Szabadvers az együttélésről - csak komolyan kérem

Mert reggel felkelünk
és aztán egész nap ülünk a fotelban
én főzök, ő úgy tesz mintha dolgozna
én meg nyaggatom, hogy intézze már el
ezt meg azt
aztán szót is fogad.

Nem, nem a gyerekem
a párom azt hiszem és
épp ezért zavar.

De aztán meg ő szól rám, hogy
ejnye
És akkor elszégyellem magam.

Két gyerek vagy két fölnőtt:
azt hiszem még nem döntöttük el.

Karácsony óta annyi minden történt és semmi sem történt. Itt vagyok, nem otthon, hanem itt messze és próbálom kialakítani az életem. Felderíteni a környéket, megtalálni a tökéletes tejfölpótlékot, mosóport, kenyeret.

Néha pillanatokra rámtör a honvágy, és hiába csak egy pillanat a sajgás marad hosszan, mikor rájövök, hogy nem hívhatom fel a komámasszonyt azzal, hogy mi lenne, ha vasárnap meglátogatnám a keresztgyerkőcöket.

Nem gondolkozom ilyeneken persze reggeltől estig, van ezer más dolog, amiket csinálni lehet. Aktívan munkát keresni például, aminek meg is van az eredménye: két hete kezdtem, azóta voltam 14 ügynökségnél leadni az önéletrajzom és elbeszélgetni különböző bácsikkal és nénikkel arról, hogy milyen munkát is szeretnék.

Van már igazi, brit biztosítási számom (ie. NI number alias NINO), amivel hivatalosan is tagja lettem az itteni közösségnek. Jogosítványom még nincs mert a DVLA ül rajta és tagadja, hogy kapott volna tőlem bármit is. Mivel jogsim nincs bankszámlám sincs még egy ideig.

Már tudom hol a könyvtár, tanulok a számvitel (igen, angolul is pont olyan vacak, mint magyarul) vizsgámra, nézelődöm, hogy mi minden kell az autóvásárláshoz, jód helyett vettem fertőtlenítő krémet és géz helyett vattázott izélapot.

Szokom a félhomályt, tanulok örülni fél órás napsütésnek, próbálom kideríteni, hogy valaki kedves vagy csak nagyon udvarias. Órákat beszélgetek Gemmával, aki aranyosabb főbérlőnek bizonyult, mint vártam és sokat olvasok.

Szóval semmi extra, szokom az életem.

Karácsony

Idén nagyon más volt a karácsony, mint eddig bármikor: az első, igazi önálló karácsonyunk, inkább szükségből, mint szabad elhatározásból, mégis jól sült el.

Ami nem volt: ideges sütés, kiabálás, rohangálás, zsivaj, veszekedés, hús az asztalon
Ami volt: karácsonyi zene, nevetgélés, sokatevés, gyertyagyújtás, kicsit spiccesen társasjátékozás

Persze a dráma idén sem maradt ki, de ez talán majd változik. És ha nem, legalább messze leszek tőle.

Na de a karácsonyról: az egész ott kezdődött, hogy vagy három napig vásároltuk a karácsonyi vacsorához valókat és kutattunk receptek után. Aztán 23-án elkezdtünk tésztát gyúrni és pirogot csinálni, mindketten életünkben először: Ark tudta hogy kell kinézniük és hogy milyen ízük legyen, én a leírás és magyarázatok alapján igyekeztem a főzési tapasztalatot adni a receptek egyenesbe hozásához. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a halhoz abszolút nem értek: a halászlé és a rántott hal megy, az összes többi a "párolva fokhagymával és citrommal biztos jó kategóriába tartozik", ami lássuk be elég egyhangú és kevéssé igaz.

Az eredmény:

Pirog nyersen

A töltelékek:
túrós-hagymás törtkrumpli és gombás savanyúkáposzta

Pirog főzve-sütve

Céklalevesbetét (uska)

Mondtam, hogy nem vagyok egy halmágus...

Az író- és számítógépasztal ünnepi sarka:
se ebédlőasztalunk, se mélytányérunk, se merőkanalunk

A karácsonyfával is voltak gondok: 23-án egy helyet találtunk, ahol még árultak pár maradékot, mint pl. ez:

Aztán ő lett a nyertes.

Jah, és karácsonyfatartót persze már sehol nem kaptunk, így egy öreg szék lett a kiváltságos:

Bizonyíték, hogy a díszek és az ajándékok teszik a karácsonyfát:

És a dobozokban: könyv, papucs és a már hagyománnyá váló belga praliné (ahogy Ark megjegyezte: van annak előnye, ha az ember anyja Belgiumban él)

Ijesztő, hogy a tartalmuk 85%-ban ugyanúgy megszívlelendő, mint közel 100 éve

Mi vs. hideg angol padlók - a férfi verzió

és a női

Albert és John is szereti a csokit

Bonni híradó

A cím azért nem teljesen korrekt így, mivel régen írtam, így lesz benne ez is, az is aztán mindenki kiválogatja mi kell neki belőle.

Ott hagytam abba, hogy megérkeztünk Londonba, hogy jajj itt most havajdízsé lesz, öt nap felhőtlen mulatás mielőtt belevágunk a nagy kalandba. Persze ismerhetném már jobban magam, szerintem mindenkinek nehezen menne a mulatozás, ha tudná, hogy mennyi minden intéznivaló és bizonytalanság vár rá az öt nap múlva.

Azért sétáltunk egy napnyit a belvárosban, ettünk finomakat, de be kell valljam, nem bántam, mikor elértem/tünk az intéznivalókhoz. De még mielőtt tényleg odaértünk volna a párom azért még lekéste a repülőjét nem kis pluszkiadást okozva a büdzsénknek, ami per pillanat nem áll annyira rosszul mint az izlandi és a magyar államkassza, de még pár hasonló húzás részünkről (a szemfülesek észrevehetik, hogy lassacskán ez injkább másfeles blog mint egyemberes blog : énből mi (én plusz az árnyékblogger, aki csak említésre kerül, írni sosem ír) lett - olyan mint a kisgyerekes/terhes anyukák: picit szűkebb a világ.), szóval még pár hason húzás részünkről és jönnek a májkrémes és vajaskenyér napok, amit nem tudom a másik fél, aki nem szokott nélkülözéshez, hogy és meddig bírna.

Node mi is a helyzet, mert eddig sok tényt nem közöltem, mi? Némi unszolás után eldőlt, hogy Bristolban kezdjük angliai életünket: nincs messze London (vonattal másfél, busszal két és fél óra), van közvetlen járat Magyarországra, tengerparti város (nehogymár elköltözöm egy bazi szigetre egy tengerileg hátrányos helyzetű országból és víztől messze élek, fenét!) és elég nagy ahhoz (kb. fél milla), hogy a munkakeresés ne legyen hatalmas gond (na igen, ez még a remény része). Elhatározást tett (meg csomó telefonálgatás) követett, így a következő hétvége már Bristolban talált, kiadó szoba után kutatva. Youth hostelben aludtam (és igenis bánom, hogy nem utaztam hátizsákkal körbe Indiát, Dél-Afrikát vagy a világot) és két napig jártam a várost, és büszkén jelentem, hogy van hol laknunk. Illetve lesz, mert a szoba, amit kivettem még felújítás alatt, de januárra kész lesz. Két nap sokra persze nem volt elég: körbebuszoztam a várost (sirályok a városközpontban!), láttam egy-két borzasztó szobát, kikupálódtam az angol bérleményekből..no erről érdemes két szónál többet írni.

A kulturális sokk elég erős, még úgy is, hogy már éltem az Egyesült Királyságban. Ez azt jelenti, hogy nagyon sok dologhoz kell hozzászoknom (és a másik félnek még nehezebb lesz), mint például:
-a legtöbb helyen fűtés reggel van két órát, meg este négyet, ezért papucs, mamusz, meleg zokni, extra pulóver ajánlott, valamint minél hamarabb érdemes lesz munkát találni, mert az irodában remélhetőleg meleg van
-ha nincs fűtés, nincs meleg víz sem
-a dupla szoba lehet 5 nm is, vagy 12
és egyéb:
-a társadalom bizalmon alapul: nincs lakcímkártya, személyi igazolvány és ha gázszámla van a neveden félisten vagy
-a britek borzasztó nacionalista nemzet
-minden ruha el van számozva.

