Itthon vagyok, túléltem a karácsonyt, a rokonokkal való bájcsevejeket, a hogyvagyköszjólokat, a véletlen találkozásokat rég elfeledett osztálytársakkal, a szándékos találkozásokat cseppet sem feldett barátokkal.
Mosolygok és kopogok az utcákon a magas sarkú csizmámban, kell, hogy nőiesnek érezzem magam picit, hogy úgy viselkedjek, mintha....
Közben meg belül terjed a sivatag, lassan de biztosan és én foggal-körömmel küzdök az ellen, el ne uraljon mindent.
Pár napja javul a helyzet, őszinte a mosoly az arcon és a nevetés a tévé előtt.

A húgommal nem beszélek sokat, de jó, hogy ott van. Az öcsémet próbálom nevelgetni és úgy tűnik van hatása. Lassan jönnek a sikerélmények.

Aggaszt, hogy nem biztos az ajánlott munka és ha be is jön, ki tudja mikor. A szülők nyakán élni 24 évesen egy fillér nélkül meg nem leányálom. Vágyom vissza a jól ismert mocsaramba, Belfast mellé, mert az a könyebb út.
De azt hiszem elérkezett a harc ideje.

Legkésőbb januártól otthon is lesz net. Addig meg túlélem mocsár nélkül.

Ui:Net és idő híján itt Boldog Karácsonyt mindenkinek, akinek nem tudtam képeslapot küldeni:/