Dűne

A három hónapos (még jó, hogy csak annyi) Candida-kúra (no fehér liszt, cukor, méz, minimális szénhidrátbevitel - majd egyszer írok róla) jót tett a testemnek, de a lelkemnek kevésbé sem. És be kell vallanom hiába tudom, hogy a mekikaja sz@r műanyag, akkor is szeretem. Jön a kísértés és csábítgat a körtér felé, csak egy sajtburger+kurmpli kombó ebédre, namár.

Ma egy órán keresztül küzdöttem. Hiába. Arra még rá tudtam magam venni, hogy vizet vegyek kóla helyett és sajtburgert valami bazi nagy 1875 kalóriás ugyanúgy sajtburger ízű szendvics helyett, de a helyet nem tudtam teljesen elkerülni. Aztán elbaktattam a Kosztolányira - ha már műanyag kaja, akkor a környezet legyen természetes (Bartók négysávostól+bazi kereszteződéstől elvégre elválaszt vagy 4 fa meg 2m2 sás).

Elhelyezkedtem az üres padon: mellettem csókolózó pár (hjajj a kedvesem ma este már megy is haza), másik oldalon olvasó fickó. Először a szódásüveg szemüvegre figyeltem fel. Aztán a nagy szakállra. Aztán Frank Herbert Dűnéjére. És legvégül a koszos farmerra, a lehordott edzőcipőre és a két hatalmas szatyorra, amiben a fickó a fél életét hordja.

Megakadt a számban a sajtburger. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy van bennem és a közeli padon ülőben valami közös. Sosem gondolkodtam el azon, mit csinál egy hajléktalan, a kérdésre a válasz valószínű az reménytelenség, az ivás és az alvás tengelyen mozogna, de az olvasás nem a lista élén merült volna fel. Igazságtalannak éreztem magam és szégyelltem a hamburgert, a krumplit és az ásványvizet, de legyűrtem, kidobni nem mertem volna.

Bocsánatkérően kullogtam oda a szomszéd padhoz és félve kérdeztem meg, hogy az almáspitémet elfogadná-e, mert már nem vagyok éhes.

Nem lepődött meg csak igent mondott, megköszönte a pitét és én azóta próbálom az érzéseimet helyrerakni.

Fix you

A tegnap pont olyan volt, mint ez a szám, a remény nélkül...

When you try your best, but you don't succeed
When you get what you want, but not what you need
When you feel so tired, but you can't sleep
Stuck in reverse

And the tears come streaming down your face
When you lose something you can't replace
When you love someone, but it goes to waste
Could it be worse?

Kis színes

Mikor előre tudom, hogy különösen vacak nap vár rám extraszínes zoknit veszek. Ha megavacak, akkor extraszínes lábtyűt. A mai napra nem találtam elég színeset.

Az a baj...

Kábé három hónapja vettem észre, hogy a legtöbb mondatomat így kezdem a munkahelyen. Ami - belátható módon - nincs túl pozitív hatással sem rám, sem a többiekre, plusz igencsak mutatja, mennyire vagyok lelkes a benti helyzettel kapcsolatban.

Van az a helyzet az állásinterjúkon (Trainspotting beugrik?), amikor okos HR-es néni, aki megtanulta az iskolában, megkér, hogy ugyanmá' kedveském, sorolja már fel három rossz tulajdonságát. És ugye erre mi a sztenderd válasz? (Amit oly ügyesen megtanulunk ugyanabban az iskolában - mai napig vigyorgásra késztet, ha belegondolok, hogy mi lenne, ha ex évfolyamtársam interjúztatna.) Hát persze, hogy nyomjuk amaximalista vagyok kérem szépen és annyira tökéletes munkát végzek, senki nem bír lépést sem tartani velem, csuhajja.

Az a baj, hogyha levered a lécet, amit magadnak pakolsz fel jó magasra (ráadásul úgy, hogy előtte magasugrást csak tévében láttál) és aztán megint és megint és megint akkor egyszercsak eljön az idő, mikor már ugrani sincs kedved.

Irány Luxemburg

Megint történés van az egy-két éves nem sok, nem izgalmas, nem érdekes, nem publikus után. Kétlem, hogy bárki olvasna, aki régen igen, de mindez igazán-nagyon-sokáig magamnak szólt. Aztán mikor már nem akkor a lelkesedés is alábhagyott - lehet, hogy nyafogóblognak kéne hívnom ezt a helyet?

Azt hiszem újra felveszem a fonalat.

Következő projekt: találjunk munkát Luxemburgban és költözzünk ki, tanuljunk meg németül és aztán majd meglátjuk, hogy hol telepedünk le, én meg a másik felem. Bizony, az izgulós szerelemből ez lett egy-másfél év alatt.

Itt az EU, nem kell már au-par irodákkal felvenni a kapcsolatot, elviekben csak felülök a repülőre és holnap elkezdek dolgozni bárhol. Madjnem bárhol. Mert ugye Németországban még 2 év 2,5 hónapig biztos nem, ott továbbra is a munkavállalási engedély nevű tortúra vár(na), no meg minimális munkalehetőség német nyelvtudás nélkül. Nem, a Das ist eine Katze nem számít nyelvtudásnak.