Szóval egyelőre úgy gondolom a britek totál lököttek és nem is értem, hogy működik az országuk (sőt mi több, ezzel nem vagyok egyedül, de aztán lehet, hogy mindez csak a sokk része: beszéljük ezt újra 2 év múlva).

Mindenesetre most Bonnból írok (lásd cím), ketten karácsonyozunk idén (hazamennyi ilyenkor ijesztően költséges lett volna), saját karácsonyfa, főzés (sütés nem, mert csak egy kis villanyrezsónk van), maradék szaloncukor. Lengyel menü lesz, hústalan, hallal és céklalevessel (ne hüledezzen senki én örülök, hogy egyikünk sem ragaszkodott a tradicionális 12 fogásos karácsonyi vacsora 2 főzőlapon történő elkészítéséhez) aztán magyar mézeskalács (még Londonan sütöttem). A Jézuska is halad az általános recesszióval és csak anyósjelölttől kapunk ajándékot mindketten, a többi idén elmarad - ha nagyon szarkasztikus szeretnék lenni, akkor azt mondanám, hogy a költözés az ajándék, hahaha.

Pedig a neheze - hogyan találjunk állást Bristolban - még csak januárban jön. De addig is karácsony van, meg mézeskalács. Meg nagytakarítás úgy öt perc múlva.

No igen, míg Albert és John az utazás, álláskeresés és egyéb királyságbéli kalandok vicces vagy gunyoros oldalát vizslatják, addig én megtartom a kis személyes blogomat (nem oxymoron ez?) az aggódásra és a kétségbeesésre. Lassan már több személyiségem lesz mint egy átlag skizofréniásnak.

Tegnap az első nap (és végig a régi mondóka első sora - meg Beethoven Örömódája) dobolt a fejemben hogy karácsony első napja van, köszönt és minden jót kíván egy csíz a csupasz körtefán) főképp semmittettünk. Sétáltunk egyet, észrevettük mennyi minden különbözik és mennyi minden hasonló, csokis kalácsot ettünk és örültünk a napsütésnek. Beszélgettünk mindenféléről aztán este fáradtan dőltünk ágyba.

A terv mára:
-londoni karácsonyi hangulat abszorbálása
-bankszámlanyitás (5 éves ideiglenes jogosítvánnyal, ha sikerül)
-postai cuccok feladása
-jogosítvány átváltásának elindítása

Woolworth

Azért az milyen gáz már, hogy bezár több mint 800 Woolworth bolt és cirka 30 ezer(!) embert bocsátanak el. Mi meg most költözünk a szigetekre. És akkor ne szoruljon a gyomrom az idegességtől, mi?

Fog

Nem, ez nem a londoni köd még, hanem a jobb alsó hetes ami vagy megmarad vagy sem. Szegény kis fogam most fontosabb lett, mint a költözés miatti aggódás.

Ez is olyan apró öröm, mint pl. az, hogy a mai munkaközvetítő cég nénije nem hajtott el a jó büdös pitlibe és hogy a takaró-párna kombó befért egy kis műanyagcipzárosba.

Még 8-at kell aludni indulásig. Remélem addig - ha munkám nem is - fogam azért lesz.

Éljenek a listák

Ma lehet, hogy kiderül lesz-e munkám. Vagy sem, mert ezt már két hete is gondoltam, mindenesetre erőteljesen vuduzok egy Paul Smith nevű bácsit Cambridge-ben (Remélem a jót abból az 1500-ból ami minimum tuti van), hogy ő pont engem szeressen oda arra az állásra, amire amúgy kevés esélyem van. Megint azok a fránya arányok persze.

Indul a nap megint, bebootolok, betöltöm a mai napi tevékenységlistát és remélem, hogy hajnali 3 előtt ágyba kerülök.

Post Script: éljenek a rég nem látott barátnő-exévfolyamtársak (erről majd bővebben is), a keresztgyerekek (erről is), az ingyen elvihető bútorok (kell?) és a pénzügy tanszék (jah..soká).

Kis dolgok, nagy dolgok...

Furcsa, hogy ilyen nagy döntést a kis dolgokon keresztül érzem leginkább.

Nem veszek már BKV bérletet. Talán soha többet.

Londonban sej-haj...

Az arányoknak igazuk volt, a helyzet annyira rossz, hogy konkrétan mindenkinek felmondtak hétfőn.
Én már pénteken megtudtam, ugyanis felajánlották, vigyem tovább a céget egyedül, jópénzért, de miután összedugtuk a fejünket arra jutottunk így ketten (ez is milyen furcsa, közös döntés az én életemről), hogy itthon már ne keressek semmit, irány külföld.

Nagy-Britannia végül Luxemburg helyett és ez a helyzet adott egy nagy rúgást: a decemberi karácsony előtti londoni bevásárló pár napból végleges költözés lesz.

Még szokom a gondolatot, de az alaphangulat: KALAND!
Csatolva persze az "úristenmileszvelemnincskinnmunkámassetudomhogyantovább" aggodalom, de az majd csak múlik.

Namost ha a cég egyik tulaja megkérdezi, hogy tudnánk-e ma délután beszélni, az 50-50%-ban vagy rosszat jelent vagy jót. Gazdasági válság kellős közepén az arányok inkább a 70-30% felé tolódnak.

Para este hatig ON.

Több mint egy éve történik ez velem minden hónapban, és ahelyett, hogy megszoknám egyre rosszabb lesz.

Amikor itt van, akkor minden kerek.
Amikor elmegy, akkor lesz egy 186 cm magas emberalakú üres tér a lakásban, amit nem tudok elkapni és betuszkolni a szekrénybe, ahogy teszem a pizsamájával és az ágyneműjével. Ott van bármerre nézek, követ bármit csinálok és bármerre megyek és tudom, ha hazajövök még jó pár napig itt találom. Pár nap után csak az árnyéka követ, aztán hozzászokom és észre sem veszem.

És 3-4 hét múlva kezdődik minden elölről.

Dűne

A három hónapos (még jó, hogy csak annyi) Candida-kúra (no fehér liszt, cukor, méz, minimális szénhidrátbevitel - majd egyszer írok róla) jót tett a testemnek, de a lelkemnek kevésbé sem. És be kell vallanom hiába tudom, hogy a mekikaja sz@r műanyag, akkor is szeretem. Jön a kísértés és csábítgat a körtér felé, csak egy sajtburger+kurmpli kombó ebédre, namár.

Ma egy órán keresztül küzdöttem. Hiába. Arra még rá tudtam magam venni, hogy vizet vegyek kóla helyett és sajtburgert valami bazi nagy 1875 kalóriás ugyanúgy sajtburger ízű szendvics helyett, de a helyet nem tudtam teljesen elkerülni. Aztán elbaktattam a Kosztolányira - ha már műanyag kaja, akkor a környezet legyen természetes (Bartók négysávostól+bazi kereszteződéstől elvégre elválaszt vagy 4 fa meg 2m2 sás).

Elhelyezkedtem az üres padon: mellettem csókolózó pár (hjajj a kedvesem ma este már megy is haza), másik oldalon olvasó fickó. Először a szódásüveg szemüvegre figyeltem fel. Aztán a nagy szakállra. Aztán Frank Herbert Dűnéjére. És legvégül a koszos farmerra, a lehordott edzőcipőre és a két hatalmas szatyorra, amiben a fickó a fél életét hordja.

