Hiába áruljuk öt éve a házat, mikor két hét alatt vevő lett,
lerakta a foglalót és ha minden igaz
két hónap múlva költözünk,
MINDENKI,
anyuék Piripócs mellé,
mi meg hárman közösen egy panelba,
ahogy az eredeti terv megszületett,
pont úgy,
de akkor még nem volt az öcsém egy
kezelhetetlen,
önfejű,
önző alak,
akire érzelmileg nem lehet hatni,
így hát a PÉNZzel kellene majd próbálkoznom,
közben lelkiismeretfurdalásom van,
hogy hát de az öcsém mégiscsak,
nem nekem kéne segíteni neki,
de vajon az a segítség, ha arra terelem, amerre szerintem jó neki, meg amerre a társadalom kívánja,
vagy amit ő tart most jónak, élni bele a semmibe nagy ÖNZŐen és éjjel egyor ellopni az egynapos, kétmilliós kocsit a családi kincset miután összetörte a régit előtte egy hónapja.
Hogy is van ez?

Anyukám
alig alszik és
naponta sír,
27 éve él ott és
hát a húgom is,
mióta megszületett,
nekünk sem lesz hova HAZAmenni,
hát milyen már eladni azt,
ahol sajátkezűleg csiszoltuk a konyhában a lambériát és
véstük a szobákban a vezetékek helyét
meg hát apunak ez szó szerint ÉLETe munkája,
a libatereléses nyomorgós semmiből lett
két házra/lakásra elég,
hát hogy is érthetném meg ÉN őt,
öcsém meg persze meg se próbálja.

De hát most mi lesz,
én elköltöztem de utánamnyúlnak,
hosszúkezű anyu, apu,
SEGÍTSÉG kell és
én mint repedt nyelv egy ósdi mérlegen
próbálom tartani a családom,
dimanikus egyensúly így hívják,
agyvérzés és idegösszeroppanás között
kétnaponta zúdulnak a MILLIÓK és a könnyek,
nem nem görcsölök csak hát sok és
PONT mikor az én kicsi szelet földem épp felhőtlen lenne
azért oda lehet bújnom egy szakadt cippzáras kabáthoz,
de nekem így is elég,
csak lehessek én egy icipicit KICSI, míg a másik a NAGY.

De mire kellek megnövök ígérem.