Hazafelé hagyom ringani a mellem, a csípőm, pont úgy ahogy a téren láttam egy lánytól. Ő mindenkinek, én még csak a tavaszi virágillatnak és az ismerős csillagoknak merem mutatni.

Mai gyűjtés:
"...főképp Ákost hallgatok, de azért nyitott vagyok..."

Mi van akkor most, hogy napok óta képtelen vagyok letörölni a három Ákos albumot, amivel tele az mp3 lejátszó?

...szeretőm vagy...mire vagy jó...szeress vagy vess meg én birtokba veszlek...azt akarod hogy figyeljek terád...szánalmas hogy mindent elhiszel hogy mennyire örülnék neked...idegenként is az otthonom vagy, ahogy mohón hozzám nyúlsz...ki helyett szeretsz te engem mondd kit látsz te bennem......a tested szerelmet készül vallani...és az a varázslat köröttünk lebeg...nézz rám és most láss bennem mást....a kimondhatatlantól való félelem az egyetlen szövetségesem....szétestem teljesen szétgurultam mint a gyöngy a fű között....és ha holnap lesz is leszel-e benne te és leszek-e én?

...meg ilyenek....

Holnap ide megyek azzal Akitől Már Nem Félek Többé. Tőle kaptam a krokodilokat, lehet vissza is veszi lassan és barátok lehetünk.

És lemondtam a szerdai vizsgát (konzulensmumus), majd megyek később.
Későbbkésőbb. Később szívás. Ugyan kit érdekel?
Azért valahol érzem, ez nem így a helyes.
Olyan sokszor érzem mit kéne tennem és nem megy, nem és nem.
Csak ennyi telik tőlem, Istenem, csak ennyi, látod?
De már csak négy hét.

Április van.
Meleg van.
Csók van.
Délutáni alvás van.
Kék ég van.

Most jó.
Csak
így egyszerűen
jó.

ma megint léptem egyet előre
egy nap alatt egy évet, mert ez a szokás
közelebb a harminchoz immár
felnőtt leszek vajon?

Vettem reggel egy ananászt. Adtak hozzá használati utasítást is.
Akkurátusan odatűzve a leveléhez egyértelmű ábra mutatja be a darabolási, kivágási, napernyőcsketűzési lépéseket, beszámozva, weboldalcímmel, márkanévvel.

Én meg itt szívok mindenféle információáramlási probléma miatt a cégnél.
Utálom ezt a fajta birkaságo(ma)t.

Kapok egy feladatot, amihez használati utasításképpen megadják a megoldási út háromnegyedét. Persze arra indul el az ember, hiszen ez már kipróbáltnak tűnik. Aztán belekeveredik a maradék egynegyed megoldásába, miközben ha csak a problémát kapná meg, elkezdene gondolkodni, és rájönne a legegyszerűbb útra, ami törvényszerűen szinte sosem a javasolt. És ha ehhez még némi dez- avagy alulinformáltság is társul, az kétségbeejtő.

Persze lehet, hogy egész egyszerűen csak a felelősséget hárítom.

Ott ronthattam el, hogy elfelejtettem megnézni reggel a mai horoszkópot*.
Ennek következtében a Bíróságra 11 óra 10 perckor ért az anyag így nem vették át. Mivel nekem a könyvvizsgáló délelőttöt mondott, eszembe sem jutott megkérdezni az hány órát jelent. És mivel volt már ilyenre eset, nem közepes méretű sz@rban csücsülök.

Ezen kívül sziklagyomor (copyright norma), mert pályázatleadás is volt ma, az ugyan időben odaért, de a biróságos utórezgésektől sokkolva nem tudom mennyire pontos, habár mindent ötször ellenőriztem, az agyamig semmi nem jutott el.

Ha mindez nem elég, legkésőbb egy óra múlva a PSZÁFnak kell prezentálnom egy helyre kis köteg anyagot, ami ugyan majdnem kész már, de tudja a fene, hogy szabályos-e.

Hétfőn meg hazajön a főnök, és nekem szépen be kell számolnom mit alkottam két hétig. Minimum 2-3 órás fejmosás. Maximum kirúgás.
A munkahelyi blogolás ezen már semmit nem változtat.

*A mai nap kilátásai jók. Bizakodóan törekedhetsz céljaid elérésére. Lehetőséged nyílik az előléptetésre vagy fizetésemelésre.

--------------
Kiegészítés

Másfél óra alatt kiderültek az alábbiak:
- a cégkivonat, ami miatt a bírósági anyag elkésett, nem is kellett volna bele
- az egészet fel lehetett volna adni postán, és az még határidőn belülinek számít
- mivel a kézbesítő bedobta a megfelelő dobozba, az még ma beérkezettnek számít

Ma este megyek és postára is adom.
Így megy ez.

Aham. Szóval gyöngyvirág.
És gondolom a fogamzásgátló mondjuk vajaskenyérillatúvá alakítja, nehogy a szegény kis úszkáló haverok megtalálják.

Hogy mik nincsenek, mióta feltalálták a tudományt.

gondolj egy súlyra
melyet letehettél és
lélegezz mélyet*

Az emberek szeretik ha az és úgy történik amit és ahogy ők akarnak, mert így boldogítja őket az a csalóka érzés, hogy hatalmukban áll a dolgokat megváltoztatni.
Én megadtam neki ezt az örömet felajánlva: legyen akár október, mert nekem ugyan nem függ tőle semmi. Mosoly terült szét az arcán, már majdnem megértő kedvesség csillogott a szemében és hirtelen tekintettel(!) lett arra, hogy hétfőn csak miatta mennék be, így nagylelkűen átrakta szerdára az időpontot.

A HÉV lekésése után már csaknem bárgyú mosollyal sétáltam a buszpályaudvarra, majd a busz lekésése után elővettem Az ötös számú vágóhidat, olvasni kezdtem míg Presser a Nagy utazást dörmögte a fülembe.
Már az autópályán jártunk, mikor rádöbbentem, hogy tulajdonképpen nem vagyok dühös. Tulajdonképpen ideges sem vagyok. Tulajdonképpen el sem akarom küldeni a fenébe. Tulajdonképpen már azt tervezem mit is fogok kezdeni ezzel a rengeteg szabadidővel ami most rámszakadt, mikor mindenki más idegzsába.
Hogy tulajdonképpen megkönnyebbültem.

Felfeküdtem az áramlatra és most sodortatom magam [ha már menekülni nem lehet] egy ideig.

Így megy ez.**

*Fodor Ákos
*Kurt Vonnegut

Reggel óta gondolkodom azon, hogy tudnám leírni, ami velem történt.
És arra jutottam, hogy sehogy.
Így nem írok az egy óra megalázó ücsörgésről, az odavakkantott szavakról, a felháborodásról, a kivagyokénről, a kiőről, a nemolvasomelről.
Nem írok a délutáni kukabúvárkodásról sem, majd csak kicsit később.

Inkább elmegyek, és álmomban összerakom széttaposott önérzetem, formát adok elporladt büszkeségemnek, megragasztom emberi mivoltom és szerdán udvariasan közlöm a tanerővel, hogy a diplomámért sem vagyok hajlandó megalázkodni többet. Jutunk valamire emberi módszerekkel most vagy októberben, vagy rászánok még egy évet, lehallgatok másik szakirányt, de én be fogom fejezni ezt az egyetemet.
És legfeljebb a mikor függhet tőle.

Kövezzetek meg, de így a hajnal és a reggel határán már képtelen vagyok felfogni az összefüggéseket öt méhcsalád, a birtokkoncentrálódási folyamat és Reagan elnökké választása között.

Nem sok eséllyel kecsegtet ez a hétfő.

Mikor a teraszon ember az arcát a nap felé fordítva Zappa-Sting kettőst hallgat és csak létezik. Meg a simogató meleg, meg az éles napsütés, meg a hang, ahogy a szél keresgél a füzetlapok között. A fal érdes érintése a talpon, az arc előtt táncoló hajtincsek, a szék karfáján támaszkodó kéz.

Egy tökéletlen nap tökéletes pillanata.

És aztán ma még jól odamondogattam két embernek, olyan jó fájósakat, amin rágódhatnak aztán és építgethetik az önbecsülésüket utána.

Fasza vagy babám, fasza.

Ebből nem lesz államvizsga júniusban,
maga még egy értékelhető sort sem adott le - mondta, aztán kisétált a teremből.

Először kétségbeestem.
Aztán dühös lettem.
Most reménykedem, mert végülis hétfő délelőttre kaptam konzultációs időpontot.

Van két estém, három napom és öt éjszakám, hogy egy nyers szakdolgozatot megírjak olyan minőségben, hogy a boszorka lásson elég fantáziát benne, hogy esetleg esélyesnek lássa egy majdani konzulensi aláírásra.

Két körülmény a témával kapcsolatban.
Nem értek hozzá.
Nem érdekel.

Jó kilátások....

Tegnap misén voltam, sok-sok éve először.
Legutóbb még gyerekfejjel ültem igaziból a templomban, és tegnap rá kellett jönnöm, hogy sosem értettem mi folyik. Miért nem mondják el mi folyik a misén?