Megakadt a számban a sajtburger. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy van bennem és a közeli padon ülőben valami közös. Sosem gondolkodtam el azon, mit csinál egy hajléktalan, a kérdésre a válasz valószínű az reménytelenség, az ivás és az alvás tengelyen mozogna, de az olvasás nem a lista élén merült volna fel. Igazságtalannak éreztem magam és szégyelltem a hamburgert, a krumplit és az ásványvizet, de legyűrtem, kidobni nem mertem volna.

Bocsánatkérően kullogtam oda a szomszéd padhoz és félve kérdeztem meg, hogy az almáspitémet elfogadná-e, mert már nem vagyok éhes.

Nem lepődött meg csak igent mondott, megköszönte a pitét és én azóta próbálom az érzéseimet helyrerakni.

Fix you

A tegnap pont olyan volt, mint ez a szám, a remény nélkül...

When you try your best, but you don't succeed
When you get what you want, but not what you need
When you feel so tired, but you can't sleep
Stuck in reverse

And the tears come streaming down your face
When you lose something you can't replace
When you love someone, but it goes to waste
Could it be worse?

Kis színes

Mikor előre tudom, hogy különösen vacak nap vár rám extraszínes zoknit veszek. Ha megavacak, akkor extraszínes lábtyűt. A mai napra nem találtam elég színeset.

Az a baj...

Kábé három hónapja vettem észre, hogy a legtöbb mondatomat így kezdem a munkahelyen. Ami - belátható módon - nincs túl pozitív hatással sem rám, sem a többiekre, plusz igencsak mutatja, mennyire vagyok lelkes a benti helyzettel kapcsolatban.

Van az a helyzet az állásinterjúkon (Trainspotting beugrik?), amikor okos HR-es néni, aki megtanulta az iskolában, megkér, hogy ugyanmá' kedveském, sorolja már fel három rossz tulajdonságát. És ugye erre mi a sztenderd válasz? (Amit oly ügyesen megtanulunk ugyanabban az iskolában - mai napig vigyorgásra késztet, ha belegondolok, hogy mi lenne, ha ex évfolyamtársam interjúztatna.) Hát persze, hogy nyomjuk amaximalista vagyok kérem szépen és annyira tökéletes munkát végzek, senki nem bír lépést sem tartani velem, csuhajja.

Az a baj, hogyha levered a lécet, amit magadnak pakolsz fel jó magasra (ráadásul úgy, hogy előtte magasugrást csak tévében láttál) és aztán megint és megint és megint akkor egyszercsak eljön az idő, mikor már ugrani sincs kedved.

Irány Luxemburg

Megint történés van az egy-két éves nem sok, nem izgalmas, nem érdekes, nem publikus után. Kétlem, hogy bárki olvasna, aki régen igen, de mindez igazán-nagyon-sokáig magamnak szólt. Aztán mikor már nem akkor a lelkesedés is alábhagyott - lehet, hogy nyafogóblognak kéne hívnom ezt a helyet?

Azt hiszem újra felveszem a fonalat.

Következő projekt: találjunk munkát Luxemburgban és költözzünk ki, tanuljunk meg németül és aztán majd meglátjuk, hogy hol telepedünk le, én meg a másik felem. Bizony, az izgulós szerelemből ez lett egy-másfél év alatt.

Itt az EU, nem kell már au-par irodákkal felvenni a kapcsolatot, elviekben csak felülök a repülőre és holnap elkezdek dolgozni bárhol. Madjnem bárhol. Mert ugye Németországban még 2 év 2,5 hónapig biztos nem, ott továbbra is a munkavállalási engedély nevű tortúra vár(na), no meg minimális munkalehetőség német nyelvtudás nélkül. Nem, a Das ist eine Katze nem számít nyelvtudásnak.

No alternatíva kilőve (önkénteskedés Németföldön), akkor Luxemburg. Miért is (ne)?
-szabad munkavállalás - juhú
-vannak ismerősök, barátok - mire nem jó egy MMORPG, mi?
-voltam ott most nyáron, az alapvető ismeretek az országról megvannak - a közvécé mosdójában nem aranyból van a csapok ott sem
-tele van pénzügyi állással a hely - csak a tapasztalatom meg tudásom egy bazi nagy nulla
-kiutazni egy állásinterjúra minimum 150 ezer forint - és akkor még benne van, hogy lehet meg sem kapom

Mindenesetre fentiek ellenére próbálkozom - eddig már van a zsebemben (vasárnap óta):
3-4-5 elutasítás
1 telefonos interjú (állásközvetítő céggel)
1 vélemény, miszerint esély van, csak a megfelelő alkalom kell, ami időbe telhet
6 luxemburgi álláskereső oldal bookmarkolva
1 Lux GAAP vs IFRS összehasonlítás
1 luxemburgi főkönyvi számlalista (general ledger)

Szerintem jól állok.

Ma minden gondolatom akörül forog, hogy legyen már este háromnegyed kilenc.
Erről nehéz blogot írni.

Katt. Katt. Kattkattkattkattkatt. Az előbb fürdés közben megvilágosodtam: az egyedüllét miatt kezdek becsavarodni.
Következtetés: Sürgősen kell valaki körém, aki többet beszél, mint a növényeim.
Rule #152: aki nagy családban nőtt fel, az nehezen viseli az egyedülélést.

Az utóbbi időben egyre nő köröttem az üresség. Az utóbbi időben egyre többet konstatálom, hogy írhatnékom van.
A kettő vajon egy-e?

Karácsony az valami olyan, amit gyerekkorom óta nagyon szeretnék és még sosem volt olyan, olyan igazis, mint a filmekben, hóval meg haranggal és nevetéssel, örömmel, mert nálunk nem szokás ez sem. Nálunk tévézés van és vita meg veszekedés, apu meg kimegy és dolgozik, kopácsol és csattog, anyu meg duzzogva ül benn, mi meg nem tudunk mit kezdeni a helyzettel.
A szeretetről szól ez elvégre és nem tudom, talán túl kemények és nagyok vagyunk
de még mindig él a vágy bennem és majd ha saját családom lesz.....

...vajon én hogyan fogom elrontani a karácsonyainkat?

Ma felmondtam a munkahelyemen, ami nem esett olyan jól, mintha mondjuk fél év múlva tettem volna, de azt hiszem sok hajtépéstől megspórolt.
Az új munka meg sokfelelőségesen és kevésszabadidősen hangzik, kihívás meg egyéb elcsépelt szavak.

Amúgy meg?
Amúgy meg szerelmes vagyok.

Ő komolyan gondolja én meg nem tudom hogy gondolom. Egyelőre csak ijedek nap mint nap.
Három nap alatt felborulhat az ember bejáratott kis élete.
Azért jó:)

Van az a dolog a kívánságokkal, meg vigyázni, hogy ki mit hogyan mert még megtörténik.
Én most csak kapkodom a fejem, mert hát most jó épp (egy hete még nem volt az).

És már csak két icipicit szeretnék ha még lehet.
Legyen már nyaralásos.
Maradjon így az öcsém.

De ha a csak a második teljesül én ígérem kivárom a júliust magamtól.

az a baj a tréninghetekkel, hogy nem tudom a lelkesedés a sajátom-e avagy csak kölcsönzött. dolgozni akarok de egyelőre csak unatkozom

hajrá én!

Igen. Nem. Igen. Nem. Jó. Rossz.
Hová tűnt mindenki?

Tényleg élveztem a 3 hónap semmittevést itthon. Úgy néz ki ma elfogadok egy állásajánlatot.
Úgy néz ki megérte várni. Tényleg.

Ahogy már válaszok is vannak nem csak kérdések és sóhajok félni kezdtem és hirtelen méginkább egyedül éreztem magam.

Tegnap egy közel egy éves kislánnyal pakoltunk könyveket le és fel a polcról. Ő a "le" részében jeleskedett persze miközben próbált valamit magyarázni de a "ba" nekem csak "ba". Azt hiszem neki lesz muszáj megtanulni magyarul, én szimplán hülye vagyok a babanyelvhez.

Ma reggel a buszon a mellettem ülő fickó közhelyeket dobált egy lányra, aki néha hümmögött és közhelyeket dobált vissza. Azt hiszem mind a ketten megkönnyebbülten szálltunk le.

