacsinak higyjen az ember. Elindulunk, meg van huszot percunk, tiz perc, ot perc, harom perc, nem erjuk el. Halljuk a vonatot, talan a sarok mogott....Loholas, meleg, izzadas, pliz, pliz, pliz, hopefully...lets run....
Az ember ilyen utolso pillanatig remenykedos fajta (tudnank enelkul letezni amugy?), hatha most kesik az amugy mindig pontos vonat, hatha, hatha.
Nem kesik, de elerjuk. Philip szalad, es van valami gaz az indulas korul. Tudom, hogy nem lehetett maskepp. Nekem ezt, itt, most el kellett ernem.

A kezem negerbarna, magamhoz kepest......najah.....konyoktol lefele. Raszokom a trikora, mert ez tobb mint vicces igy:)