Persze én már kiábrándult nagylány vagyok, és csak egy nem kicsit bandzsa palit láttam idétlen lebernyegben, aki láthatóan gyorsan le akarja tudni az ötórás kötelezettséget, nem tudja kiolvasni rendesen halott nagyszüleim, keresztapám és nagynéném nevét.

Földön-, de legalábbis templom- és egyházonkívüli szemmel néztem a történéseket. Nagyon rossz volt idegennek érezni magam az áhítatos arcok között, de a gúnyos hang csak cöcögött a fejemben, pedig titkon úgy mentem el, ha olyan prédikációt hallok (amilyet nem, mert elhadarta amit el kellett és kész) ami hozzám szólhatna, akkor nekifutok a katolicizmusnak még egyszer.

De nem. Ehelyett végighallgattam, hogy "az isteni kegyelem állapotába kell jutnunk s permanensen ott kell maradunk". Így. És a mise alatt s permanensen fel lett hívva a figyelmünk a s permanens ottmaradásra az isteni kegyelemben, amit Mária is elért, Isten kegyelméből.

Illedelmes voltam és nem nyűszítettem fel elsőre sem, másodikra sem, sokadikra sem, ehelyett keresztapám gombalevesére gondoltam, a nagymamámra és az olajfaágra, amit a pápa szentelt meg évekkel ezelőtt húsvétkor a Szent Péter téren, a negrószagú nagypapára, és reméltem rég ott vannak már, ahol lenniük kell.

A kócos reggel.
A lecsúszó vállú pulcsi.
Elmerengés a vonaton, mi lenne, ha a szomszéd fülkében ülő négy helyes pasi mellé beülnék egyedüli lányként.
Banánevés.
Érdemi munka a szakdolgozaton.
Ablakon kibámulás az elsuhanó zöld dombokra.
Egy fácán fut versenyt velünk.
Rengeteg horgász a tónál.
Süt a nap, süt a nap, süt a nap.
Lecsúszó vállú pulcsi.
Dombóvár, pár perces csevej.
Kaposvár, külső konzulens, Volvo, szakdolgozat, ebéd, terasz, étterem, város, otthon, virágok, fák, fák, fák, kedves kedves kedves.
Mosoly itt, mosoly ott.
És zöld.
Biciklit veszek szülinapomra.
Sütöm a napot.
Lekésem a hévet, a buszt nem.
A gimi előtt ücsörgés, mosoly, nosztalgia.
Lecsúszó vállú pulcsi.
Fára másznék.
Tori Amos
Look I'm standing naked before you
Don't you want more than my sex
I can scream as loud as your last one
But I can't claim innocence
Oh God could it be the weather
Oh God why am I here
If love isn't forever
And it's not the weather
Hand me my leather
Kétszínű világos és fekete zászló a katolikus templomon.
Meghalt hát.
Ima a lépcsőn.
Rohanás a buszhoz.
Ücsörgés a jól ismert padon.
Igen, ideje szembenéznem Vele mostmár nem félek tőle.
Lecsúszó vállú pulcsi.
Orion csillagkép hazafelé.
Csirkepörkölt.
Napsárga szék.
Lecsúszó vállú pulcsi.

És persze, hogy eszembe jut a nagy szenvedés közepette valaki, aki réges-régen, mikor még a szakdolgozat csak rémálmok homályos ködében merült fel, megígérte, segíteni fog fogalmazni, elindulni, megírni, ott lesz mellettem, bírja majd a nyafogásom és buksit simiz ha arra van szükség.

Fizetési problémák kezelése a mezőgazdasági hitelezésben

A mezőgazdaságban elérhető jövedelmek alacsonyak.
Ezért az önfinanszírozás aránya alacsony.
Ezért hitelt kell felvenniük.
De az elérhető jövedelem alacsony.
Ezért nem tudják a hitelt visszafizetni.
Eladósodnak.

Megoldások:
a) reorganizáció+megegyezés a hitelezőkkel
b) végrehajtás
c) felszámolás
d) adósságrendezés állami segédlettel

Na most mi a lóf@szt lehet erről 60 oldalt írni???

Ma vettem három cipőt. Hármat. Cipőt vettem. Három cipőt. Hármat ma.
Cipők, feketék, sarokkal, pánttal. Cipők. Három cipők.
Soha ezelőtt három cipőt egyszerre egy nap nem vehettem. De még csak egy hónapban sem.

És most itt ülök a legkirálykisasszonyosabb áttörtmintásban és rájövök, hogy az mp3 lejátszótól (céges, de mi is használhatjuk, noszagyorsan huszonötért) nem vagyok ilyen boldog, mint egy egyszerű egyszerű? csodaszép, csodakecses, csodasarkos, csodanőies cipőtől. És egy cipőhöz (háromhoz se) fel sem ér egy rántottkarfiolcsinálós-kürtőskalácsevős-vihogós este a Keletinél.

Lassan-lassan a habzsidőzs után a bőröm alá is bekúszik a közhely, amit eddig csak a szám mondott.

A pénz. Nem. Boldogít.

A pici meg a nagy.
Két pár szemüvegben tükröződő teáscsésze.

Pont elég a csendes derűhöz.

John Lennon elment egy japán művésznő kiállítására.
Volt ott egy létra, a plafonon egy ajtó.
Felmászott, kinyitotta azt ajtót ami mögött egy IGEN állt.
És ezek után meg akarta ismerni Yoko Onot....
..legalábbis így mesélte Laci bácsi az általánosban.

Az én ajtóm mögött nem lapul. Sőt. NEM.
És a szoba fala is NEMmel van tele. Az ajtón firkált NEMek sorakoznak, a lábtörlő alatt is egy NEM lapul, a tányér alján, mikor megeszem a levest NEMet látok. NEM jön velem szemben az utcán, a metró falán NEMek bújnak meg. A tükörbe nézve is NEM biccent.

Tegnap este óta.

...aztán egy véletlen beszélgetés mindent megváltoztat
és hatására vérkomolyan ilyeneket írok a zsidófiúnak:

you are a nice guy
but simply not my type really
i'm sorry

És tényleg.

Ma épp éledeznek az illúziók.

Csiszolok, meg festek, ajtót, falat, képkeretet és még mindig a ház különböző részein táborozom.
Halálos nyugalommal konstatálom, hogy pontosan egy hét múlva kellene leadni a diplomámat, amihez három hete hozzá se szagoltam és hányingerem van tőle.
És kezdem illúzióim veszteni. Hát kell ez nekem?

..és még gondolkodni sincs kedvem, nemhogy írni...

Az ember elaggodalmaskodik ilyeneken, hogy lekési a villamost, fáj a feje, sok a munka, mindjárt diploma, blablabla, blablabla.

Mindez mennyire lényegtelenné válik, mikor sokkot kapsz. Keresed a szavakat, próbálod megérteni, felfogni, amit az arcodba kaptál.
Aztán lassan szétárad az érzés, és csak mosolyogsz és mosolyogsz...:)

G!
Nem mondtam ám igazat, kaptam már közel ekkora sokkot egy levélben.
Hejj, lány(asszony?) ugyancsak le kéne ülnünk beszélgetni egyet, annyi, de annyi kérdésem van!

Ha unatkozol a metrón kezdd el leszedni a rojtokat a sáladról és a színek szerint szétválogatni a szálakat. Jobb híján megteszi, ha se könyv, se zene de még csak egy rágódnivaló gondolat sincs nálad és tömegközlekedsz.

Hurkát akarok. Meg székelykáposztát, brassóit, sztrapacskát, tejfölös lángost, borsófőzeléket, krumplipürét fasírttal, lekváros fánkot. Ölni tudnék egy tarhonyás virsliért, bokákat törni egy lekváros gofriért.

Ma 31 napja fogyózom.
59 days to go.

Helyzetjelentés.

A húgomnál táborozom egy fotelágyon, a házban por, sitt, festék merre a szem ellát, de persze a net működik.

Vac-vac.
Hiába jött meg a tavasz, hideg van.
Egyelőre belül is.

De lehet, hogy csak azért mert a nyitvafelejtettem az ablakot.

És festünk.

Hajat mosok reggel, bevásárolok, pasztellsárgára csiszolom a hajam, aztán megint hajat mosok. Ablakot festek és hozzá sem nyúlok a szakdolgozatomhoz, pedig vészesen közeleg április 1.

De legalább nem gondolok arra, hogy ma sem kaptam smst. És arra sem, hogy mostanság sok olyasmit csinálok, amihez tulajdonképpen nincs is kedvem.

Itt van négy nap, mikor csinálhatnánk valamit, elmehetnénk valahova, együtt, úgy család módra. És mi mit csinálunk ehelyett, na mit?
Festünk, bazdmeg, festünk.

Mert mi festünk nyáron, festünk télen, festünk ajtót, ablakot, évente, kétévente, festünk szobát, konyhát, fürdőszobát. És ha nem festünk, akkor tapétázunk, burkolunk, takarítunk, szigetelük, építünk és bontunk. Blablablabla.