Tulajdonképpen a jó reggeleket Demszkynek köszönhetem, aki feltúratott mindent a körtér környékén (miközben bennfentes információ szerint se pénz, se terv, se semmi nincs kész ahhoz, hogy azt be lehessen fejezni, gyakorlatilag pár munkás lézen a falak mögött), ezzel arra kényszerítve, hogy reggel a Kosztolányin átszálljak. Átsétálni a parkon a Feneketlen tó mellett csípősen hűvös napsütésben és mindenféle gondolatokat toszigálni ide-oda nem rossz kezdés egy napnak.

Már csak 25 nap és munkanélküli leszek. Alig várom.

Egy hete felmondtam a munkahelyemen.
Ma reggel sírógörcs jött rám a gondolattól, hogy be kell mennem dolgozni.
Ez a fasza helyzet.

Kicsinek érzem magam, mellőzöttnek és semmire sem jónak. Ülök a fotelban és a sírás kerülget, miközben próbálok utánajárni, hogy vajon mi okozta ezt, de nem jutok mélyre, csak a felszínt kapargatom. Félek, hogy magam előtt is szégyenkeznék, ha mégis.

Mert most egyszerűen csak élvezem ami történik köröttem és nem rágódom rajta.
És ez jó így.

Reggel felnéztem a villamoson és hiába kerestem a tükörképem az üvegben.
Láthatatlan lány lettem.

Ülni a jólesően hideg szélben, dideregni egy padon a kedvesre várva aki fűtött busszal érkezik, de nem leszáll, hanem én szállok fel hozzá és ő vezet, aztán odajön, átölel, mosolyog és az üres buszon csókolózunk a Batthyány tér szeme láttára.

Aztán sokat-sokat beszélni még reptéren csücsülő barátnővel telefonon, akivel hiányzós rég nem, döcögni a villamoson hazafelé és nézni az embereket.

Nevetni hárman a konyhában (konyhánkban) míg az öcsém főzni tanul és aztán megcukrozza-tejfölözi a lekváros derelyét.

Jó dolgok ezek. Szívmelengetően jók.

Tényleg ilyen pocsék az életem vagy csak én érzem annak?
Nem mintha nagy lenne a különbség.

A mai napra két jó dolog jutott:

Egyik az, ahogy a Petőfi rádióban az időjárásmondó néni puhán kimondja a záporok szót.
A másikat még versenyeztetem.

Én mondom, sose bízz a lófejű orvosokban.
Pláne ha a magánrendelőjük folyosóját szőke, doktornőnek álcázott cerberussal őriztetik és a szemükben dollárjelek pörögnek.
Nekem egy ötezresbe került az infó, nektek ingyen adom tovább.

Menekülnék, de nincs hova.
Nincs hova.
Hova.

Nyilván sütit sütök. Mi mást is csinálhatna az ember szerda fél éjfélkor egy viszonylag döglesztő ide-oda utazós rohanós nap estéjén, minthogy éjbe hajlóan csokletcsipkukit süt, mert ez gyorsan kész van és nem lehet elbarmolni.

Persze rájön az ember rögtön, hogy mégse a tojást kellett volna összekeverni a cukorral, hanem a margarint, de mindez persze már nem segít az ökölnyi margarindarabokon, amik kellemesen ellubickolnak a cukros tojásmézgában.
Mit van mit tenni, adjunk hozzá egy kis fahéjat, vaníliás cukrot de mindenképp felejtsük ki az első adagból az apróra vágott csokit. Közben természetesen próbáljunk visszaemlékezni, hogy két éve, mikor utoljára sütöttük ezt akkor is kiskanállal kellett-e vajh rákenni a kivajazatlan tepsire a természetellenesen nyúlós-ragadós masszát.

Picit kapassuk oda, mert ha megfeketedik a dupla adag cukor, amit véletlen beleöntöttünk, akkor máris rá lehet fogni az ezeréves sütőre az egész hóbelevancot és a szemétbe zúdíthatjuk (vagy bevihetjük a munkahelyre nekik úgyis mindegy alapon).
Aztán keljünk reggel ötkor, hogy az unalmas ámde mindig működő meggyes piskótát összedobjuk.

Annakokáért tehát nem azé, aki akarja, se nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.

Minden rendeződni látszik. A görcsös félelem elmúlt mire találkoztunk és a három testvér kismalac elindult lakást nézni magának.
Az első ház nem volt jó, mert beázott szalmából volt és a farkas elfújta volna.
A második ház nem volt jó, mert romos volt fából volt és a farkas elfújta volna.
A harmadik ház pont jó volt, napos ebédlővel téglából volt így a farkas nem tudta elfújni.
Remélem ebből a meséből senki nem jön ki leforrázottan.

Nem akarom,
de nem is futok (előle).
Azért eljátszom a mi-lenne-ha gondolattal.

Hiába áruljuk öt éve a házat, mikor két hét alatt vevő lett,
lerakta a foglalót és ha minden igaz
két hónap múlva költözünk,
MINDENKI,
anyuék Piripócs mellé,
mi meg hárman közösen egy panelba,
ahogy az eredeti terv megszületett,
pont úgy,
de akkor még nem volt az öcsém egy
kezelhetetlen,
önfejű,
önző alak,
akire érzelmileg nem lehet hatni,
így hát a PÉNZzel kellene majd próbálkoznom,
közben lelkiismeretfurdalásom van,
hogy hát de az öcsém mégiscsak,
nem nekem kéne segíteni neki,
de vajon az a segítség, ha arra terelem, amerre szerintem jó neki, meg amerre a társadalom kívánja,
vagy amit ő tart most jónak, élni bele a semmibe nagy ÖNZŐen és éjjel egyor ellopni az egynapos, kétmilliós kocsit a családi kincset miután összetörte a régit előtte egy hónapja.
Hogy is van ez?

Anyukám
alig alszik és
naponta sír,
27 éve él ott és
hát a húgom is,
mióta megszületett,
nekünk sem lesz hova HAZAmenni,
hát milyen már eladni azt,
ahol sajátkezűleg csiszoltuk a konyhában a lambériát és
véstük a szobákban a vezetékek helyét
meg hát apunak ez szó szerint ÉLETe munkája,
a libatereléses nyomorgós semmiből lett
két házra/lakásra elég,
hát hogy is érthetném meg ÉN őt,
öcsém meg persze meg se próbálja.

De hát most mi lesz,
én elköltöztem de utánamnyúlnak,
hosszúkezű anyu, apu,
SEGÍTSÉG kell és
én mint repedt nyelv egy ósdi mérlegen
próbálom tartani a családom,
dimanikus egyensúly így hívják,
agyvérzés és idegösszeroppanás között
kétnaponta zúdulnak a MILLIÓK és a könnyek,
nem nem görcsölök csak hát sok és
PONT mikor az én kicsi szelet földem épp felhőtlen lenne
azért oda lehet bújnom egy szakadt cippzáras kabáthoz,
de nekem így is elég,
csak lehessek én egy icipicit KICSI, míg a másik a NAGY.

De mire kellek megnövök ígérem.

Naszóval van itt minden ami kell:
-pizzaházhozszállításos szórólap
-súrolószer
-egymással harmonizáló szalvéta és tányéralátét
-gyorsrizs és gyorscsirkeszósz
-laptop üsszekötve a hifivel
A macska kivételével tökéletes szingliéletet élek, kupit csinálok, utálok mosogatni, a mosógépet csak félig tudom megpakolni egyszínű ruhával és időnként kirándulásokat teszek az IKEÁba valami elmaradt berendezési tárgy beszerzése céljából.
Meg elalszom reggel, mert senki nincs aki kirázzon az ágyból, ha rosszul állítom be az órám. És nem, ohne magány ha esetleg ez bárkit érdekelne.