No alternatíva kilőve (önkénteskedés Németföldön), akkor Luxemburg. Miért is (ne)?
-szabad munkavállalás - juhú
-vannak ismerősök, barátok - mire nem jó egy MMORPG, mi?
-voltam ott most nyáron, az alapvető ismeretek az országról megvannak - a közvécé mosdójában nem aranyból van a csapok ott sem
-tele van pénzügyi állással a hely - csak a tapasztalatom meg tudásom egy bazi nagy nulla
-kiutazni egy állásinterjúra minimum 150 ezer forint - és akkor még benne van, hogy lehet meg sem kapom

Mindenesetre fentiek ellenére próbálkozom - eddig már van a zsebemben (vasárnap óta):
3-4-5 elutasítás
1 telefonos interjú (állásközvetítő céggel)
1 vélemény, miszerint esély van, csak a megfelelő alkalom kell, ami időbe telhet
6 luxemburgi álláskereső oldal bookmarkolva
1 Lux GAAP vs IFRS összehasonlítás
1 luxemburgi főkönyvi számlalista (general ledger)

Szerintem jól állok.

Ma minden gondolatom akörül forog, hogy legyen már este háromnegyed kilenc.
Erről nehéz blogot írni.

Katt. Katt. Kattkattkattkattkatt. Az előbb fürdés közben megvilágosodtam: az egyedüllét miatt kezdek becsavarodni.
Következtetés: Sürgősen kell valaki körém, aki többet beszél, mint a növényeim.
Rule #152: aki nagy családban nőtt fel, az nehezen viseli az egyedülélést.

Az utóbbi időben egyre nő köröttem az üresség. Az utóbbi időben egyre többet konstatálom, hogy írhatnékom van.
A kettő vajon egy-e?

Karácsony az valami olyan, amit gyerekkorom óta nagyon szeretnék és még sosem volt olyan, olyan igazis, mint a filmekben, hóval meg haranggal és nevetéssel, örömmel, mert nálunk nem szokás ez sem. Nálunk tévézés van és vita meg veszekedés, apu meg kimegy és dolgozik, kopácsol és csattog, anyu meg duzzogva ül benn, mi meg nem tudunk mit kezdeni a helyzettel.
A szeretetről szól ez elvégre és nem tudom, talán túl kemények és nagyok vagyunk
de még mindig él a vágy bennem és majd ha saját családom lesz.....

...vajon én hogyan fogom elrontani a karácsonyainkat?

Ma felmondtam a munkahelyemen, ami nem esett olyan jól, mintha mondjuk fél év múlva tettem volna, de azt hiszem sok hajtépéstől megspórolt.
Az új munka meg sokfelelőségesen és kevésszabadidősen hangzik, kihívás meg egyéb elcsépelt szavak.

Amúgy meg?
Amúgy meg szerelmes vagyok.

Ő komolyan gondolja én meg nem tudom hogy gondolom. Egyelőre csak ijedek nap mint nap.
Három nap alatt felborulhat az ember bejáratott kis élete.
Azért jó:)

Van az a dolog a kívánságokkal, meg vigyázni, hogy ki mit hogyan mert még megtörténik.
Én most csak kapkodom a fejem, mert hát most jó épp (egy hete még nem volt az).

És már csak két icipicit szeretnék ha még lehet.
Legyen már nyaralásos.
Maradjon így az öcsém.

De ha a csak a második teljesül én ígérem kivárom a júliust magamtól.

az a baj a tréninghetekkel, hogy nem tudom a lelkesedés a sajátom-e avagy csak kölcsönzött. dolgozni akarok de egyelőre csak unatkozom

hajrá én!

Igen. Nem. Igen. Nem. Jó. Rossz.
Hová tűnt mindenki?

Tényleg élveztem a 3 hónap semmittevést itthon. Úgy néz ki ma elfogadok egy állásajánlatot.
Úgy néz ki megérte várni. Tényleg.

Ahogy már válaszok is vannak nem csak kérdések és sóhajok félni kezdtem és hirtelen méginkább egyedül éreztem magam.

Tegnap egy közel egy éves kislánnyal pakoltunk könyveket le és fel a polcról. Ő a "le" részében jeleskedett persze miközben próbált valamit magyarázni de a "ba" nekem csak "ba". Azt hiszem neki lesz muszáj megtanulni magyarul, én szimplán hülye vagyok a babanyelvhez.

Ma reggel a buszon a mellettem ülő fickó közhelyeket dobált egy lányra, aki néha hümmögött és közhelyeket dobált vissza. Azt hiszem mind a ketten megkönnyebbülten szálltunk le.

Tulajdonképpen a jó reggeleket Demszkynek köszönhetem, aki feltúratott mindent a körtér környékén (miközben bennfentes információ szerint se pénz, se terv, se semmi nincs kész ahhoz, hogy azt be lehessen fejezni, gyakorlatilag pár munkás lézen a falak mögött), ezzel arra kényszerítve, hogy reggel a Kosztolányin átszálljak. Átsétálni a parkon a Feneketlen tó mellett csípősen hűvös napsütésben és mindenféle gondolatokat toszigálni ide-oda nem rossz kezdés egy napnak.

Már csak 25 nap és munkanélküli leszek. Alig várom.

Egy hete felmondtam a munkahelyemen.
Ma reggel sírógörcs jött rám a gondolattól, hogy be kell mennem dolgozni.
Ez a fasza helyzet.

Kicsinek érzem magam, mellőzöttnek és semmire sem jónak. Ülök a fotelban és a sírás kerülget, miközben próbálok utánajárni, hogy vajon mi okozta ezt, de nem jutok mélyre, csak a felszínt kapargatom. Félek, hogy magam előtt is szégyenkeznék, ha mégis.

Mert most egyszerűen csak élvezem ami történik köröttem és nem rágódom rajta.
És ez jó így.