Ilyenkor apám fejét a falba verném és minden koppanásnál megkérdezném, hogy na a családod vagy a kurva házad a fontosabb.

De minek is kérdezzem...tudom a választ.

És akkor felébrednék egy faházban,
ahol az ablakban piros muskátlik figyelik a postást és a tejesembert,
ahol az ágynemű ropogós és napszagú,
ahol a fürdőszobába reggeltől egész estig besüt a nap,
ahol a számítógépet csak akkor kapcsolom be, ha a barátaimnak írok,
ahol mosolygós hangon szólnak a reggeli hírek és délután almáspiteillat terjeng a konyhában.

Ahol a lelkek vagy fehérek vagy feketék. Nem pirosak és kékek, maszatosak, csíkosak és pettyesek, lyukasak, gyűröttek, bugyrosak vagy foltosak.

Egy tisztalapsima-lelket, egy igen-nem agyat, egy kézimunka-egyencsomagot kérnék.

És akkor felébrednék egy faházban.

Oksa. A mai események tükrében vissza kéne vennem a paradroidságból.
És ebből az E.-féle lazaságból is.
De azért ha én ezt az unokáimnak elmesélem....

A mai események hatására elgondolkodtam azon, vajon paranoiás vagyok-e.
Nem, nem vagyok.

De egy enyhén paranoid karakter lehet bejátszik.....

Inkább hiszékeny vagyok, mint gyanakvó, még ha becsapnak is!
Mert ha hiszékeny voltam, és becsaptak, egy pillanatig szenvedek, de a gyanakvás egy életen át gyötri az embert.
-Paul Gauguin-

....én perpill pont ellentétesen élek: mindenki csaló, amíg nem bizonyította ártatlanságát. Még rémlik halványan, milyen volt fordítva, míg működött: nem vágtak át, sőt. Sőt.
Aztán egyszer mégis, és még csak nem is hibáztathatom igazán őt, mert a Nagy Átverést nem direkt történt. Egyszerűen összeakadtam egy lelki bicegőssel, akinek köszönhetően két éve nem tudok a krokodiljaimtól szabadulni, hiába hiába tudom (tudjuk, búzavirág, tudjuk) hiába, hogy a csigaház törékeny, a védelem csak illúzió.....

Karma.
Azt kapod, amit adsz.
És mi van ha csak bizalmatlanságot tudsz adni?

Meg kell mondjam, hogy ez így tényleg száksz.

Tegnap bálban voltam, kaptam piros-arany griffendéles szalagot a fekete-ezüst összetákolt báli ruhámra, aztán hazajöttem, mert már körbepusziltam mind a hat embert, akit ismertem az ezerből.

Vissza akarom kapni az elmúlt két évet az életemből, vissza akarom kapni a régi hangulatot, de legfőképp vissza akarom kapni a régi évfolyamom.

Sehova nem tartozom, csak lógok, mint egy ottfelejett kabát.
Jöhetne már valaki értem.

És hopp, mondta Olivér(ka), miután kifejtette, hogy csináljunk úgy, mintha ő ott sem lenne, mert itt belső inspirációról van szó, itt belülről kell érezni a dolgokat, ez egy ilyen magányos dolog. Mindezt egy spinningórán.

És hopp, mondta megint Olivér(ka), aki lehet cirka ötven kiló (ebből öt kiló ágyéktájt, további 20-20 lábtájt csoportosul, a maradék meg elosztódik a felsőtesten), és én csúnya 50 kilós cementeszsákot vizualizálok a hátára, hogy tudja meg, milyen közel mázsásként tekerni azt a kurva bringát.

És hopp, mondta, cseppet sem vidáman, aztán leadott egy kisebb előadást arról, hogy nézzük vasárnap délelőtt a bringaversenyt az Eurosporton, és hogy tanuljunk technikát, valamint megrendelhetjük az egyesületének vadonásúj mezeit ittésitt, valamint kész az új weboldala is.

-----

Nyílt levél Olivér(ká)hoz:

Kedves Olivér!

Én elhiszem, hogy te egy veszett nagy sportember, fenomenális bringás vagy, de hogy jó spinningoktató nem, abban már most, két spinningóra után biztos vagyok.
Amennyire én hallottam, ennek arról kéne szólnia, hogy összegyűlik egy csoport biciklizni szerető ember, és biciklizik, egy hozzáértő vezetésével, jó hangulatban, motiváltan.

Nos a bringázni szerető emberek megvoltak, a jó hangulat hiányzott. (Igaz mi Terivel jól elröhögcséltünk a hátsó sorban, főképp a kommentjeiden, aztán Teri ismertette azt is, hogy miket szólt be Neked akkor, midőn elejtettél olyan aranyosságokat 50 éves nénik társaságában miszerint: "Gyertek el szombaton egy háromórás edzésre, akkor majd mindenki megtudja mit ér.")

Nos attól, hogy valaki nem bringafób, attól még lehet ember tudod. Sőt, többet mondok, attól még akaratereje és célkitűzései is lehetnek, hogyha leszáll a hegy felénél a bringáról, mert nem bírja.

Meg kell mondjam, ha Veled lett volna az első spinningórám messziről elkerülném az egész kócerájt. Jah, és még egy dolog. Tudod, addiktnak lenni nem egészséges. Még akkor sem, ha mozgás- vagy bringaaddikt az ember.

Röviden: Olivér, b+!

Egyet jobbra.
Kettőt előre, egyet balra.
Egyet hátra.
Kettőt jobbra, egyet előre. Fordul.
Egyet hátra, kettőt balra.
Egyet előre.

Násztánc.

A belső elefántom meg dörömböl, hogy ő már úúúgy menne törni-zúzni.

Kellemes kis posványban telnek a napjaim.

Ma például évkönyv- és tablófényképeződéssel fogom a délutánomat múlatni egy darab fehér ing társaságában. Amiben úgy nézek ki, mint egy kétszáz literes családi hűtőszekrény.

A büdöspizsamázós szakdolgozatírásnak is megvan a maga öröme.

Semmit nem csinálok. (Konkrétan mostam meg neteztem egész nap.)
Semmire nem gondolok. (Azon kívül, hogy mi mindent nem ehetek.)
Semmit nem érzek. (Egy kis idegességen kívül, mikor követelőznek a környezetemben.)

Biztos a diéta miatt van.

Még a múlt héten összeszedtem magam, és bejelentkeztem egy vadiúj, vadiizé, vadijónak mondott nőgyógyászhoz. Aztán fogtam magam és a szokásos bénázásaim közepette (amik részletezése súlyosan sértené a kialakítandó dögösmaca imázsomat, ezért ettől eltekintek) elmásztam hozzá.

Kell valakinek egy jó nőgyógyász(nő) telefonszáma?

Elkezdtem kipakolni a belfasti időkből most megjött dolgaim.....jesszus, több mint egy éve jöttem haza...
Egy dobozban csigaházak.
Meg egy történet.
Fenébe, hogy most aktuálisabb, mint valaha.....

A vasárnapi családi ebédek mostanság kollektív röhögésbe fulladnak felénk.
Szerencsére nincs ez másképp a fogyózás idején sem:D

Van egy kedvenc karácsonyi versem.

Karácsony első napja van.
Köszönt és minden jót kíván egy csíz a csupasz körtefán.

Módosított verzsön:

Fogyókúr(a) első napja van.
Köszönt és minden jót kíván egy virsli a csupasz tányéron.

És ez legalább olyan borzalmas, mint maga az átköltés...

Ui: f@sza kilátások, Jane Austen is elkergetett maga mellől minden hapsit végül....:/
Ma dúl az optimizmusom, a fejfájásom, és az önsajnálatom. Nyavajognyavajog.

Na jól elbarmoltam valamit, így elszöszölhettem a bloggal az útnyilvántartás helyett.
Kellemesen vénkisasszonyos külsőt nyert, így ezek után csakis pincsikutyákról és papagájokról fogok értekezni, se zsidófiúk, se nyavajgások.

Megittam fél üveg rumot.

Sade kell neked b+, nem zsidó fiú.

Péntek este nyolckor rumot iszom a munkahelyemen, Sadet hallgatok és útnyilvántartást gyártok. Lehetne ez szánalmasabb?

Lehetne.
Ha elmentél volna zsidófiúzni.
Vagy ha a takarítónő találna rád holnap reggel az asztal alatt hortyogva:D

És mit csinálok? Na mit?
Soha ki nem találnátok....

azon kívül persze, hogy önironikusan röhögök ezen

Igent készülök mondani egy találkozóra egy magas, jóképű és izmos zsidó fiúnak (az életem egyre inkább terézanyuba meg brizsitdzsónszba fordul és ez kétségbeejtő), aki valamilyen csoda folytán épp nő nélkül leledzik és engem szemelt ki soron következő ágymelegítőnek ebben a nagy hidegben.

Mert már nincs mit nem adni.

P.Arankánál voltam tegnap I-vel, az évente szokásos sajtosborozósestét megtartandó.