Nincs tévém, pedig a pedikűrösöm mindenáron meg akar győzni róla, hogy az kell, de én már a 21. századi társaságpótlékot használom, így ha netem van tévé nélkül is megvagyok. És igazából a 24 órás net se hiányzik, de ez a macerás felkapcsolódás meg a 200 megás korlát (hírolvasás képek nélkül, munkahazaküldés e-mailen és tsaik nélkül brrr...). Kötök meg DVDzek és zenét hallgatok esténként, teázom és barátozom, telefonálok néha és dolgozom. Olvasni meg...lassan kezdem megérteni miért nem olvasnak az emberek, a metrón tíz perc meg átszállás tíz perc megint..azért nem ugyanaz mint fél óra HÉV meg húsz perc metró, vége a két nap alatt egy könyvvel végzek időszaknak.

És még mennyi ilyen nem-is-olyan-apró változás pro és kontra amivel előre nem számoltam.
Új életem van és szeretem. Nincs de.

Lemaradtam valahol és újra ugyanott vagyok ahol már voltam egyszer. Kívülről rém unalmas lehet megint, mert a lényeg nem változik, de az ember hiába újra éli, nem könnyebb.

A hóval megjött a karácsony és Bill Cosby meg Frank Sinatra és George Michael még egy kis Bojtorján is. Pár napot késett és így már nem az igazi. Jövőre karácsony előtt kérem a karácsonyt ha lehet. Köszi.

2 nap múlva költözöm, ha minden igaz. A mobilnetet már beüzemeltem, pá-pá szélessáv.

Ruháim nagy része bőröndökben, persze számosabb dobozt a kütyük töltenek meg, a teljességgel haszontalan ámde otthonos érzést keltő izék, úgymint, gyertya, könyvek, dvdk, apró izébigyók, dobozkák, alátétek, harangok, tobozok, kavicsok, kagylók, festékek, fonalak és tükrök.

És még T.anyut is beüzemeltem, elvégre a fogadott öccséről nem rángatja le a ruhát az ember képzeletíve. Perszepersze.

Már megint az arányok az arányok, merre vannak, mert hát ha határt húz az ember úgyis átlépi, tulajdonképpen jó lenne tudni másnál hol vannak a határok. De jobb lenne tudni, hogy magamnál hol vannak a határok.

Valaki megmondhatná, hogy ha egy vörös harmincasba gabalyodok épp bele akkor miért egy szőke huszas leteperésével (fél)álmodom egy ideje éjjel-nappal?
Eléggé kétségbe vagyok esődve.

Az úgy van, hogy néha azért felnézek az iwiwre és néha az is eszembe jut, hogy megnézzem, engem jelölt-e valaki ismerősnek és jé, tényleg, egy csomó volt-volt évfolyamtárs, még a régi szép időkből, akikkel együtt kellett volan végeznem, de hát mostmár én is egyenrangú vagyok, ott figyel a diploma, persze az összes többi bizonyítvány még bent, mert a TOs azzal rázott le, hogy jajj hát úgyis jönnek még maguk erre, persze, majd akkor lássam az egész bagázst mikor a hátam közepét tükör nélkül.

És ma jól összemosolyogtunk a hajtipajtis lánnyal, csak mert olyan mosolygós volt és elmondta tiszta őrület van a városban, minden tele autóval és gyalogossal és mindenki csak megy és megy, én már nem akarok menni, csak leülni egy sarokba és sírni, kisírni magamból a rosszakat és a jókra gondolni inkább.

Az is van, hogy kinyílt némi út és pénz is, persze nem sok annak, aki saját autókkal rohangál de nekem rengeteg mert hát apunak nincs munkája és én többet keresek mint bárki, szégyenlősen sok, nem érdemlem meg hát nem értik, hogy én gyerek vagyok ők meg a szülők és jajj, hát ahogy öregszenek én leszek a szülő, én nem akarok szülő lenni, gyerek akarok lenni, valaki vigyázzon rám néha.

Mert hát költözöm, mindjárt, alig egy hét múlva el innen és hát persze elgondolkoztam, vajon mennyire menekülés, de ha azt nézzük, ami ma azután történt, hogy az öcsém összetörte a családi autót és mindenki azon kattogott, hogy jajj, hát az autó és a másik, és a biztosítás meg a bonus-malus és hazaadod a fizetést meg csak zsebpénzt kapsz hát nem lehet ezt csinálni egy 20 éves emberrel, és nem lehet neki papolni akkor sem ha legrosszabb kamaszkorát most éli, ha már eddig nem engedték neki. De hát van, hogy én is utálom, és tehetetlen vagyok aztán meg dühös és nem érdekel felkiáltással hátat fordítok, de én voltam az egyetlen a családból aki megkérdezte, hogy hogy van, lelkileg is, mert hát az autó sokkal fontosabb mint az, hoygy se kezét, se lábát nem vesztette és hát gyorsan ment, de legalább biztonsági öv volt.

És menekülnék igenis, elég elég, ez már nem az én életem, nem akarom, hogy az én életem legyen, de mekkora lépés elkezdeni egy igazi sajátot én már nem ide jövök haza többet lépés, túl rég volt, hogy ilyet csináltam és különben is kicsit vagyok sé félek, mert nem tudom az arányokat, a helyes arányokat legalábbis, hogy mennyire lehet elszakadni a családtól, hogy mennyire lehet barátja a munkatársainak az ember, hogy mennyire lehet kedvese egy már nem is olyan idegennek és mennyi szerep de hol vagyok én és mennyire utánzom azt a mintát amilyen szeretnék lenni, de jajj, ha egyszer felébred a másik és rájön, hogy én nem is ilyen, vagy én jövök rá, hogy én nem is ilyen, ez a beetetés időszaka tulajdonképp vagy mi van, de hát nem tudok más lenni és szeretnék olyan szépet írni én is, mint egy lány, aki azt írta, hogy hiányzol mint mókusnak az erdő.

pölö panaszkodhatnék arról, hogy nincs panaszkodnivalóm:)

Azon gondolkozom, vajon mi a rákról fogok írni mostantól ide.
A diplomám megvan, a magánéletem alakul, megtanultam kötni, ráérek elmerülni a csillagászatban, azt csinálok amit csak akarok.
Ugyan mi panaszkodnivalóm marad?

Nagyon komolyan veszem az államvizsgát.

Megettem egy tábla csokit (szigorúan agyserkentőnek persze), most írom a védésemet, 4 tételt még egyáltalán nem láttam és 22-re egyáltalán nem emlékszem.
Valamint nem tudom a számviteli alapelveket.
És álmos vagyok.
Valaki adjon még egy napot plz.

Majdnem elfelejtettem, hogy ma éjjel jön a Mikulás.
De meg tudom magyarázni!

3 nap múlva államvizsga.

Villámcsapásként ért a felismerés, hogy a notebookom már megvolt tavaly karácsonykor.
Azt hiszem átugorhatok a "garanciális javítás" fejezeten és kezdhetem a "mennyibe kerül egy alaplap notebookba" résznél...
Shit...

Azon gondolkozom, vajon egyedülebbül lennék-e ha elköltöznék otthonról. Öcsémnek immár semmi szüksége rám, ez evidens. A húgomnak meg sosem volt igazán.

De valami odabenn nagyon tiltakozik rá kéne jönni micsoda ami azért furcsa, mert nem egyszer nem egy helyről költöztem már. Talán a szüleim körül kellene keresgélni. De lehet csak smucig vagyok meg kényelmes és nem ér meg havi 60-70-et az önállóságom.

Igen, én csináltam, igen, büszke vagyok rá, igen plusz pontot kapok érte.
Ha minden igaz.

Amúgy az a kretén akinek 26 (és fél) év nem volt elég arra, hogy rájöjjön: ha egy szám bobobombombom bobobompapapammal kezdődik attól semmi jót nem várhat, na az csak fogja be a száját és ne nyavajogjon.

Valami nem kóser felém. Próbálok itt vidámkodni..hihihihi..hahaha meg ilyesmi, de goromba vagyok, ingerlékeny és hülyeségeket beszélek egész nap.