P. Arankát szeretem, amiben nagy szerepet játszik az is, hogy egyszer azt mondta nekem: geszt, te egy öntudatos és céltudatos dögös maca vagy. Persze szeretném ezt elhinni, és mint minden alkalommal, mikor évente egyszer hazajön, most is elhatároztam, hogy én egy cél-és öntudatos dögös maca vagyok, de ebben mindig megakadályoz valami. Tegnap pl. az, hogy reggel fennakadtam a szögesdrót kerítésen és nehéz céltudatosan és dögösen viselkedni, mikor a csúszós töltésen bogozod a kesztyűd a szakadt kerítésből, és az egyetlen, ami megment a sínekre csúszástól az, hogy a homlokodat a szögesdrótnak nyomod, de ezen már röhögni kell, mert a HÉV is jön és elképzeled milyen vicces is lenne, ha a kesztyűd vinne sírba ráadásul szögesdrótnyomattal a homlokodon.
De nem adom fel, ma némileg megtörtebben ugyan de nekifutok mégegyszer.

Tegnap G is volt, akivel hagymát és májat nyiszatoltunk, meg röhögtünk és megint fél mondatban megoldotta az én nagy problémáim.

Ma meg T lesz, akinek valahogy megmondom, hogy szerintem A rémes hibát követ el, ha hozzámegy nyáron a szürke szihológushoz, mert míg G ragyog a párja mellett A szintelenedni kezdett.

És lesz C is, akivel ráférünk már egymásra, meg M és E és E, ahol tiramisu a menü és tényleg feldobódunk tőle, na meg a bortól, és a végén már csak röhögünk a sok nyavajgáson, amit képesek vagyunk levágni.

Lesz új cipőm is, virágos, a törött talpú régi helyett, ami olyan, mintha penészes és zuzmós lenne egyszerre és befolyik rajta a hólé, de a gyulladt lábujj eddig nem fért bele egy másikba se.

A suli is elkezdőtött, még mit sem tudok a hogyanokról, de kérvényt kéne írnom, és igazolást, meg nyilatkozatot apu nevében.

A munkahelyen lassan sem jönnek rendbe a dolgok, de én most lógok és kész. És kész.

De ezek mögött mindig ott lapul az a mozdulat, ahogy leveszem a telefont a polcról, és megnézem jött-e sms. Várakozásnak hívják. És a sulivége-féle várakozással szemben az sem biztos, hogy van mire.

Leszedtem a kötést az ujjamról.

Reggel becsúszkáltam a kórházba újrakötözésre, de egy óra alatt meguntam a kellemes meleget, a nénik nyílt tályogműtétjeinek és mindenféle váladékfolyásainak részletekbe menő kitárgyalását, melyről még a könyv sem tudta elvonni a figyelmem. Ha egy óra nem volt elég egy ötperces művelet elvégzéséhez, majd megcsinálom én, este, otthonom csendes magányában.

És voilá. Nem rémisztő, csak szánalmas.
Vak a nagylábujjam.

Neeeeemkeeelleettééél. Nemnemnemnemnemeemnemnemkeeellettéééél.
Nemkeellettééél. Nemkelleeeettéééééééééééél.
Bebeeeebebeeeebeee. Neeeemnemnemneeeemnem.

Fogdbe. Dolgoznom kell. Olvasnom kell. Élnem kell.

Azt mondják, ha valami gáz van, a nő változtat. Frizurát, lakást, akármit.
Én ma lecseréltem a zöld fogkefém egy bordóra.

Hajrá babám, megy ez, végén még te is elhiszed pár percre, hogy csak ennyit ér az egész. Ennyit kéne, az oké. Na de tudjuk amit tudunk, ugyebár...

Kuss.
Holnapután reggel kitörlök mindent.

És ennek semmi köze ahhoz, hogy a tapasztalat azt mutatja, hogy az eddig kitörölt számok eddig kivétel nélkül visszakerültek a mobilba, mi?

...
Mondtam már, hogy utállak??

Új szót szedtem ma fel (gödöllői gyűjtés), aztán, mint egy új tükörben, rögtön el is kezdtem figyelni benne magam.

A lustálkodás vagi, míg gyomorgörccsel konzulenshez menni nem.
Későn rájönni, hogy tükörjégen fogsz a domboldalon lecsúszni a vonatig nem vagi, ellenben az, hogy mindezt talpon kivitelezed, roppantul.
Vagi mosolyogni a keletiben a napfényre, nem az, hogy közben félig csócsált hagymás hamburger lóg a kezedből.
Táskákat nézegetni munkaidőben, tudván, hogy a főnököd síel, vagi, újságpapírba csomagolt könyvet olvasni a mozgólépcsőn legkevésbé sem.
A munkahegyeken stresszelni nem vagi (sőt uncsi), sózott mandulát és banánt enni ebédre az.
De főképp nem vagi olyan smst kapni, amelyben a legközelebbi találka idejét tavaszra teszi az illető. De jégcsapokkal teli lekezelő választ küldeni rá vagi. Nem vagi bőgni mindezen.

Nem vagyok egy vagi csaj.
Jajjmileszmost.

Stargate hiányzó részek bepótlása folyik épp.
Ergo mindenminden le van szarva, beleértve a konzulensi találkát, a kötözésreelnemmenést, a pasit, a gyanút, a sulit, a munkát és egyéb parákat.

Why did I have to go and meet somebody like you?
Why do you have to go and hurt somebody like me?*

...but it's not finished yet, is it?

*Limp Bizkit: Boiler

Itt ülök a rumli kellős közepén, sajnálom magam és haragszom az egész világra.
De ezt legalább jól csinálom...

Nem megy, nem és nem, jól érzi itt magát. Lebeg a szobában, körbesuhan, rámtekeredik, megszorít egy pillanatra, aztán leül a szekrény tetejére a plüssállatok közé és gunyorosan nyelvet nyújtogat. Persze hogy is tűnhetne, míg táplálom titkos szorongással.

Hogy is tűnhetne, mikor tudom, hogy hétfőn találkozó konzulenssel, javított szakdolgozatot kell prezentálnom és okos kérdéseket. Hogy jöhetne a megkönnyebbülés, mikor tudom, hogy hiába vége most, két hónap múlva végleges diplomaleadási határidő, aztán zhk, vizsgaidő, államvizsga, védés, blablabla. Nincs megállás, nincs kifújom magam egy pillanatra, csak mint az úthenger, babám, csak mint az úthenger.

És mostakkorcsakazértis.
Holnap elmegyek fodrászhoz.
Aztán bemegyek egy könyvesboltba és megveszem a legvastagabb könyvet.
Aztán megveszem Varró Dániel köteteit.
Aztán pár mesekönyvet még.
Aztán bemegyek egy kirakatos teázóba elkezdek olvasni és időnként felnézve megbámulom a köröttem lélegző embereket.
Aztán rendet csinálok a szobámban, friss ágyneműt húzok, eltüntetem a kábeleket, beülök a nagymaci ölébe és elégedetten körbenézek.
Aztán egész éjjel olvasni fogok. A vastag könyvet, a mesekönyveket és a varródanit.

És aztán felnézek a szekrény tetejére.

......egy vizsgaidőszak margójára.....

Az éjszaka.
Szedd már össze magad. Most az egyszer szedd össze. Kérlek. Kérlek.

A reggel.
Csak frissen és fiatalosan. Akad ruha is, cipő is. Vizsga 8 helyett 11kor, csendes hálarebegés köszi Uram, ezalatt még egyszer elolvasom, talán meg is tanulom.

A vizsga.
Égő arccal mered maga elé, néha lopva az órára pillant, legyen már vége, legyen már.
Nem érti miről van szó, a kérdések el sem jutnak már hozzá. A csodavárást negyed óra után feladja, háromnegyed óra után a gondolkozást is. Készül lélekben az évismétlésre. Aztán szégyenszemre hármassal jön ki. Egyes helyett.

A kórház.
Elalszik majdnem, dzsekire dőlve, még jó, hogy sokan vannak, négy előtt úgy sem jut be ötlik fel még a ködbe merülés előtt mikor szólítja az asszisztensnéni.
Hullává fárad míg a mosolygós doktorbácsi hatalmas lufit fúj a gyulladt ujjból egy álérzéstelenítővel teli injekcióstűvel. Könnyek a szemben körömcsavargatás-tekergetés-tépkedés-kanalazás alatt. Persze a boldogságtól van, erősíti meg dokibácsit.

Az út.
Csossz, tap, csossz, tap, csossz, tap, mert körömtelen lábra nem megy fel a cipő, aminek amúgy is el van törve a talpa. Zanya meg persze késik, mert muszáj volt még megbeszélni az Ildivel, hogy megjavíttassa-e a mosógépét. Már nem is csodálkozik.

Az ágy.
Lights out.
K.O.
Most.

És persze nem tanultam. Puff.
Holnap meg vizsga. Puff.
Égés lesz. Puff.
Tiszta ruhám sincs rá. Puff.
Cipőm se. Puff.

Fasza vagy kisanyám.
Az akihülyeverjeafejétafalba játékban 5-0-ra vezetnék....
.....ha igazán érdekelne ez az egész vizsgázósdi.
De jelenlegi állapotomban inkább egy béna sms miatt: puffpuffpuff.

Nemááá....ez még egy nyálas amerikai filmben is olcsó lenne.

Ilyen könnyen nem adom magam. Legutoljára megfizettem érte, és bár más volt a helyzet, a lelkem épségét óvtam, és végül több lettem általa, mégis vesztettem.

geszt vs elvek, geszt kiütéssel győz, elvek a szemetesben, mint megvalósíthatatlanok. Ártatlanságom romjai.

Nem adom a maradékot, a hulló hópihék táncát, az almába harapást, a zizegős zsebet és a széles mosolyt. Nem adom a buktát és a bundáskenyeret, a hullahoppot, a puszikirálynőt, neféddeket. Nem adom még azt a keveset sem, ami van.

Már az is rossz érzés, hogy felmerült, hogy akár adhatnám is.

Kísértés nélkül könnyű erényesnek lenni, mondják az okosok, így mindenjóhavégejó alapon elhúzok tanulni.

Vége, ugye? Tényleg igaziból? Ezen túlvagyok? Komolyan? Ügyes voltam? Huhh...

Néha mementókat pakolok a blogra. Itt megvan jó ideig, ami amúgy hamar eltűnne.
Itt egy újabb from origo.
Emlékezz, majd ha kell.

Leszámítva néhány magányra született embert, mindannyian vágyunk a Társra. Álmodozunk, tervezgetünk, próbálkozunk - legtöbben sikerrel. Ám amikor már nyakig vagyunk egy kapcsolatban, akkor derül ki, hogy mintha idegen erők munkálnának bennünk, akaratunk ellenére öljük, romboljuk a kapcsolatot, gyűlölködünk, követelődzünk, elhidegülünk, szétválunk, belehalunk - a szeretet nevében. A gyermekkor, korábbi kötődési tapasztalataink, mint időzített bombák aktiválódnak bennünk, amint egy felnőtt-típusú kapcsolatba lépünk.

Ha mindig ugyanazt csináljuk, ugyanoda jutunk

Csak tesszük, amit érzünk, hogy tenni kell, és újra és újra megtapasztaljuk a mondást, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. Mi romlik el, hogy a kapcsolat, a házasság zátonyra fut, hogy örök vesztesnek érezzük magunkat? Hát hiába a sok tisztázó beszélgetés, az ígéret és esküdözés?
Amit százszor megígértünk, mégsem úgy lett, nem érdemes százegyedszer újra próbálni. Vagy százegyedszer újra hinni. Vissza kell térni az alapokhoz, s megpróbálni újra felépíteni magunkat.

Hogy milyen volt gyermekkorunk, azt nem feltétlen emlékeink mondják el, sokkal inkább viselkedésünk, viszonyulásaink, önértékelésünk és a többi ember észlelésének módja. Ahogy szüleink kezeltek minket, kialakított bennünk egy belső modellt a többi emberről és egy énképet magunkról.
Bartholomew és Horovitz az emberekről és önmagunkról alkotott kép alapján négy típust különített el, mindegyiket kis monológgal jellemezve. Az első kettővel nincs dolgunk, mert ők jól elvannak. Az egyik a biztonságosan kötődő, a másik a kötődést tagadó. Egyik jól tud, a másik nem akar kötődni.

Akiknek igazán problémás szokott lenni a kapcsolat, az a másik két típus:

A kötődésein tépelődő vagy a kötődéssel szemben ambivalens személy úgy érzi, erősen függ társától és ezt gyakran egyoldalú kiszolgáltatottságnak éli meg. Gyermekkorában bizonytalanságban élt szülei szeretetét illetően, de frusztráltságára nem bennük, hanem önmaga alkalmatlanságában találta meg a választ. Neki az emberekről alapvetően jó a véleménye, de önmagát csökkent értékűnek érzi. "Szeretnék másokkal teljesen emocionálisan intim viszonyba kerülni, de gyakran tapasztalom, hogy mások vonakodnak olyan közel kerülni hozzám, ahogy én azt szeretném. Rosszul érzem magamat közeli kapcsolat nélkül, de gyakran attól félek, hogy mások nem értékelnek engem annyira, amennyire én értékelem őket."

A kötődéstől félő személy bizalmatlan másokkal szemben és nem bízik önmagában sem. Semmi jót nem vár másoktól, és önmagáról is negatív véleménye van. "Kellemetlen közel kerülni másokhoz. Érzelmileg közeli kapcsolatot akarok, de nehéz teljesen megbíznom másokban, vagy függeni tőlük. Attól félek, megsérülök majd, ha megengedem magamnak, hogy túl közel kerüljenek mások hozzám."

Persze ne feledjük, minden ember egyediségében megismételhetetlen, ezek itt csak sémák!

Az átprogramozás

A modell lényeges vonása, hogy összekapcsolja a kötődési sajátságokat az önértékeléssel, énképpel. Aki rémülten gondol arra, hogy ha elveszti a másikat, rá örök magány vár, mert kinek kell egy ilyen szerencsétlen flótás, az önmaga is összekapcsolja értéktelenség érzését erős függőségi vágyával.

Az önértékelés, ha egészen praktikusan nézzük, nem más, mint gondolatok, hiedelmek önmagunkról, egyfajta belső monológgá szervezve. Hiedelmek arról, milyennek látnak és értékelnek mások, hogyan állnánk meg a helyünket ilyen vagy olyan helyzetben. Ezeket a hiedelmeket rejtett és automatikus gondolatoknak szoktuk nevezni, mert hétköznapi életünkben már oly megszokott hátterét adják normál működéseinknek, hogy észre sem vesszük őket. Az átprogramozás lényege, hogy ezeket a gondolatokat levadásszuk, megfogalmazzuk, majd megkérdőjelezzük, átalakítjuk. Mindegyikben van ugyanis egy bizonyítatlanság, egy logikai bukfenc. De hogy is megy ez az "átírás"?
Például gyakori "programhiba", hogy mások visszajelzéseiből arra következtetünk, hogy mi jelentéktelen emberek vagyunk, vagy nem vagyunk "elég" fontosak a másiknak.

Zöld szobába piros ágy

Mondjuk ágyat akarunk venni. Társunk pirosat szeretne, amit mi elképesztő ötletnek találunk, mert a szobában minden zöld. Ő azonban ellenáll minden érvünknek, és ragaszkodik a piroshoz. A vita közben egyre inkább azt érezzük, hogy mi itt szinte fölöslegesek vagyunk, meg sem hallgatják az érveinket, sőt konzervatívnak nevezett minket a másik, mert szerintünk a zöld és a piros ütik egymást. Elkeseredetten gondolunk arra, hogy ezentúl egy borzalmas színű ágyban kell aludnunk, és ő pedig nem akarja megérteni, hogy számunkra ez elviselhetetlen gondolat. Még talán az is átfut az agyunkon, hogy mi akár el is költözhetünk, aztán aludjon csak egyedül abban a pocsék ágyban. De aztán meg is bánjuk a gondolatot, hisz Ő fontos nekünk, meg magányosak lennénk nélküle. De ekkor még bántóbb, mennyire megalázó és kiszolgáltatott helyzetben is vagyunk, "le kell nyelnünk" a piros ágyat, ha maradni akarunk. Csak ennyire szeret minket!? Erőszakosnak látjuk őt és szerencsétlennek magunkat. Este erős nehezteléssel fekszünk le mellé, ez az ágy örökre a vereségünk mementója lesz.

Ebben a vitában számos téves következtetés figyelhető meg, de vegyük a legfontosabbat: titokban felállítottuk azt a kritériumot, hogy mi akkor vagyunk fontosak a másiknak, ha a mi álláspontunk győz. Igaz ez? Nem! Fordítsuk meg a dolgot: ha a mi álláspontunk győz, akkor a másik elveszítette a fontosságát? Ugye nem. Egy ágyon, egy nyaraláson, egy esti programon, egy elmaradt szexen nem a fontosságunk dől el.
Eddig mindig csak egy végső magyarázatunk volt: "minket itt nem szeretnek". Minden program-átírás úgy kezdődik, hogy feltesszük a kérdést: "ez valóban azt jelenti, hogy nem vagyok fontos neki/nem szeret?"
Ekkor jön a megfelelő alternatíva kidolgozása: "attól, hogy a piros ágyat akarja, még szeret engem. S mivel én szeretem őt, hát jöjjön az a piros ágy".

De vegyünk egy esetet, amikor nagy a tét. Végül is olykor sok pénz sorsáról döntünk, és tényleg lehet, hogy mi látjuk jól, mégsem nekünk lesz igazunk.
Kérdés, miért nem? Hát ugye azért, mert ő "erőszakosabb" volt, mi meg gyengék vagyunk, és végül engedtünk, de azért jól megsértődtünk, mert nem nekünk lett igaza. De bocs, ha annyira hiszünk az igazunkban, miért nem vagyunk makacsabbak? Mert félünk kenyértörésre vinni a dolgot, félünk a konfliktustól, félünk a másik szeretetét elveszíteni. Vagyis nem érezzük azt, hogy volna akkor súlyunk és tekintélyünk a kapcsolatban, hogy azt mondjuk: márpedig nem és nem! Vagyis nem vagyunk elég erősek, és ezért feladjuk. Mi adjuk fel, és Őt hibáztatjuk ezért. A történet vége általában az, hogy neki van "igaza", mi meg haragszunk rá. Azért haragszunk rá, mert nem merjük annyira fontosnak érezni magunkat, hogy el tudjuk érni, hogy igazunk legyen.
Ez olyan, mint vendégségben az utolsó sütemény. Nem merjük elvenni, de aztán utáljuk azt, aki végül mégis megette.