Lehet egy alapos hormonkezelés hihihi hahahaha hiányzik, de mivel a gondolatától is undor kerülget inkább elmegyek szombaton Goyát nézni Bécsbe, hallgatom az embereket a villamoson és megnézem milyen ott a hideg meg az eső.
Amúgy meg miért lakunk ilyen b@szott fene messze a tengertől?

Kiegészítés: azért Bécs, mert Dublinba és Londonba túl drága a jegy hétvégére.

Irodavezető vagyok egy pénzügyi részvénytársaságnál.
Ez a mondat pontosan húszezer hungarian buznyáktól való megválás elkerülését jelentette ma nekem a Vodafonnál.
Hehehe.

De most komolyan, tehetek én arról, hogy a fickó vezető állásúnak minősített a fenti mondat alapján? Na jó, kicsit azért bólogattam. Amilyen balek vagyok, úgyis mindig rendben befizetem majd a számlákat...

És ahogy - tudjuk a klasszikusokból - a gonoszoknak mindig monologizálni kell, a lányoknak mindig írni kell és el kell küldeni? még egy utolsó levelet, amiben kiírnak mindent magukból.

Aztán valahogy megkönnyebbül az ember és hirtelen észreveszi, hogy van egy szám, amit hallott már sokszor, és mégis... rég lépkedett ennyire ritmusra, és vigyorog hirtelen, pedig reggel van, munkába menet van, szürke ősz van de végülis mindegy. Rég szólt ennyire valami szívből.

De nem. Nem vagyok jól.

Kerülgetett a sírás, de olyan borzasztó messziről, hogy csak akkor ért volna el hozzám, ha nagyon koncentrálok és az is csak a milettvolnaha miatt. Langyos volt ez az egész és én nem langyos dolgokra vagyok kitalálva.
Nem tudok? akarok? lehet? senkit megváltani, ha nem akarja. Asszem.
De lehet csak nem voltam a megfelelő lány.
Volt? Nincs.

Antalpanni, így hívják.
Persze ő még nem tudja, meg hát az igazi neve Antal Anna, tegnapig pocaklakó volt, ma már 1 napos, 3900 gramm és 58 centi. Én tudom persze, hogy ő igazából antalpanni. Stramm kis csaj, aki sudár lány lesz, nem kimondott szépség, de az a kedvesen helyes lány meleg mosollyal és kutató tekintetű barna szemekkel. Az a fajta ő, akit a rossz-irigy emberek kerülnek, mert nem bírják a kisugárzását. Sok gond lesz vele persze, önfejű lesz (és eleinte sírós is meg kakiszagú) és szurkapiszka de néha azért meghallgat minket is talán. Ő lesz az, aki minden kóbor kutyával elszaladgál a kert végében a fenyőfák között és lisztes orral segít anyunak sütit sütni.
Antalpanni, Isten hozott nálunk.

Ui: ne szedj fel
a) motoros fickót
b) tetovált fickót
c) focistát (?)
d) rockert
e) festőt
mert apád eltángálja. Tutira mondta már pár hónapja, pedig akkor még nem is látott-féltett ennyire;)

Hát mégis ki vagyok én?

Van ez az érzés, persze a kezdetektől, hogy tulajdonképpen nem is ismerem, azt sem tudom ki ő és nem, nem ő cseppet sem segít, elejtett félmondatok csak néha, amiből talán kiindulhatok, de hát ez is kevés mankó egy egész emberhez.

Idővel egyrejobban zavart, cseppet sem látok bele, mögé, most van más, vagy tényleg ennyire nem hiányzik az együtt, vagy munkamánia...és egyébként is mivel fogott meg, hát nem is tetszik, nem is sziporkázik, csak hallgat, zárkózottan mit egy osztriga.

Ki ő?
És ki vagyok én
neki.....

De ilyeneket nem kérdezhet meg az ember, hogy van-e fejlődés a kedves hölgyismerős óta egyáltalán és persze jönnek a krokodilok meg a gyanakvásuk, hogy mi van ha mégis a három gyerekét pesztrálja otthon szabadidejében.

Reggel villámygyorsan olvadt ki a hangomból a jókedv és kitöröltem a számát a telefonból.

Lehet már csak voltam,
lehet már csak volt.

De hogyan is tudná, hogy döntenie kell? Ezt én szépen elhatároztam. Lehet nem is sejti mi folyik errefelé. Én egyre kevésbé akarom sejteni mi folyik arrafelé.

Ide nekem egy írandó szakdolgozatot!

Rémes problémákkal küszködöm.
Olasz drámát nézzek, Nagy kékséget vagy Elveszett jelentést?
Borzasztó dilemma én mondom, borzasztó.

Nemis, mert 4 póthét inkább.
Hetente 2.700,-Ft-ért.

Az Ön egyenlege jelenleg 10.800,-Ft, 4 hétért.

Elegem lett a portól súlyos ódon selyemtapéta hangulatból.

Elhoztam, aláírattam, kifizettem, leadtam.
Itt a vége, fuss el véle.

Tele van:
a) értelmetlen mondattal, de mivel barokkos ötsorosokat alkottam, a kutya nem veszi észre, hogy innen-onnan hiányzik egy alany, állítmány, tárgy, miegyéb ( így jár az ember, ha éjjel írja, éjjel javítja, éjjel adja le kötettni)
b) túl nagy méretű lábjegyzethivatkozás-számmal (valamti elbénáztam a stílusnál, nagyrészt javítottam, de....)
c) elgépeléssel is biztosan, de úgy döntöttem nem érdekel.
De amúgy kész.
Tényleg, igaziból, kész.
Elegáns feketén-ezüstösen figyel lenn a tükör előtt.

Megmutattam apunak. Belelapoz, fura lesz a szeme.
Ezt mind Te írtad? Ezt a sokat?
Én írtam apa, mindet.

Azt hiszem büszke rám.

Csuda napok voltak azok.
Akkor volt, hogy G-ék már elköltöztek a Keletitől és kicsit izgultunk, hogy mostmár aztán bármikor anya lehet.
Akkor volt, hogy E-ék épp itthon voltak egy kicsit és narancsos csokit hoztak, meg Halloween-maszkokat.
Akkor volt, hogy I. kikerült a kórházból.

Akkor, hogy októberben megint jó idő lett kicsit és pólóban lehetett flangálni az éjszaka kihalt utakon, a szemek alatti karikákat bámulni az éjjeli busz tükröződő ablakában.
Akkor volt az, hogy a súly valahogy eltűnt a Déli és a Kálvin tér között.

Elhányom magam ha még egyszer le kell írnom a mezőgazdaság, a hitel, a hatékonyságnövelés és az alacsony jövedelmezőség szavakat egy bekezdésen belül.
De ez már a célegyenes, komolyan.

Azért sírok a kimerültségtől és számolom az órákat, hogy mikor lesz mág vége. Közben különböző sarkokban halmozódnak a barátok, akivel majd találkozom, problémák, amiket majd megoldok, kapcsolatok, amiket majd helyreteszek, délutánok, amiket átolvasok, átugrálok, átnevetek, áttévézek, átszeretek.

Ha még emlékszem hogy kell ilyeneket csinálni.

Gyilkos amikor az életed egyik területén csalódsz valamiben - legyen akár az csak egy hülye játék - kapva kapsz az alkalmon, hogy engedd a jéghideget szétterjedni magadban és leengeded a rácsokat, fagyasztva az összes köteléket amivel kapcsolatban kicsit is elégedetlen voltál az utóbbi időben.

Bárki bármit is mond nagy lépés az egy kapcsolat életében, mikor a delikvensek először látják meg egymás sokéves igazolvány- és jogosítványképeit.

Csak ülök itt és sajnálom magam, és utálom E-t mert felhív azért Londonból mert olcsó és hogy közölje mennyire jó az idő kinn, milyen fene kerek a világ az és milyen jól is érzi magát.

Hát bazmeg, felém meg nem kerek a világ, perpill hányingert kapok a pénteki program hallatán, nem akarok senkivel közösen menni sehova, nem akarok emberekkel törődni, nem akarok agyalni semmin. Elvesztem, zavart vagyok, azt sem tudom mit érzek , csak azt, hogy utálom így ezt az egészet ahogy van, szakdolgozatostól, munkahelyestől, barátostól, alakuló kapcsolatostól együtt.

Üthetnékem van. Nagyon.

A diplomaírás jó dolog. Szeretek diplomát írni. A diploma is szeret engem. Mindenki boldog.

Ugyan bazmeg, hol élsz Te?

Nem tudom eldönteni, hogy azért vagyok-e szánalmas, mert péntek este benn ülök a munkahelyemen és szakdolgozás helyett Sade-t hallgatok, azért, mert egy egész nagy hatalmas szalámizsírtól csöpögő pizzát megettem, pedig nem is esett jól a második szelet után csak büntetésként tömtem magamba, nesze ez kell neked, erre jó vagy.

Azért mert amit más összehoz két hét, max. egy hónap alatt arra nekem egy év nem volt elég és még most is kétséges, hogy ilyen tempó mellett kész leszek-e időben, vagy azért mert ha lenézek hájhurkákat látok mindenütt és a biciklim is törött még, a napi mozgás kimerül a feljövökalépcsőnlemegyekalépcsőnben a munkahelyen és a rondavagyok, kövérvagyok, nenézzenrám senki érzés kóstolgat és ha nem vigyázok lassan belém is harap, rámakaszkodik és az egyet jelent a sírógörcsökkel.

És azt ki ne hagyd, hogy még ez a post is szánalmas, ahogy (ál)nyafogással itt sajnál(tat)od magad.

Ez a vég.
Must have mhhore.

Van valami morbid abban, ha reggel fél hétkor megszólal a vekker telefon ébresztője, mire az ember fogja a cuccait, kivonul a fürdőbe, zuhanyzik, fogat mos, átöltözik munkásba és folytatja a szakdolgozatírást.
A munkahelyén.

Mostakarom, mostmostmost, mostazonnal. Mooooooooost. Akarom!
És a belső kislány mérgesen toppant hozzá, mint a tenyérbemászóan elkényeztetett kis dög a Charlie és a csokigyárban.

Kislány, ez nem így megy, tudod te is.
Ülj le a seggedre és várj. És tanuld meg élvezni a várakozást.

Előrebocsájtom, hogy ez olyan kiszólós post lesz. Tudjátok (és igen, máris) egyszerűen annyira jól tud esni, mikor valaki segítséget ajánl fel. És ha ezt az önzőség leghalványabb jele nélkül (ugyan ki tudna bármilyen hasznot húzni belőlem..) akkor meg csak ül az ember és néz, hogy de tényleg igaziból ilyen van itt ahol én élek?

Szóval csak azt akartam mondani, hogy köszönöm. És azért itt, mert jólesik az embernek ha megtalálja magát egy-egy postban.

Ez lesz az eredmény, ha Barbie vagy egy pihentagyú távoli rokona diagramot készít.
A szakdolgozat egyetlen szórakoztató része, hogy átszínezhetem az idétlen egyenkék-egyenbordó ábrákat. Remélem a bírálók is értékelni fogják a színkavalkádot.

Autós? Piha! Agrártévét mindenkinek!

Tulajdonképpen vannak még jó dolgok.

Például versikét farigcsálni (szakdolgozatírás helyett) egy meg nem született kislánynak, hogy ugyan már legyen szíves, forduljon meg az anyu pocakjában még születés előtt.
Vagy egy beszélgetés (szakdolgozatírás helyett), kevés nyavajgással, blogpókerral.
Hideg kezet a nyaknál melegíteni (szakdolgozatírás helyett).
Kicsit félni (szakdolgozatírás helyett) éjjel a munkahelyen.
Elképzelni (szakdolgozatírás helyett), hogy egy hatalmas fekete dildóval szétvered a konzulensed fejét másnap reggel á lá Ravaszazagy.

Sziaasztooook! geszt vagyok, remélem bekerülök a rádióba mert Sting You Still Touch Me számát szeretném kérni és küldöm lefetynek csak úgy, meg magamnak, mert szakdolgozatot kell írnom, és még küldöm mindenkinek aki szereti. Ti vagytok a legjobbak, kösziiiii!

És egy kicsit tényleg.
Ez sosem fog már múlni és ez így van jól.

Ne sajnálj. Nem tudok mit kezdeni a sajnálatoddal.
Mondom: n-e s-a-j-n-á-l-j.
Nem érted? Igen fáradt vagyok, igen utálom a helyzetet, igen nem tudom hogyan fogok ebből kikeveredni, de akkor sem tudok mit kezdeni a sajnálatoddal.

Ne lelkesíts. A hajrá, meg a tudom, hogy meg fogod tudni csinálni, a kitartás, meg egyéb ilyen baromságok nem használnak semmit.

Ne szidj. Azzal sem tudok mit kezdeni, max dühös leszek tőle és belédrúgok.

Szemrehánysz? Az én érdekemben? Nem fog segíteni, max rosszabbul érzem magam tőle és még jobban belemerülök a kis getva véglényként még erre sem vagyok képes érzésbe. Tudom mit kéne csinálni csak megtenni nem vagyok képes.

Csak állj ott. Néha. Mikor eszedbe jut nézz rám.
Ha a segítséget kérek segíts. Ismersz: ha már kérem tényleg kell.

És ha sikítok fuss olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudsz.
Messze tőlem.

Haza akarok menni.

A haza most épp egy bújós ölelés lenne egy padon valahol a Petőfi tér mellett.

Egy szó.

Para.

De az nagyon.

Haldoklom. Én erre képtelen vagyok. Sosem lesz diplomám. Írja már meg valaki helyettem. Vagy ha nem, hát lőjön le. Vagy lelövök én valakit.

Reggel óta ezek a mondatok bukkanak elő a kétségbeesés alól.
Reggel óta nyitva van a 4_megszüntetés_okt1.doc.
Egy sort sem írtam hozzá.

"Mondom Ákosnak, tudod miért utálom én ezeket, szinte kivétel nélkül, mind?
Mert mindegyik üzenni akar valamit, speciel nekem, a képeivel..!
Utálom az ilyen üzengetős képeket. A Sisley, vagy a Morandi nem üzengetett semmit."
itt 2005. szeptember 21.

Na ezért nem tartam sokra pl. Coelho-t. Ne akarjon nekem senki üzenni. Írja, fesse, énekelje, táncolja amit érez és nagyrészt bízza az olvasóra, nézőre, hallgatóra, hogy az mit és hogyan ért meg belőle.

Szájbarágás pfuj.

Már gondoltam arra nem egyszer, hogy eltüntetem a comment részt,
annyira nem tudok mit kezdeni a hozzászólásokkal. Max rájukcsodálkozni.

Néha eszembe jut, vajh olvasnak-e az ismerősökön kívül mások, és a hozzászólásokból látszik, hogy..... Persze, kirakhatnék egy számlálót. Aztán eszembe jut, hogy ez főképp mire is lenne jó? Na igen. Pl. a szakdolgozatomat nem vinné előbbre.

Tudom lerágott csont ez már, de jobb ha nem tudom hányan olvasnak, kik, és mennyire rendszeresen. Tényleg. Addig írhatom magamnak a blogot.

Többé-kevésbé.

az aki táncol
az nem te vagy te
maga a tánc vagy
nem te járod
téged járnak

dobolt a fejemben a Városligettől az Astoriáig, aztán már dudorásztam is mert tekerés közben végig ott volt nem akart kimenni és megpróbáltam kitalálni miért is

most ne tegyél úgy mintha
nem te lennél
aki nem te vagy...

hát napok óta nem hallgattam Hiperkarmát

miért?
talán úgy nézek én ki mint aki fél?
...
talán

Ha másfél sort nem tudok a fejemből kiverni, hogy tudnék annyi más egyebet.
........például a mellettem tekerő fickót....

te is mint mindenki élni szeretsz leginkább
és leginkább félni
leginkább félni
szeretve fogsz...