Vergődés a kételyek közt

A példákból is látható, hogy az önértékelés mennyire összefügg azzal, mit gondolunk a kapcsolatról. Aki titkon attól fél, hogy nem szerethető, az kiélezetten fogékony lesz minden olyan jelzésre, amiből erre tud következtetni. Innen ered a féltékenység, az egyedülléttől vagy a másik elvesztésétől való félelem. Ez a félelem gyakran haragot szül, hisz a másik viselkedése, távolléte okozza a szorongást. Míg a biztonságosan kötődő emberek érzései áthidalják a téri-idői távolságokat, addig a szeretetben bizonytalan embereknél a másik távollétében a szeretet érzése fokozatosan elhalványul, és ez szorongást kelt. Ez pedig haragot.


A kötődési stílus "átprogramozása" hasonló az önértékeléséhez. Például nélkülünk akar elmenni a másik barátaival/barátnőivel. Interpretáció: "nem vagyok fontos neki, mert nem inkább velem akar lenni."
Itt is van egy rejtett feltevés: "ha szeret, akkor velem van. Mivel nincs velem, ezért nem szeret".
Az alternatív hipotézis: "Ha nem velem van, attól még szerethet." De továbbgondolhatjuk a dolgot: "Azért van a barátaival, mert ez jó neki. Én szeretem őt, és azt szeretném, hogy neki jó legyen."
Az a jó alternatív hipotézis, ami meggyőző, amiben hinni tudunk! Sok munkával és pozitív példák gyűjtésével fokozatosan át tudjuk hangolni magunkat. Ha írásban csináljuk, még hatékonyabb!

Jómelegszag van a szobámban, és buktaszag, mert az öccs megint buktagyártásba fogott. Hatalmas tenyérrel dagasztja a tésztát, ami mást nem tehet, mint nyúlik, hogy aztán összeálljon lekvárral dugig töltött helyes kis buktákká. Fényes barnára sülnek a sütőben és az illatuk fellopózik a szobámba, ahol a szánkózástól és a hócsatától kipirult arccal, csapzott hajjal, a jegyzethalmok között cicaharisnyában ülve kacagok egy képzeletbeli hullahoppozó alakon.

Ezek azok a dolgok, amikre emlékezni fogok, mikor már az összes osztalékértékelési modellt rég belepte a feledés jótékony homálya. És ez így van jól.

Van lelkiéletem mostanság.
Onnan jöttem rá, hogy per pillanat darabokban hever.

És most fogom és elküldök egy smst, aztán kikapcsolom a telefont, és ismételten felszólítom a rókát, hogy dugja fel magának a várakozását hat óra után, mert akkorra már pont lehervadnak a négykor még illatozó virágok, és kialszanak a lampionok. Nálam már a villanyt is lekapcsolták és épp zárják a termet.

Az az idő, ami eltelik az Örsön írt sms és a hazaérkezés után kapott között pont elég arra, hogy a vörös rejtőszín alatt fehérre őszüljek, és azon folyjon a könnyem belül, hogy megint valaki, aki kapott belőlem egy darabot, de nem tud vele mit kezdeni, így eldobja az egészet.

És ott ül az ember, a horrorhangú szomszédbácsit hallgatva rezegjmááár, aki öntudatlanul is egyre közelebbb jön, hajol és mesél, mesél. Amúgy jó vele beszélgetni, de most csak a táskám zsebére tudok koncentrálni, rezeg vagy nem rezeg? Aztán majdnem elvonja a figyelmem egy "alkoholista vagyok aki nem ivott 3052 napja" kijelentés, és olyan majdnem igazánkomolyodafigyelős zizegjmárzizegjhamondom beszélgetésbe kezdek horrorhangú bácsival, a szembenülő srác legnagyobb mulatságára.

Az az idő, ami eltelik a két gombnyomás és az smsíró nevének megjelenése között, az is megérne egy postot.

He shot me down bang, bang......I hit the ground bang, bang.....

Mint egy végtelenített szalag szól a Winampban, mert ezek már a modern idők, modern emberekkel.
Cica szuszog mellettem, zene szól, hó esik, még akár békés is lehetne minden, ha nem szorongatná a torkomat ez a valami. Még nevet sem tudok adni neki.

Egész nap morogtam a főnökre, tegnap kimondottan bunkó volt, mikor háromkor hazakéredzkedtem halálosan kimerülve.
Este fél nyolc, mennie kell, persze menj, te is. Ma sem jutottam el a dokihoz.... Nevet én meg hozzávágom, nem az egyáltalán nem vicces, hogy igazságtalan vagy. Tudom, hogy dühkitörés, jön és persze megkapom. És persze van mit előszedni a fülem mögül.

Aztán csak állunk, és beszélünk. Sértettség és könyörgés, ez a két kulcsszó, és én észre sem vettem, még azt sem, hogy hol nincs rendben valami, elvesztem a papírok meg a számok között, csak a túlfelet és a rendszert okolva.

Semmivel nem könnyebb egy ilyen egymásrautalt főnök-beosztott viszony, mint egy átlagos párkapcsolat. Semmivel.

Meg kell tanulnom alul lenni. És meg kell tanulnom felvenni a váza alakját. A víz sem veszíti el a lényegét ettől.

És a tűz?

Húggal kicsit átköltöttük Daniel Bedingfield Gotta Get Thru This-ét és kineveztük a vizsgaidőszak hivatalos zenéjének (offisöl tém szong).

Hajnal négyig fenn voltam persze, fekve az ágyban, időnként az órára nézve, hogy na mindjárt, mindjárt elkezdem olvasni a minőségköltségeket, csak öt perc, csak még negyed óra.

Ilyen vizsga előtti hajnalokon tompán telik az idő, a mutatók kúsznak előre, lassan, de folyamatosan és megállíthatatlanul. Elvesznek tíz percek, fél órák a semmiben. A tárgyak köröttem már rég tudják ebből nem lesz semmi, mikor én még küzdök kővé vált kezemmel és lágy mohával benőtt elmémmel.

Aztán úgy szorítottam magamhoz a jegyzetet alvás közben, mint tengerész az utolsó teli rumosüveget. Reggel f@szomtelevanoztam egy kicsit, felöltöztem és az anyag felének körülbelüli abszolválása után beslattyogtam.

A szerencsés kezem, a két szép szemem meg Sármos Tanár úr hozzásegített egy újabb sikeres vizsgához. Csak ne érezném magam ilyen csalónak...:/

Javítom magam. R&R nagy dolog volt, de a blues még nagyobb.
Tényleg naplopó, igazad volt, tényleg.

És azt meg elfelejtettem, hogy persze a vonaton nem csak hideg volt, de mivel tanulni nem tudtam, mert a jegyzeten ültem, zene nem volt nálam, kénytelen voltam dudorászással elütni az időt. Ha nem jut eszembe semmi dal, mindig négy dolog jut eszembe. Egyszeregykirályfi (első versszak), Micimackó (hamarunom, bár alkalomhoz illett), Hárompiroskendőtveszek (hajlításos népdal, énekelni lehetetlen), és az Énelmentemavásárba. Ez utóbbi tuti nyerő, addig költ hozzá az ember, míg bírja.

Így boldog tulaja lettem egy tyúknak (kitrákotty), egy kacsának (háphápháp), egy libának (gigágá), egy kecskének(mekmekmek), egy lónak(nyihaha), egy sellőnek(sálálá), egy hüllőnek(hörrhörrhörr), egy kentaurnak (muhahaha), egy hóembernek (vacvacvac), egy légynek (zzz-zzz-zzz) és egy motornak (brummbrummbrumm). Szerencsére ekkor megérkeztünk a Keletibe, így is alig bírtam lecipelni ezt a vagon dolgot.

Csak utólag jutott eszembe, érdemes lett volna egy kabátot (?-?-?) is venni.

Ma az elemzés jegyzet mentette meg a seggem a vonatüléshezfagyástól, de sajna nem hiszem, hogy a sármos tanárbácsit meghatná holnap a sztorim a -2 fokos vagonban való ücsörgéstől.

És meg kell állapítanom, hogy seggen keresztül nem jutnak az ember fejébe új informácók.

Az én gyanúm nem jött be. A tudásom szép, kerekseggű hármasra értékelték a volt évfolyamtársaim. (hehe mire nem jó, ha az ember halaszt;)


******
utólagos hozzáfűzés:
Egy háromgondolatos kis postban háromszor fordul elő a segg szó. Na ebből most mire kéne következtetnem???

Ezt szeretném kérni a temetésemre gyászzenének.
Gyönyörű.

Azt hiszem mégsem érdekelnek az ötvenes évek zenéi.
Úgy énekelnek, susognak, mintha tojáshéjon lépkedne a hangjuk.
Újabb felismeréssel gazdagodtam: a rock&roll marha nagy dolog volt:)

Rájöttem.
Azért nem tudok tanulni, mert semmi rágcsálnivaló nincs a közelben.
Igen, csakis ez lehet az oka.

Még ki lehet nyitni.
És be lehet zárni.
Még föl lehet kötni.
És le lehet vágni.
Még meg lehet szülni.
És el lehet ásni.

Pilinszky János:Infinitívusz

Épp a szerelmet(?) ölöm, még az innenső parton.
Ha átkerül a túlra, már nem az én kezemben lesz a kés.

G, azt hiszem szükségem lenne rá, hogy megmondd mi történik velem...

Megint futnék.
Messzire.
Épp a világ végére....

Van még egy feljegyeznivaló tegnapról.
Nagyon jó zenéket hallottam, de egy annyira megfogott, hogy utánakérdeztem a lánytól, aki betanította.

sixteen towns
sixteen pins
sixteen tons

Ennek köszönehtően Billboard Top Tent töltök le épp 1955-ből:)

Fontos dologra jöttem rá ott a vászon alatt az öcsém szalagavatóján. A színpadon össze-vissza ugrabugrált négy osztály, nevetségessé téve magukat (képzeljetek el egy 18 éves súlyemelő srácot tütüben hattyúktavázni), kifigurázva az egészet, amiről egy komoly bálnak szólnia kéne mindeközben borzasztóan jól érezve magukat (és ettől persze a közönség is jól érezte magát). Eszembe jutott a mi szalagavatónk, ami komoly és felelősségteljes ugrabugra volt. Mert azzá tettem, mert erősködtem, mert jól kellett mennie mindennek. Mert komolyan vettem.

Ezzel kúrom el a fél életem, komolyan veszek olyan dolgokat, amiket nem kéne.
Vajon az ikreket is komolyan veszem? Komolyabban mint kéne? Tanácsok tömkelege az van, de értsétek meg, én életem, én döntéseim, én naivitásom, álmaim, feltevéseim, félelmeim. Fájdalmaim.

És jó ez így. Majd ha fáj megyek sírni, és énmegmondtamazzatok nyugodtan, de csak ha közben buksimiztek is.

Más és mégsem. Szalagavató. Öccsosztály. Szalagtűzés meg minden, a húgommal az első sorban sivítozunk az öccs neve hallatán, fényképezünk és büszkék vagyunk, hogy igen, a mi kisöcsink. Megnőtt. Saját döntései, saját félelmei, saját büszkesége.

Nem táncolt, egyedüliként az osztályból, mert anno nem volt pénze frakkra, tánctanárra, miegyébre, apuékkal haragszomrád volt egy csúnyacsúnya ügy kapcsán, tőlünk meg valamiért nem kért. És én minderről nem tudtam. Fasza kis nővér vagyok.
De látni a fájdalmat egy szeretve szeretett szemében...nem kívánom senkinek. Kérem, kérem nem fájhatnék én helyette?

Hát nem fájhatsz.

Csak csatlakozni tudok:
"sanda gyanúm bukást sejtet"
micsoda ritmus, mint egy óda második sora...

Amúgy meg tiszta hülye vagyok. Rájöttem, hogy a horoszkópok miatt engedtem rá a krokodilokat.Valaki mondjon példát megbízható ikrekre.
Csak hogy megnyugodjak.
Nem is hiszek a horoszpókokban...

Helyzetjelentés: kettőkor vizsga, és még a kivonatos anyag kivonatát sem olvastam végig. Titkon abban bízom, hogy összetippelek-rizsázok egy kettest.
Legyen már vége.....

,.---------------------- nkoKPKÖ Ö KÖPÖPK P L fvtrg45syxr

posted by Mici, a macska, fekvő helyzet a billentyűzeten:D

Amúgy meg, csak a rekord kedvéért:
Nem iszkolt.

Hát babám ezt elbasztad, te egyedül és alaposan. És a büszkeséged mögé sem bújhatsz, mert azt is letetted már, szinte minden ott az asztalon és te max. hülyeliba módra a sértődött királynő álarcát húzhatnád fel. Az meg elég cinkes lenne, nem gondolod? Tehát sunnyogj el rövid úton a sarokba és nyalogasd a sebeid. Jah, az EU könyved ne hagyd itt, holnap vizsgázol!

Utállak. Meg a krokodiljaid is. Nem is én b@sztam el, hanem te. És különben is, ha ennyitől megijedt, mi lett volna később? Nem hiszem még el, hogy tényleg eliszkolt.... Hátha.

Mikor kisebb voltam és nem éreztem jól magam valahol másutt, féltem, egyedül voltam, hiányzott az ismert, az anyu, az otthon, a meleg, a sarokba bújtam sírva és azt hajtogattam: hazaakarokmenni,hazaakarokmenni, hazaakarokmenni....

Mostanság azon kapom magam, hogy otthon a sarokba bújok és kétségebeesetten mantrázom: hazaakarokmenni. Haza. Hazahaza.

Tökömtele.

A fejem fölött fúrnak egész nap, mert lakásfelújítás van felettünk, és az ember még csak nem is háboroghat, mert az a cég újít fel, akinek épp dolgozik.
Otthon kalapálnak egész este, mert fürdőszobafelújítás van, és az ember nem reklamálhat, mert ő javasolta az egészet.
A vizsgaidőszaknak lassan vége, nmég egy vizsgámat sem tettem le, de hát én akartam.
Papírhalmok és intéznivalók dőlnek rám naponta, hullafáradtan mászom haza tanulni, de én vállaltam ugyebár.
Ezen kívül fáj a torkom, fáj az ujjam, orvoshoz nincs időm elmenni, a barátaim nem ismernek meg az utcán és ma reggel nem tudtam visszaemlékezni mikor olvastam utoljára igazi könyvet.

Két jó dolog van most az életemben.
A tesóim.
A kedves-huncut smsek a Kanári-szigetekről.

Ő sugárzik a képeken, igaz Ő valahogy mindig sugárzott.
Ő hosszú hajú nyúlánk lány, kutató szemekkel és húsbavágó kérdésekkel.
Az lehet a titka, hogy szeret Ő lenni.

ÉN is szeretnék Ő lenni.

Nos január 12-e még mindig január eleje így ma leadok egy összeszedetlen halandzsát szakdolgozatkezdemény címen.

Fél óra alvás és egy áttanult éjszaka után Modigliani még mindig csak egy hosszú arcú nyúlánk lányokat festő fazon, a pénzügyi mutatókról meg egy hatalmas fityisz jut eszembe.

A tényállást tekintve, be sem megyek a vizsgára, így igyekezhetek* dolgozni, de legalább hullafáradt vagyok.

Fasza kis nap lesz ez, érzem én.

*főnök

Valahogy lekeveredtem, jah, tudom már, vizet inni.
És traktorokról beszéltek a tévében.
Ilyenre mindig felkapom a fejem, elvégre ha agrársuliba járok, legyen közöm is hozzá. És érdekel. Tényleg. Őszintén. Valahogy négy év alatt a bőröm alá ivódott, kikaparhatatlanul, mint a tetoválásom.

Kicsi falu. A polgármester a közeli téeszben dolgozik, mint autószerelő és sofőr. Ha van munkájuk szerencsések. Disznót, marhát hízlalni nem éri meg, napi 14 órát dolgoznak, havi 70 ezerért. Siralmas udvarok, tákolt disznóólak, rozsdás traktor, csetlő-botló mondatok.98-an - Murga (2003) Magyar dokumentumfilm

Én meg ülök a laptop előtt a kellemes melegben nyafogva a 12 órás irodában elbohóckodott munkaidő és a szakdolgozatírás miatt, aminek a keretében arról értekezem, hogy ejnye-bejnye a rossz gazdák nem fizetnek szegény bankoknak, és szegény-szegény bankok mit is tudnak tenni ez ellen.

Szégyellem magam. Szégyellem magam azok helyett is, akik fenn ülnek az ilyen-olyan bársonyszékekben és okoskodnak és maguknak kaparják a gesztenyét havi 700 ezerért.

Csak ismételni tudom önmagam.

Szakdolgozat száksz, szakdolgozat száksz, szakdolgozat száksz.

Holnap reggel első adag leadási határidő (önkényesen úgy döntöttem 10-e még bőven január eleje).
Bepötyögött oldalak száma: 37
Ebből értékelhető: 28
Ebből a címben megjelölt témához kötődő: 2

Az eddig türelmesnek mutatkozó banyus úgy fog tenni, mintha nem lusta, debil lennék.
És szerdán nála vizsgázom.
Bruhahaha.