Csak akkor sajnáltam kicsit, hogy mégsem a szoknya, magassarkú, pulóver összeállítás mellett döntöttem ma, mikor megláttam az előttem öltönyben tekerő fickót.

De felém amúgy sem default beállítás a kiskosztüm és csak lesz elég elegáns biciklista is. Így csak a lila-rózsaszín csíkos zoknimmal, E. kurva nehéz sárga bringájával meg a húgommal emelem a happening fényét. Remélem addig baleset nélkül túléli első fővárosi bringázós napját.

Jah..és rengeteg bringást láttam az utakon és reggelit is kaptam a Népstadionnál. Bringásreggelit, bringássráctól. Havaj:D

A húg is jön CriticalMassra. El sem hiszem, rá se kellett beszélnem, csak bringát szereznem neki. Meg magamnak, mert az enyém kicsit (nagyon) eltörött.
Ő meg szerzett egyenesőkabátot. Pöpec na:)

És igenis mindenki hozzon magával még egy embert.

Hallani a fiúról, akibe valaha szerelmes voltál.
Hallani olyasmiket, amiket nem szeretnél.
Sírni este, csak úgy, amiatt ami van, amiatt, ami lehetett volna.
Mérlegelni, vajon hol hibáztál és mennyit, vajon segített volna, ha...

túl sok volna, túl sok ha...
nagyfiú, ezt választotta
fogadd el kislány.

Hajnali négy van, én benn a munkahelyen ütöm a billt, feküdtem már a fotelban egy kicsit, néha, aztán összeszedtem magam és jöttem írni. Remélem a konzulens faxon is elfogadja. És igen, nagyon fáradt vagyok.

De jó. Most, először tényleg úgy gondolom, hogy jó. Ki merem adni a kezemből.
Az első 20 oldalt....
50 to go.

Hát van agráregyetemista, aki ellen tudna állni egy A sokarcú szilázs című cikknek??
Van.
Nekem sikerült.
Kerek egy percig.

Mióta vannak a világon műanyag dobozok tetejük is van. Mióta tetejük is van, azóta a tetejük le is esik. Mióta erre rájöttek az emberek azóta a tetős műanyag dobozokkal óvatosan bánnak, sokszor be is csomagolják plusz műanyag zacsekokba, számítva arra, hogy a műanyag doboz műanyag teteje esetleg elcsúszhat, leeshet vagy Scotty tévedésből felsugározhatja.

Helyzetgyakorlat:
Ha Ön a hebrencs fiatal lány lenne, aki lyukas műanyag zacsekba csomagolja a műanyag tetős műanyag dobozt, minekutána abban az érdekes helyzetben találja magát reggel fél nyolckor a kistarcsai Volánbusz megállóban, hogy egyik kezében egy töltöttkáposztaszagú zacskó, amiből gyanús állagú lötyi csordogál (p=1 ahol p annak a valószínűsége, hogy a lötyi töltöttkáposztalé), a másik keze könyékig a táskában észleli, hogy ott is a gyanús állag az uralkodó (hehehe, a szakdolgozatanyagok is eláztak), a harmadik kezével papírzsepi után kutat (csendesen hálát adva az égnek, hogy reggel hirtelen ötletnek engedve bedobott egy csomaggal), a negyedikkel pedig kitépi a zacsekot és igyekszik minél hamarabb megfejni azt (agráregyetemisták előnyben), mert a busz már a láthatáron, közben úgy téve, mintha mindez teljesen természetes elfoglaltság lenne ezidőtájt arrafelé (jóvanna, két hónapja még falu voltunk, falu meg = töltöttkáposzta).

És igen, a busz természetesen tömve van, és igen, a lánynak jegyet is kell vennie, és igen, a töltöttkáposzta szagát természetesen nem nyomja el a lány parfümje.

Ön mit tenne ebben az esetben?
a) Mosolyognék és hangosan megemlíteném a legközelebb állónak azt, hogy ugye milyen nagyszerű, hogy a Chanel már magyar vonatkozású parfümöt is készít, hát nem teljesen olyan, mintha töltöttkáposzta illata lenne?
b) Mosolyognék és jótékonyságból a legszakadtabb ember kezébe nyomnám a dobozt azzal, hogy tessék, látom nagyon éhes, egye csak meg én megleszek nélküle.
c) Mosolyognék és lúzer módjára szorongatnám a dobozt két szmötyis papírzsepibe csomagolva és imádkoznék, hogy minél hamarabb érjünk el a következő megállóhoz, ahol a busz 90%-a leszáll én meg elrejtőzhetek a busz hátuljában a dobozzal együtt.

A helyes választ beküldők között műanyag dobozokat, tetőket és lyukas zacskókat sorsolunk ki.

Éniséniséééénis.

Minden ház, ahol az embereket teljes erejével érintette meg a szenvedély, megtelik ezzel a homályos tartalommal.
[Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek]

Add tovább - page 23 játék:
1. Ragadd meg a hozzád eső legközelebbi könyvet
2. Csapd fel a könyvet a 23. oldalon
3. Keresd ki az ötödik mondatot
4. Tedd közzé a szöveget az oldaladon ezekkel az instrukciókkal együtt.

-----
kiegészítés: én vaninnánál láttam először

Barmok, barmok, barmok.
Minek kell ez?
Mert ugye az IRA-ról hallani mindig, hogy robbantgatnak, meg lövöldöznek. És a másik fél? Mi a ráknak provokál, pont most mikor javulni látszottak a dolgok. Ki viselné el nyugodtan, ha évente az orra alá dörgölnék a vereségét, mindez 400 éves .....

Ehh, nem is folytatom, úgy felhúztam magam.

.
!

Egy vonalka elég a pötty fölé, hogy mosolyogjak.
Ne is kérdezd...

Anonim Ábrándozók csoport megalapítását tervezem, ahol az emberek, akik a valóságtól elrugaszkodott képzelgéseikbe kapaszkodva kábítják magukat nap mint nap szembenézhetnének azzal, hogy mennyire is szánalmas, amit csinálnak.

g vagyok, ábrándozó, álomvilágban élő, ezértfolyamatosancsalódó.
Már öt perce nem képzelegtem.
Tapsoljatok meg légyszi'.

Milyen fasza csávók is vagyunk mi mindannyian, feltaláltuk a kereket, a szeletelt kenyeret és a digitális fényképezőgépet. Két lábra álltunk, ruhába bújunk, cipőt húzunk, reggelente borotválkozunk és izzadásgátlót használunk. Késsel-villával esszük a csirkecombot és lenézzük, ha valaki nem mos lábat két napig. Autóba ülünk, tankolunk, bemegyünk a munkahelyre, pakolgatjuk a papírokat jobbra-balra, hazamegyünk és tévézünk. Vagy olvasunk, mert mi ezt is tudunk, bizonyám.

Aztán ez történik, a Legyek Ura előjön és emberek halnak meg, miközben a kóborló rablóbandák a mentőhelikopterkere lövöldöznek.

Neszeneked 21. század, civilizáció meg illatosított törlőkendő...

Hajlamos vagyok rajongani. Megvolt anno David Hasselhoff, Sting jó ideig, Romy Schneider alias Sissi. Volt (van?) Írország, a régmúlt általában, a csillagászat, a tudományos fantasztikus irodalom. Olaszország. Volt.

És most olyan, mintha a barátomban csalódtam volna, hiszen hé, ismerjük egymást ezer éve, szeretek veled lenni, most akkor mi történt? Én változtam meg ennyire vagy te? Szép vagy még mindig de utálék és undok. Nem érzem jól magam veled. Asszem jobb, ha egy ideig nem találkozunk. Majd kereslek, szia.

Nézzük a jó oldalát: mehetek máshova, elmúlt a függés.
De azért fáj.