A főhős kényszerzubbonyban rohangál az üres színpadon, értelmetlenül ordibál és nyálasan rángatózik, míg két ápoló érte nem jön és ki nem rángatja. Függöny le.

ps.: Gyenge idegzetű egyetemista lány keresi erős párját aki elmegyógyintézetest játszana vele vizsgaidőszakban. Leveleket kényszerzubbancs jeligére a kiadóba várjuk.

Hazajövök, és mit látok?
Az öcsém csajozik a neten.
Csajozik! Már attól féltünk egy nap majd meglepetéssel szolgál.
Hogy meleg.
Hogy elmegy buddista szerzetesnek.
Hogy az állatkertben túl közel ment a krokodilhoz és az kasztrálta.
Hogy ezentúl csak a sulinak él és nem érdekli az ellenkező nem.

Én meg megyek és agyat mosok egy Tavasznyárősztéltavasszal picit, míg a maradék kapacitás a 6/2004-es FVM rendeleten őröl.
Szakdolgozat száksz.

Mikor az ember a fejét lehajtva, vakon várja a bárdot, arcával érzi a tönk érdességét, a száradt vér szagát és vár.
Hallja a tömeg zúgását, a rosszindulatú mormogást, kötelek szorítják a csuklóját, térdét nyomja az emelvény, és vár.
Nem érzi, hogy tavasz van, hogy a szél édes illatot hoz a közeli cseresznyésből, hogy a madarak mit sem törődve az egész cécóval csicseregnek.
Port lélegzik be és vár.
Nem gondolkozik, nem is mozdul, bénítja a rettegés, lélegzetet sem vesz csak vár. Hátha meghallja mikor a hóhér mozdul, megérzi a lépést, hátha lesz még ideje egy gyors fohászra, egy néma búcsúra.

Mert nincs mentség, nincs új esély, nincs neménvoltam.
Bárd van. Meg bitó. Meg várakozás.

Talán csak annyit feljegyeznék (a feljegyzés kedvéért), hogy réges-régóta ez volt a legjobb karácsony. Mozi, meg zsivaj, meg örömködés, alvás, nemgondolkozás meg ilyes.

Most meg szakdolgozatírás. Nyaff.

Gondoltam meghallgatom ezt a buzievagyot. Merthát na, nehogy lemaradjak a fősodortól, legalább tudjam, miről beszélnek. Jobban tettem volna, ha.

Sokk.

"Nem kellett volna órákig a hidegben csókolozni!" - nevette bele jóemberkollégaismerős a telefonba, mikor meghallotta a dáthás hangobat.

Én meg gyorsan a munkára tértem igyekezve nem gondolni arra, hogy milyen jó a szívednek kedvessel ölelkezve állni a hóban, kóstolgatni egymást puhán, csillagos szemmel együtt nevetni, simítani egyet a lelkén, aztán mosolyogva hazabandukolni.

Hazakómázom éjfélkor a munkából.
Reggel üvöltözésre ébredek.
Anyám kijelenti, hogy ma takarítunk, mert ragad a lakás, és nem látszik a lépcső a portól.

Mikor nekem fontos dolgaim vannak.
A kis fémdobozkákat telesütni mézeskaláccsal a barátoknak.
Kimosni a ruháim, mert holnap nem lesz mit felvenni.
A maradék táblázatokat megcsinálni reggelre.
Rendet csinálni felém, kívül-belül.

Ideges leszek, ha más rendelkezik az időmmel.

ez
itt
most
maszat
maszatélet
maszatblog

megint csak várok
hogy vége legyen az évnek
hogy vége legyen a vizsgaidőszaknak
hogy vége legyen a télnek
hogy vége legyen a tavasznak
hogy vége legyen a diplomaírásnak
hogy vége legyen az iskolának főképp
és akkor majd kinyílnak előttem a Nagy Lehetőségek
hogy napi tizenkét órában dolgozhassak ugyanitt
miközben megy a kételkedés fent
hogy rendben csinálok-e mindent (persze nem)
de természetes
hogy aki ügyesen játssza ki a lapjait
az kap
az én számból az is rosszul jön ki
ha segíteni szeretnék

én komolyan azt hittem itt bízni lehet
de hogyan kell nem?

Ide most képzeljetek el (engem is beleértve) egy jól megszerkesztett postot, ami az éjjel negyed tizenegyes pincelátogatás rémségéről szól (amelyben nem kis szerepet játszik, a pince munkahelyi volta és némi hideg szélben zörgő zacskó, meg ezeréves dossziék), valamint az ezzel összefüggő életemértelme fejtegetésről, amitől ezúttal megkímélek mindenkit (magamat is).

Örvendezzünk.
(én örvendezés közben lépek aludni)

Van valami fintorgósan ismerős abban a mozdulatban, amivel a hajfestéshez kapott átlátszó nejlonkesztyű ujját az ember lánya a gyulladt lábujjára applikálja.

Nem banánnal kéne gyakorolni, saját gyulladt lábujjakkal inkább, tuti minden lány elsőre ráérezne, hogy kell óvatosan óvszert húzni:D

Tulajdonképpen egész jó napom volt ma.
Amíg el nem mentem zuhanyozni...

Álltam ott a tükör előtt meztelenül és hirtelen, minta szemüveget vettem fel, megláttam milyen vagyok valójában. Mekkora darab. Milyen karfiolos. Rengő. Plöttyedt. Undorító. Nem hittem el, de tényleg. Ekkora nem lehetek.

De a tükör ezúttal nem hazudott, és csak a két szemem világított a hájtömeg mögül, az élt csak rajtam, az tartozott csak hozzám. Be voltam zárva ebbe a testbe amihez nem akarok tartozni, amit el sem hiszek. Ez valami tévedés.

A zuhany alatt térdelve mosom a fogam undorodva attól is, hogy magamhoz érjek, mert hiába a függöny, látom látom milyen vagyok, úristen, milyen perverz az, akinek ez kívánatos lehetett valaha is, hogy nem fordult el hányingerrel küszködve, aki így látott? És habos vér dőlt a számból a dörzsöléstől, látod, látod ilyen undorító vagy, ezt érdemled, hogy fájjon.

Egyetlen döntés kéne, hogy megváltozzon.
De nem tudom, nem tudom, ezt az egyet miért nem?
Igaza van apádnak.
Gyenge vagy.
Gyenge vagy.
Gyenge.

Nektek mit hozott a Mikulás?
Nekem gyomorrontást...

A kincstári körbe tartozó költségvetési szervek közül a kincstári költségvetéssel nem rendelkező részjogkörrel rendelkező, részben önállóan gazdálkodó költségvetési szerv, a részjogkörű szervezeti egység az önállóan gazdálkodó költségvetési szerv döntése szerint lehet kincstári ügyfél.*

Csak meredek magam elé, és igyekszem felfogni ezt a mondatot.
Cirka reggel óta:]

*részlet Dr. Sóvágó Lajos: Államháztartási ismeretek c. jegyzetéből

...az egész szobám akkora mint két franciaágy...

Sürgősen kerítenem kell magamnak egy pasit.
Elvetetni magam, házat venni együtt amiben van hálószoba, hálószobába franciaágyat szerezni, a falakat homokszínűre festeni, bézs párnákat pakolni szerteszéjjel.

És akkor talán tudnám használni az IKEÁban frissen vételezett burgundi ágytakarómat.
Franciaágytakarómat.

Nem értek a fotózáshoz. Egy cseppet sem.
Nem értek tulajdonképpen semmilyen művészethez.

Megvannak a személyes preferenciáim, mi az, amit nagyra tartok, ami tetszik, ami szerintem ízléstelen, értékelhetetlen, giccs, béna, nevetséges, hányinger, fúj, nemáár.
Ítélkezem léptem-nyomon, kicsit fensőbbségesen néha, a saját kicsi világomban én vagyok a Jóízlés Netovábbja. Tetszik a barna és a sápadtrózsaszín együtt, de hányok a lakk boszorkánycsizmáktól halászfarmerrel. Ezt úgy élem meg, hogy a barna és a sápadrózsaszín szép, a boszicsizma csúnya. Van Gogh szép, Petőfi béna. Dalí eszméletlen, a Bovaryné unalmas, jazzt jó hallgatni, Vivaldit nem.

Henri Cartier-Bresson a jó oldalra került az én netovábbos világomban. Azt hiszem maradni is fog.

És blog a munkahelyről.
Főnök sütteti a pocakját az óceán túlfelén, én meg hitelkérelemmel szenvedek, oh well.

És tegnap mozi. Bridzsetdzsónsz felejthető.
A hihetetlen család meg eszméletlen. Végre igazi (modern) gyerekmese a Disney-től, pocakosodó szuperhősapuka, nagyseggű szuperhősanyuka.

És igenis túl sokat parázom, pláne a konzulenstől (kaptam egy hónapot!! még), sulitól. (Azért itt kering ám egy beszélgetés emléke, G.-vel, nagy bólogatások közepette, hogy jó-jó, ötös, meg jól sült el, de ugyanennyi esélye lett volna,hogy nagyon megszívjamjuk. Anyu meg: El kéne gondolkodni azon kislányom, hogy az elmúlt tizeniksz év eredményeit nem lehet csak és kizárólag a mázlira fogni.)